Ameddig Kapu Tibor és a fél világ arra vár, hogy a magyar űrhajós elhagyhassa a bolygót, különleges videóval jelentkezett a Magyar Űrhajós Program. A közösségi oldalra feltöltött videóban bemutatták Kapu kedvenc dalait, amelyeket a világűrben is hallgat majd. Akik pedig szintén meghallgatnák a leendő magyar űrutazó kedvenceit, azok számára közzé is
Nemcsak az alkoholfogyasztás és a dohányzás okoz súlyos problémákat Németországban, hanem különösen a fiatalok számára komoly fenyegetést jelent a közösségi média túlzott használata is. Erre figyelmeztetett az új kormány kábítószerügyi biztosa.
Bizarr jelenetnek lehettek szemtanúi azok, akik tegnap kora este figyelemmel kísérték a Boca Juniors és a Benfica 2-2-es döntetlennel végződő labdarúgó-klubvilágbajnoki mérkőzését. A parázs hangulatú mérkőzésen César Árturo Ramos játékvezetőnek akadt bőven teendője, hiszen például a piros lapot háromszor is fel kellett mutatnia. Egyszer viszont nem
Néhány éve már nagyon mennek a zenés életrajzi filmek. A Bohém rapszódia és a Rocketman után tavaly Bob Dylanről készült hasonló Timothée Chalamet főszereplésével, majd Robbie Williams is megkapta a magáét a Better Man című darabban, most pedig a jó öreg Bruce Springsteenre került sor.
Katalin hercegné mindenkit lenyűgözött legutóbbi megjelenésén, ahol elegáns szettje mellett a frizurája is főszerepet kapott. A hercegné haja látványosan hosszabb, mint valaha, és a stílusa tökéletesen passzolt a különleges alkalomhoz. Szakértők szerint nem a véletlen műve, hogy a hercegné mindig ilyen fényes és egészséges loknikkal jelenik meg a n
Egyes csillagjegyeknek csöndes elvonulást, másoknak pedig konfliktusokat hoz mára a kozmosz. Egy dolog biztos: a napi horoszkóp alapján egyik állatövi egy sem fog unatkozni.
A Pride hetén nemcsak a bulikban, hanem a konyhában, a pódiumokon, a mozitermekben és a közösségi terekben is pezseg az élet. Íme Kristóf Pride-programajánlója.
Két külön világ találkozott egy televíziós műsorban, és a képernyőn kialakuló kémia a valóságban is életre kelt. Kamarás Norbi és Kármán Odett kapcsolata a nyilvánosság előtt szövődött, tele volt mély érzelmi hullámvölgyekkel és szenvedéllyel. Most kiderül, hogyan indult a szerelmük, mi okozta a töréseket, és miért nem tudták végül megmenteni a kap
Amikor a hűtlenség fájó hegei még frissek, gyakran vigasztalhat az a tudat, hogy megértjük mi motiválja azokat, akik előszeretettel hagyják maguk mögött a monogámia biztonságát. Noha a szívünk ilyenkor nehéz, a rendszeresen félrelépők gyakran maguk is küzdenek olyan problémákkal, amelyek választásukat vezérlik. Ezen egyének romantikus életstílusa é
A közeljövőben elkezdődik a harmadik Dűne film forgatása. Denis Villeneuve sci-fijének soron levő részéhez már meg is vannak a szereplők. A Dűne messiása lesz a 3. felvonás, melynek Frank Herbert második Dűne-regénye az alapja – adta hírül a port.hu. Ennek története több évvel a második rész után játszódik. Paul Atreides immár hatalmon van és közös
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 12 százalékkal magasabb, átlagosan 79,3 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával június első hetében. A takarmánybúzát 2024 azonos időszakához képest 4 százalékkal magasabb, 78,1 ezer forintos tonnánkénti áron, míg a takarmánykukoricát 9 százalék
Magyar Péter szerint az, "aki nem akar válaszolni a magyar embereket joggal foglalkoztató kérdésekre, az nyugodtan visszacsengetheti a pénzt a kasszába".
Lehet ugyanabból a dalból kétszer is sláger? Igen, hiszen Hien pont ezt bizonyította Ta úl szép 2k25 című számával, ami 2009-ben eredeti formájában már meghódította Magyarországot.
Ariana Grande szívszorító hírt osztott meg: elhunyt szeretett nagymamája, Marjorie "Nonna" Grande. A 99 éves asszony békésen, családja körében távozott, akivel a popsztár mindig is különösen szoros kapcsolatot ápolt. A családtagok megható üzenetekkel búcsúztak tőle a közösségi médiában.
