2025. június 10. kedd

jún. 10
11:02
Több tűzhöz és súlyos balesethez riasztották a tűzoltókat a hosszú hétvégén Tolna vármegyében (Fintech)
Öt tűzeset és tizenhárom műszaki mentés miatt vonultak a Tolna vármegyei tűzoltók – tájékoztatott a Katasztrófavédelem. Péntek délután Dunaújvárosba riasztották a paksi vízszállítót, ahol több helyen égett száraz avar és gaz.  Szombaton délelőtt Szálka irányában egy egy dízel üzemű személygépkocsi teljes terjedelmében égett, valamint meggyulladt kö
jún. 10
11:03
Trükköző álőstermelők buktak (Piac és Profit)
Május második felében fokozott szamócaellenőrzéseket végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Számos fővárosi és vidéki vásárcsarnokban, termelői piacokon és termőföldeken is jártak az ellenőrök. A kéthetes ellenőrzéssorozat rávilágított, hogy bár sok őstermelő jogszerűen és tisztességesen végzi tevékenységét, még mindig akadnak, akik i
jún. 10
11:03
Záporoztak a kommentek Németh Kristóf posztjára, amelyben Mészáros Lőrinc szavaira utalt – így reagált a színész (Blikk)
Németh Kristóf két nappal ezelőtti posztjának igencsak nagy visszhangja lett, ugyanis a színész egy nyaralós fotót tett közzé a családjával, azonban a poszt szövege elég sokatmondóra sikerült. A korábban Orbán Viktorral bicepszversenyt tartó Kristóf Mészáros Lőrinc kijelentésére tett utalást. Most reagált a posztja alá érkező kommentekre.
jún. 10
11:03
Új ígéret hangzott el Ukrajna NATO-csatlakozásáról (Infostart)
A szervezet főtitkára közölte: Ukrajna euroatlanti irányultsága visszafordíthatatlan, bár a tagállamok még nem jutottak egységes álláspontra a belépés pontos időpontjáról.
jún. 10
11:03
Menczer Tamásnak az jutott eszébe a Válasz Zelenszkij-interjújáról, hogy: "Dicsőség Magyarországnak!" (444.hu)
Alighanem a Szlava Ukrajinyi mintájára.
jún. 10
11:03
Oroszország durva követelést intézett a NATO-hoz, az ukrajnai háború folytatásával fenyegetőznek (hirado.hu)
Az oroszok most azt akarják, hogy a NATO vonuljon ki a Baltikumból. A szövetség mostanáig éppen az orosz agresszió miatt volt kénytelen megerősíteni jelenlétét a térségben.
jún. 10
11:04
Izrael légicsapást intézett Libanon déli része ellen, halálos áldozatok is vannak (Fintech)
Izraeli légicsapás érte Sebaa települést Libanon déli, Izraelhez közeli részén kedden, két civil életét vesztette – jelentette be a libanoni egészségügyi minisztérium. A tárca közleménye szerint a dróntámadásnak egy sebesültje is van. Az NNA libanoni hírügynökség közlése szerint egy férfi és a fia vesztette életét, a sebesült pedig a férfi...
jún. 10
11:06
Kivár a forint a pünkösdi pihenő után, erősödik a dollár (vg.hu)
A forint kisebb értékvesztésben van a legtöbb fronton.
jún. 10
11:06
Új vezetők irányítják az Economx gazdasági site-ot (Márkamonitor)
Új vezetőket nevezett ki az Economx prémium gazdasági site élére az Indamedia. Ügyvezetőként a jövőben Tamasi Szilvia felel a kiadványért, a főszerkesztői pozícióba Ilku Miklós érkezik.   Az Indamedia csoport gazdasági magazinja, az Economx azzal vált a szegmens meghatározó kiadványává, hogy professzionális szakújságírói gárdájával közérthető formá
jún. 10
11:06
Apró kellemetlenségnek indult – de majdnem veszélybe került a kisbabám (Life)
Amikor megtudtam, hogy kisbabát várok, minden porcikámat egyszerre töltötte el az öröm és a félelem – első terhesség, rengeteg ismeretlen tényező. Mindennél jobban vágytam arra, hogy végre a kezemben tarthassam őt.
