2025. június 24. kedd

jún. 24
6:27
Bűntudat helyett fejlődés – az önreflexiótól az önegyüttérzésig vezető 5 lépés (Glamour)
A bűntudat igazi kettős érzelem: segíthet a fejlődésben, de könnyen tönkre is tehet minket. Ha jól kezeljük, tanulhatunk belőle és javíthatunk a kapcsolatainkon, de ha túlzottan eluralkodik, a saját önértékelésünket is lerombolhatja. A kulcs az egyensúlyban rejlik: hogyan ismerjük fel, mikor hasznos, és mikor válik terhessé? Mészáros Dóra pszicholó
jún. 24
6:27
Mozifilmhez kapcsolódik a Heineken 0.0 kampánya (Márkamonitor)
A Heineken 0.0 hivatalos partnerként csatlakozott az Apple Original Films F1® The Movie (F1: A film) című filmjéhez. Az együttműködés részeként egy vadonatúj kampány is indul, amelyet maga a film rendezője és producere, Joseph Kosinski készített a főszereplők – Brad Pitt és Damson Idris – közreműködésével.   A filmet június 25-én hozza el világszer
jún. 24
6:27
Személyiségteszt: mit árul el rólad a kedvenc úszási stílusod? (Life)
Az úszás formálja a testet és az úszási stílus sokat elárulhat a személyiségedről is. Derítsd ki személyiségtesztünk segítségével, mely tulajdonságok jellemeznek úszásod alapján.
jún. 24
6:27
Kertörökség: Generációkon átívelő tudásátadás (Magyar Mezőgazdaság)
Kertörökség múlt és jövő között címmel rendezte meg negyedik tavaszi konferenciáját a Magyar Kertörökség Alapítvány (MKA) a már bevált budapesti helyszínen, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
jún. 24
6:27
"Én hazahoztam volna legszívesebben azt a bántalmazott kisfiút is" (Nőiváltó)
Augusztus 27-én csörrent meg a telefon, hogy van egy csecsemő, egy kisfiú. Két nap múlva már betekintésen voltunk.
jún. 24
6:27
Megújult a Planetárium és látványosabb lett, mint valaha Prágában (Roadster)
Egyedülálló LED technológiával léptek új korszakba.
jún. 24
6:27
Nyáron vársz babát? 5 dolog, amire figyelj az egészséged érdekében! (Babanet)
A nagy forróság nem csak kellemetlen, de kockázatos is lehet a várandósság idején. A kiszáradás, a túlhevülés, a vérkeringési zavarok – mind befolyásolhatják a saját jóllétünket és a babánk egészségét is.
jún. 24
6:27
Nem gubancolódik, nem zavar úszás közben – 8 hajviselet nyárra (Bien)
A hosszú hajból szuper frizurákat lehet készíteni, de nyáron előjönnek a nagy hajzuhatag hátrányai is, ilyen például, hogy könnyen összegubancolódik úszás közben. Ha a nap, a sós víz vagy a klór szárító és károsító hatása nem lenne elég, még a meleggel és rosszabb esetben a gubancokkal is meg kell küzdened. Íme néhány tuti frizura, ami tökéletes a
jún. 24
6:27
Elhunyt a "pezsgőkirály" (Vince)
Egy tragikus baleset következtében életét vesztette az egyik legelismertebb pezsgőmester. 60 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Frédéric Panaïotis, a világ egyik legismertebb champagne-háza, a Maison Ruinart főborásza. A tapasztalt szabadtüdős
jún. 24
6:27
A feltörekvő piacok hajtják az adatközponti növekedést (ICT Global)
Az Ember energiaipari agytröszt jelentése szerint az európai feltörekvő piacok vezetik az adatközpontok növekedését. Ennek oka pedig a rövidebb hálózati csatlakozási idő.
jún. 24
6:27
Lesújtó hírek érkeztek a magyar mézről: színt vallottak a hazai méhészek (Agrárszektor)
Az elmúlt 30 év egyik, ha nem a legrosszabb éve az idei a magyar méhészek számára. Az ágazat szereplőit már évek óta sújtják a nehézségek, kezdve az egyre szélsőségesebbé váló időjárástól, a méhbetegségeken át az Eu-ba ellenőrizetlenül érkező külföldi mézekig és mézkészítményekig, amelyek folyamatosan alacsonyan tartják a felvásárlási árakat. Az Ag
jún. 24
6:27
A nap ereje lenyomta az árakat – szinte fizettek, hogy fogyasszunk (Zöld Trend)
2025 májusának végéig már 250 órában regisztráltak negatív áramárakat a napelemeknek köszönhetően, pedig a nyári hónapok még hátra vannak.
