A Budapest Parkban koncertezik június 29-én A Grund – vígszínházi fiúzenekar, amelyet A Pál utcai fiúk című nagy sikerű vígszínházi zenés játék ősbemutatójának szereplői alapítottak 2017-ben. Vezetőjükkel, Fesztbaum Bélával szent ügyekről és rockzenei álmokról beszélgettünk.
Mivel a muskátli rendkívül szívós növény, ezért nem igényel túlzott és különleges gondozást, azonban néhány dologra érdemes odafigyelni, ha szép, egészséges virágokat szeretnél látni az erkélyeden, kertedben.
Az izraeli légicsapások és Irán válaszlépései jelentős mozgásokat idéztek a piacokon, a befektetők az opciós piacokon is védelmi pozíciókat építettek ki a fokozódó bizonytalanság miatt - foglalta össze az első piaci reakciókat a Bloomberg.
Akár 41% kedvezménnyel foglalhatók a kedvelt üdülőhely szállásai! Miskolctapolca népszerű helyei, wellness hotelei és panziói most rendkívüli kedvezménnyel foglalhatók a nyári szezonra – de csak hétfő éjfélig! Az akció keretében…
A Ferrari nyerte a 93. Le Mans 24 órás versenyt a 83-as számú privát autóval, amelyet Phil Hanson, Robert Kubica és Yifei Ye vezetett. Az olasz gyártó lehetett volna az első márka, amely 2012 óta, amikor az Audi gyári csapata, a Joest Racing szerezte meg az 1-2-3. helyet, kisajátítja a dobogót a Circuit de la Sarthe pályán, de végül a gyári, piros
Amikor elkezdünk belemenni egy új kapcsolatba, vagy éppen egy régóta tartó kapcsolatunk során próbálunk mélyebb betekintést nyerni párunk érzelmeibe, érdemes a csillagjegyek dinamikáját is figyelembe vennünk. A horoszkópok érdekes betekintést nyújthatnak abba, hogy különböző jegyek hogyan mutatják ki érzelmeiket, és milyen apró jelekre érdemes odaf
Negyvenhárom éve él boldog házasságban Bay Éva, ám csak második nekifutásra sikerült megtalálnia az igazit. Első férje mellett olyan pokoli volt az élete, hogy az egykori bemondó többször el akarta dobni, hogy ne kelljen tovább abban a kapcsolatban léteznie. Mikor végre sikerült elköltöznie a férjétől, annyira össze volt törve lelkileg, hogy két hé
Az emberéletet nem lehet pénzben mérni, két ember életének pedig egészen biztosan nincs számokkal kifejezhető értéke. A szegedi kórház, ahol tavaly elvérzett egy várandós kismama, most 42 milliós sérelemdíjat fizet a családtagoknak.
Tömeges járattörlést jelentettek be mind az izraeli, mind a külföldi légitársaságok vasárnap a Tel-Aviv melletti Ben Gurion nemzetközi repülőtér és az izraeli légtér lezárása miatt.
Netanjahu az Irán ellen indított támadás céljaként a nukleáris és rakétafenyegetés elhárítását jelölte meg, de közben felkelésre is biztatta az irániakat. Izraeli illetékesek állítják, hogy a stratégiai célok között nem szerepel a rezsim megdöntése, de közben többen mégis arra utalnak, hogy minden opció nyitva lehet, ha folytatódnak az iráni megtor
A víziközműrendszer ideiglenes átalakításával Fonyódról irányítanak ivóvizet a zalai Balaton-parti településekre, mert szombat este óta két jelentős csőtörés miatt akadozik az ivóvízellátás Keszthelyen, Gyenesdiáson és Vonyarcvashegyen - közölte vasárnap délután a honlapján a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt.
Megint kettészakad az ország időjárása: a Dunántúlon hétfőn már csapadékos és szeles lesz az idő, miközben az ország keleti részében még marad a napsütéses kánikula.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke immár közel negyedszázada nem hajlandó lecserélni mobiltelefonját – legalábbis ezt állítja Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója legújabb videójában. A "Nyitraitok" sorozat friss epizódjában Kövér László irodájában vendégeskedik, ahol a házelnök a legendásan régimódi mobiljáról mesél. És valóban: a polit
A 96. Ünnepi Könyvhetet Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője, Rózsa Dávid, a nemzeti könyvtár főigazgatója és Szenteczki-Csipei Judit, a békéscsabai városháza osztályvezetője nyitotta meg 2025. június 12-én.
