Az amerikai nagybankok várhatóan sikeresen teljesítik a Federal Reserve éves stressztesztjét, ami lehetővé teszi számukra az osztalékok és a részvény-visszavásárlások növelését - írja a Reuters.
Az amerikai elnök durván beszólt a háborúzó feleknek egy interjúban. Irán és Izrael közben megszegte a frissen bejelentett tűzszünetet. Trump arra kérte Izraelt, hogy hagyjon fel a bombázásokkal.
Egy több mint 6400 vállalat körében végzett felmérés alapján a Lamborghini elnyerte a Randstad Employer Brand 2025 címet, és ezzel az autóipari ágazatban az első helyen végzett Olaszország legvonzóbb munkáltatói között. A díjat többek között azzal érdemelte ki a cég, hogy olyan munkakörnyezetet kínál, ahol odafigyelnek például a munka és a magánéle
Az ECD Automotive Design, a világ legnagyobb Land Rover és Jaguar restaurátora, bejelentette, hogy 500 millió dolláros forrást biztosított Bitcoin vásárlására és vállalati növekedésének finanszírozására – írja a Decrypt. A floridai székhelyű cég a tőkét egy ECDA Bitcoin Treasury LLC-vel kötött részvényeladási megállapodáson keresztül szerezte, amel
2025 eddigi legerősebb hőhulláma hatására hétfő este idén nyári csúcsára emelkedett a villamosenergia-felhasználás és az áramimport Magyarországon. A következő napokban a történelmi rekordot is megközelítheti a rendszerterhelés a hűtési igény erősödése miatt, az árampiacon pedig szélsőségesen magas árak alakulhatnak ki az esti időszakokra vonatkozó
Az aHang negyven közéleti szereplő részvételével petíciót indított, amelyben elítélte az orosz agressziót, '56-ra hivatkozva pedig szolidaritást fejezett ki Ukrajnával és a békét szorgalmazta. Orbán Viktor reagált a petícióra, bár nem teljesen arra, amiről az valójában szól.
Ahogyan arról beszámoltunk, mai kamatdöntő ülésén változatlanul, 6,5%-on hagyta az irányadó rátát a Magyar Nemzeti Bank. A döntés megfelelt a várakozásoknak, ezzel immár kilencedik egymást követő alkalommal tartja szinten az alapkamatot a jegybank. A mai MNB-kommunikáció azonban így is tartogat izgalmakat. Jön ugyanis a friss jegybanki inflációs és
A NAV módosította az online számlarendszer szigorításának határidejét: az eredetileg július 1-jére tervezett változások szeptember 15-től lépnek életbe – közölte a Niveus. A hatóság a vállalkozások technikai felkészültségének hiányosságai miatt döntött a halasztás mellett. A Niveus szerint ez a haladék lehetőséget teremt arra, hogy a cégek átvizsgá
Az évek múlásával mindenki megtapasztalja, hogy a látása már nem a régi, nem olyan éles, mint korábban. Ez teljesen természetes, hiszen az életkorral együtt a szemünk is változáson megy keresztül. Vajon milyen látóélesség változás tekinthető az életkorral együtt járó normál folyamatnak és milyen tünetek miatt kell szemészhez fordulni?
A Magyar Államkincstár fellebbezést nyújt be a Fővárosi Törvényszék azon nem jogerős határozata ellen, amely a fővárostól beszedett szolidaritási hozzájárulás visszautalását rendelte el. Álláspontjuk szerint Budapest pénzügyi helyzete stabil, a problémákat a felelőtlen gazdálkodás okozza - írja Nagy Márton a Facebookon.
A rendkívül erős első négy hónapot követően ősszel újabb lendületet kaphat az újlakáspiaci kereslet, így az év egészében a tavalyit meghaladó mennyiségű otthon találhat vevőre Budapesten a Cordia várakozásai szerint. Magyarország vezető lakóingatlan-fejlesztője az élénk keresletre válaszul egyrészt az idén eddig több mint ezer lakás értékesítését i
Nyáron, a hosszú, meleg napokon sokan vágyunk arra, hogy igazán felejthetetlen pillanatokat éljünk át, hiszen ez az évszak tele van lehetőségekkel, és mégis olyan gyorsan elszáll. Éppen ezért érdemes tudatosan megtervezni, mely élmények szeretnél mindenképp teret adni! De vajon mi az a különleges program, ami számodra a legtöbbet ígéri idén? Nos, a
A Mester Galéria és Közösségi Tér 2025 tavaszán újra meghirdette REUNION című középiskolás irodalmi pályázatát vers és próza kategóriában. A pályázatra idén 122 szerzőtől 236 pályamunka érkezett be. A felolvasásra és a díjátadóra 2025. június 10-én került sor a Mester Galériában. Most elolvashatják nálunk a díjazott prózai műveket.
Tallulah Willis megható fotókat osztott meg édesapjáról, Bruce Willisről, de a kedves családi pillanat nem mindenkinek tetszett. Volt, aki számon kérte rajta, hogy miért mutatja meg a nyilvánosságnak a demenciával küzdő színészt. Tallulah azonban olyan választ adott, ami sokak tiszteletét kivívta.
Helyi idő szerint szerda hajnalra tűzték ki az Axiom 4 űrmisszió indítását Floridából a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - közölte kedden az amerikai űrhivatal (NASA) a honlapján.
A magyar felnőtt lakosság kétharmada rendszeresen képes megtakarítani havi jövedelméből – derül ki az MBH Befektetési Bank friss, reprezentatív kutatásából. Az átlagos havi megtakarítás összege elérte a 91 ezer forintot, ami 14 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Az intézmény szerint Magyarék veszélyeztették a betegek biztonságát. A Tisza párt elnöke szerint viszont egy orvos invitálására mentek be a műtőbe, hogy láthassák az ottani állapotokat.
Fiam a 3. évét, amikor betöltötte, a munkáltatóm kiadta a szabadságomat. Ezután közös megegyezéssel eljöttem, és másik munkahelyen kezdtem dolgozni február 28-ával, ahonnan április 15-én veszélyeztetett terhesség miatt táppénzre vettek. Szeretném tudni, ha a baba születéséig táppénzen leszek, befolyásolja-e a CSED és a GYED összegét?
"Talán ez volna az irodalom? A teremtés istenkísértő gőgje és éteri kamarazene egyszerre?" – teszi fel a kérdést Fehér Renátó Írásjelek napfogyatkozás idején című szövege, amely az Ulysses által inspirált falfestményeket avatta fel a szombathelyi Bloomsday Fesztivál nyitónapján. Most elolvashatod, hogyan emlékezett meg a költő James Joyce csillagos
Az aszályhelyzet súlyosabb mértéket öltött Magyarországon, mint a 2022-es évben, veszélyeztetve a kukorica- és napraforgótermést. A hidegfrontok csak lokálisan és átmenetileg enyhítik a helyzetet, miközben a talaj víztartalma kritikus szint alá süllyedt - közölte az Időkép.
"Hallom a kórház fenntartója szerint berontottunk a műtőkbe… Nem, srácok, minket behívott egy 75 éves főorvos, aki 30 fokban is operál" – írta a Tisza elnöke.