2025. június 10. kedd

jún. 10
11:39
"Mostanában divatos a színpadról üzengetni" – Lukács László is megszólalt az emberek szétválasztásáról (Blikk)
Úgy tűnik, maguk a zenészek is nyomon követik, amikor egy-egy pályatársuk a rá irányuló figyelmet kihasználva a színpadon szólal fel a társadalmi megosztottság, illetve a gyűlölködés ellen. Lukács László a hétvégén a Tankcsapda bajai koncertjén beszélt arról, hogy ők összehozni akarják az embereket.
jún. 10
11:39
Itt az első fotó az új győri Audiról! (Autónavigátor)
Küszöbön az új, harmadik generációs Audi Q3 világpremierje, a gyártó pedig most először közölt hivatalos fotót az újdonságról. Ebből túl
jún. 10
11:42
Brutális tömegsírra bukkantak Tatabánya határában: a szakembereket is sokkolta a látvány (Pénzcentrum)
Több száz, akár ezer sírhelyet is rejthet az a nemrég felfedezett avar kori temető, amelyre légifelvételek alapján bukkantak rá a szakemberek Tatabánya határában. Kiderült, országos jelentőségű lehet ez a régészeti felfedezés.
jún. 10
11:42
Sallói István távozik a ZTE sportigazgatói posztjáról – hivatalos (m4sport.hu)
Az NB I 2024/25-ös idényében 10. helyen végző Zalaegerszegi TE FC közleményben tudatta, hogy Sallói István sportigazgató távozik a csapattól, illetve Végh Gábor elnök is leköszön, és "a jövőben új szerepkörben támogatja tovább a klub munkáját és jövőjét".
jún. 10
11:42
Alig pár évvel a termelés kezdete után máris bezárja gyárát Romániában a német autóipari cég (vg.hu)
A Tekfor Brassó melletti gyárában csak 2021-ben indult meg a termelés, és máris lehúzzák a rolót.
jún. 10
11:42
Menczer Tamás: Nem engedjük Magyarországot tönkretenni Ukrajnáért! (Magyar Hírlap)
A politikus szerint mindenkire szükség van.
jún. 10
11:42
Hipnózissal gyógyítható a menopauza? (Demokrata)
Az utóbbi évek kutatásai új fényt vetnek a test és elme közötti kapcsolat erejére – különösen a hőhullámok kezelésében.
jún. 10
11:42
Hogy lehetek rendezvényszervező? Hasznos tippek és tanácsok! (newtechnology.hu)
Szereted a pörgést, a nyüzsgést, az aktív munkanapokat, tenni-venni, beszélgetni, szervezni, enni-inni? A rendezvényszervezés a te világod lehet. Persze kissé homály fedi ezt a szakmát: hogyan lehet elhelyezkedni,
jún. 10
11:42
Sokakat érint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal figyelmeztetése (Magyar Nemzet)
Öthavi pótlékmentes részletfizetés kérhető a gépjárműadóra.
jún. 10
11:42
Miért estek vissza a német gyártók Kínában, és van-e visszaút? (Autószektor)
"Az autóipar sosem könnyű – de azt hiszem, 32 éves iparági pályafutásom alatt soha nem volt ennél nagyobb mértékű bonyolultság" – mondta Ola Källenius, a Mercedes vezérigazgatója a Sanghaji Autószalonon. Újra ragyog Kínában a Mercedes csillag? Fotó: Daimler Az elektromos autókra való drága átállás mellett az Egyesült Államok és a világ többi része
jún. 10
11:42
Leszereltek a BTS tagjai a koreai hadseregben (Telex)
V és RM virágcsokrokkal és szaxofonozva hagyta el a laktanyát rajongók körgyűrűjében.
