2025. május 27. kedd

máj. 27
16:27
Őszintén megnyílt a magyar háziorvos, ez várható az ellátásban a jövőben (Femcafe)
Mi lesz, ha majd elkezdenek eltűnni a háziorvosok, egyáltalán lehet erre számítani a jövőben? Az egyik szakember most őszintén beszélt erről a problémáról.
máj. 27
16:27
Orbán Viktor megmutatja hogy ugrik a "lóvé" (Magyar Hírlap)
Ukrán kibercsalókra hívta fel a figyelmet.
máj. 27
16:27
Halott német katonákat találtak Budapesten (Demokrata)
A katonák közül hétnek az azonosítóját is megtalálták, az ő személyazonoságukat pontosan meg lehet majd állapítani.
máj. 27
16:27
A pihenés fontossága: Miért és hogyan pihenjünk, hogy feltöltődjünk? (Növekedés)
A mai világban, ahol az emberek egyre inkább a munka és a rohanó élet ritmusának rabjaivá válnak, a pihenés és a feltöltődés fontossága elengedhetetlen. Mindannyian tudjuk, hogy a folyamatos stressz és a túlterheltség hosszú távon káros hatással van az egészségünkre, mentális jólétünkre és általános közérzetünkre. Az élet dinamikája megköveteli, ho
máj. 27
16:27
Dobrev Klára: Várjuk az unió biztosait a Budapest Pride-ra! (Nyugati Fény)
Ha eljönnek, azzal cáfolják, hogy von der Leyen a távolmaradásra biztatott.
máj. 27
16:27
Fáznak a szamócák (Magyar Mezőgazdaság)
Jó szezonban bíztak idén a hazai szamócatermesztéssel foglalkozó gazdálkodók, de eddig "felemásnak" bizonyul a szezon.
máj. 27
16:27
Jelek, hogy a végzet egymásnak teremtett benneteket (Bien)
A kérdés, hogy vajon léteznek-e párok, akiket a végzet kézenfogva vezet egymás felé, mindannyiunkat foglalkoztat. Bár sokan kételkednek, és nem hisznek a sors erejében, valójában számos jel utalhat arra, hogy találkoztunk valakivel, akivel különös összhangot fedezhetünk fel. Ezeket a jeleket nem mindig könnyű észrevenni, ám aki figyelmes, azok szám
máj. 27
16:30
Tovább erősödik a Byd pozíciója a magyarországi újautó-piacon (Alternatív Energia)
Az idei első négy hónap kiemelkedő eredményeket hozott, és ez az év további részében tovább javulhat.
máj. 27
16:33
Milliókat hozott a konyhára Németh Balázsék trafikbiznisze (Menedzsment Fórum)
A Fidesz frakciószóvivője és felesége szerény profitnak is örülhet.
máj. 27
16:33
Ursula Von der Leyen cáfol: nem kérte a biztosokat, hogy maradjanak távol a Budapest Pride-tól (Infostart)
Egyúttal azt sem tudta megerősíteni az Európai Bizottság, hogy bármelyik uniós biztos tiszteletét teszi a rendezvényen.
máj. 27
16:33
Nem engedték be Magyar Pétert a Sziget gyermekotthonba – az ajándékok a kapuban maradtak (SzMo)
Az intézményvezető arra kérte Magyarékat, hogy a kapunál adják át a játékokat és a sportszereket. Azt mondta, a gyerekek napirendje és életvitele miatt nem léphetnek be az intézmény területére. Ezután a Szilágyi Erzsébet Gyermekotthonhoz mentek, de ott sem ment minden simán.
máj. 27
16:33
"Ha ti nem győztök, Orbán is megy" – Újra a magyar miniszterelnökről beszélt a román szélsőjobboldal bukott vezetője (SzMo)
A politikus az amerikai ultrakonzervatív CPAC első helyi eseményén szólalt fel a lengyelországi Rzeszówban. A lengyel elnökválasztási kampány a finisbe fordult, vasárnap eldől, ki lesz az új elnök.
