A konyhaszekrények gyakran igazi mindenes tárolóként működnek. Itt sorakoznak a kisgépek, a ritkán használt tálalók, néhány bontatlan alapanyag és még az extra szalvéták is. De attól, hogy valami elfér egy polcon, még nem biztos, hogy ott is van a legjobb helye.
Nem a pokolból, nem egy idegen bolygóról, de még csak nem is egy filmforgatásról, hanem egy tetoválószalonból érkezett ez a sokak szerint elsőre talán rémisztő, de legalábbis különös megjelenésű férfi. A külseje ellenére azonban Ferenc nem jelent veszedelmet senkire. Nem jelmezt visel, hanem tényleg így néz ki, és évtizedek óta folyamatosan megvált
Fiatal díszcseresznyefámnak, mely idén már ontotta virágait, hajtásai elszáradtak, elhaltak. Milyen betegsége lehet? Eddig még nem találkoztam vele. Számíthatok rá a következő években is?
Nem sok dolog idézi meg jobban a nyár ízét, mint egy zamatos, lédús görögdinnye – azt viszont már kevesebben tudják, hogy egy édes-sós saláta összetevőjeként akár még frissítőbb is lehet a gyümölcs. Mutatjuk a receptet.
Szabadulása napján tartóztatták le azt a férfit, aki a gyanú szerint korábbi áldozatát, valamint az ellene eljáró ügyészt és bírót is meg akarta ölni, bosszút akart állni rajtuk – a nyomozó ügyészség három rendbeli emberölés előkészületével gyanúsítja, a bíróság elrendelte letartóztatását.
Új kilátót avattak a Dorogot övező domb tetején. A város a bányászmúlt örökségére építve szeretne vonzó turisztikai célponttá válni – ennek szimbolikus és egyben praktikus eleme a most átalakított aknatorony, amely ipari emlékként kap új funkciót.
Hidegfrontok jönnek-mennek, de csak szél és átmeneti lehűlés érkezik velük, csapadék szinte egyáltalán nem. Az ország 80 százalékán súlyos az aszályhelyzet.
Fél éve mutattuk be a gimnazista Péteri Zsombort, aki mikrovállalkozóként használt mászóköteleket hasznosít újra és öveket készít belőlük. A cikk megjelenése után Zsombor több megkeresést is kapott, hívták a tévébe a startupok világáról és fenntarthatóságról beszélgetni, illetve cégek keresték meg nagyobb rendeléssel.
Magyarország kiáll Katar szuverenitása mellett és kiállunk a katari emberek békés, nyugodt élethez fűződő joga mellett - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon közzétett bejegyzésében, miután hétfőn este telefonon egyeztetett katari kollégájával.
Kedden nagyrészt száraz, napos időben lesz részünk, majd csütörtökig ismét fokozódik a hőség. Ezt követően egy újabb hidegfront érkezik, ami már markánsabb lehűlést hozhat.
A héten végre a mozikba kerül a Top Gun: Maverick rendezőjének új filmje, az első hivatalos F1-es mozi, melyben a 61 éves Brad Pitt veterán pilótaként tér vissza a Formula–1-be, hogy megmutassa egy feltörekvő tehetségnek, hogyan is kell ezt csinálni.
A magyarok ötöde vásárol rendszeresen olyan terméket, amit előre nem tervezett – derül ki a MediaMarkt legfrissebb, országos reprezentatív kutatásából. A fiatalabb korosztályra különösen jellemző, hogy a vásárlási döntéseket hangulatok és külső ingerek formálják, nem pedig tudatos tervek. A kutatás szerint az impulzusvásárlás egyértelműen generác
A jelentős megtakarítás kevesek kiváltsága: a magyarok 8%-a képes a jövedelmük legalább egyharmadát félretenni, miközben 12%-nyian küzdenek visszatérően adósságokkal. A Provident megbízásából készült friss reprezentatív kutatás, a Provident Barométer szerint az aktív korosztály 18-35 év közötti része rendszeres megtakarító, a középkorúak között (36
Számos bizonytalansági tényező nehezíti a német vállalatok számára a recesszióból kivezető utat a BDI német iparszövetség elnökének a berlini Ipar Napja megnyitóján kifejtett véleménye szerint. „Hosszabb és nehezebb út áll
Egy 12 éves fiút bántalmazhattak kerepesi polgárőrök – állítja a gyermek rokona, aki szerint a fiút autóba tuszkolták, Hévízgyörkre vitték, majd megverték. A rendőrség személyi szabadság megsértése miatt indított eljárást, a polgármester pedig a hatóságok tétlenségét okolja a történtekért.
