Letartóztatták a Franciaországot megrázó emberrablás sorozat feltételezett kitervelőjét, aki kriptomilliárdosokra utazott. A francia-marokkói kettősállampolgárságú férfi január óta több emberrablást hajtott végre embereivel. A férfinél fegyvereket, készpénzt és kommunikációs eszközök tucatjait találták meg az elfogás során. Rács mögött a feltételez
A Dogecoin árfolyama júniusban hagyományosan gyenge teljesítményt mutat, és 2025 sem hozott eddig kivételt. Alig telt el néhány nap a hónapból, de a mémérme máris több mint 4%-os veszteséget könyvelhetett el, ami azt jelzi, hogy idén is követi a korábbi évek medvés mintázatát. Ez csak a kezdet? Még jöhet nagyobb esés is A CryptoRank adatai
A kriptovilág figyelme egyre inkább a Solaxy (SOLX) felé fordul, amely a Solana hálózat első valódi Layer 2 megoldásaként lép színre. A projekt előértékesítése az utolsó hetéhez érkezett, és már most lenyűgöző, 45,8 millió dolláros tőkebevonást ért el. Ez nemcsak az év egyik legnagyobb előértékesítési eseménye, de sokak szerint a Solana ökoszisztém
Az ARK Invest vezérigazgatója, Cathie Wood szerint a Bitcoin ára akár 1,5 millió dollárra is emelkedhet 2030-ra, amit az intézményi befektetők növekvő érdeklődése és a kínálat csökkenése hajthat. A szakértő legutóbbi nyilatkozataiban egy még ambiciózusabb célt is megemlített: az ARK Invest áprilisi jelentésében már 2,4 millió dolláros hosszú távú c
A súlyos májusi támadás után újraindult a Sui hálózatra épülő Cetus Protocol decentralizált tőzsde (DEX), és a fejlesztők bejelentették: a protokoll teljesen nyílt forráskódúvá válik a közeljövőben. A május 22-i támadás során egy árképzési mechanizmus hibáját kihasználva egy ismeretlen támadó csaknem 220 millió dollár értékű tokent tudott eltulajdo
Ausztrál hatóságok egy 18 hónapon át tartó nyomozás után négy személyt vettek őrizetbe egy nagyszabású kriptovaluta-alapú pénzmosási ügy kapcsán. Az ügy középpontjában egy látszólag törvényesen működő készpénzszállító biztonsági cég állt, amelyet valójában fedőtevékenységként használtak a bűncselekmények eltussolására. A nyomozást a Queenslandi Sze
Elképesztő felfedezés terjed a spirituális körökben: a körömlakk színe nemcsak stílus, hanem valódi pénzvonzó erő! Ezoterikus szakértők szerint bizonyos árnyalatok mágnesként vonzzák a jólétet, míg más színek segítenek megnyerni a szerencsejátékokat vagy bevonzani egy gazdag párt. Nézd meg, milyen energiát hordoz a kedvenc körömlakkod – és készülj
Az Ikrekre különleges lehetőség vár, az Oroszlán vállalja a tettei következményeit! Karrier horoszkóp: 2025.06.10. Kos A hűség kulcsfontosságú része a sikerednek, főleg ma. Mutasd meg ezt a hűséget úgy, hogy többet teljesítesz az elvártnál. Ha nem érzed úgy, hogy ilyen szinten elköteleződnél a jelenlegi munkád mellett, akkor jobb, ha egy újat keres
A költözés az emberek többségének életében stresszes szakasz, amikor fontos, hogy minden zökkenőmentesen menjen. Lényeges kérdés, hogy mennyi pénzt is kell szánni erre a folyamatra.