máj. 27
16:33
Pisztácia-láz: egészséges snackből gasztronómiai őrület (Agrofórum)
Hazánkban is szembetűnően felkapott alapanyag lett a pisztácia. A pékségekben és cukrászdákban sorra jelennek meg a pisztáciás finomságok, a közösségi médiában tarol a pisztáciakrémmel töltött dubaji csoki nevű édességőrület. Sőt a McDonald’s is előrukkolt idén egy pisztáciafagylalttal. Mindez jól mutatja, hogy a pisztácia népszerűsége – nemzetközi
máj. 27
16:33
Both Gabi: Gyerekként a kert és a természet tanított minket élni (WMN)
A kert tele van élettel, kitágul benne az idő és a tér, a kert maga a szabadság.
máj. 27
16:33
Ez volt régen Putyin beceneve (Magyar Hírlap)
Az orosz vezető nem nagyon örült, amikor ezzel a névvel illették.
máj. 27
16:33
Dagad a botrány: Váratlan dolog történt a Parlamentben az Oroszország-törvény vitájában (Nyugati Fény)
A kormány a végsőkig feszíti a húrt.
máj. 27
16:33
Megcsúszott a vizes úton, szakadékba zuhant az olasz kerékpáros (Mandiner)
Nem tudta bevenni a kanyart…
máj. 27
16:33
Török töltött paprika (Street Kitchen)
Ez az ízletes étel tele van friss zöldségekkel és fűszerekkel, a végeredmény pedig egy igazán különleges fogás. A legjobb benne, hogy nem bonyolult, így akár egy hétköznapi vacsorára is elkészítheted.
máj. 27
16:33
Durva természetkárosítás: több ezer védett példányt pusztítottak el itthon (Agrárszektor)
Több millió forintos természetvédelmi kár keletkezhetett Budaörsön, ahol egy Natura 2000-es terület közvetlen szomszédságában lévő, értékes élőhelyet harmadszorra is vegyszerrel károsítottak meg. A terület beépítésre szánt, de a tulajdonosok a védett fajok miatt évek óta nem tudják megkezdeni a tervezett lakópark építését - írta meg a Telex.
máj. 27
16:35
Állóhely (Magyar Hírlap)
Fricska. Az első fapados légitársaságok nagy áttörést jelentettek a légiközlekedésben, mivel sokak számára elérhető áron kínálták a jegyeket és ezzel a repülés élményét.
máj. 27
16:36
Döntöttek az oroszok sorsáról: fontos bejelentés érkezett (Pénzcentrum)
Érvényben marad az orosz csapatok - köztük a világ közvetlen élmezőnyébe tartozó férfi jégkorong-válogatott - kizárása a jövő évi milánói-cortinai téli olimpiáról.
máj. 27
16:39
Hamarosan ránk rúgja az ajtót a nyár, de holnap még alaposan elázhatunk (ATV)
Péntekig még szeles, esős időben lesz részünk, hétvégén azonban végre megérkezik a nyár.
máj. 27
16:39
Halálos titkot rejt a Kínai Agyaghadsereg, a tudósok elsápadtak a felfedezéstől (Promotions)
Több ezer éves agyagkatonák, akik egy máig rejtett titkot őriznek – a kutatók döbbenete nem volt véletlen.
máj. 27
16:39
Egyre fiatalabbak a terrorista elkövetők (Magyar Hírlap)
Belgiumban már tizenkét éves tettest is azonosítottak.
máj. 27
16:39
Erste elemző: Minden maradt a régiben (Növekedés)
A Monetáris Tanács a májusi kamatmeghatározó ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon. A jegybanki alapkamat továbbra is 6,50 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt – 5,50, illetve 7,50 százalékon. A döntés nem okozott semmilyen meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
máj. 27
16:39
Lázár János lesújtott: megkapták a magukét, akik blokkolják a hazánknak járó uniós pénzeket (Mandiner)
"Vannak olyan magyarok, akik azon dolgoznak, hogy egy vasat ne kapjunk" – jelentette ki a miniszter.
