A Szervita tér története a középkorig nyúlik vissza, nevét a 18. században itt letelepedett szervita szerzetesrendről kapta, akik templomot és kolostort is építettek a térre. A tér a 19–20. század fordulóján vált igazán forgalmas városi csomóponttá, ekkor épültek köré elegáns bérházak és irodapaloták. Ezek közül kiemelkedik az 1910 és 1912 között Q
Ukrajna államadóssága közel 5 százalékkal, 180 milliárd dollárra nőtt áprilisban - közölte Danylo Getmancev, a parlament pénzügyi, adó- és vámpolitikai bizottságának vezetője hétfőn.
Az elmúlt két hétben világossá vált, hogy XIV. Leó pápa számos tekintetben követi elődje, Ferenc pápa társadalmi tanításait: a béke melletti kiállást, a periférián élők támogatását, az emberi jogok védelmét, illetve az igazságosság képviseletét.
A Tisza Párt elnöke szerint a romániai magyarok képviseleti szervezete a Fidesznek kémkedik az Európai Néppártban. Ennek ellenére jelezte: együttműködne az Rmdsz-el. A részletekről Hermann Endre tudósít Bukarestből.
Kiemelte, hogy mindig az országért dolgozott. Azt is elmondta, hogy kétszer találkozott Holló Istvánnal, akit kémként azonosítottak. Ezek a találkozók 2023 őszén és telén voltak, nyilvános helyen, több ember társaságában. Hozzátette, azóta nem beszélt vele.
A zenész új, a minap debütáló dokumentumfilmje mellett házassága, Alival és barátsága The Edge zenésztársával is terítékre került egy televíziós interjúban. Bono elmondta, tud a pletykákról, amelyek szerint felesége megcsalta őt, és elmondta, mi az igazság a szóbeszédből.
A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is – mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika
Az autós utak sokszor bizony kihívást jelentenek, különösen ha gyerekekkel indulunk útnak egy távolabbi helyszínre. Legyen szó egy régóta tervezett nyaralásról vagy egy rövid hétvégi kiruccanásról a nagyszülőkhöz, az utazással töltött idő során mindig jól jönnek olyan ötletes megoldások, melyek lekötik a kicsik figyelmét. Az autóban való hosszas id
Tömeges baleset történt a 11-es főúton Budakalásznál, ahol hét gépjármű ütközött össze. A forgalom jelentősen lelassult a helyszínen - írja a Katasztrófavédelem.
Az ország leggazdagabb emberének cégcsoportját egy 60-80 fős menedzsment irányítja, amely rendszeresen beszámol a tulajdonosnak, mondta a Konkrétan című műsorban Szakonyi Péter, A 100 leggazdagabb című kiadvány szerkesztője.
Idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nav a társasági adó (tao), illetve további majd 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást. Akár egymillió forintos mulasztási bírságot kockáztat az a cég, amelyik nem teljesíti kötelezettségét határidőben, vagyis június 2-áig. Aki pedig a számviteli beszámoló letétbe helyezését és közzétételét m
Ritkán fordul elő, hogy "szekértáboron" belülről érkezik nyílt kritika a Fidesz politikai kommunikációjával szemben, ám most Skrabski Fruzsina filmrendező és blogger közösségi oldalán tette szóvá, hogy szerinte a párt új kampánystratégiája súlyos hibákat rejt. Skrabski szerint a Fidesz "kommunikációs önlövést" hajtott végre, amikor a belső megoszto
A német gazdaság nulla százalékkal növekedhet idén – így látják tekintélyes német közgazdászok. A Portfolio vezető makrogazdasági elemzője az InfoRádióban azt mondta: már itthon is az lesz a kérdés, hogy tartható-e az egyszázalékos növekedés.
Múlt héten 139 milliárd forintot lapátoltak a magyarok lakossági állampapírba az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint. A teljes bruttó értékesítés 85%-áért a Fix Magyar Állampapír és a Bónusz Magyar Állampapír felelt, előbbiből duplaannyit, utóbbiból háromszor annyit vettek a lakossági befektetők, mint a megelőző héten. A jelentősen megnöveke
68 évesen is olyan kisugárzása van, amit a fiatalok is megirigyelhetnek. Bo Derek sosem plasztikáztatott, egészséges étrenddel és mozgással tartja formában magát.
A Közlekedik a család idei vármegyei fordulóján az eddigi évekhez hasonlóan számos olyan família vett részt, akik már hosszú évek óta visszatérő jelentkezők, de persze akadt jó néhány olyan is, akik először tették magukat próbára ezen a családias, vidám hangulatú versenyen. Kilenc állomáson bizonyíthattak a jelentkezők. KRESZ és elsősegély-tesztlap
A svédországi székhelyű Volvo Cars világszerte 3000, többnyire irodai munkahelyet szüntet meg a múlt hónapban bejelentett szerkezetátalakítás részeként a magas költségek, az elektromos járművek iránti kereslet mérséklődése és a kereskedelmi tarifákkal kapcsolatos bizonytalanság miatt.
Az elmúlt időszak csapadékos időjárása jelentősen javította a hazai mezőgazdasági területek vízellátottságát, ami különösen az őszi vetések és a nyári kultúrák fejlődése szempontjából volt kedvező. Bár a talajnedvesség állapota javult, a hűvös időjárás továbbra is hátráltatja a növények optimális fejlődését - írta a HungaroMet Zrt..
Kívül brutál ropogós, belül szaftos és zöld – ez a cukkinifasírt simán hozza a nyári kaják topformáját. Könnyű, gyors, és annyira finom, hogy senki se fogja keresni benne a húst.
Az újbudai Pizza Művek nem a nápolyi pizzára, hanem inkább a kenyérlángosra hasonlító, vastag tésztájú pizzával várja a vendégeket. A tészta belül puha, kívül pedig ropog, a szósz kellemes mediterrán fűszerezésű, a feltétek pedig változatosak. A Pizza Művek pedig nemcsak az étel formája, hanem a mellé kínált mártogatós miatt is különleges hely.
Ismét ingyenes koncertet ad Budapesten Szent István ünnepéhez kapcsolódva a Mandoki Soulmates. A világhírű progresszív rock/dzsessz fúziós supergroup augusztus 21-én este a budai Várban, a Szentháromság téren játszik.
Akár már idén megkezdődhet több fontos vasútvonal, például a miskolci vagy a szegedi fővonal egy-egy szakaszának felújítása az Európai Beruházási Bank által nyújtott hitelből.