jún. 10
11:42
Főzz és segíts: három civil szervezetet támogattak (Gyulatelevízió)
Több, mint harminc csapat részvételével rendezték a meg a „Főzz és Segíts!” jótékonysági eseményt a vár melletti területen. A vasárnapi program a pálinkafesztivál részeként valósult meg. A csapatok, köztük a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karának egysége paprikás krumplit készítettek. Ehhez összesen 4 mázsa krumplit, 80 kiló vöröshagymát, 100 kilog
jún. 10
11:42
Anyukám titkos receptje végre napvilágra került: így készül a tökéletes epres grízes krémes (Lender)
Anyukám titkos receptje végre napvilágra került: így készül a tökéletes epres grízes krémes Ezt a süteményt először anyukám készítette egy tavaszi hétvégén, amikor meglepett bennünket egy nagy tál friss eperrel. Nem gondoltam volna, hogy a selymes grízkrém és az édes eper ennyire jól működnek együtt – de szerelem lett belőle első falatra. Azóta ez
jún. 10
11:42
Summer McIntosh megjavította Hosszú Katinka világcsúcsát 200 méter vegyesen (vehir.hu)
A háromszoros olimpiai bajnok kanadai Summer McIntosh megdöntötte a 200 méteres vegyesúszás világcsúcsát, melyet tíz éve Hosszú Katinka tartott.
jún. 10
11:44
Eldőlt, a város hajlandó segíteni a Fehérvár FC-n (m4sport.hu)
Csak egy évre, de szerepet vállalnak.
jún. 10
11:44
Külföldön is telefonon neteznek a magyarok – kiderült, hol a legdrágább az adatroaming (vg.hu)
Már nem tabu az adatroaming az NMHH legfrissebb felmérése szerint.
jún. 10
11:45
Beérett a kormányzati nyomás: közleményt adtak ki a gyógyszergyártók (Privátbankár)
Önkéntesen csökkentik egyes termékeik árát – elég lesz?
jún. 10
11:46
Meglepetés: bődületes többlet a költségvetésben az MVM osztalékbefizetése után (vg.hu)
Mintegy 130 milliárd forintos többlet jött össze májusban a költségvetésben, miután az MVM osztalékbefizetéséből csak a múlt hónapban 213,5 milliárd realizálódott.
jún. 10
11:48
Többen meghaltak egy iskolai lövöldözésben Grazban (Magyar Hírlap)
Az elkövető is életét vesztette, aki az iskola egyik diákja volt.
jún. 10
11:48
Fontos megállapodást kötött a WBD (MMonline)
Meghosszabbította a Warner Bros. Discovery (WBD) és a Francia Teniszszövetség (FFT) a Roland-Garros közvetítésével kapcsolatos megállapodását, így továbbra is a WBD csatornáin és platformjain lesz látható egész Európában (Franciaország kivételével) legalább 2030-ig. Az Eurosport, amely 1989-ben közvetítette először a Roland-Garros-t, továbbra is su
jún. 10
11:48
Breaking: Lövöldözés történt egy iskolánál Grazban, több halálos áldozat van (Mandiner)
A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre.
jún. 10
11:48
Orbán Viktor Nicolas Sarkozyvel tárgyalt (Magyar Nemzet)
A magyar miniszterelnök a közösségi médiában posztolt.
jún. 10
11:48
Tényleg termelői az a termelői eper? Szamócaellenőrzést tartott a Nébih, és kiderült: messze nem mindegyik (Telex)
Oda kell figyelni, kitől vásárol az ember.
jún. 10
11:48
A szakorvosok közel fele naponta ellenőrzi digitálisan betegei vércukorértékeit (EgészségKalauz)
A digitális vércukornapló használata jelentősen megkönnyíti a cukorbetegek mindennapjait, hatékonyabbá teszi az orvos-beteg kommunikációt, valamint a vércukorértékeket kontroll alatt tartó kezelési stratégiák kialakítását.
jún. 10
11:51
Új finanszírozási tervet készített a kormányzat és új devizakötvényt dob piacra (Infostart)
A gazdaság javuló állapota megfelelő alapot ad a szigorú költségvetési politikához, a hiánycsökkentéshez. Az idei költségvetési hiány 4,1 százalék lesz, 2026-ra 3,7 százalékos hiánycélt fogalmaztak meg - ismertette Kisgergely Kornél, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára kedden.