máj. 27
16:39
Az Alpine következő autója egy crossover lesz (Autószektor)
Kevesebb, mint egy hónap van hátra az Alpine új, elektromos crossoverének, az A390-es bemutatásáig. Az autógyártó egy újabb beharangozó videót tett közzé a modellről, amelyben a Michelin Ladoux Technology Center vizes pályáján tesztelték az autót.  Az Alpine a Michelinnel közösen fejlesztette ki az A390-es gumiabroncsait. A crossover 20 colos Pilot
máj. 27
16:39
Orbán szerint a banki csalások mögött is nagyrészt ukránok állnak (Telex)
A miniszterelnök szerint az utóbbi időben feltűnően megszaporodtak a banki csalások, ezzel a szerdai kormányülésen kiemelten foglalkoznak.
máj. 27
16:39
Csak a magyar kormány nem támogatta, elfogadták a haderőfejlesztési EU-hitelkeretet (Telex)
A magyar parlament korábban határozatban ellenezte a tervet elvi fenntartásokra és egy korábbi hitel tanulságaira hivatkozva.
máj. 27
16:39
3 kriptó, amely a „következő Bitcoin” lehet (KriptoMagazin)
A Bitcoin továbbra is az első számú kriptovaluta, amely meghatározza az egész szektor mozgását, és újabb és újabb árfolyamcsúcsokat ér el. Azonban a piac folyamatosan fejlődik, és egyre több altcoin lép elő, amelyek szintén esélyesek arra, hogy a következő „nagy dobásként” a Bitcoin nyomdokaiba lépjenek. Íme három olyan kriptovaluta, amely komoly p
máj. 27
16:45
Varga Mihály felmondta a leckét, a forint egyből megerősödött (Menedzsment Fórum)
Aggasztóak az inflációs kilátások, a növekedés szintén gyengén alakult, a jegybank azonban óvatos és türelmes, ezért nem változtatott az alapkamaton.
máj. 27
16:45
Zöld lámpát kapott Brüsszelben a bolgár euró (444.hu)
Januártól a legszegényebb EU-országban is jöhet az euró.
máj. 27
16:45
A magyar fék, ami megállítja a világ leggyorsabb vonatait (autopro)
A világ leggyorsabb vonatainak biztonságáért is felelnek magyar mérnökök.
máj. 27
16:45
Erre az 5 fűszerre lesz szükséged, ha tradicionális görög gyrost készítenél otthon (Hamu és Gyémánt)
Nem sok street food vált világszerte ikonikus fogássá, de a gyros egészen biztosan köztük van. Míg az elkészítése elsőre bonyolultnak tűnhet, a kulcs az ízekben rejlik – egész pontosan a fűszerezésben. A "tradicionális" gyros fogalma egyébként sincs kőbe vésve: a görög változat általában sertéshúsból készül, míg az amerikai verzióban a marha és a b
máj. 27
16:45
Landolt az első kazahsztáni gép (Magyar Hírlap)
A Budapest–Simkent járat jól példázza a két ország szoros kapcsolatát.
máj. 27
16:45
Több mint tízezer illegális határátlépést akadályoztak meg külföldön a magyar rendőrök (Demokrata)
Rétvári Bence kiemelte: azok a rendőrök, akik más országok határszakaszain dolgoznak, komoly küldetésre vállalkoztak.
máj. 27
16:45
"Elfogadhatatlan" – így reagált a Kúria Magyar Péter fenyegetésére (Mandiner)
A Tisza Párt elnöke túl messzire ment.
máj. 27
16:45
A negyvenéves C. Ronaldo sejtelmesen zárta le szaúdi fejezetét, Mexikóba is igazolhat (Telex)
A FIFA elnök szeretné, ha Ronaldo ott lenne a klubok 32 csapatos vb-jén júniusban. Brazil klub is képbe került.