A megugró költségvetési hiány miatt újra devizakötvény-kibocsátásra kényszerülhet a kormány, amivel veszélybe kerül az a 2010 óta követett stratégia, miszerint a magyar államadósságot főként belföldi forrásból finanszírozzák. Pedig egy ideig úgy tűnt, a cél tartósan elérhető. Milyen tervek születtek ennek érdekében, és mi vezetett az álla
Idényjelleggel egy bárban egyszerűsített foglalkoztatással alkalmazunk majd dolgozókat. A bár nyitvatartása szezonális, júniustól szeptemberig tart. Turisztikai idénymunkásként vagy alkalmi munkavállalóként foglalkoztathatók a dolgozók? – kérdezte olvasónk. Dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt.
Csik Zoltán akkor döntött úgy, hogy változtat az életén, amikor rájött, hogy eljöhet az a pont, amikor már késő. Most nagyon élvezi az új életét, amelyet az életmódváltás által sikerült elérnie…
A Mars kedden elhagyja az Oroszlán csillagjegyét, és belép a Szűzébe, ez pedig váratlan lehetőségeket hoz magával. Mutatjuk a heti karrier- és pénzhoroszkóp előrejelzéseit.
A használt lakásokénál is nagyobbat zuhant a tavasz második felében az új lakások iránti kereslet, ennek ellenére a legnagyobb fejlesztők továbbra is optimisták. A zenga.hu elemzésében a legfrissebb számok bemutatása mellett a lakásfejlesztők is megosztották piaci várakozásaikat és elmondták, kik, hol, milyen típusú lakásokat vásárolnak most a fővá
Bika – Megindul a pénz feléjük A Bika csillagjegy szülöttei számára a hét eleje igazi fordulatot hozhat méghozzá a pénzügyek terén. Egy váratlan pénzbevétel érkezhet, amivel megalapozhatják az anyagi biztonságukat ami mindig is fontos volt számukra. D ebben az időszakban most nemcsak stabilizálódnak a pénzügyeik, hanem még plusz anyagi gyarapodásra
A klímaváltozás és a megváltozott tájhasználat következtében Közép-Európában is egyre nagyobb kockázatot jelentenek az erdőtüzek. Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének friss tanulmánya szerint évente Ausztrália méretű terület ég le világszerte, miközben a tüzek intenzitása folyamatosan növekszik - írja az Infostart.
Ahogyan a szervezetünk öregszik, számos biológiai változás következik be, amelyek közvetlenül befolyásolják az anyagcserénket. Az egyik legjelentősebb ezek közül az anyagcsere lassulása, amely általában az életkor előrehaladtával válik egyre észrevehetőbbé. Az anyagcsere az a folyamat, amely által a test energiát nyer az elfogyasztott táplálékokból
A miniszterelnök szerint mindegy, hogy a velük szemben álló erőknek DK vagy Tisza Párt a nevük, "a gazdák ugyanazok". A kormányfő nyilatkozatát Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója osztotta meg vasárnap a Facebook-oldalán, Orbán Viktor a Harcosok Klubjában alcímmel.
Kalmár Zsolt magyar válogatott középpályás az EM Sports menedzseriroda szezonzáróján az M4 Sportnak elárulta, még nem tudja, hol folytatja a pályafutását.
Márkanagyköveti szerződésük is bánta Bastian Schweinsteiger és Ana Ivanovics szakítását. Derült égből villámcsapásként hatott a hír, hogy a sportvilág álompárja, a volt világelső teniszező, a szerb Ana Ivanovics és a világbajnok német labdarúgó, Bastian Schweinsteiger közel kilenc év házasság után válik. Nos, úgy tűnik, nemcsak rajongóikat, üzle
Marcus Gehrling újságíró két Dinamo Zagreb-játékost, Arijan Ademit és Sztefan Risztovszkit is szóba hozta az Újpesttel, de utóbbi menedzsere az m4sport.hu-nak elmondta: egyelőre nem érkezett megkeresés a lila-fehérek részéről ügyfelével kapcsoltban.