Június 16-án azok számíthatnak a Nav felhívó levelére, akik alanyi áfamentes körbe tartoznak, de az arra jogosító értékhatárt a hivatal adatai szerint jelentősen túllépték – tájékoztatott Vágujhelyi Ferenc, a Nav elnöke.
A Karinthy Frigyes úton jelentősen megritkították a fákat a hétvégén, olvasóink sem értették, miért nyáron kell elvenni a zöldet és az árnyékot. Megkérdeztük a szakembert, hogy miért a legnagyobb hőségben kell ezt a munkát csinálni.
Sokan még mindig gyanakvással figyelik az XRP-t – van, aki szerint ígéretes technológia, mások szerint csak egy újabb kriptós trükk. 2025-ben azonban már nem lehet félvállról venni: az intézmények érdeklődnek, a bíróságok döntögetnek, a közösség pedig megosztott. Vajon biztonságos befektetés-e az XRP, vagy valóban van alapja a csalásvádaknak?
A 27 éves Russellnek ez az idei első, és pályafutása negyedik futamgyőzelme, Kanadában először diadalmaskodott. A brit mögött a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a második, míg a harmadik pozícióban Russell csapattársa, a 18 éves olasz Andrea Kimi Antonelli zárt, akinek ez pályafutása első dobogós