Már az ókori görögök és rómaiak is felismerték jótékony hatásait. A nyár két legkedveltebb gyümölcse valószínűleg a meggy és a cseresznye. Nemcsak ízletesek, de a népi gyógyászatban is kiemelt szerepet
Amikor a világ zaja elnyomja saját belső hangunkat, mindennél fontosabb, hogy visszataláljunk önmagunkhoz. Egy jól megválasztott reggeli rituálé segíthet, hogy mindezt elérjük, és a napunkat egy teljesen más szemszögből közelítsük meg. Itt van néhány ötlet, amelyeket könnyedén beépíthetsz a hétköznapjaidba, hogy minden reggel újra önmagadként ébred
Az Apple kutatói "alapvető korlátokat" azonosítottak a legmodernebb mesterséges intelligencia-modellekben. A szakértők tanulmányukban kétségeket fogalmaznak meg az tegyre erősebb rendszerek kifejlesztéséért folytatott versenyről.
Az Országgyűlés most induló új hetén választják meg az Alkotmánybíróság új tagját és a testület elnökét, valamint az új legfőbb ügyészt. A képviselők folytatják a vitát egyebek mellett a tömeges beköltözést megakadályozó törvényjavaslatról és a jövő évi költségvetés tervezetéről. A zárószavazásokon több más, nagy jelentőségű előterjesztés sorsa is
A kormány és a főváros vezetése a héten egy asztalhoz ül, hogy a csődközelbe jutott Budapestről tárgyaljanak. A kabinet a tartalékok elherdálásával vádolja a fővárost. Karácsony Gergely viszont azt veti a kormány szemére, hogy szándékosan kivérezteti Budapestet.
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretein belül megállapítható hozzátartozói nyugellátások: az özvegyi nyugdíj, az árvaellátás, a szülői nyugdíj, a baleseti hozzátartozói nyugdíjak, valamint az özvegyi járadék. Írásunkban az özvegyi nyugdíjra való jogosultsággal kapcsolatos, fontosabb tudnivalókat mutatjuk be.
Sok iszlám hittudós tisztátalannak tartja a kutyákat, a megsimogatásukat, a nyálukkal való érintkezést, egyes politikai, illetve vallási vezetők pedig a kutyatartást nyugati befolyásnak tulajdonítják.
Az év egyik legkülönlegesebb teliholdja érkezik, ami nemcsak látványban, de az erején is megmutatkozik: így változtatja meg az eperhold a csillagjegyek életét!
2025-ben akár havi 150 ezer forintos lakhatási támogatást is kaphatnának a 35 év alatti dolgozók – mégis alig élnek vele. Miért ilyen kevesen igénylik ezt a jelentős támogatást?
„Üdvözöljük az Ikrek Istenének országában” – olvasható a táblán, amikor belépünk az India délnyugati részén található Kodinhi falujába. Az üdvözlő szöveg nem véletlenül az ami, hiszen a világon messze itt a legmagasabb az ikerszületések aránya: az itt lakó 2000 családból közel 400-ban él ikerpár. De vajon minek köszönhető mindez?
A megmozdulások pénteken kezdődtek Los Angelesben a szövetségi bevándorlási hatóság ellen, amely a nagyvárosban is átfogó intézkedéseket kezdett illegális bevándorlókkal szemben, és többeket kitoloncolási őrizetbe helyezett, köztük elítélt bűnözőket.
Egy alapos méregtelenítés és salaktalanítás szuper módja annak, hogy megtisztítsd a szervezetedet és felfrissítsd a tested. Mutatjuk mit kell tenned, hogy tavasz végére, mire a nyári nagy meleg beüt, bomba formában és kitörő erőben várd a szezont!
Ha valaha is előfordult velünk, hogy néhány perccel a napozás után viszkető, vörös kiütések jelentek meg a bőrünkön, akkor lehet, hogy napallergiánk van.