jún. 10
11:06
Elhunyt Frederick Forsyth (Magyar Hírlap)
Fordulatos krimik, sakálok, ég veletek.
jún. 10
11:06
Zelenszkij szerint mindenkinek Ukrajnát kell szolgálnia (Demokrata)
Nem engedjük Magyarországot tönkretenni Ukrajnáért, jelentette ki Menczer Tamás.
jún. 10
11:06
Greta Thunberg hálát adhat az égnek, hogy Izrael megállította a hajóját (Mandiner)
A világ bármely más pontján próbáltak volna háborús övezetbe behatolni, valószínűleg tragédiába torkollott volna az akció. Hajdú Tímea írása.
jún. 10
11:06
Vértócsában talált rá egy fiatal férfira a rendőr (Magyar Nemzet)
Egy szerelmi történet végződött kis híján tragédiával.
jún. 10
11:06
Fagylaltozók és strandbüfék az élelmiszer-biztonsági razzia fókuszában (Üzletem)
Országos ellenőrzést végez a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság a kormányhivatalokkal együttműködve; a vizsgálatok elsősorban a vendéglátóhelyeken, így a fagylaltozókban, strandbüfékben, valamint a nyári fesztiválok kitelepült egységeiben zajlanak.
jún. 10
11:06
Az utolsó jogi korlátot is eltüntetnék, hogy annyit költhessenek a kampányban, ami csak a csövön kifér (Telex)
Az országgyűlés igazságügyi bizottságában már megszavazták azt a KDNP-s törvényjavaslatot, amellyel eltörölnék a parlamenti választások kampányára fordítható összeg felső határát.
jún. 10
11:06
Zöld és szelektív hulladékgyűjtés a második félévben (Fintech)
Az NHSZ Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Zrt. közzétette a második félévre szóló hulladéknaptárakat. A település neveire kattintva tölthetők le a naptárak, továbbá kigyűjtöttük a júliusi időpontokat is. Szelektív- és zöldhulladék-gyűjtési időpontok térségünkben júliusban: Annavölgy – Szelektív: július 2., 16., 30. Zöld: július 14.
jún. 10
11:12
Vezetőváltás az Economxnál (Kreatív Online)
Ügyvezetőként a jövőben Tamasi Szilvia felel a kiadványért, a főszerkesztői pozícióba Ilku Miklós érkezik.
jún. 10
11:12
Bezárt a legendás vidéki nagyváros butikja, a tulaj durván nekiment a belvárosi állapotoknak (Pénzcentrum)
Egy újabb fejezet zárult le Győr belvárosának történetében: több mint három és fél évtized után végleg lehúzta a rolót az egykor népszerű üzlet, a Bizsu Box. A Bécsi Kávéház udvarában működő kis ékszerbolt 1986 óta volt a győri sétálóövezet egyik meghatározó pontja. Most azonban a tulajdonos, Gyimesi Éva úgy döntött, ideje befejezni - nem önszántáb
jún. 10
11:12
Felkapott a Netflixen: Nagyot megy az új thriller, a magyar nézők rögtön a top3-ba repítették (Mafab)
.
jún. 10
11:12
Előkerültek a magyar Eurós pénzérme tervei, nem akárki van a hátulján (Promotions)
Két évtizede csatlakoztunk az Európai Unióhoz, és a magyar euró nagyjából azóta várat magára. Vagy mégsem?
jún. 10
11:12
Rejtélyes módon tűnt el egy orosz gép (Magyar Hírlap)
Szibéria térsége felett végeztek erdészeti felmérést.
jún. 10
11:12
Súlyos eszközhibák: ennyien haltak meg a brit egészségügyi rendszer berendezései miatt (Mandiner)
Ezeket az adatokat az NHS maga hozta nyilvánosságra, a jelentésben pedig 3915 berendezés meghibásodásáról írtak, amely okozta a betegek sérülését 2022 óta.
jún. 10
11:12
Jennifer Lopez-láz Budapesten: közös táncra hívják a rajongókat (Magyar Nemzet)
Molnár Andrea vezetésével rendezik meg a közös táncot.
