Egy hónappal a hivatalos sajtóbemutató után már piacra is dobták Kínában a BYD legújabb elektromos autóját, az e7-et. Az autó komoly ellenfele lehet a Tesla Model 3-nak, főleg, mert a szedánért feleannyit kérnek, mint Elon Musk egyik legnépszerűbb járgányáért. A kínai gyártó a fiatalokat és a taxisokat lőtte be célközönségnek, de rendkívül kedvező
A Waberer’s International Nyrt. megjelent a személyszállítási piacon, miután 51 százalékos tulajdont szerzett a Pannon-Busz-Rent Kft.-ben - tájékoztatta a nemzetközi fuvarozó, logisztikai szolgáltató vállalat hétfőn az MTI-t.
A Nemzetközi Tejszövetség szervezésében 1957 óta tartjuk a tej és a tejtermékek világnapját, minden év május 27-én. Az alkalom célja, hogy felhívják a figyelmet a tejfogyasztás fontosságára és a tej jótékony egészségügyi hatásaira. Bár a tej a maga módján nagyon egészséges, sokan rá sem tudnak nézni laktóz-, kazeinérzékenységük miatt. Te fogyasztas
Tavaly a BMW merész koncepcióautót villantott a Concorso d’Eleganza Villa d’Este rendezvényen az olaszországi Comói-tó partján. Az eredeti tervek szerint
62 évesen nemhogy visszavonulóban van, de egyenesen reneszánszát éli Demi Moore, aki A szer című 2024-es film után végre megkapta azt a szakmai elismerést is, amire évtizedeken keresztül hiába várt. Az elmúlt években hosszú hajzuhataggal, tökéletes mosollyal és merész ruhakölteményekben égett a retinákba, éles kontrasztot alkotva annak a huszonéves
Az énekesnő és Jutes Kaliforniában, egy privát szertartás keretében kötöttek házasságot. Demi Lovato Vivienne Westwood ruhában mondta ki az igent családtagjaik és barátaik előtt.
A BYD eddigi legolcsóbb modelljével, a Dolphin Surffel bővíti európai kínálatát. A Kínában Seagull néven ismert típus ára Magyarországon 8 millió forinttól indul – de vajon mit kapunk ennyi pénzért cserébe?
Karácsony Gergely és a Tisza Párt egy év alatt csődbe vitte az ország leggazdagabb önkormányzatát, és a budapestiek joggal várják el a főpolgármestertől és a Tisza Párttól, hogy ha vállalták a város vezetését, akkor tegyenek meg mindent, hogy a város működőképessé váljon – mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-Kdnp fővárosi frakciójának vezetője
A párkapcsolatok dinamikája időnként bonyolult és kihívásokkal teli lehet. Az érzelmi biztonság és kölcsönös tisztelet mindig az elsődleges cél, de mi történik, ha az egyik fél a kapcsolat irányítására fordul érzelmi manipulációhoz? Az ilyesmi hosszú távon mérgezheti a viszonyt, ezért fontos felismerni és kezelni az ilyen helyzeteket.
A Magyar Innovációs Szövetség 36. alkalommal megtartott közgyűlése keretében a szakmai szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a nemzetközi innovációs ütem követéséhez és az ahhoz való felzárkózáshoz mind a diákok tehetséggondozása, mind a startupok finanszírozása, mind pedig a vállalati innovációs ökoszisztéma és kultúra fejlesztése tekintetébe
A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. az elmúlt hónapokban számos rövid és hosszú távú kapacitás- és hatékonyságnövelő intézkedést hozott annak érdekében, hogy a várhatóan rekordot döntő nyári csúcsidőszakot felkészültebben várja, és a jövőben is megfeleljen a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren töretlenül növekvő forgalom i
Ismét ingyenes koncertet ad Budapesten Szent István ünnepéhez kapcsolódva a Mandoki Soulmates. A világhírű progresszív rock/dzsessz fúziós supergroup augusztus 21-én este a budai Várban, a Szentháromság téren játszik.