jún. 10
11:51
Áll a bál a magyar válogatott meccse előtt Azerbajdzsánban: a hazai szurkolók szégyenről, megalázásról beszélnek (Blikk)
Baljós árnyak vetülnek Azerbajdzsán labdarúgó-válogatottjára. A kaukázusi állam ultrái bejelentették, hogy bojkottálják a Szoboszlai Dominikék elleni barátságos találkozót. Nyomdafestéket nem tűrő szavakkal osztották ki a helyi futballszövetséget.
jún. 10
11:51
Zelenszkij: senkit nem akarok fenyegetni, de... (Ripost)
Fel fognak lépni a magyarok ellen, "ha nem lesz tisztelet".
jún. 10
11:53
Most érkezett: lövöldözés tört ki egy iskolánál, többen is meghaltak (Ripost)
Egyelőre kevés az információ.
jún. 10
11:54
Gelencsér Tímea hamarosan diplomázik: "A házzal tyúklépésben haladunk" (Metropol)
Minden perce be van osztva a volt szépségkirálynőnek.
jún. 10
11:54
Áprilisban 3 milliárd euróval nőtt Románia külkereskedelmi mérleghiánya (ProfitLine)
Áprilisban 3,141 milliárd euróval nőtt Románia külkereskedelmi mérleghiánya - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
jún. 10
11:54
Iskolai lövöldözés történt Grazban – többen meghaltak (vg.hu)
Több áldozattal járó lövöldözés történt egy iskolánál Grazban.
jún. 10
11:54
Meghan Markle már előkészíthette a továbblépését: Harry görcsösen ragaszkodik a múlthoz (BorsOnline)
A szakértők szerint Harry herceg nem tud túl lépni.
jún. 10
11:54
Nem lenne kifizetődő egy tűzszünet Rutte szerint (Magyar Hírlap)
A NATO-főtitkár szerint Oroszország kihasználná a lehetőséget.
jún. 10
11:54
Órákat is képesek várni a turisták ezért a desszertért Firenzében (Hamu és Gyémánt)
Egy új trendnek számító, ugyanakkor rendkívül egyszerű desszert hódítja meg Firenzét: egy adag forró presszókávét szolgálnak fel egy előre lehűtött csészében, melynek peremén négy kis méretű gombóc vaníliafagylalt sorakozik. A különleges finomságért akár órákat is képesek várni a turisták.
jún. 10
11:54
Mintha megbokrosodott volna, úgy kezdett hirtelen ágaskodni az autó (Magyar Nemzet)
Nyilvánvaló, hogy a Kínában felvett balesetnek mi volt az okozója.
jún. 10
11:54
Kemény üzenetet küldött Orbánnak Zelenszkij a Magyarországot ellepő gyűlöletkampány miatt (Nyugati Fény)
Nem finomkodott.
jún. 10
11:54
Lövöldöztek egy grazi iskolában, tizenegyen meghaltak (Telex)
A támadó az iskola egyik korábbi diákja, aki végzett magával. A tragédia miatt tartott sajtótájékoztatón kiderült, hogy két fegyverrel kezdett lövöldözni, és fegyvertartási engedélye is volt.
jún. 10
11:54
Videón, ahogy Britney Spears vidáman visítozik míg a fia vezetés közben a mobilját nyomkodja (Sassy)
Az embereket feldühítette, hogy fittyet hánynak a biztonságra, és nem figyelik az utat száguldozás közben.