máj. 27
16:45
Most először szerepelt a 45 éves Csézy és 4 hónapos kisbabája együtt, egy címlapon (Sassy)
Hosszú, küzdelmes utat járt be az énekesnő a férjével, sok áldozatot hozott a gyermekáldásért.
máj. 27
16:45
K&H;: TikTokos pályázat indul (Digital Hungary)
A K&H Bank és a SzakMÁzz Egyesület közösen elindította a "Startvonal" nevű programot, hogy segítsen a 13 és 26 év közötti fiataloknak eligazodni a pályaválasztásban és a pénzügyi kérdésekben. A kezdeményezés ahhoz nyújt támogatást, hogy a fiatalok tudatosabban gondolkodjanak a jövőjükről – legyen szó a leendő karrierjükről vagy a pénzügyeikről – eg
máj. 27
16:47
A kokain terjedése Európában – kihívások és válaszok a zéró tolerancia jegyében (Mandiner)
A kokain egészségügyi kockázatai évtizedek óta ismertek. Használata fokozza a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a pszichiátriai zavarok kialakulásának kockázatát.
máj. 27
16:48
Júliustól csak elektronikus rezsiszámlát kapnak a vállalkozások, az iratőrzésre is ügyelni kell (Adózóna)
Sok ezer vállalkozás számára új időszámítás kezdődik július 1-jétől: ettől a naptól kezdve a villamosenergia- és gázszolgáltatók kizárólag elektronikus számlát állíthatnak ki számukra. Mindez komoly kihívást jelent, hiszen szükség lesz a számlák szakszerű archiválására. A lakossági ügyfelekre nem vonatkozik a kötelezettség, egyéni vállalkozókra ped
máj. 27
16:51
Rekordbevétele lett a cégnek, aminek a vezetőit Magyar Péter nem felejti (444.hu)
A bevétel minden eddiginél több volt, a profit viszont kisebb volt, mint tavaly.
máj. 27
16:51
Már el is felejtették a bajokat az amerikaiak (Portfolio)
Négy éve nem volt ekkora javulás az amerikai fogyasztói bizalmi indexben, mint májusban.
máj. 27
16:51
Az Rmdsz elnöke szerint problémát okozhat, hogy csak szélsőséges pártok lesznek az ellenzéki padsorokban (444.hu)
Ha a kormány rosszul teljesít, megerősödhetnek ezek az erők.
máj. 27
16:51
Prizmás akkumulátorokra vált a gödi Samsung-gyár (autopro)
A Samsung SDI jelentős beruházással bővíti és átalakítja gödi gyárát, hogy prizmás akkumulátorokat gyárthasson a Hyundai és Kia elektromos járműveihez.
máj. 27
16:51
Az Emirates autizmussal élők számára szervezett repülési próbát budapesti repülőtéren (Spabook)
Az Emirates légitársaság Travel Rehearsal néven indított nemzetközi programot, amelynek célja, hogy az autizmus spektrumán lévő gyermekek és családjaik biztonságos, támogató környezetben ismerkedhessenek meg a repülés élményével. A kezdeményezés részeként…
máj. 27
16:51
Putyin krumplit ültetett, majd gyomlált (Magyar Hírlap)
Az apja bátorította erre.
máj. 27
16:51
Nyíltan fenyegeti a magyarokat Tseber Roland, Magyar Péter barátja (Demokrata)
A Magyarországon kémkedéssel lebukott politikus most már nyíltan megágyaz a kárpátaljai magyar közösség vezető szervezete elleni fellépésnek.
máj. 27
16:51
Nagy kihívás előtt áll az új román elnök: kezdődnek a kormányalakítási tárgyalások (Mandiner)
Nicuşor Dan elnök szerdán kezdi meg a tárgyalásokat a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.

Keresés