A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség az üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt több száz személlyel szemben folyamatban lévő büntetőeljárásban újabb 39, béren kívüli juttatásként adható utalványokkal ügyeskedő cégvezetővel szemben emelt vádat.
A Magyar Honvédség történetének legnagyobb Lynx-gyakorlatát hajtja végre a hódmezővásárhelyi 1. Gránátos Zászlóalj a Bakony szívében, a Központi Gyakorló- és Lőtéren – közölte a Honvédelmi Minisztérium a közösségi oldalán.
Ki minősül nyugdíjasnak? Melyek a nyugdíjigény érvényesítésének a sajátosságai a megállapításra irányuló eljárás tartama alatt, vagy éppen más "nyugdíjszerű" ellátások folyósítása mellett, és miként alakul a vállalkozó vagy munkavállaló társadalombiztosítási jogállása? Júniusi webináriumunkon szakértő előadónk részletesen ismerteti mind a foglalkoz
Drasztikusan, 16 százalékra csökkent a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (Duihk) által megkérdezett azon magyarországi cégek aránya, amelyek növelni tervezik fejlesztési kiadásaikat, miközben 30 százalék visszafogná azokat. A mínusz 14 százalékos egyenleg a legkedvezőtlenebb adat 2010 óta, azaz a pénzügyi világválság óta - derül ki Duihk ta
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a faanyag-kereskedelmi lánc felügyelethez kapcsolódóan ismét elkészítette elemzését a hazai illegális fakitermelés és kereskedelem aktuális helyzetéről. Az összegzés idén már nyolc év adatainak összehasonlításával készült.
A legtöbb párkapcsolatban előbb-utóbb előfordul, hogy az egyik félnek kevesebb kedve van az intimitáshoz, ami gyakran komoly feszültséget okozhat a felek között. Ennek számos oka lehet: a stressztől kezdve a hormonális változásokon át a lelki problémákig. A kulcs azonban az, hogy felismerjük a problémát, és közösen dolgozzunk a megoldáson.
Az msn.com sportrovata szerint Peter Stöger esélyes lehet a Bolla Bendegúzt foglalkoztató Rapid Wien kispadjára. A Ferencváros korábbi szakvezetője 2023
Rekordértéket ért el tavaly a hazai tranzakciós piac – derül ki az EY-Parthenon vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. A cég közleménye szerint az ügyletek száma ugyan stagnált, de a becsült érték kiemelkedő szintre növekedett 2024-ben. Az IT-szektor helyett ezúttal a feldolgozóipar vált a legvonzóbb befekt
Egy új szuperkórokozó jelent fenyegetést világszerte. A tettes: mikroszkopikus gombaspórák, amelyek az emberi testben, a talajban és a levegőben élnek.
Az olasz sportautó-gyártó a pénzügyekben is jól teljesített az idei első negyedévben. A cég honlapján közzétett adatok szerint a március végével zárult három hónapban az adózott eredmény 17 százalékkal, 412 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 352 millió euróról.A kamat- és adófizetés, valamint leírások és értékcsökkenés előtti ere
Kétperces. Kétlábú szárnyas ember, de nem hasonlít sem a griffhez, sem az indiai mitológia garudájához – ami sárkányszerű lény volt –, sem a magyar mitológia turuljához, pedig mindkettő koronát viselt a fején.
Az EU a 2027-es céldátumot tűzte ki, amikorra mind a 27 tagállamot le szeretnék választani az orosz energiaimportról. Az Európai Bizottság energiaügyi biztosa megerősítette ezeket a terveket, ám a részletes szabályokkal később áll elő a szervezet.
Ne induljon a Momentum a 2026-os választásokon, helyette állítson fel egy 500 millió forintos rendszerváltó alapot – kezdeményezte szerdán Fekete-Győr András, az ellenzéki párt volt elnöke, alapító tagja, azt is javasolva, hívjon össze rendkívüli küldöttgyűlést pártja.