A medveállatkák legalább 600 millió éve élnek a Földön, és túlélték mind az öt tömeges kihalási eseményt, ráadásul képesek elviselni a világűr sugárzását, a vulkáni kürtők forróságát és nyomását, valamint az abszolút nulla közeli hőmérsékletet is. A kutatók pedig szerették volna kideríteni, hogyan.
Az igaz szerelem gyakran ott bukkan fel, ahol a legkevésbé számítunk rá. Így volt ez Zsíros Linda és Noé Viktor esetében is, akik egy biatorbágyi házibulin találkoztak, majd rövid időn belül egy szenvedélyes és sokszor viharos kapcsolat közepén találták magukat. Zsíros Linda Noé Viktor kapcsolata nem volt átlagos – egyszerre volt mély, vicces, vad
A modern világban a mellrák olyan betegség, amely évről évre egyre több nőt érint világszerte. A technológiai és orvosi fejlődés ellenére is gyakran hallhatjuk, hogy egy-egy ismerős vagy családtag e szörnyű diagnózissal szembesül. Azonban nem szabad elveszítenünk a reményt, hiszen apró, de jelentős változtatásokkal nemcsak hogy javíthatunk az életm
Holtan találtak otthonában a népszerű tévés szakácsra, Anne Burrell-re, aki nemcsak az amerikai főzős műsorok ismert arca volt, hanem nagysikerű könyvet is kiadott.
Az Aggteleki Nemzeti Park számára kiemelkedően fontos, hogy megőrizze és helyreállítsa a térség egyedülálló vizes élőhelyeit, amelyek számos védett fajnak biztosítanak otthont – hangsúlyozta Rácz András, az Agrárminisztérium államtitkára Aggteleken, a vizes élőhelyek helyreállítása és monitorozása kapcsán elindított projekt nyitórendezvényén.
Van az a délután, amikor nem sietsz sehová. Csak ülsz egy árnyékos teraszon, a poharadban frissítő, piros fényben játszó koktéllal, a nap pedig pont úgy csorog le az égről, mint az olasz filmekben. Ilyenkor nem kell Rómában lenned ahhoz, hogy megéld a nyarat. Elég, ha tudod, hogyan.
Az Exek csatája első két epizódja már elérhető az RTL plusz premium felületén, ahol szerdánként dupla epizódókkal érkezik a műsor. Az RTL képernyőjén pedig ízelítőként az első két részt ezen a héten szombaton és vasárnap láthatják majd a tévénézők.
Te is a hagyományos bolti tojástartóban viszed haza a tojásokat? Rád is jellemző, hogy amint kiürültek, és már nem kellenek, rögtön rájuk lépsz, és azzal a lendülettel dobod is őket ki a kukába? Ne tedd, ugyanis rengeteg hasznos dologra felhasználhatod a klasszikus tojástartókat. Mutatjuk, mikre jók!
A földibolhák komoly kihívást jelentenek a kiskertekben, különösen a keresztesvirágú növények termesztésénél. Kósa Dániel kertészmérnök szerint azonban léteznek hatékony, vegyszermentes védekezési módszerek, amelyekkel megóvhatjuk veteményesünket ezektől az apró, de annál falánkabb kártevőktől.
Teljesen új oldalát mutatja meg Zimány Linda a GLAMOUR X Nagy Katica asztropodcast-sorozatának legújabb epizódjában. Mára a jogi pályán lavírozó egykori modell személyisége, karrierje, spirituális érdeklődése és párkapcsolata is szóba kerül a beszélgetés során. Ismerd meg Linda valódi személyiségét.
Csütörtök este újabb meglepetések várják a nézőket a The Floor következő epizódjában, amely a Fókusz után látható az RTL-en és az RTL+ Prémiumon. Érdemes maradni!
A féltékenység természetes érzelem, amelyet sokan megtapasztaltunk már életünk során. Normál körülmények között ez az érzés hamar változik vagy enyhül. Azonban létezik egy olyan állapot, amikor a féltékenység átlép egy határt, és olyan mértékű kontrollvesztéshez vezet, amely már mentális betegségnek minősülhet. Az ilyen szintű féltékenység parancso
Gyümölcsfajtól függően 15-55%-os terméskieséssel számol a moldáv agrárminisztérium. Moldovában az áprilisi fagyok a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium szerint több mint 8650 hektár gyümölcsöst érintettek súlyosan: az Ipn hírügynökség jelentése szerint a kajszi-, szilva-, cseresznye-, dió- és alma állományokban jelentős terméskiesés várha
Szirtes Edina - becenevén Mókus - olyan zenei művek szerzője, mint a világhírű Recirquel újcirkusz társulat darabjai. Írt lemez Zsédának, készített musicalt az Operettszínháznak, és a felsorolást még nagyon sokáig lehetne folytatni.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.