A Szirének című sorozat alkotói arra figyelmeztetnek, hogy a szirénekről kizárólag férfiak "beszámolóiból" van tudomásunk – ők pedig csábító szörnyetegként írták le ezeket a lényeket. De vajon ugyanígy látnánk őket, ha egy nő szemszögéből vizsgálnánk az állítólagos emberevőket?
A málnafagyi elkészítése tökéletes családi csapatépítő program a nyári szünetre – készítsetek fagyit együtt a gyerekkel, majd hűsöljetek együtt a teraszon, az erkélyen vagy akár egy pokrócon a kertben.
Hétfő este rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor közösségi oldalára feltöltött videóban. Kedden reggel pedig közölte, hogy az iráni-izraeli háború miatt az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el a nagy forgalmú közlekedési csomópontokban, a tömegesen látogatott helyeken, és a Liszt Ferenc Repülőtéren. Növekvő terrorfenyegete
A Széchenyi István Egyetem és a Livestocker Solutions Kft. együttműködési megállapodást kötött, amelynek keretében az egyetem hallgatói a cég precíziós farmmenedzsmentszoftverével tanulhatják az állattenyésztés modern technikáit. Az együttműködés a fenntartható mezőgazdaság és agrárdigitalizáció fejlesztését szolgálja.
Esténként nehezen tudsz elaludni, hiába vagy fáradt? Lehet, hogy a megoldást nem egy újabb altatótabletta nyújtja, hanem egy egyszerű, sokak által kedvelt, egészséges nassolnivaló, ami ott lapul a te konyhádban is.
Trump elnök bejelentése az izraeli–iráni háború végéről megnyugtatta kissé a befektetőket. A részvénypiac azonban továbbra is szkeptikus maradt; mindenesetre az olaj ára zuhan, a dollár gyengül, a jen és az euró drágul, a határidős részvényindexek emelkednek.
A NASA, az Axiom Space és a SpaceX június 25-én, szerdán 2:31-kor (magyar idő szerint 8:31-kor) tervezi a negyedik privát űrhajós küldetés, az Axiom Mission 4 indítását a Nemzetközi Űrállomásra.
A tavaly érthetetlen körülmények között elsüllyedt Bayesian szuperjacht számos összeesküvéselméletnek adott táptalajt. Mi történt? A Bayesian szuperjacht roncsait kiemelték és Szicíliába szállították. A hajó tavaly nyáron egy viharban elsüllyedt és hét utasa és a legénység életét vesztette. A jacht Mike Lynch brit techmilliárdosé volt, és most az o
Sokan használják ezeket a szavakat, de kevesen tudják pontosan, mit jelentenek! Te vajon eltalálod az idegen kifejezések jelentését? Teszteld magad az első részben! Nálunk mindig találsz egy új kvízt, amivel megmozgathatod az agyad! Nézz körül, és fedezz fel még több izgalmas, naponta frissülő játékot — garantáltan nem fogsz unatkozni.
Ma is vannak hetek, hónapok, amikor mindennap álmodom valamit, máskor meg semmi. Az álom hálás téma a magamfajta íróember számára, titokzatos, ha nem örökítem meg, elszáll, ha viszont leírom, mindenféle pluszjelentéssel ruházza fel magát. – Három kérdésünkre a hét írója, Pályi András válaszol. Ha belépsz a Litera Klubba, tőle olvashatsz a hétvégén.
A The Walking Dead-univerzum egyik legnépszerűbb karaktere, Daryl Dixon ismét útra kel, ezúttal már a harmadik évadban, amely szeptember 8-án debütál a magyar AMC-n. A májusi Dead City 2. évadpremierhez hasonlóan a Daryl Dixon új évada is az USA premierrel egy időben érkezik a magyar nézők elé, így kínálva egyedülálló élményt a hazai rajongók számá
Rendes körülmények között a német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) titkosan kezeli tevékenységét, a hatóság azonban most úgy döntött, hogy tőle szokatlan módon népszerűsíti magát munkáltatóként, így online boltot nyitott. Jelenleg mintegy 20 terméket kínálnak "Magánkézben tudni, ami máskülönben államtitok" mottójával – közölte Martin Heinemann,
Ez az egyszerűnek tűnő matekfeladat sokaknál okoz fejtörést – a legtöbben hibás választ adnak rá. Pedig a megoldás ott van, csak egy kis figyelem és logika kell hozzá. Vajon te benne vagy abban a 20%-ban, akik helyesen számolnak? Nálunk mindig találsz egy új kvízt, amivel megmozgathatod az agyad! Nézz körül, és fedezz fel még több izgalmas, […]
Szerbia leállította teljes fegyverexportját, és csak a saját kaszárnyáknak szállít fegyvereket – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a vezérkar ülését követően.
A családok biztonságát és az ország békéjét meg fogjuk védeni! - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett hétfő esti bejegyzésében, miután a rendőrség Teve utcai székházában járt.
Németországban a vásárlók 2024-ben mintegy 2,95 milliárd euró értékben loptak el árukat, ami 4,6 százalékos növekedés az előző évhez képest. A gyakran ellopott tárgyak közé tartoznak az alkoholos italok, márkás ruházati cikkek, tornacipők, elektromos készülékek és dohánytermékek.
A légitársaság bejelentette, hogy a járatokat leállította, visszafordította vagy másik reptérre irányította át. Mi történt? A közel-keleti helyzet további eszkalálódása és újabb légtérzárak miatt a Wizz Air azonnali hatállyal minden a térségbe tartó járatát visszafordította, vagy kitérő repülőtérre irányította. A mai Budapestről Dubajba tartó járat
Tavaly július közepén, 49 évesen rántotta le a leplet az egykori autóversenyző arról, hogy meleg, és kapcsolatban él egy másik férfival. Mint az kiderült, a korábbi Forma–1-es pilóta az üzleti menedzserével jött össze. Ralf már közel három éve kapcsolatban van a nála 15 évvel fiatalabb Étienne-nel, akivel a közös munka során szerettek egymásba. Mos
Kevés a víz a Balatonban, a Velencei-tóban, a Dunában és a Tiszában – mondta az InfoRádióban Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője, vázolva a várható helyzetet. A Balatonnál nincs beavatkozási lehetőség.
Hétfőn Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, valamint Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója aláírta azt a megállapodást, amely szerint a jövőben a Mol-csoport stratégiai befektetőként vesz részt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) fenntartásában.
Az iráni-izraeli konfliktus eszkalációja miatt az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el Magyarországon. A hatóságok kiemelten figyelik a forgalmas közlekedési csomópontokat, a tömegrendezvények helyszíneit, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. A lakosságot arra kérik, hogy minden gyanús eseményt haladéktalanul jelezze
A Nemzet Művészét márciusban kísérték utolsó útjára, majd elkészült az emlékhely, ami méltó a nagyságához. Igen ám, de Mécs Károly sírköve most minden előjel nélkül eltűnt. Vajon miért?