jún. 24
6:33
Szokatlan, a világűrből érkező jelekre lettek figyelmesek a csillagászok (Infostart)
Azt hitték a tudósok, hogy valami újat fedeztek fel, amikor egy erős rádióimpulzust észleltek az űrből – kiderült azonban, hogy a szokatlan jel egy bő fél évszázada tönkrement műholdtól érkezett.
jún. 24
6:33
Teszten a lágy hibrid Opel Astra kombi! (Autónavigátor)
Sajnos, vagy nem sajnos előítéletes világban élünk. A rövid videók korában nagyjából 5 másodperc alatt véleményt formálunk valamiről, annak ellenére,
jún. 24
6:33
Rendkívüli: Trump az éjjel teljesen váratlanul kihirdette az izraeli-iráni háború végét – így tör ki a béke (vg.hu)
Donald Trump bejelentette, hogy Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg, amit az iráni állami média is megerősített. Azt nem tudni, hogy a fegyvernyugvás pontosan mikor lép életbe.
jún. 24
6:33
Konaté is leléphet? Újabb kulcsember távozhat ingyen a Liverpoolból (Igényesférfi.hu)
Trent Alexander-Arnold után újabb meghatározó játékost veszíthet el a Liverpool – ráadásul szintén ingyen. Ibrahima Konaté visszadobta a klub első hosszabbítási ajánlatát és ha nem sikerül megállapodniuk, 2026 nyarán szabadon eligazolhat.
jún. 24
6:33
Trump bejelentette: Irán és Izrael megállapodott a tűzszünetről – 24 órán belül befejeződhetnek a harcok (SzMo)
Teherán azt közölte, ha Izrael nem támad tovább, ők sem folytatják. A robbanások is elcsitultak, de hivatalos izraeli megerősítés nem érkezett.
jún. 24
6:33
Ezért ne teregess a kánikulában, súlyos baj lehet, bármennyire is vonzónak tűnik (Promotions)
Sokan el sem hinnék, hogy a nyári napsütéses teregetés többet árt, mint használ.
jún. 24
6:33
Rangos nemzetközi díjat nyert a TokajKalauz Portugáliában (Magyar Hírlap)
Kell a hírverés a magyar boroknak a könyv szerzője szerint.
jún. 24
6:33
Pattanásig feszült a helyzet, teljes riadókészültséget rendelt el az Egyesült Államok (naphire.hu)
Fokozódik a feszültség a Közel-Keleten: az Egyesült Államok több katonai bázisát is teljes riadókészültségbe helyezte, miután hírszerzési információk szerint Irán újabb támadásra készülhet.
jún. 24
6:33
Elkészült a legerősebb szériagyártott VW Golf GTI (Haszon.hu)
A Volkswagen az 50 éves GTI jubileumára készítette el a valaha volt legerősebb változatot: a Golf GTI Edition 50-t, 325 lóerővel és 420 Nm nyomatékkal.
jún. 24
6:39
Adócsomag: így változik az adózás rendje (Adózóna)
Június 19-én, a Magyar Közlöny 2025. évi 73. számában kihirdették az egyes adókötelezettségekről és egyes adótörvények módosításáról szóló 2025. évi LIV. törvényt, mely alapján számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben; több – inkább jogtechnikai, jogalkalmazást segítő – módosítás lép hatályba az adózás rendjéről szóló törvényben (Art.) és a
jún. 24
6:39
A bitcoin ciklusai és a következő 6 hónap jelentősége (Kripto Akadémia)
A kriptopiac egyik legrégebbi, és sokak számára mai napig irányadó tájékozódási pontja az úgynevezett négyéves ciklus. A hosszú távú árfolyammozgások alapján számos elemző vél felfedezni egy ismétlődő mintázatot, ami egy bányászatot érintő technikai esemény, a négyévente esedékes “felezés” köré épül. Bitcoin felezés: mi ez és miért fontos? – Kripto
jún. 24
6:39
Hol a legolcsóbb feltölteni egy elektromos autót Európában? (autopro)
Miközben Európa-szerte egyre több elektromos autót adnak el, az otthoni töltés költségei jelentősen eltérnek országonként.
