2024-ben az egy főre jutó ledolgozott órák száma 2023-hoz képest csökkent, és – a koronavírus-járványtól legjobban sújtott 2020-as évtől eltekintve – alacsonyabb volt, mint az előző 5 évben. A visszaesés a közigazgatást, a pénzügyi és a biztosítási tevékenységet kivéve minden nemzetgazdasági ágat érintett.
Justine Mettraux nyolcadik lett a Vendée Globe egyszemélyes, megállás nélküli földkerülő vitorlás versenyen. Ezzel a hat induló hölgy közül ő lett az első, egyúttal új női földkerülő rekordot is beállított. Így aztán főleg a versenyről beszélgettünk vele. A 76 nap, 1 óra, 36 perc, 52 másodperces menetideje 12 nappal jobb, mint az eddigi női rekord
Ez a pszichothriller úgy feszít, hogy észre sem veszed, mikor kezd el fullasztani. Ha most valami igazán feszültet keresel a Netflixen, ezt nem szabad kihagynod.
Az Európai Bizottság elnöke közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy a perzsa állam számára most jött el a pillanat, hogy hiteles diplomáciai megoldást találjon.
Dobrev Klára szerint a Balaton ma már a luxus kategóriájába tartozik, ezért azt követeli, hogy minden balatoni településen legyen legalább egy ingyenesen használható szabadstrand, hogy a "magyar tenger" ne csak a NER-elit kiváltsága legyen.
Időjárás: Gyors felmelegedés vette kezdetét a hétvégén. A szombati mérsékeltebb meleg után már vasárnap is nagyon izzadtunk, a jövő héten pedig igazi kánikula érkezik.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Media1 értesülése szerint Barbara Massing váltja Peter Limbourgot a Deutsche Welle (DW) élén. A német nemzetközi médiaszolgáltató történetében most először választottak nőt főigazgatónak. A DW néhány éve Magyarországon is aktívan jelen van.
Rohamléptekkel száguld a Forma–1 felé a Red Bull juniorprogramjában edződő Arvid Lindblad, akit a bikások – a fiatalokkal sokszor kritikus és szigorú – tanácsadója, Helmut Marko nemrég nemes egyszerűséggel a "jövő bajnokának" nevezett. Lindblad a télen az óceániai regionális bajnokságban indult, hogy megszerezze az F1-es debütáláshoz szükséges lic
Már előző, hasonló témájú cikkünkben megállapítottuk, hogy a legtöbbünket érdekelnek az írók és a költők életrajzai, örömmel fogyasztjuk az irodalmi bulvárt, és nemcsak a történetekre vagyunk fogékonyak, hanem a fotókra is.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet. Az összforgalom heti összevetésben 72 167,915 milliárd forintról 103 907,751 milliárd forintra nőtt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek múlt péntek óta.
Az Emily Párizsban ötödik évada körüli hajdráma már elkezdődött - és mi máris belemerültünk a részletekbe. Úgy tűnik, hogy Lily Collins haját ahhoz az országhoz igazítja, ahol éppen forgat: jelenleg a francia nők kedvenc rövid frizurája mellett tette le a voksát.
A nyár hevében, amikor a hőmérő higanyszála egyre magasabbra kúszik, nagyon sokan tapasztalhatják magukon, hogy az étvágyuk szinte elillan, és a nehéz ételek gondolata is elrettentőnek tűnhet. Ezzel szemben a frissítő, könnyed fogások nagy népszerűségnek örvendenek, és ebben rejlik a hideg levesek fantasztikus ereje.
Ötven év telt el azóta, hogy a Cápa bemutatója forradalmasította a filmipart és megváltoztatta a cápákról alkotott képet. Most, az évforduló alkalmából Richard Dreyfuss, Lorraine Gary és Wendy Benchley idézték fel a sikereket, küzdelmeket és a film örökségét.
A menyasszonyi ruha, a virág, a dekor, a torta, a fotós, a zenekar, a helyszín, a vacsora, az ültetőkártyák, a köszönőajándékok… és akkor még ott van a nászút is. Ha már azt hitted, hogy végre fellélegezhetsz az esküvőszervezés után, jön a következő kérdés: ki fizeti a mézesheteket?
Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya idén a sárgahasú unkát választotta az Év kétéltűjének. Ez nem véletlen, ugyanis sajnos a faj magyarországi fennmaradása több tényező miatt is veszélyben forog.
A közel-keleti helyzet egyre súlyosabbá válik, egyre komolyabb harcok zajlanak a térségben – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, a Védelmi Tanács ülése előtt Budapesten.
A mezőgazdaságban súlyos munkaerőhiány alakult ki: egyre kevesebb a magyar dolgozó, így a gazdák kénytelenek vietnami, filippínó és más brigádokat foglalkoztatni.
Az Egyesült Államok nem áll háborúban Iránnal - jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap az iráni atomlétesítmények bombázása következtében kialakult helyzetet értékelve.
Egyre többen aggatnak úgynevezett Labubut a táskájukra – a közösségi médiában már-már státuszszimbólummá vált a kis szőrös figura. De hogyan lett egy eredetileg "csúnyának" tartott játékból globális őrület? Az Independent két pszichoterapeutát kérdezett meg arról, mi rejlik a Labubu-láz mélyén és a válasz cseppet sem megnyugtató.
Eddig is tudtuk, hogy a színek erőteljesen hatnak ránk, még akkor is, ha ezt nem tudatosítjuk magukban. Egyértelmű, hogy ez alól a flörtölés, a vonzalom sem kivétel.
Mindössze 8 euró, és egy ötletes újrahasznosítási módszer kellett ahhoz, hogy régi okostelefonokból kisebb adatfeldolgozó egységek, mini adatközpontok szülessenek.
Fotók: Lamborghini Az Automobili Lamborghini jelentős figyelmet fordít a járművek testreszabására, és ezért nagy elismerést kap az ügyfelektől. Az Ad Personam programnak köszönhetően a Sant'Agata Bolognese-ben működő márka még a legkülönlegesebb kéréseket is teljesíteni tudja, beleértve a jármű fényezését is. Jelenleg a vállalat 400 különböző színt