Ausztrál hatóságok egy 18 hónapon át tartó nyomozás után négy személyt vettek őrizetbe egy nagyszabású kriptovaluta-alapú pénzmosási ügy kapcsán. Az ügy középpontjában egy látszólag törvényesen működő készpénzszállító biztonsági cég állt, amelyet valójában fedőtevékenységként használtak a bűncselekmények eltussolására. A nyomozást a Queenslandi Sze
A balatonfüredi Könyv-Bor-Jazz Fesztiválon könyvbemutatók, szabadtéri koncertek és borozgatás várja az érdeklődőket a Blaha utcában. A Libri teraszon kötetlen keretek között lehet találkozni bestsellerírókkal, külön hangsúlyt kap a gyerekeknek szóló irodalom, a Blaha étterem teraszán pedig szó lesz Jókairól is.
Varga Rita művészetében az áldozati szereppel, az alárendeltséggel, valamint az ebből való kilépés lehetőségével, a nők túlélési képességével és szívósságával foglalkozik. Sorozatai olyan sűrű szövetet alkotnak, amely a klasszikus értelemben vett nőművészet képviselőjévé teszi.
Letartóztatták a Franciaországot megrázó emberrablás sorozat feltételezett kitervelőjét, aki kriptomilliárdosokra utazott. A francia-marokkói kettősállampolgárságú férfi január óta több emberrablást hajtott végre embereivel. A férfinél fegyvereket, készpénzt és kommunikációs eszközök tucatjait találták meg az elfogás során. Rács mögött a feltételez
Letartóztatták a Franciaországot megrázó emberrablás sorozat feltételezett kitervelőjét, aki kriptomilliárdosokra utazott. A francia-marokkói kettősállampolgárságú férfi január óta több emberrablást hajtott végre embereivel. A férfinél fegyvereket, készpénzt és kommunikációs eszközök tucatjait találták meg az elfogás során. Rács mögött a feltételez
Erdélyi koncertkörútra készül a debreceni Kodály kórus: a Kocsis-Holper Zoltán vezette énekkar június 13-án Marosvásárhelyen a kultúrpalotában, június 14-én Sepsiszentgyörgyön Krisztus Király Templomában, június 15-én Székelyudvarhelyen, a Szent Miklós-templomban mutatkozik be a közönségnek.
Kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy családi ház Budapest XXIII. kerületében, a Sodronyos utcában. A fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották a helyszínre. Az egységek három vízsugárral oltják a lángokat.
Kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy családi ház Budapest XXIII. kerületében, a Sodronyos utcában. A fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották a helyszínre. Az egységek három vízsugárral oltják a lángokat.
Igazságosabbá kell tenni a NATO közös biztonságát célzó erőfeszítéseket, mivel az Egyesült Államokra túl hosszú ideje túl nagy teher hárul - mondta hétfőn Londonban a NATO főtitkára.
Igazságosabbá kell tenni a NATO közös biztonságát célzó erőfeszítéseket, mivel az Egyesült Államokra túl hosszú ideje túl nagy teher hárul - mondta hétfőn Londonban a NATO főtitkára.
Elképesztő felfedezés terjed a spirituális körökben: a körömlakk színe nemcsak stílus, hanem valódi pénzvonzó erő! Ezoterikus szakértők szerint bizonyos árnyalatok mágnesként vonzzák a jólétet, míg más színek segítenek megnyerni a szerencsejátékokat vagy bevonzani egy gazdag párt. Nézd meg, milyen energiát hordoz a kedvenc körömlakkod – és készülj
Nincs is jobb, mint egy forró fürdő a nap végén, vagy egy gőzölgő zuhany egy intenzív edzés után. A fürdőszobánknak a menedékünkké kell válnia. De mi van akkor, ha jelenleg nem az a hely, ahol valóban el tudsz lazulni?
Az Ikrekre különleges lehetőség vár, az Oroszlán vállalja a tettei következményeit! Karrier horoszkóp: 2025.06.10. Kos A hűség kulcsfontosságú része a sikerednek, főleg ma. Mutasd meg ezt a hűséget úgy, hogy többet teljesítesz az elvártnál. Ha nem érzed úgy, hogy ilyen szinten elköteleződnél a jelenlegi munkád mellett, akkor jobb, ha egy újat keres
Hunyadi Donatella most fejezi be tanulmányait a Zeneakadémián, de már komoly színpadi szerepek várnak rá. A fiatal sztár Benjamin Britten Szentivánéji álom című operájában Oberont alakítja, emellett december óta a Monarchia Operett Társulat egyik primadonnája is.
A költözés az emberek többségének életében stresszes szakasz, amikor fontos, hogy minden zökkenőmentesen menjen. Lényeges kérdés, hogy mennyi pénzt is kell szánni erre a folyamatra.
A háromszoros édesapa elárulta mit szólna ahhoz, ha gyermekei hamarosan megházasodnának. Schobert Norbi kifejezetten örülne ennek, sőt még unokát is szeretne.
Irányítókról beszélni mindig jó dolog. Most is ezt tettük és sorrendbe raktuk a QB-kat 1-től 32-ig (a következő három évre draftolva). Iratkozzatok fel iTunes csatornánkra, de a Spotifyon és a legtöbb podcast-szolgáltatónál is eléritek az adásokat! ERRE a linkre jobb klikk –> “link mentése másként” opcióra kattintva pedig le is tudjátok tölteni a t
Már nem június végi, hanem nyár közepi nyitást említenek a Miskolctapolca Barlangfürdő szabadtéri része kapcsán. A szűkebb kapacitás miatt 4 órás jegyeket lehet majd váltani a Kagyló strandra.
Tragikus eset rázta meg a Pest vármegyei Tinnyét Pünkösdvasárnap: egy 50 év körüli nő holttestére bukkantak a hatóságok, miután ismerőse napok óta nem tudta elérni őt telefonon, és értesítette a segélyhívót.
2025. június 9-én a paraguayi kormány hivatalosan cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint az ország elfogadta volna a Bitcoint törvényes fizetőeszközként. A félrevezető információk az elnök, Santiago Peña hivatalos X (korábban Twitter) fiókján jelentek meg, azonban a bejegyzéseket rövid időn belül törölték. A hamis poszt szerint Paraguay
A nyári napforduló közeledtével az asztrológiai energiák különleges dinamikával áramlanak, és ez a júniusi nap sem mentes a meglepetésektől. Lemért tereken és rejtett zugokon keresztül vezet az út, ahol az univerzum apró jeleket hagy mindazok számára, akik nyitott szívvel keresik a válaszokat. Az érzékelés új szinteken kapcsolódik össze a belső vil
Viharos széllökések és rekordmennyiségű csapadék bénította meg néhány órára hétfőn Bukarestet. A bukaresti vízművek (Apa Nova) mérése szerint a fővárosban lehullott csapadék mennyisége meghaladta a 40 litert négyzetméterenként, de egyes kerületekben a 120 litert is elérte. Ilyen mennyiségű csapadékkal – közleményük szerint – "évszázadonként legfelj