jún. 24
6:39
Totális fordulat: máris vége az üzemanyag drágulásának Magyarországon – már szerdán nagy áresést jelenthetnek be (vg.hu)
A Mol már holnap nagy árcsökkentést jelenthet be – csütörtöktől jelentősen csökkenhet a tankolás ára valószínűleg.
jún. 24
6:39
Szoboszlai is menekül? Árulkodó jelek, keresik az egérutat a Liverpool sztárjai (BorsOnline)
Sokan Szoboszlai Dominikot féltik az új sztárigazolás miatt.
jún. 24
6:39
Irán válaszolt Trump tűzszüneti bejelentésére (Magyar Nemzet)
Az iráni külügyminiszter szerint nincs megállapodás a tűzszünetről.
jún. 24
6:39
Mitől alakul ki a pajzsmirigy alulműködés? (EgészségKalauz)
A pajzsmirigy alulműködése nem válogat: fiatalokat, idősebbeket, nőket és férfiakat egyaránt érinthet, bár a nők jóval gyakrabban szenvednek tőle.
jún. 24
6:39
Kánikula: Fontos dolgot mondtak a magyar csapvízről (Most Hír)
Nagy szerencsénk van, a csapvíz jó minőségű, viszont a kánikulában érdemes odafigyelni pár dologra.
jún. 24
6:45
Szörnyű tűz pusztított Albertirsán, amíg aludtál (BorsOnline)
Egy hétszáz négyzetméteres épület esett áldozatul.
jún. 24
6:45
Egyre bizonytalanabbak és pesszimistábbak az amerikai dolgozók (HR Portál)
A munkával kapcsolatos pesszimizmussal küzdő alkalmazottak termelékenysége több mint 60%-kal csökken, állítja a meQuilibrium tudományos igazgatója.
jún. 24
6:45
Tengeralattjáró szorult helyzetben: megmentő a Királyi Haditengerészet (AQUA)
A Királyi Haditengerészet sietett egy svéd tengeralattjáró kisegítésére, amikor az „vészhelyzetbe” került a Balti-tengeren tartott Nato-gyakorlat során. A svéd tengeralattjáró segélykérésére a Hms Dasher válaszolt, akciójáról úgy tartják, hogy az első olyan utánpótlás, amelyet gyors járőrhajó szolgáltatott tengeralattjárónak. A csomagban őrölt kávé
jún. 24
6:45
Tudtad? Ezt az érzékünket veszítjük el elsőként, ha haldoklunk (Femcafe)
A halál pillanatait rejtély övezi, de a tudomány egyre pontosabban képes követni, mi történik ilyenkor a testben. Megdöbbentő, melyik érzékünk kapcsol ki először.
jún. 24
6:45
Sírok – sírok (Magyar Hírlap)
A kor, amelyben élünk, betegít.
jún. 24
6:45
5 dolog, amire a mesterséges intelligencia sosem lesz képes (Hamu és Gyémánt)
Sokan gondolják, hogy a mesterséges intelligencia megjelenése a legnagyobb technológiai ugrás a gőzgép feltalálása óta, és ebben van is igazság: az AI már most képes komplex problémákat megoldani, képeket és szövegeket alkotni, diagnózist felállítani vagy akár autót is vezetni. De minden lenyűgöző képessége ellenére vannak dolgok, amiket még a legf
jún. 24
6:45
Molnár Áront átjárta a szeretet, majd mindenkibe belerúgott (Mandiner)
Meglepődünk azon, hogy Magyar Péter egyik nagy rajongója bort iszik és vizet prédikál?
jún. 24
6:51
Megvan Kapu Tiborék kilövésének új időpontja (Blikk)
Újabb időpontot kapott Kapu Tiborék kilövése. Eszerint a NASA, az Axiom Space és a SpaceX június 25-én, szerdán 2:31-kor (magyar idő szerint 8:31-kor) tervezi a negyedik privát űrhajós küldetés, az Axiom Mission 4 indítását a Nemzetközi Űrállomásra.
jún. 24
6:51
Donald Trump: Izrael és Irán szinte egyszerre jött hozzám azzal, hogy "Békét!" (Infostart)
Néhány mondatot tett közzé az izraeli-iráni tűzszünet megszületéséről annak várható életbe lépése előtt az amerikai elnök. Irán is kommentálta a történteket.
