A 46 éves színésznő nyíltan beszél a perimenopauzával járó testi-lelki változásokról, az öregedés megéléséről és az anyaság testet formáló hatásairól – tabuk nélkül.
Fesztiválok, taxik, szórakozóhelyek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban, cél az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírások betartásának vizsgálata, a vásárlói magatartást tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése – közölte a A Nemzeti Keresk
Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerdán kijelölte utazó csapatát a pénteken kezdődő dániai-svédországi világbajnokságra.
2025 márciusában a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4 százalékkal mérséklődött, naptárhatástól (és húsvéthatástól) megtisztítva 0,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszerjellegű vegyes üzletekben 1,2, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 5,9, az üzemanyag-kiskereskedelemben 0,1 sz
Habár az „Ez Ennyi” üzenet már sokunknak ismerősen csenghet, júniustól újabb szintre lép: az Euronics social tenderét a BeSocial nyerte, így a márka a Positive Adamsky (PDKY) kreatív, a Mindshare média támogatásával mostantól még integráltabb, de továbbra is őszinte és sallangmentes jelenléttel készül minden platformon.Az Euronics Ez Ennyi márkaüze
A magyar egyetemek felkerültek a világtérképre, mutatja ezt az is, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb öt százalékában - mondta a kulturális és innovációs miniszter a Europe Universities Summit rendezvényen szerdán, Budapesten.
A magyarok továbbra is inkább takarékoskodnak, mint vásárolnak. Nem sok jóra számíthatunk. Mi történt? A KSH adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom február után márciusban is tovább csökkent. Noha az előző évihez képest a március 0,4 százalékkal nőtt, az előző hónaphoz képest ugyanennyivel csökkent. Részletek. Az élelmiszer-forgalom volumene 1,2
Hiába jelentek meg olyan hírességek, mint Serena Williams és Mindy Kaling, akik a pár közeli barátai, Meghan hercegné és Harry herceg ezúttal sem vonultak végig a 2025-ös Met-gála vörös szőnyegén. A sussexi hercegi pár még soha nem vett részt az év egyik legnagyobb divateseményén, pedig ha valaha is eljött volna az ideje, hogy a vendéglistára kerül
Hansi Flick, a Barcelona vezetőedzője több játékvezetői ítélettel sem értett egyet azt követően, hogy csapata drámai körülmények között, hosszabbítás után 4-3-ra kikapott az Internazionale otthonában, és 7-6-os összesítéssel búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében.
A Jarasum Jazz Fesztivál Ázsia egyik legfontosabb és legnagyobb múltú fesztiválja, ahol minden évben egy ország kiemelt szerepet kap a programban. A Jazzfest Budapesttel létrejött partnerségi kapcsolat révén 2025-ben Magyarország lesz fókuszban az eseménysorozaton: a Dresch Quartet, a Gyémánt Bálint Trio, a Skylark Metropolitan és Lukács Miklós adn
A Family Heart Kft. ügyvezetője, dr. Csengeri Ágnes mesélte el, miért érzik szükségesnek a folyamatos digitális fejlődést, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szakértője, Harsányi Mónika pedig arról beszélt, mire kell figyelnie egy vállalkozásnak, ha weboldalt készít.
Két felmérés is azt mutatja, hogy megbicsaklott a lakáspiac növekedési üteme áprilisban. Az érdeklődők és a tranzakciók száma is csökkent, kevesebb a befektetési célú vásárló. Országosan jelentősen, 14 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások iránt áprilisban. Legnagyobb mértékben, 35 százalékkal a befektetők által leginkább kedvelt
A Jarasum Jazz Fesztivál Ázsia egyik legfontosabb és legnagyobb múltú fesztiválja, ahol minden évben egy ország kiemelt szerepet kap a programban. A Jazzfest Budapesttel létrejött partnerségi kapcsolat révén 2025-ben Magyarország lesz fókuszban az eseménysorozaton: a Dresch Quartet (fotó: Kleb Attila), a Gyémánt Bálint Trio, a Skylark Metropolitan
Bódi László Cipő már 12 éve nincs köztünk, pedig még csak hatvanéves lenne. Az ATV stábjának édesanyja mesélt gyerekkoráról, az elmúláshoz fűződő kapcsolatáról és első dalszövegéről.
