A MKIF Zrt. forgalomfigyelő kamerája rögzítette a tankönyvi esetet, ami személyi sérüléssel is járt, és egy kis odafigyeléssel simán megelőzhető lett volna.
Történelmi idényt zárt Szoboszlai Dominik a Liverpoollal, miután – első magyar labdarúgóként – elhódította Angliában a bajnoki címet. A magyar válogatott csapatkapitánya az elmúlt hétvégi, utolsó fordulóban, a Crystal Palace elleni, 1-1-re végződő meccs után az aranyérmet és a serleget is átvehette, ám a következő idényével kapcsolatban már most b
Kertai Krisztián több mint két évtizeden át dolgozott az Iscar Hungary Kft-nél, mielőtt a közelmúltban rábízták a cég irányítását. Az új ügyvezető 1999-ben kezdett a fém-forgácsoló szerszámok gyártásával és forgalmazásával,
Az indiai Gudzsarát államban, Alang város közelében, a Khambhat-öbölben található Alang Hajóbontó Üzem egyben a világ legnagyobb hajótemetője is. A világ elavult hajóinak több mint egyharmada itt köt ki, beleértve konténerszállító hajókat, szupertankereket, sőt olyan legendás darabokat is, mint az Exxon Valdez és a Seawise Giant. A 14 kilométeres p
A kecskeméti Mercedes-gyár az elmúlt évtizedben dinamikusan fejlődött, és ma már közel 5 ezer magyar család megélhetését biztosítja. Most fizikailag is elkészült a német autóipari óriás új üzeme.
Hosszú évek óta tartja magát a közhiedelemben az elképzelés, miszerint a szemünk mindent tükrözve lát, és csak az agyunk fordítja vissza a képet – a tudomány jelenlegi állása szerint azonban nem ennyire egyszerű a helyzet.
Az elmúlt hetek zömében hűvös, borongós időjárása a jelek szerint immár a múlté. Kedden alapvetően sok napsütés várható, a felhőzet szakadozik, estére pedig a legtöbb helyen teljesen fel is oszlik. Záporok azért még előfordulhatnak az ország különböző pontjain, de az átlagos hőmérséklet délután 20-25 fok között alakul.
A rendőrség nem terrorcselekményként kezeli a Liverpool futballcsapatának hétfői esti bajnoki győzelmi parádéján történt incidenst. Az északnyugat-angliai nagyváros központjában autó hajtott az ünneplő tömegbe.
Nyilvános a Csillag Születik zsűrije harmadik tagjának a neve: Köllő Babett! Bár nem először ül zsűribe, de a Csillag Születik 2025-ös évada mégis újdonság lesz számára. Még szókimondóbb, még színesebb oldalát mutatja meg a közönségnek. Nem fél majd kimondani, ha valaki csak szórakozni jött a színpadra, de azt is pontosan tudja, mikor lép be egy ig
Bíróság elé kellett állnia a 22 éves nőnek, aki miután 2024 decemberében életet adott kisfiának egy szállodan, megölte az újszülöttet. A bíróság a morbid bűntett ellenére nem ítélte szabadságvesztésre.
Te is azok közé tartozol, akiknek a fakanál szinte a kezéhez nőtt, és a háztartás minden titkát ismerik? Akkor ezt a 6 kérdéses kvízt imádni fogod! Derítsd ki, mennyire vagy vérbeli háziasszony – vajon mind a hat válasz menni fog? Nagyon sok kvíz vár rád nálunk, amelyekkel edzheted a tudásod és az agyad, csak nézz körül, és […]
Többségi, 51 százalékos tulajdont szerzett a Pannon-Busz-Rent Kft.-ben a Waberer’s International Nyrt. A februárban bejelentett tranzakciót május 26-án zárták le a felek. A megállapodás alapján a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s opciót szerzett a Pannon-Busz-Rent további, 49 százalékos részesedésének megszerzésére, am
Ez a 4 növény kiváló szomszédja a paprikának. A segítségükkel sokkal több és jobb minőségű lesz a paprika termése a kertünkben. Éppen ezért nem árt előre megtervezni, melyik növény hol kapjon helyet a veteményesben.
Schimicsek Tibor aktív vásárlója volt Rogán polgármestersége idején olcsón kapható belvárosi önkormányzati ingatlanoknak, majd a lélegeztetőgép-biznisz farvizén is felbukkant.
A kefir egészséges bélműködésre gyakorolt pozitív hatásairól már bizonyára te is sokat hallottál. Ez az ital állagát tekintve kissé hasonlít a joghurtra, növeli a bélmikrobiom-diverzitást, ami általában a bél jobb egészségével jár együtt. Minél változatosabb ugyanis a mikrobiom, annál inkább védve vagyunk a különféle kórokozók támadásától.
Mikor ettél utoljára úgy egy szelet csokit, hogy közben ne mardosott volna legalább egy kicsit a bűntudat? Vagy mikor kortyoltad el az utolsó csepp szörpöt anélkül, hogy egy hang a fejedben azt mondta volna: "Na, tessék, megint a cukor!" Lassan úgy beszélünk róla, mint a modern élet új mumusáról – hol a glutén helyére lép, hol a tej szintjére emelk
Egy friss módosítócsomag alapján már az idén felajánlott 1 százalékos adományokat is elvenné a Fidesz a Szuverenitási Hivatal feketelistájára tett szervezetektől, így például egyes sajtótermékektől.
Három új sírt találtak egyiptomi régészek a luxori Dra Abu el-Naga temetkezési helyen, amelyekben magas rangú tisztségviselők nyugodtak – közölte a kairói turisztikai és régészeti minisztérium.
Eddig is voltak szervezett kommentelők, de ezt eddig rejtetten, vagy házon belül oldotta meg a Fidesz. Az elemző szerint furcsa jelenség, hogy most kifejezetten harcosoknak nevezik ezeket a szereplőket.
Ahogy közeleg a tanév vége, a Rejoy.hu és a Diverzum közösen utánajárt, mit gondolnak a diákok a mobilozásról. Kiderült, hogy a legtöbben 3 évnél tovább nyúzzák a telefonjukat, és leggyakrabban a gyenge akksi miatt váltanak újabbra. Az új iPhone szerintük túl drága – viszont egy felújított darabot szívesen vásárolnának.