jún. 10
11:12
Bödőcs szétszívatta Lázár Jánost – Poénjait küldte neki a nagy hétvégi vasútleállás aprópóján egy duplacsavarral (naphire.hu)
A humorista, Bödőcs Tibor odaszúrt egyet Lázár Jánosnak. Egy Facebook-posztban megosztott egy korábbi poéngyűjteményt, abból az alkalomból, hogy rossz időjárás miatt elhalasztották Kapu Tubor magyar űrhajós amerikai űrmissziójának kilövését. Persze a sztori a MÁV-ra volt kihegyezve.
jún. 10
11:12
Hasznos trükk: Így kerüld el a leggyakoribb fagyis átverést idén a Balatonnál (Most Hír)
Kellemes nyaralós emlék a strandon vagy mólón sétálgatva családilag elnyalt fagyi. Igen ám, de sok család csalódni kényszerül már ebben is. Mutatjuk, hogy mire figyelj, ha nem akarod, hogy átverjenek a fagyival a Balatonon!
jún. 10
11:14
Bírálta Zelenszkijt az ukrán politikus, ezért a titkosszolgálat eltette láb alól? (Magyar Nemzet)
Megdöbbentő dolgot állított a bucsai mészárlásról.
jún. 10
11:15
Légi szerencsétlenség: lezuhant egy gép, mindenki meghalt (BorsOnline)
A mentőegységek először nehezen találták meg a roncsot.
jún. 10
11:15
Jeszenszky Géza a kórházból: Elég rossz a helyzet (Infostart)
A volt külügyminiszter ágyhoz van kötve, akár hetekig is kórházban maradhat.
jún. 10
11:15
Rekordbevétellel zárta az évet a Wallis Csoport (Portfolio)
Rekordot döntött a Wallis Csoport árbevétele 2024-ben - derül ki a vállalat közleményéből.
jún. 10
11:15
Kapu Tibornak is megtiltotta a NASA, hogy ezt csinálja az űrben (ATV)
Van egy tiltólista arról, hogy az űrhajósok mit nem ehetnek az űrben. Most Kapu Tibornak is mellőznie kell.
jún. 10
11:18
Csökkentheti-e a segély, a gyed vagy a gyes a nyugdíjat? Itt a válasz (HR Portál)
Sokan tartanak attól, hogy a segélyek, támogatások vagy gyermeknevelési ellátások csökkenthetik a majdani nyugdíj összegét. A jó hír az, hogy a nyugdíjszámítás során ezeket az alacsonyabb jövedelmeket csak akkor veszik figyelembe, ha az kedvezőbb az érintett számára - írja dr. Farkas András nyugdíjszakértő a NyugdíjGuru News hírlevelében.
jún. 10
11:18
Eperárusok buktak le a Nébih-ellenőrzéseken (vg.hu)
Érdemes használni a hatóság őstermelő-keresőjét.
jún. 10
11:18
Évtizedek óta nem látott műkincsre bukkantak Lázár János hódmezővásárhelyi házában (Nyugati Fény)
A miniszter is megszólalt az ügyben, mutatjuk!
jún. 10
11:18
Élni és meghalni Los Angelesben (Mandiner)
A kérdés, hogy a baloldal át tudja-e terjeszteni a balhét az ország más városaiba.
jún. 10
11:18
Elhunyt az ismert bestselleríró (Magyar Nemzet)
Rövid betegség után elhunyt Frederick Forsyth, A sakál napja és Az Odessa-ügyirat brit írója.
jún. 10
11:18
Duna House: Háttérbe szorulnak a fiatalok az ingatlanpiacon (Üzletem)
Csökkent a fiatalabb korosztályok jelenléte a budapesti ingatlanpiacon, miközben visszaesett a kisebb ingatlanokba történő költözések és a generációs különválás céljából történő vásárlások aránya is – derül ki a Duna House friss elemzéséből.
jún. 10
11:18
Budapest élni akar, nem csak túlélni – fekete plakátok jelentek meg a fővárosban (Telex)
"A kormány törvénytelenül venne el a várostól 57 milliárd forintot, ezzel veszélybe sodorja a közösségi közlekedést és a közszolgáltatásokat" – olvasható a plakátokon.