Irányítókról beszélni mindig jó dolog. Most is ezt tettük és sorrendbe raktuk a QB-kat 1-től 32-ig (a következő három évre draftolva). Iratkozzatok fel iTunes csatornánkra, de a Spotifyon és a legtöbb podcast-szolgáltatónál is eléritek az adásokat! ERRE a linkre jobb klikk –> “link mentése másként” opcióra kattintva pedig le is tudjátok tölteni a t
Már nem június végi, hanem nyár közepi nyitást említenek a Miskolctapolca Barlangfürdő szabadtéri része kapcsán. A szűkebb kapacitás miatt 4 órás jegyeket lehet majd váltani a Kagyló strandra.
2025. június 9-én a paraguayi kormány hivatalosan cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint az ország elfogadta volna a Bitcoint törvényes fizetőeszközként. A félrevezető információk az elnök, Santiago Peña hivatalos X (korábban Twitter) fiókján jelentek meg, azonban a bejegyzéseket rövid időn belül törölték. A hamis poszt szerint Paraguay
Viharos széllökések és rekordmennyiségű csapadék bénította meg néhány órára hétfőn Bukarestet. A bukaresti vízművek (Apa Nova) mérése szerint a fővárosban lehullott csapadék mennyisége meghaladta a 40 litert négyzetméterenként, de egyes kerületekben a 120 litert is elérte. Ilyen mennyiségű csapadékkal – közleményük szerint – "évszázadonként legfelj
Csávó befűzi a kiválasztottját, elmennek közösen nyaralni, előkerül a bondage felszerelés, a férfi láncba kerül, erre pont akkor mondja el a nőnek, hogy nem szerelmes belé. Mi a fordulat? Persze, hogy a nő úgy dünt nem oldozza el, és 12 óra alatt bebizonyítja összeillésüket… Logan Lerman és Molly Gordon nagyjából kétszemélyes romkomnak hívott valam
Júniusban a szentjánosbogarak párkeresésbe kezdenek, ilyenkor az erdőkben felkapcsolják a "lámpásaikat". Ha szeretnénk megfigyelni ezeknek a különleges bogaraknak a rajzását, országszerte számos helyen, akár vezetett séta keretében is szemtanúi lehetünk ennek a különleges látványnak. Összegyűjtöttük, melyik arborétumokban és erdőkben lesheted meg ő
A Universal életrajzi filmet készít Snoop Doggról, méghozzá a weeden élő rapper coproducerkedésével, szóval ki tudja mennyire lesz igazi. De legalább a legenda építő vibe stimmel majd? A főszereplő Jonathan Daviss (Outer Banks) lesz. Természetesen a korai évek, a best coast világába belépéstől indítanak majd.
Keke Palmer pedig jön kirabolni őket, hogy aztán valami nagyobb tervről legyen szó. Úristen mennyire olcsónak néz ki, főleg az első felében, szóval akció-komédia besorolásból lehet az első nem áll majd annyira, de talán a poénok majd hasíthatnak?
A mindennapi higiénia fenntartása nélkülözhetetlenné vált otthonainkban és munkahelyeinken. A tisztítószerek és fertőtlenítők olyan készítmények, amelyeket azért használunk, hogy megvédjük magunkat a baktériumok, vírusok és más mikroorganizmusok ellen. Azonban hogyan válasszuk ki a megfelelő termékeket, amelyek hatékonyan szolgálják majd céljainkat
Bánás József egyike a méltatlanul elfeledett futballistáinknak. Az egykori fedezet óriási hatással volt a labdarúgás fejlődésére, Velencében a modern foci alapjait is az ő munkásságának tulajdonítják. Két magyar edző az ő emlékét ápolva hozott létre nemzetközi tornát utánpótláscsapatokkal.
A Csáford-völgyi Natúr Pont Zalaszentgrót Csáford-Alsóhegy városrészében található, és a természetes, vegyszermentes élelmiszerek előállítására specializálódott.
Tragikus eset rázta meg a Pest vármegyei Tinnyét Pünkösdvasárnap: egy 50 év körüli nő holttestére bukkantak a hatóságok, miután ismerőse napok óta nem tudta elérni őt telefonon, és értesítette a segélyhívót.
