Meghívásos tender keretében választott kommunikációs partnert az Europ Assistance Magyarország. A megbízást az Influence Media nyerte el, a közös munka pedig idén márciusban el is indult. A világ egyik legjelentősebb partnerhálózatával rendelkező asszisztencia-szolgáltatójának hazai leányvállalata, az Europ Assistance Magyarország az idei első negy
Kontinensünk nagyobb részének időjárását a Baltikum felett örvénylő gyors mozgású ciklon, illetve egészen a Kárpát-medencéig lenyúló markáns hidegfrontja alakítja
Sinthosa alanyba oltott Colosseo és Mirsini görögdinnyepalántáknál sárgulást, helyenként elhalást figyeltünk meg. A palánták előnevelve Görögországból érkeztek. Rajtunk kívül még sok termelő vásárolt ugyanabból az üzemből, senkinek nem volt a palántákkal gondja, csak nekünk. A képek és leírás alapján megállapítható-e, hogy mi okozta a palántáknál a
Nem csitulnak a hullámok, amelyek Donald Trump amerikai elnök múlt hónapban tartott „Felszabadulás napi” beszéde nyomán csaptak fel, miután „kölcsönös” vámokat lengetett be a fél világgal szemben. Az elnök akkor
A gyümölcs nem olcsó mulatság manapság. Egy-egy doboz eper, málna vagy áfonya pillanatok alatt eltűnik a kosárból, az ára pedig a pénztárcából. Épp ezért is olyan jó érzés, amikor valamit saját magunk termelünk meg – és nem csak azért, mert friss és finom, hanem mert a boltban hagyott forintokat is megspóroljuk vele.
Hiába a szigorú uniós szabályozás, a világ különböző részeiről érkező zöldségek és gyümölcsök nem mindig mentesek a növényvédőszer-maradványoktól. Szerencsére léteznek egyszerű, otthon is alkalmazható módszerek, amelyek segítenek biztonságosabbá tenni az élelmiszereket.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint az Orbán Viktor által felvázolt magyar út nemcsak a hazai jobboldal sikere, hanem egyre inkább iránytű a nyugat-európai jobboldal számára is.
Két évtized legfőbb ügyészi munka után alkotmánybíróként folytatja Polt Péter. A '90-es években Áder Jánossal érkezett a Fideszhez, de két évig volt csak párttag, majd kétszer is az ügyészség élére segítették. Az Orbán-rendszer sokat köszönhet neki, Polt mindig tudta, hogy melyik az a pillanat, amikor félre kell néznie.
A spagetti olyan, mint egy jóbarát, aki mindig ott van, ha baj van. Vagy legalábbis ha éhes vagy. Gyors, megbízható, és elvileg elronthatatlan… aztán mégis ott állsz a konyhában egy gyanús állagú, összeragadt tésztakupaccal, amit a szósz is inkább elkerül, mint megölel.
A Disney+-on már elérhető az 1987-ben indult Predator-franchise legújabb darabja, a Predator: Gyilkosok gyilkosa című animációs mozi, melyet Dan Trachtenberg érezhetően a novemberben érkező Predator: Halálbolygó felvezetésének szánt.
Ahogy a természet újjáéled a hosszú tél után, úgy ébred fel bennünk is a legmélyebb vágy a kapcsolódásra és a szerelemre. A tavasz frissessége után a nyár a maga melegével, hosszú nappalaival és laza hangulatával tökéletes terepet biztosít az új kezdeteknek, különösen a párkapcsolatok terén. Vajon idén kinek a szívébe költözik be a szerelem, és kik
A Coca-Cola Hbc Magyarország Caffè Vergnano márkájával 2025 júniusától új szintre emeli a hazai kávézókultúra fejlesztését: a Women in Coffee program debütálásával egyszerre nyújt komplex képzési programot a vendéglátó szektor számára és indít társadalmi érzékenyítő, szemléletformáló kampányt. A program kiemelt célkitűzései között szerepel a női ba
A retket már az ókorban is ismerték és termesztették, több fajtáját is kedvelték. Hazánkban a piros és kerek hónapos retek a legkedveltebb, de ismert még a jégcsapretek, a vajrépa és a fekete retek is.
Részben a Vlagyimir Putyin orosz elnök által ígért, Oroszország határainak védelmét szolgáló ütközőövezet létrehozása céljából zajlik az ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében indított offenzíva - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
A 10 részes sorozat első részében igyekszem leleplezni néhány olyan dolgot a digitális marketing világából, amiről kevesen beszélünk nyíltan, vagyis hát. Beszélünk, csak maximum egymás között. Szó lesz olyan trükkökről és hát manipulációs vagy egyéb figyelemfelkeltő technikákról is, amik a digitális marketing sötét titkaihoz tartoznak.
A nyári ruhatárunk szinte önkéntelenül is árulkodik rólunk, nemcsak az ízlésünk, hanem a személyiségünk mélyebb rétegei is tükröződnek benne. Bár sokan azt gondolják, a divat csupán felszínes jelenség, valójában az öltözködési stílusunk bámulatosan sokat mond el rólunk. Az alábbiakban feltárjuk, milyen kapcsolat lehet a nyári ruhatárad és az önbiza
A kínai kereskedelmi minisztérium április elején exportkorlátozásokat vezetett be több, az autóiparban, a védelmi és az energiaiparban széles körben használt ritkaföldfém-elemre és mágnesre. Az érintett ritkaföldfémek némelyike létfontosságú alkotóelem mind a belső égésű motorok, mind az elektromos járművek gyártásához.
A nyári időszakban, különösen a Balaton és egyéb üdülőövezetekben megnövekedett forgalomra reagálva, a legnagyobb élelmiszerláncok több üzletük nyitvatartási idejét is meghosszabbítják.