jún. 10
11:18
Egy éve a Ferenc tér színes, ízes közösségi bárja a Künst (Telex)
Szempillantás alatt telt el egy év, amióta a KÜNST megnyitotta kapuit 2024 júniusában a IX. kerületi Ferenc téren.
jún. 10
11:18
Izrael a jemeni al-Hodejda kikötőjét támadta, amit szerintük a húszik használnak (Telex)
A kikötőn keresztül eddig segélyszállítmányok is érkeztek, Izrael szerint a terroristák fegyverszállításait is szolgálta.
jún. 10
11:18
Eddig se tartotta be ezt a szabályt a Fidesz, jövőre akár az oligarchák milliárdjaiból is kampányolhat (Telex)
Három KDNP-s képviselő eltörölné a választási kampányra fordítható összeg felső határát. A kormánypártok már eddig is jócskán túllépték a limitet a CÖF-nek vagy a Megafonnak kiszervezett kampányokkal, a lapunknak nyilatkozó jogász szerint azonban Magyar Péter megjelenésével most nagyobb lenne ennek a politikai kockázata. A javaslat az átláthatóság
jún. 10
11:18
Nem lepődtünk meg: Ez a nyaraló pontosan olyan, amilyennek Jakupcsek Gabriellát ismerjük (Most Hír)
Kiderült, hogyan fest belülről Jakupcsek Gabriella nyaralója.
jún. 10
11:18
A görögdinnyevásárlás aranyszabályai: így választják ki a profik a tökéletes, mézédes görögdinnyét (KertÉsRecept)
A görögdinnyevásárlás aranyszabályai: így választják ki a profik a tökéletes, mézédes görögdinnyét Előfordult már veled is, hogy lelkesen vittél haza egy hatalmas görögdinnyét, aztán csalódottan konstatáltad, hogy belül száraz, ízetlen, vagy épp éretlen volt? Sajnos a dinnyék kívülről gyakran becsapósak — de néhány egyszerű tipp segítségével Te is
jún. 10
11:18
Tovább csökkent a Bitcoin tőzsdei tartaléka, összejöhet az új csúcs? (icobench)
A Bitcoin az elmúlt 24 órában körülbelül 3,8 százalékkal emelkedett, majd rövid időre átlépte a 110 000 dolláros határt.
jún. 10
11:20
Ez nem a jövő, hanem a jelen: robotsebészeti képzés a pécsi orvosin (Telex)
A néhány éve még sci-finek tűnő technológia már a mindennapok része, ami mind az egészségügyet, mind az orvosképzést átalakítja.
jún. 10
11:21
Egyre mélyebb gödörben a magyar költségvetés – emelni kellett a hiánycélon (Menedzsment Fórum)
Nem adták ki a számok, módosítani kellett.
jún. 10
11:21
Most kaptuk: egy osztrák iskolában lövöldözés tört ki, öten meghaltak (BorsOnline)
Legalább öten meghaltak egy osztrák iskolában történt lövöldözésben.
jún. 10
11:21
Az ókori Egyiptom ízei Széll Tamás tálalásában (hirado.hu)
Kiderült, akkoriban luxuscikknek számított a szarvasmarha és a bor, amelyet nemcsak szőlőből, hanem fügéből, datolyából és gránátalmából is készítettek.
jún. 10
11:24
Nkfh: élelmiszer-biztonsági razzia a nyári szezonban (ProfitLine)
A fogyasztók biztonságának védelme érdekében országos ellenőrzést végez a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) a kormányhivatalokkal együttműködve. A vizsgálatok elsősorban a vendéglátóhelyeken, így a fagylaltozókban, strandbüfékben, valamint a nyári fesztiválok kitelepült egységeiben zajlanak - jelentette be keddi közleményében
jún. 10
11:24
Katalin hercegnével viccelődtek, ezzel a csípős mondattal vágott vissza (Glamour)
Amikor egy ismerőse megjegyezte, hogy szerencsés, amiért Vilmos herceg felesége lehet, Katalin hercegné nem habozott a válasszal. Egyetlen csípős mondattal tette helyre az illetőt. A válasza rövid volt, de annál ütősebb – és tökéletesen megmutatta, milyen nő is ő valójában.

Keresés