Új, élményekre épülő hajózási programot mutatott be az Azamara Cruises. A Destination Immersion Elevated célja, hogy az utasok ne csak lássák, hanem valóban meg is éljék a meglátogatott helyek kultúráját. A megszokott óriási tengerjáróknál kisebb hajókkal dolgozó társaság a parton töltött idő meghosszabbításával, megújult gasztronómiai kínálattal é
Friedrich Merz német kancellár azt mondta, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és az Egyesült Államok sem szab határt az átadott fegyverek hatótávolságának.
Justin Bieber sosem tűnt különösebben gyengéd, vagy romantikus férjnek, azonban amit most megengedett magának, azt minden rajongónál kiverte a biztosítékot.
Nemrég ért véget a 78. alkalommal megrendezett cannes-i filmfesztivál. A vörös szőnyegen a szupermodell, Cara Delevingne is megjelent, ám mintha tetőtől talpig kicserélték volna: a megszokott szőkés hajszínét most ébenfekete tincsekre cserélte. Cara Delevingne modellkarrierje kezdete óta csak ritkán változtatta meg jellegzetes, piszkosszőke hajszín
A hétvégén Budapesten rendeztek nemzetközi konferenciát mellkassebészeknek. A konferenciának jó alapot szolgáltat a magyar mellkassebészet kitűnő nemzetközi megítélése, amely a Mellkasi Központ érdeme. Többek között erről is beszél a hirado.hu videójában Rényi-Vámos Ferenc, a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinika Igazgatója, az Országos Onkol
A magyar állampolgársággal is rendelkező kettős állampolgárokat viszont mégsem minősítik külföldinek. Az Európai Bizottság korábban arra kérte a kormányt, hogy vonja vissza a tervezetet.
Kevesebb veszteség, jobb takarmányhasznosítás, stabil tejhozam – számokkal bizonyított előnyök. A Strautmann új rendszere forradalmasítja az állattenyésztést.
A kínai alapítású BYD tovább folytatja az Egyesült Királyságban és egész Európában indított értékesítési kampányát. Egy új plug-in hibrid szedán és egy kombi bevezetésével fogja bővíteni a járműkínálatát. A Seal 06 DM-i a jelenlegi kínálatban megtalálható Atto 2, Atto 3, Dolphin, Seal, Seal-U és Sealion 7 modellek mellé csatlakozik, és a tavaly -
Június 5-én tartja első hivatalos eseményét a Potápi Árpád János Alapítvány a Magyar Nemzetért, amelynek keretében emléktáblát avatnak Csíksomlyón, a Fodor Ház udvarán a 2024 októberében váratlan hirtelenséggel elhunyt Potápi Árpád János államtitkár és országgyűlési képviselő tiszteletére. Az alapítvány MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint
A konyhakések sokunk legfontosabb és leggyakrabban használt eszközei közé tartoznak a konyhában. Ha viszont azt szeretnénk, hogy sokáig jó állapotban maradjanak, akkor megfelelően kell bánnunk velük. Gondoltál már például arra, hogy tényleg jó ötlet, ha a mosogatógépben mossuk őket? A Southern Living késkészítőket és profi séfeket kérdezett meg arr
Kiterjesztik az 1000-2000 fős kistelepüléseken egész évben nyitva tartó italüzletek számára meghirdetett 3 millió forintos támogatást azokra a vállalkozásokra is, amelyek egy éven belül kezdték meg működésüket - közölte a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nzrt.
Rendkívüli közgyűlést tart a Magyar Telekom június 26-án. A cég igazgatósága úgy döntött, hogy a társaság passzív mobil infrastruktúra portfoliója egy kizárólagos tulajdonú leányvállalatba történő szétválasztását javasolja - írta a Magyar Telekom a BÉT-en.