jún. 24
6:51
Leállították a Holavonat.hu-t, miután Lázár János betámadta a készítőket: Semmilyen politikai motivációnk nem volt, magunkat hobbivasutas informatikusoknak… (SzMo)
A miniszter adathalászatot és túlterheléses támadást emlegetett. A fejlesztők tagadják a vádakat, de a politikai retorziók miatt lekapcsolták az oldalt.
jún. 24
6:51
Fokozott ellenőrzést rendelt el az országos rendőrfőkapitány (Magyar Hírlap)
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata hétfő éjszaka a rendőrség honlapján adott ki közleményt.
jún. 24
6:51
A lakáshitel csapda, az albérlet szabadságot ad? Nem ilyen egyszerű a helyzet! (Biztos Döntés)
Tartja magát az a nézőpont, hogy a lakáshitel egy évtizedekre szóló börtön, amiből nem lehet könnyen kiszabadulni. Sokak ezzel helyezik szembe az albérlet rugalmasságát, és azt a szabadságérzetet, amit nyújt: könnyedén felmondható, ha változik az élethelyzet. Vajon tényleg ennyire fekete-fehér a kép? Valóban egy csapdát állítunk magunknak, amikor h
jún. 24
6:57
Tudod, mi az 5 másodperces szabály? Pedig életet menthet! (Agroinform)
A nyári forróságban más szabályok lépnek érvényben. Ilyenkor fokozottan oda kell figyelni magunkra és a környezetünkre, mert akár életveszélyét is okozhat a hőség!
jún. 24
6:57
Izrael és Irán is elfogadta Trump tűzszüneti javaslatát (444.hu)
Az iráni állami tévében felolvasott nyilatkozat szerint Trump könyörgött a tűzszünetért, miközben Izrael felé újabb és újabb rakétatámadásokat indítottak.
jún. 24
6:57
Tombol a nyár: még forróbb napok elé nézünk (Ripost)
Fokozódik a hőség, sok napsütés lesz jellemző a héten.
jún. 24
6:57
A sólyom, ami nem mutogatja a karmait – Honda Zr-V (Player)
Soha ne ítélj könyvet a borítójáról, avagy egy Honda, ami kívülről semmi, belülről minden.
jún. 24
6:57
Olimpikon úszó árulta el a korán kelés titkát: Jakabos Zsuzsa évek óta ezt a trükköt veti be reggelente (Glamour)
Van, akinek a reggel a nap legnehezebb része – Jakabos Zsuzsának viszont az egyik legfontosabb. Az olimpikon úszó 12 éven keresztül hajnali 4:40-kor kelt, és most elárulta, hogyan tudott hosszú távon is kitartani a korai ébredések mellett.
jún. 24
6:57
Lezárult a 25 éves Arany Penge Kreatív Verseny (Márkamonitor)
A 25 éves Arany Penge Kreatív Verseny hivatalosan is lezárult. A jubileumi év minden szempontból kiemelkedő eredményeket hozott: összesen 314 pályamunka érkezett 45 különböző ügynökségtől, és a verseny történetében most először valósult meg ennyire sokszínű, alapos és szakmailag magas színvonalú zsűrizési folyamat.   A Maksz (Magyarországi Kommunik
jún. 24
6:57
Brad Pitt őszintén beszélt függőséggel való küzdelmeiről (Igényesférfi.hu)
Brad Pitt nem először beszél nyilvánosan arról, hogy volt idő, amikor az alkohol és a drogok vették át az irányítást az élete felett
jún. 24
6:57
Optikai illúzió: csak a sasszeműek szúrják ki a Holdat a csillagos cupcake rengetegben (Life)
A csillagos cupcakek között elrejtőzött a Hold és még a legélesebb szeműeknek is igazi kihívás lesz megtalálni! Ez az optikai illúzió próbára teszi megfigyelőképességed és stressztűrő képességed is.
jún. 24
6:57
Már nem elég egy jó órabér: ezt várják el a diákok 2025-ben (KKV Magazin)
Már nem lehet csak „könnyű nyári munkát" ígérni a fiataloknak, nem csak egy kis zsebpénzért akarnak dolgozni. A diákok rugalmas munkavégzést, értelmes feladatokat és korrekt bért várnak el, a cégek pedig egyre tudatosabban tekintenek rájuk, mint jövőbeli munkatársaikra. A nyár a valós tapasztalatszerzésről, a karrierépítésről és az élményszerű munk

Keresés