Bármennyire is úgy tűnik, hogy harmonikusan mutatna ez a két közkedvelt növény egymás mellett a kertünkben, megvan az oka annak, hogy mégsem szabad őket a másik mellé ültetni.
Az amerikaiak 56 százaléka úgy érzi, hogy hazájuk túl konzervatív, 53 százalékuk pedig túlságosan megosztottnak tartja. A kitöltők fele el akarja kerülni a fegyveres erőszakot, amely szerintük jellemző az Egyesült Államokra.
A házigazda Veszprém Kosárlabda Klub 89-81-re alulmaradt a Tiszaújváros ellen a kosárlabda NB I/B Zöld csoport döntőjének mindent eldöntő, ötödik mérkőzésén. A veszprémiek így 3-2-re alulmaradtak a párharcban, ezüstérmet szereztek az idei bajnokságban.
Az egyszerű, de hatékony módszereket a testsúly kontrollálására és az általános egészségi állapotuk javítására mindig népszerűek. Az OMAD-diéta, vagyis a napi egy étkezésre épülő étrend gyors fogyást, energiaszint-növekedést és mentális tisztulást ígér, de vajon tényleg ilyen hatásos ez az extrémnek tűnő módszer?
Élesen kritizálta a játékvezetőket a Vasas vezetőedzője, Pintér Attila, miután csapata nem tudta kiharcolni a feljutást az élvonalba. A szakember szerint az egész szezonban olyan döntések születtek ellenük, amelyek pontokat jelenthettek volna a végelszámolásnál. A Honvéd játékosa, Hangya Szilveszter pedig volt csapatáról, az OTP Bank Ligától búcsúz
Károly király hosszú éveken át kutatta azt a helyet, amelyet valóban otthonának érezhetett. Végül egy eldugott walesi birtokon találta meg az álomotthont, ami nemcsak festői, hanem környezetbarát is. Az ingatlan értéke ma már bőven meghaladja az 500 millió forintot – és különös családi történetek fűződnek hozzá.
Természetes, hogy barátainkkal megosztjuk párkapcsolati problémáinkat, ám ezt is lehet túlzásba vinni. Szakértők ajánlása alapján összeállítottuk, mit mondjunk, ha barátnőnk végeláthatatlanul panaszkodik.
A kommunizmus alatt is őrizte a lángot Kecskés Pál, a huszadik századi magyar filozófia nagy alakja, akit elfeledtek. Születése 130. évfordulója alkalmából rendeztek róla konferenciát.
Fotó: Kiss Norbert Facebook-oldala A 40 éves szombathelyi pilóta a vasárnapi időmérő edzésen megfutotta a legjobb köridőt az Eb-sorozatban most debütáló schipkaui pályán, és a délben rendezett első futamon - amely a hétvége harmadik versenye volt - a pole pozíciót a tőle megszokott módon sikerült győzelemre váltania. A program szerint 18 óra után r
A macskák rendkívül érzékeny lények, ha van macskája, ezt bizonyára tudja, és valószínűleg azt is, hogy még egy apróbb változás, a megszokottól való eltérés, vagy egy kellemetlen betolakodó is felborzolhatja a kedélyüket, zaklatottá teheti őket.
Amikor megérkezünk a körmöshöz, sokan közülünk azt hiszik, hogy a kedvességünkkel hozzájárulunk egy sürgető munkanap élvezetessé tételéhez. Azonban léteznek olyan aprónak tűnő gesztusok, amelyeket mi teljesen ártatlanul teszünk, de a körmösünk szemében ezek inkább megnehezítik a munkáját, és feszültséget idéznek elő.
Az idény végén közös megegyezéssel szerződést bont a One Veszprém kézilabdacsapata és a 34 éves Aron Pálmarsson. Az izlandi válogatott balátlövő bejelentette, hogy befejezi profi sportolói pályafutását, ám addig is mindent megtesz a csapatért.
Magyar Pétert minősíti az RMDSZ szerint, hogy a Tisza Párt elnöke a Fidesz javára történő "kémkedéssel" vádolta meg a szövetséget. Az RMDSZ reagált az ellenzéki politikus nagyváradi kijelentésére.
Egyetlen jelenet, öt hang, és egy magyar név, ami örökre beírta magát Hollywood történetébe. Kodály Zoltán üzenete egy sci-fi klasszikusban szólal meg – világszerte.
Décsi Gábor 23 védéssel járult hozzá a Bada Huesca 31-24-es győzelméhez az Ángel Ximénez Puente Genil ellen a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján.
Erős Gábor, a Merkantil Bank Ligából másodikként NB I-be jutó Kazincbarcika vezetőedzője rendkívül boldogan vette tudomásul, hogy csapata a következő idénytől már az élvonalban szerepelhet, s úgy véli, megérdemelten is zártak ezüstérmesként.
Vasárnap zárult a Premier League 2024/2025-ös idénye, így a Liverpool átvehette a bajnoki címért járó trófeát és az aranyérmeket. A válogatott csapatkapitánya a díjátadó elárulta, olyan időszakban van az élete, amit nagyon élvez és bízik benne, hogy ez így fog folytatódni.
Lengyel Tibornak azután mondtak fel, hogy kiszivárgott egy eset, amikor egy trombózisos beteg három órán át hiába várt a mentőre. Azóta lett megint egy probléma.
Megnyerte a vasárnapi egyetlen futamot a címvédő és hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb Lausitzringen rendezett fordulóján, ezzel növelte az előnyét az összetettben.
Halász Bence parádés teljesítménnyel, 80,97 méteres egyéni csúccsal megnyerte a férfi kalapácsvetést vasárnap a közel 60 millió forint összdíjazású atlétikai csapatbajnokság zárónapján a Lantos Mihály Sportközpontban.
Míg a kilencvenes években a modellkarrier beindításához egy ütős portfólió és egy nagy adag ambíció – kis túlzással – elég volt, ma már alaposan átgondolt közösségi jelenlétet, énmárkát és akár társadalmi kiállást is megkövetel. Annelise Arieli, a FACE modellügynökség alapítója és egykori modell, testközelből tapasztalta meg ezt az evolúciót, és ma
A rendőrt már másnap intézkedés alá vonták, és elvették tőle az őrsparancsnoki megbízatást. A férfi, akit a rendőrök elvittek, a rendezvényen többek között azt kiabálta, hogy "vörösiszapot a Tiszába". Később derült ki róla, hogy volt unitárius lelkész, és a Megafon tagja is.
Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadási hullámára további nyugati szankciókkal kell válaszolni - mondta Johann Wadephul német külügyminiszter az ARD közszolgálati műsorszolgáltatónak vasárnap adott interjújában.
Egy álma vált valóra Lando Norrisnak a Monacói Nagydíj megnyerésével, de elismerte, érzelmi szempontból fontosabb volt számára a szombati pole-szerzés.
Bár ez az ital sokak szemében ártalmatlannak, sőt, kifejezetten egészségesnek tűnhet, a szakértők szerint a gyomrot komolyan megterhelheti, ha rendszeresen fogyasztjuk.