A veszprémi székhelyű táncegyesület három éve indította felnőtt kurzusait, a kitartó próbáknak és elhivatottságnak mostanra pedig beérett a gyümölcse: hétvégén a Kabóca Bábszínház színpadján nagy sikerrel bemutatták első felnőtt színházi kortárs tánc előadásukat.
Egy gyerekekkel teli busz átszakította a szalagkorlátot, óriási a torlódás. Az Agria Tv tudósításából megtudhattuk, hogy több mint negyven gyerek utazott azon a lengyel buszon, amelyik az M3-as autópálya 100-as kilométerköve körül szenvedett balesetet. Egyelőre tisztázatlan körülmények között a busz átszakította a belső szalagkorlátot, majd az elvá

Iskolai lövöldözés történt kedden reggel 10 óra előtt röviddel a lendi kerület egyik iskolájában. A halálos áldozatok száma tovább emelkedik: kilenc halálesetet erősítettek meg.
Fedélzetén öt emberrel - köztük a két pilótával - eltűnt egy orosz repülőgép Szibéria térsége felett kedden - jelentette be az orosz polgári légi közlekedési felügyelet (Roszaviacija) a Telegramon.
Egy baráti grillezésből indult, mára az egyik legkedveltebb reklámszakmai eseménnyé nőtte ki magát – az Ügynökségek Éjszakája idén ünnepelte ötödik születésnapját. A szervezők célja a kezdetektől egyértelmű volt: visszaadni valamit a szakmának, megmutatni a kulisszákat a jövő reklámszakembereinek, és újra összehozni az ügynökségi közösséget egy est
Valamikor az ezredforduló környékén új trend ütötte fel a fejét a hazai éttermek piacán, és még nem lehetett tudni, hogy múló szeszélyről van-e szó csupán. Eltelt huszonöt év, és még mindig népszerűek, még mindig stabil vendégkörrel bírnak. Szóval, ha akad még, aki nem járt ilyen étteremben, annak most segítünk, és mutatunk öt opciót, ahol lanton s

Ha medencéje van, a szakértők szerint is jobban jár, ha bizonyos szabályokat betart. Itt most mindent elolvashat, amit tudnia kell, ha medencét szeretne: típusválasztás, karbantartás, egészségügyi kockázatok és a legfrissebb kutatások tanulságai.
Egy hidegfront miatt torpan meg átmenetileg a felmelegedés Magyarországon. A legfrissebb hírek szerint a front szerdán érkezik, csapadékot nem nagyon hoz, szelet annál inkább.
Fokozottan ellenőrzi a kérészek biztonságát a rendőrség és a természetvédelmi őrség a tiszavirágzás, azaz a kérészek tömeges rajzása, násztánca idején – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az anyagi tényezőket tartják a legfontosabbnak a magyar szülők ahhoz, hogy elégedettek legyenek a gyermekük születésekor nyújtott szülészeti ellátással – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem frissen publikált tanulmánya.
Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe. Bár a társasági adó befizetésének határideje ezúttal június 2-ra esett, így is 238,4 milliárd forint adóbevétel érkezett be a hónap végéig - emelte ki az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi

Dua Lipa ritkán látott húgával posztolt egy közös fotósorozatot, a képek pedig percek alatt felrobbantották az internetet. Rina Lipa és a világsztár énekesnő úgy festenek a felvételeken, mintha ikrek lennének. Az énekesnő születésnapja alkalmából köszöntötte fel húgát, és egy sor imádnivaló gyerekkori kép mellett néhány olyan képet is megosztott, a
Lázár Levente elmondta, hogy az autóbuszon 48-an utaztak, közülük 42 gyerek. A Budapest felé haladó jármű az autópálya 100-as kilométerénél - eddig tisztázatlan okból - átszakította a belső szalagkorlátot, majd az elválasztó sávban állt meg. Az eddigi információk alapján a balesetnek egy sérültje van - tette hozzá a sajtóreferens, jelezve, hogy az
Áprilisban az élelmiszer és élelmiszer típusú vegyes kiskereskedelmi egységekben a forgalom (3,7 százalék) alapján a vásárlók bizalma még mindig nem ért vissza arra a szintre, ahol 2024 második félévében tartózkodott.

A magyar bajnok, Európa-bajnok bronzérmes, világbajnok ezüstérmes vívót a szélesebb nyilvánosság 2022-ben ismerte meg, mikor feltűnt a TV2 Exatlon című vetélkedőjében.
Áprilisban az élelmiszer és élelmiszer típusú vegyes kiskereskedelmi egységekben a forgalom (3,7 százalék) alapján a vásárlók bizalma még mindig nem ért vissza arra a szintre, ahol 2024 második félévében tartózkodott.
A csakrák, mint testünk esszenciális energiaközpontjai, a mindennapi élet energiaáramlását és harmóniáját hivatottak fenntartani. Ezek a láthatatlan erőközpontok holisztikus rendszerünket vezérlik, amelyben a fizikai, a szellemi és a lelki egyensúly csak együtt alkothat egészséget és boldogságot.
Felemás képet mutat a One Veszprém férfi kézilabdacsapatának vasárnap zárult idénye. A magyar rekordbajnok négy tornán indult, ebből kettőt megnyert, a másik kettőben viszont elmaradt a várakozástól. Nézőpont kérdése a szezon értékelése, hiszen láthatjuk úgy, hogy félig tele van az a bizonyos pohár, meg úgy is, hogy félig üres...
Idén tavasszal egy új, prémium vitamin-termékcsaládot dobott piacra a BioTechUSA, amit a cégcsoport márkanagykövete, Lékai-Kiss Ramóna is örömmel kipróbált. Nem is csoda, hiszen a műsorvezetőnő mindig is kiemelt figyelmet fordított