Egy új kutatás szerint az autó színe akár több százezer forinttal is befolyásolhatja, mennyit ér a jármű három év múlva. A legértékállóbb árnyalatok nem a megszokott feketék és fehérek – épp ellenkezőleg: a ritkább színek pénzügyileg is jobban teljesítenek.
Az asztrológia csodálatos világa mindig kalandokkal és titkokkal teli utazásra hív, ahol az égi jelek segítségével felfedezhetjük saját belső világunkat
Meghívásos tender keretében választott kommunikációs partnert az Europ Assistance Magyarország. A megbízást az Influence Media nyerte el, a közös munka pedig idén márciusban el is indult. A világ egyik legjelentősebb partnerhálózatával rendelkező asszisztencia-szolgáltatójának hazai leányvállalata, az Europ Assistance Magyarország az idei első negy
Sinthosa alanyba oltott Colosseo és Mirsini görögdinnyepalántáknál sárgulást, helyenként elhalást figyeltünk meg. A palánták előnevelve Görögországból érkeztek. Rajtunk kívül még sok termelő vásárolt ugyanabból az üzemből, senkinek nem volt a palántákkal gondja, csak nekünk. A képek és leírás alapján megállapítható-e, hogy mi okozta a palántáknál a
Nem csitulnak a hullámok, amelyek Donald Trump amerikai elnök múlt hónapban tartott „Felszabadulás napi” beszéde nyomán csaptak fel, miután „kölcsönös” vámokat lengetett be a fél világgal szemben. Az elnök akkor
Hiába a szigorú uniós szabályozás, a világ különböző részeiről érkező zöldségek és gyümölcsök nem mindig mentesek a növényvédőszer-maradványoktól. Szerencsére léteznek egyszerű, otthon is alkalmazható módszerek, amelyek segítenek biztonságosabbá tenni az élelmiszereket.
A Coca-Cola Hbc Magyarország Caffè Vergnano márkájával 2025 júniusától új szintre emeli a hazai kávézókultúra fejlesztését: a Women in Coffee program debütálásával egyszerre nyújt komplex képzési programot a vendéglátó szektor számára és indít társadalmi érzékenyítő, szemléletformáló kampányt. A program kiemelt célkitűzései között szerepel a női ba
A retket már az ókorban is ismerték és termesztették, több fajtáját is kedvelték. Hazánkban a piros és kerek hónapos retek a legkedveltebb, de ismert még a jégcsapretek, a vajrépa és a fekete retek is.
A 10 részes sorozat első részében igyekszem leleplezni néhány olyan dolgot a digitális marketing világából, amiről kevesen beszélünk nyíltan, vagyis hát. Beszélünk, csak maximum egymás között. Szó lesz olyan trükkökről és hát manipulációs vagy egyéb figyelemfelkeltő technikákról is, amik a digitális marketing sötét titkaihoz tartoznak.
A kínai kereskedelmi minisztérium április elején exportkorlátozásokat vezetett be több, az autóiparban, a védelmi és az energiaiparban széles körben használt ritkaföldfém-elemre és mágnesre. Az érintett ritkaföldfémek némelyike létfontosságú alkotóelem mind a belső égésű motorok, mind az elektromos járművek gyártásához.
A nyári időszakban, különösen a Balaton és egyéb üdülőövezetekben megnövekedett forgalomra reagálva, a legnagyobb élelmiszerláncok több üzletük nyitvatartási idejét is meghosszabbítják.
Hazudik, manipulál, és nem akar kikapcsolódni. Nem egy új sci-fi film főgonosza, hanem a legfejlettebb mesterséges intelligencia-modellek viselkedése laboratóriumi körülmények között. Yoshua Bengio, a mesterséges intelligencia egyik legismertebb kutatója ( "keresztapja" ) szerint a technológia már túl van azon a határon, ahol pusztán eszköz marad –