A lakossági hitelállomány nőtt, a vállalati viszont csökkent az Ersténél az első negyedévben - ez hangzott el a bank szerdai sajtótájékoztatóján, amin a Pénzcentrum is részt vett. A bank elnök-vezérigazgatója, Jelasity Radován más számokat is megemlített a beszámolójában.
Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal érkezik idén a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivál. A tavasz legsokoldalúbb, éjszakába nyúló rendezvénysorozatát május 22-24. között rendezi meg a műtárgy.com. A fesztiválozók olyan helyekre is eljuthatnak ezeken a napokon, ahol ritkán fogadnak látogatókat. Feltárulnak a restaurátor műhelyek titkai
A Tesla hatalmas központi kijelzője előtt is voltak autók, amelyekben a menüben kalandozva lehetett vezérelni néhány funkciót, ma mégis egyre több gyártó kezd kitolatni ebből a fejlesztési zsákutcából, mert nem akarják, hogy lepontozzák őket a biztonsági teszten.
Velencét gyakran "lebegő városként" emlegetjük, de az igazság az, hogy a terület lassan, de biztosan süllyed. Az elmúlt száz évben körülbelül 25 centiméterrel került alacsonyabbra a túlturizmus által is sújtott olasz város, miközben a tengerszint majdnem 30 centiméterrel emelkedett. Ez a kettős hatás a város eltűnéséhez vezethet – egy rendhagyó új
Friedrich Merz, Németország új kancellárja egy kedd esti interjúban arra intette az amerikai kormányzatot, hogy "maradjon távol" országa belpolitikájától.
A biológiai sokféleség egy nagyon jó részét igenis vissza lehet állítani, csak akarni kell – véli Ürge-Vorsatz Diána. A CEU professzorával, az ENSZ klímatestületének alelnökével a száj- és körömfájásjárványból levonható súlyos tanulságokról, a divatról és a városok élhetővé tételéről is beszélgettünk. - A tavalyi az eddigi legmelegebb év volt, és v
Az MBH Jelzálogbank felülvizsgálta és továbbfejlesztette Zöld Jelzáloglevél Keretrendszerét annak érdekében, hogy az még szorosabban illeszkedjen a nemzetközi fenntarthatósági elvárásokhoz, és lehetőséget biztosítson a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő zöld jelzáloglevelek kibocsátására. Független szakértői értékelése során a Moody’s Ratings glob
Rekordértéket ért el tavaly a hazai tranzakciós piac – derül ki az Ey-Parthenon vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat értékelő friss jelentéséből. Az ügyletek száma ugyan stagnált, de a becsült érték kiemelkedő szintre növekedett 2024-ben. Az It-szektor helyett ezúttal a feldolgozóipar vált a legvonzóbb befektetési célponttá.
A Hyundai jövője továbbra is kérdéses, a csapatfőnök Cyrill Abiteboul arról beszélt, hogy a WEC-program nem jelent automatikus kilépést a WRC-ből. Nagyjából egy éve keringenek pletykák arról, hogy a Hyundai kivonulhat a WRC-ből, ezek pedig tovább erősödtek, amikor a dél-koreai gyártó bejelentette, hogy a Genesis márkanévvel beszáll a WEC-be. A Hyun
Május 17-én a Virtu Étterem egyetlen estére James Bond ikonikus világának hangulatát idézi meg. A Casino Royale Soirée nem csupán egy vacsora, hanem életre szóló élmény: a részletekben rejlő elegancia, a gondosan megkomponált program és a különleges gasztronómiai kínálat mind a 007-es ügynök univerzumába repít el minket.
A kiskereskedelem gyenge márciusi teljesítménye annak tudható be, hogy a fogyasztók bizalmatlanok, emiatt a szabadon rendelkezésükre álló forrásaikat nem elköltik, hanem inkább félreteszik.