jún. 10
11:54
Forradalmi hőkamera-technológia ad új szemet a robotoknak (Gyártástrend)
Az ipari robotika egyik régóta megoldatlan kihívására kínál áttörő megoldást a német Fraunhofer Intézet új fejlesztése: a goRobot3D nevű hőkamerás szkennelőrendszer képes másodpercek alatt pontos 3D képet alkotni még olyan „problémás” felületekről is, mint az üveg, a fényes fém vagy a koromfekete tárgyak.Egy forradalmi hőkamera-technológia ad új sz
jún. 10
11:54
Ennyi magyar tervez munkahelyet váltani (Haszon.hu)
A megkérdezett munkavállalók 17%-a akar biztosan munkahelyet váltani a következő fél évben, 16% bizonytalan, 67% marad a munkahelyén. Ez derül ki a Pulzus Kutató friss felméréséből.
jún. 10
11:57
Az agglomerációba szorultak az ingatlanvásárlók (Piac és Profit)
A lakáspiacot lassuló drágulás és jelentős regionális különbségek jellemezték májusban az ingatlan.com legfrissebb lakásárindexe szerint.
jún. 10
11:57
Ez a természetvédelmi projekt megváltoztatja a Balaton-felvidéket (Agroinform)
Indul a Balaton-felvidék egyik legnagyobb természetvédelmi fejlesztése, több mint 200 őshonos állat tartási körülménye javul.
jún. 10
11:57
Ceglédi: kontraproduktív, hogy Mészáros Lőrincet ebben a helyzetben "elénk rakják" (ATV)
Az ÖT legújabb adásában Mészáros Lőrinc helikopter-és repülőútja, Magyar Péterrel lezajlott üzenetváltása, illetve Budapest csődközeli helyzete volt a téma.
jún. 10
12:00
"Még nincs vége" – kikerült a 2026-os F1-es naptárból Imola, de vissza akar térni (m4sport.hu)
Csalódottan vette tudomásul Imola, hogy 2026-ra kiszorult a Forma–1-es versenynaptárból, de továbbra sem adta fel a visszatérés reményét.
jún. 10
12:00
Hajmeresztő részletet szúrt ki férje szelfijén a nő: zokogva határozta el, hogy villámgyorsan beadja a válópert (Femcafe)
A férj egy kaszinóban töltötte a hétvégét, de - neje megnyugtatása érdekében - lőtt magáról egy szelfit a szállodából. Csakhogy a fotón volt egy nyugtalanító részlet, ami nem kerülte el a szemfüles asszony tekintetét.
jún. 10
12:00
Wallis Csoport: százmilliárd forint feletti eredményt értek el (vg.hu)
Rekordot döntött a nemzetközi szinten is egyre meghatározóbb Wallis Csoport árbevétele 2024-ben.
jún. 10
12:00
Cristian Chivu visszatér, új korszak kezdődik az Internél (Igényesférfi.hu)
Az Internazionale új vezetőedzőt nevezett ki, méghozzá nem is akárkit: a klub egykori kedvence, Cristian Chivu veszi át az irányítást a nemrég távozó Simone Inzaghi helyén. A döntés nem meglepő, de annál izgalmasabb főleg egy olyan szezon után, amely egyszerre volt sikeres és csalódást keltő.
jún. 10
12:00
Mesélő Föld: kalandok a hegy gyomrában, ahol a kalcit ragyog (Képmás)
Mi történik, ha egy csapat gyerek és felnőtt együtt indul el egy különleges bányába, ahol a kalcit ragyog, a denevérek békésen szunyókálnak? Egy olyan helyen jártunk, ahol a múlt mesél, a tudomány szórakoztat, és a túra végére mindenki egy kicsit beleszeret ebbe a hegybe – aminek még a szelleme is meglepően jó fej. Élménybeszámoló következik: sok f
jún. 10
12:00
Árcsökkentést jelentettek be a gyógyszergyártók (SzMo)
Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerint a lépés célja a gyógyszerekhez való jobb hozzáférés biztosítása. A konkrét árak és termékek egyelőre nem ismertek.
jún. 10
12:00
Már júliusban folytatódik a majdnem 100% 'sci-fi' sorozat, előzetest kapott a 3. évad (Mafab)
Végre premierdátumot kapott a Star Trek: Különös új világok - 3. évada, amelyhez érkezett egy friss előzetes is.

Keresés