Még jó ideig nem tér vissza a májusi nyár, viszont most már napról napra több napsütésben bízhatunk, az összhatás mindenképpen kellemesebb lesz. A hétvége közeledtével azonban észak-északkelet felől hidegebb légtömegek kúsznak majd be fölénk, a hajnalok nyugisak, ám egyre frissítőbbek, üdébbek lesznek: talajmenti fagy már pénteken is előfordulhat,
A téli gumi kötelező használatát a hideg évszakban törvény írja elő, a nyári gumira azonban nem vonatkozik hasonló szabályozás. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne volna előnyös abroncsot cserélned a tavaszi hónapokban.
Május elején Komárom-Esztergom vármegye több településén is áramszünet jön. Az E.ON helyi szolgáltató ugyanis tervezett karbantartást és ellenőrzést végez a vármegyében. Több ezer ügyfelet érint az áramkimaradás.
Flavio Briatore, az F1 Alpine istállójának újonnan kinevezett csapatfőnöke és a száguldó cirkusz elhíresült nőcsábásza most sem hazudtolta meg magát. A hétvégi Miami Nagydíjon az olasz üzletember szemet vetett a horvát származású influenszerre és DJ-re, Ivana Knöllre, aki a "világ legszexibb szurkolónőjeként" vált ismertté.
Ukrajna sorsa egész Európa jövőjét is meghatározza – figyelmeztetett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament szerdai ülésén. Beszédében három fő prioritást jelölt meg: Ukrajna katonai támogatását, az orosz energiahordozókról való leválást, valamint az uniós bővítés előkészítését. Kiemelte, hogy "egy igazságtalan béke
A brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára felkerült adatok szerint áprilisban 120 ezer 331 új autót regisztráltak az országban, 13 900-zal kevesebbet, mint tavaly áprilisban. Éves összevetésben a dízelüzemű járművek eladásai 26,2 százalékkal, 6381-re, míg a benzinüzeműeké 22 százalékkal, 58 733-ra csökkent. Eközben a kiz
A minket körülvevő levegő nemcsak az élet alapja, hanem számos iparág számára is nélkülözhetetlen „nyersanyag”. Az ipari és orvosi gázok kulcsszerepet játszanak a kórházakban, az élelmiszeriparban, a gyártásban és a csúcstechnológiai szektorban is. De hogyan nyerik ki ezeket a fontos anyagokat, és milyen technológia teszi ezt lehetővé? A hazai gázg
A feltámadás, az örök élet reménységét hordozó, az egész emberiséghez szóló üzenet születhet meg a konklávé eredményeként - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek videóüzenetében a konklávé előtt egy nappal, mielőtt a bíboros beköltözött a Szent Márta-házba.
Az MBH Jelzálogbank felülvizsgálta és továbbfejlesztette Zöld Jelzáloglevél Keretrendszerét. Független szakértői értékelése során a Moody’s Ratings globális pénzügyi szolgáltató jó (SQS3) minősítést rendelt az új keretrendszerhez, elsősorban annak köszönhetően, hogy a bank a korábbinál szigorúbb modellt alkalmaz a zöld ingatlanbiztosítékok és az el
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Megoldások a holnapért kihívás idei, ötödik évada. Kihirdették a Samsung és az EdisonKids közös versenyének 8 döntős csapatát, akik lenyűgözték a szakmai zsűrit, így lehetőséget kapnak arra, hogy ötleteiket mentorok segítségével tovább fejlesszék. A diákok társadalmunkat érintő fontos kérdésekre hoznak választ: foglalk
Lehetőséget nyithat új devizahiteles perekre az Európai Bíróság április 30-ai ítélete, amely egy svájci frankos devizahitel-szerződés kapcsán mondta ki: a tisztességtelen árfolyamkockázati kikötés semmissé teheti a szerződést. A Haszon hírlevele (Itt tudsz rá feliratkozni) kitér arra, a döntés szerint a hitelező a tisztességtelen feltételek
Csak úgy repül az idő! Hatéves lett Meghan Markle és Harry herceg nagyobbik gyermeke, Archie. A kisfiúról természetesen a nagy nap alkalmából egy fotót is megosztottak a közösségi oldalon.
Fekete-Győr András szerint itt az ideje, hogy a Momentum Mozgalom egy lépést tegyen hátra, ezért kezdeményezi, hogy a párt ne induljon a 2026-os választásokon. A Momentum korábbi elnöke szerint ez Magyarország érdeke, ugyanis mindössze 3 százalékon áll népszerűségük, így az indulásukkal a rendszerváltást veszélyeztetnék. Emellett kezdeményezi, hogy