A hajózás történetének legdrágább balesetei nemcsak a költségek miatt emlékezetesek, hanem több száz vagy akár több ezer ember tragikus halála miatt is. Hatásukat a hajók értékén felül a mentési műveletek, a takarítási erőfeszítések, a jogi követelések, a kártérítések és az ebből eredő környezeti károk költségein is mérik. Az egyik legdrágább ütköz
Egy kormánypárti politikus még a TISZA-vezér képmutatására is felhívta a figyelmet: "Ennek az embernek nincs helye a közéletben és nem jár neki egy fikarcnyi tisztelet sem."
A közösségi felületeken az terjed, hogy román bevándorlók követték el az erőszakot, ezért unionisták és katolikusok együtt mentek el felgyújtani a házukat.
Mit szólnál ahhoz, ha egy egyszerű sétával, amire hetente néhány alkalommal szánsz időt, máris rengeteget tehetnél az egészségedért? Egy úttörő nemzetközi kutatás szerint jelentős esély van arra, hogy ez valóban így legyen. Sőt, egyenesen arra világítottak rá, hogy a rendszeres testmozgás akár hatásosabb is lehet a bélrák kialakulásának megelőzéséb
Egy optikai illúzió, amely világszerte kihívás elé állítja még a sasszeműeket is: a rózsaszín virágban elrejtett alakot az emberek 99%-a nem találja meg elsőre – te vajon észreveszed?
Az 1970-es évekbe helyezett francia vígjátéktól nem vártam sokat, igazából azért ültünk be rá, mert ma (oké, elmúlt éjfél, tehát tegnap) járt le egy pakli ingyenjegyem az oldal jóvoltából, és a szegényes választékból ezt húztuk be. És totál nem bántam, egy remek és egyedi filmet kaptunk. A hangulata pont annyira volt sajátos, mint annak idején az A
A budapesti Erzsébet körút 31. szám alatt állt a Royal Orfeum, a 20. század eleji főváros egyik legfényesebb mulatóhelye. Az 1908. október 3-án megnyílt, ezer fő befogadására alkalmas színházat Bálint Dezső igazgató építtette, a tervezést pedig Szengyörgyi Gyula építészre bízta. A Royal Orfeum nemcsak önmagában volt jelentős: Bálint a szomszédos,
A hosszú hétvége után kedden még élvezhetjük a napsütést, de délutánra már érkeznek a felhők. Az északi területeken vastagabb fátyolfelhőzet boríthatja az eget, miközben a szél is felerősödik. Napközben a hőmérséklet a 29 fokot is elérheti. Szerdán viszont egyes helyeken már az esernyőt is elő kell készíteni.
Hamarosan itt a vakáció, de előtte még jönnek az osztálykirándulások. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen élelmiszereket csomagolsz a gyermekednek.
A karotinoidok természetes pigmentek, melyek a különböző gyümölcsök és zöldségek színét adják. Bár a zöld színű növényekben is jelen vannak, esetükben a klorofill, azaz a zöld pigment dominál, így nem számottevő a hatásuk. A karotinoidok felelősek a narancssárga, a sárga és a piros színekért. Érdemes minél több – karotinoidban gazdag – élelmiszert
A magyar Jason Momoa, Megyeri Balázs áttétes daganattal harcolt hónapokon át. Most egy különleges fesztivállal ünnepli, hogy végre újra reménnyel tekinthet a jövőbe.
Egyes csillagjegyek képviselői a statisztikák és asztrológiai elemzések szerint nagyobb eséllyel élnek hosszú, egészséges életet – és ez nem csupán a véletlenen múlik.
A kompozitanyagok újrafelhasználására szakosodott Poly Products a szélturbinalapátokból kiindulva fejlesztett ki egy olyan eljárást, amellyel a tartós és erős anyag második életet kaphat. A holland vállalat nemrég végrehajtott hídprojektje remek