Tizennégy holttest került elő a Budai Várban található levéltári palota udvarán feltárt tömegsírból. Hét elhalt azonosítása nagy valószínűséggel napokon belül megtörténhet.
Sokkoló videó készült a siklóenyős férfiról, akit egy légörvény váratlanul 8500 méteres magasságba szippantott. Dermesztő, mínusz 40 fokos pokol várta őt odafent.
Van egy olyan konkrét szó, illetve egy bizonyos kifejezés is, amely sosem hagyja el a királyné száját a nyilvánosság előtt, méghozzá a néhai Diana miatt.
A Tisza Párt elnöke azt mondta, az emberarcú fideszesek próbálják még Orbánt visszahúzni a földre. Magyar újra megerősítette, hogy nem lesz ott az idei Pride-felvonuláson.
Demi Lovato hivatalosan is kimondta a boldogító igent párjának, az énekes és dalszerző Jordan "Jutes" Lutesnak. A pár 2022 januárjában találkozott egy stúdióban, ahol Lovato Holy Fvck című albumán dolgoztak együtt. Két év randizás után, 2023 decemberében Jordan "Jutes" Lutes egy álomszép, körte alakú gyémántgyűrűvel kérte meg Demi Lovato kezét, mel
Képzeld el, hogy reggel belenézel a tükörbe: egy 36 éves nő néz vissza rád. De ha a szíved is megmutathatná magát, előfordulhat, hogy egy 80 éves hölgy köszönne vissza ugyanott…
Több, egymástól független megbízható forrás is azt állította lapunknak, hogy felmondott a napokban Szalai Szabolcs, az állami médiagépezethez, a Duna Médiaszolgáltatóhoz tartozó hirado.hu főszerkesztője.
A tartási szerződés esetén megtörténhet, hogy az eltartó a tartásra jogosult személyt megelőzően meghal. Ilyen esetben gyakran felmerülő kérdés: köteles-e folytatni a tartást az elhunyt eltartó örököse? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Még mindig az egynapos kirándulásokból van több, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a Tankerületek azért csak ezt támogatják, hogy spóroljanak a tanárok plusz díjazásán.
A római nemzetközi repülőtér utasforgalma tavaly 21 százalékkal nőtt, és az idén további növekedés várható - tájékoztatta Marco Troncone vezérigazgató az MTI-t.
A Tisza Párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a 300 kilométeres gyaloglásról, Ruszin-Szendi Romulusz ügyéről és a gyermekotthonok helyzetéről.
Hatalmas bejelentéssel indult a hét a varázsvilág rajongóinak: végre kiderült, kik bújnak Harry, Ron és Hermione bőrébe az HBO nagyszabású sorozatában. A három fiatal színész több mint 32 ezer jelentkező közül nyerte el a főszerepeket, és már idén nyáron elkezdik a forgatást.
Olaszország, mint úti cél, világszerte közkedvelt, és nem véletlenül: a lélegzetelállító tájai, a történelmi jelentőségű városai és a gasztronómiai élvezetek miatt évente utazók millióit vonzza. Miközben sokan keresik fel a világhírű Rómát és csodálják Velence egyedülálló városképét, van egy kevésbé ismert, de annál bámulatosabb természeti csoda az
A Toyota aktuális kínálatának egyik legvérpezsdítőbb modellje a GR Corolla, és jövő évtől már Európában is készül. Üröm az örömben azonban, hogy az értékesítés továbbra is elkerüli az öreg kontinenst. A háromhengeres, 1,6 literes, 300 lóerős turbómotorral szerelt kompakt erőgép igazi technológiai csúcsteljesítmény a Toyotától, hiszen a közúti sport
A brit Channel 4 Virgin Island című műsorában tizenkét felnőtt, még szűz résztvevő próbál megoldást találni szexuális bizonytalanságaira egy radikális terápiás folyamat segítségével, ahol a testi intimitás is szerepet kap..
MacIntyre újra meg újra a közösség, a transzcendens célszerűség mellett érvel, az üdvösség horizontját rajzolva fel azon végső összefüggésként, amelyre tekintettel a személyes és közösségei élet értelmesen formálható. Mezei Balázs megemlékezése.
Autóval indulnál el Olaszországba, de nem tudod, hogyan történik az olasz autópálya matrica vásárlás online vagy személyesen? Létezik egyáltalán olasz autópályamatrica, vagy más megoldást találtak ki az Olaszország autópálya díjak megfizetésére? Nézzük, hogyan történik az olasz autópályák használata és az olasz autópálya matrica vásárlás, avagy az
Egyáltalán nem mindegy, hogyan élezed meg a fűnyíró kését! Ha nem tudod a titkát, sokkal többet ártasz vele magadnak és a füvednek, mint azt gondolnád!
A legendás Unicum ezúttal népszerű társával, egy pohár sörrel lép a reflektorfénybe. A gyógynövénylikőr-márka rámutat, hogy az országszerte kedvelt kombináció több mint egy hagyománnyá vált fogyasztási mód: a jó találkozásoknak jelképe lehet. Ezt mutatja be a Zwack Unicum finom humorral átszőtt Páratlan Páros reklámkampánya Thuróczy Szabolcs és Ang
2025. július 1-től sok ezer vállalkozás számára új időszámítás kezdődik: ettől a naptól kezdve a villamosenergia- és gázszolgáltatók kizárólag elektronikus számlát állíthatnak ki számukra. Mindez komoly kihívást jelent, hiszen szükség lesz a számlák szakszerű archiválására. Ángyán Balázs, a közel egymillió vállalkozással dolgozó Számlázz.hu ügyveze
Mi történik, ha a társadalmi normák nem engednek meg valamit, ami mégis megtörténik? Egy nő, aki már túl volt házasságon, gyereknevelésen és közéleti elvárásokon, találkozott valakivel, akire senki nem számított: a fia egyik barátjával. A kapcsolatból több lett, mint pillanatnyi fellángolás – 18 évig tartó, titkos, érzelmileg mély kötelék formálódo
Emmanuel Macron az X közösségi oldalon "fontos lépésként" üdvözölte az erről szóló szavazást, és kiemelte, hogy "tiszteletben tartják mindenki érzékenységét".
Az Európai Unió biztosának javaslata szerint a gázai háború miatt az európai sporteseményeken bojkottot kellene hirdetni az izraeli sportolók ellen – írta hétfőn a Politico.
"El a kezekkel Ruszin–Szendi Romulusztól, el a kezekkel a civilektől, el a kezekkel a tiszásoktól és mindenkitől, aki egyébként a hazáért küzd, ezt tudom innen is üzenni az uraknak, az elvtársaknak" – mondta az ATV-ben.