A Klarna nevét világszerte elsősorban a „Buy Now, Pay Later” (BNPL) szolgáltatással azonosítják, ám a svéd fintech óriás ennél jóval többre vágyik. Sebastian Siemiatkowski, a Klarna alapító-vezérigazgatója ugyanis ambiciózus terveket dédelget: az AI segítségével egy mindent felölelő, személyre szabott pénzügyi „szuperappot” akar építeni. Mobil-előf
Szeretnél igazán különleges hatást elérni a szobanövényeiddel? Mit szólnál, ha talaj helyett vízbe állítva tartanád őket? Az alábbi növényekkel ezt gond nélkül megteheted!
Az árbevétel-alapú tagdíjat fizető gazdák legkésőbb júliust 15-ig dönthetnek arról, elfogadják-e a kamara által megállapított összeget, vagy ennek módosítását kérik.
Az emberiség történetének legnagyobb adatlopására derült fény a napokban: egy, összesen 16 milliárd bejelentkezési adatot tartalmazó állomány jelent meg az interneten.
Újabb csapást jelenthet az aszály a lábadozó magyar gazdaság számára. Azonban már látszik az ellenszer: a vízmegtartási képesség javítása, amin erőteljes dolgozik a kormányzat.
Már csak egy lépés választ el attól, hogy hivatalosan is középiskolás legyél! Az utolsó nagy kötelező mozzanat a nyár előtt a beiratkozás, ami 2025. június 25–26-án zajlik országszerte. Ha még kicsit izgulsz, teljesen normális. De ne aggódj, segítünk minden fontos infóval, hogy simán menjen a dolog! Mikor van a beiratkozás? Személyesen: 2025. jún
A vitézzé avatási ünnepségen Horthy Miklós kormányzó azt mondja: a véráztatta magyar föld szeretete olyan erő, amely egyedül alkalmas arra, hogy a hazafiatlan törekvéseknek gátat szabjon.
Nyakig vagyunk a nyárban, így már az első komolyabb hőségriasztás is érvénybe lépett. Sokan döntenek úgy, hogy papucsra váltják le a cipőt, de felmerül a kérdés, hogy szabad-e ebben vezetni Magyarországon?
Megválasztották Magyarország és Budapest legjobb lángosozóját, nagy meglepetés a listán. Nagy Bejelentésünk Van! A Street Kitchen Guide 2025-ös kiadásában, ahol több mint 700 vendéglátóhely közül 18 kategòriában választottak, országosan a
Néhány órával a tűzszünet bejelentése után, Izrael szerint Irán újabb rakétákat lőtt ki, de Irán tagadja, hogy újabb támadást indítottak volna. Donald Trump korábban azt írta, hogy mindenkit összehozott az iráni atomlétesítmények elleni amerikai támadás. Közvetítésünk a közel-keleti konfliktusról.
David Coulthard felszántja az aszfaltot szeptember 20-án és 21-én, amikor a Red Bull Showrun először hazánkba látogat. A rendhagyó motorsport-esemény házigazdája Budapest lesz, így a Forma-1-es és klasszikus járgányok őrületesen látványos kunsztjait a főváros utcáin tapasztalhatják meg az autóbolondok. A különleges rendezvényre a jegyek már kapható