A Magyarországot védelmező nemzedékek egymásba fonódó láncához ma egy újabb szemet kapcsoltunk: a tavaly őszi ezer után most újabb 1277 területvédelmi tartalékos tett esküt, hogy megvédje a hazát és a nemzetet, a családját és az otthonát – mondta a honvédelmi miniszter vasárnap Budapesten, a Hősök terén a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos
Olykor némi trükk kell ahhoz, hogy a stresszlevezető technikák utat törhessenek a szervezeti kultúrában, de egyre gyakrabban találkozni olyan vállalatokkal, ahol a meditációs gyakorlatok, a jógaórák vagy akár az ingyenes pszichológiai tanácsadás is elérhető. A Covid óta egyre több cégnél kezelik nyilvánvaló tényként, hogy a digitális forradalom, az
Vlagyimir Putyin orosz elnök helikoptere dróntámadás kereszttüzébe került a Kurszki területen a héten tett látogatása során. A részletek csak most derültek ki.
A bajnoki címet szombaton elhódító Ferencváros a Bajnokok Ligája 2025/2026-os kiírását is a selejtezősorozatban kezdheti meg. A zöld-fehérek 39.000-es UEFA-együtthatóval kiemeltként kapcsolódnak a küzdelmekbe a második selejtezőkörben.
Ennek az elkötelezettségnek az első példája volt idén februárban, hogy a márka Hivatalos Partnerként jelent meg a Cézár-díjátadó ceremónián. A következő lépés a rangos Cannes-i Filmfesztivál lesz, ahol a Peugeot és a francia filmművészet kapcsolata ismét testet ölt. A Cannes-i Filmfesztivál idején, május 13. és 24. között a Peugeot Inception tanulm
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) fenntartotta Lü Hsziao-csün négyéves eltiltását, amelyet a háromszoros olimpiai és ötszörös világbajnok kínai súlyemelőre még 2022-ben róttak ki doppingvétség miatt.
Az ügy akkor kezdett kibontakozni, amikor két család egymástól függetlenül fordult termékenységi klinikájához, miután gyermekeiknél daganatos megbetegedés alakult ki.
A mezők aranysárga dísze több mint egy egyszerű tavaszi virág. A gyermekláncfű, ez a szelíd növény évezredek óta fontos szereplője a természetes gyógyászatnak, és ma újra a figyelem középpontjába került.
Kritikus szinten billeg az Ethereum: az Ethereum (ETH) árfolyama egy kulcsfontosságú ellenállási zónánál stagnál, miközben egyre több technikai és on-chain jel arra utal, hogy egy rövid távú korrekció elkerülhetetlen lehet.
Magyarországon néhány óra alatt szinte bárhová eljuthatunk az ingyenes, alsóbbrendű utakon, azonban nagyobb távolságok megtétele esetén a hatékonyabb utazás érdekében célszerű felhajtanunk fizetős autópályákra, gyorsforgalmi utakra - ehhez viszont autópálya matrica szükséges. Nézzük, mi mindent érdemes tudni a magyar autópálya matrica vásárlás kapc
Egy osztrák gazda saját kezűleg alakította át a Steyr T80 traktorát elektromos hajtásúvá, napelemes töltéssel – csendes, zöld és hatékony megoldás a kiskertekben.
Pedro Pascal a Narcos és a The Last of Us című sikersorozatoknak köszönhetően az utóbbi időben Hollywood egyik legfelkapottabb színészének számít. De nemcsak a filmvásznon, hanem a különböző gálákon és exkluzív premiereken is rendszeresen nagy feltűnést kelt. Mutatjuk a legemlékezetesebb vörös szőnyeges pillanatait!
Nem is olyan régen a kerékpár még sokkal többet jelentett, mint hétvégi programot a barátokkal vagy nyári elfoglaltságot a gyerekeknek. A 20. század elején a bicikli egyet jelentett a szabadsággal, a kitöréssel, a társadalmi egyenlőséggel. Bárki bármikor felpattanhatott egyre és már ott is volt, ahol akart. Utóbbi persze ma sem változott, de a zsúf
Hr-esek egy-egy jól irányzott kérdése egy pillanat alatt sarokba szoríthat egy állásért folytatott küzdelemben. Szerencsére létezik hatékony módszer arra az esetre, ha nem tudnánk válaszolni egy kérdésre állásinterjún.
Az élet tervezése és a jövőbe vetett hit mindannyiunk számára alapvető fontosságú vezérfonal. A terhek és kihívások közepette ez a hit adhat erőt ahhoz, hogy továbblépjünk, és a legjobbat hozzuk ki abból, amit az élet kínál számunkra. Minden egyes tapasztalat hozzáad valamit a személyiségünkhöz, és segít megérteni, hogy az élet nem csupán egyenes v
A colitis ulcerosa, vagyis a fekélyes vastagbélgyulladás a gyulladásos bélbetegségek egyik fajtája, ami az emésztőrendszer krónikus gyulladásával jár, jellegzetesen hasi fájdalom és hasmenés kíséri. A betegség befolyásolhatja a mindennapi életvitelt, és néha életveszélyes szövődményekhez vezethet.
Átadták a felújított Szentháromság templomot vasárnap a bicskei városközpontban, a beruházáshoz négy év alatt 550 millió forint állami támogatást kapott a plébánia – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az esemény előtt az MTI-nek.
A várakozás egyre nő a Bosszúállók: Ítéletnap körül és, ahogy minden "utoljára veszi fel kedvencünk a szerepet" kijelentés után, úgy a Deadpool & Rozsomák után is mindenki abban reménykedik, hogy Hugh Jackman megint visszatér, "még egyszer, utoljára". #LO.
Olykor öncélú, kiakasztó, mégis jó ideje Huszár Krisztián konyháján, a Vietnámi gulyásban lehet a legbátrabb, legszabadabb, de még épp a legérthetőbb ázsiai–magyar ételeket találni Budapesten.
A környezetbe kerülő műanyagok épp az előnyös használati tulajdonságaik miatt válnak problematikussá: a rendkívül hosszan tartó távú lebomlási idő, illetve a mechanikai aprózódás miatt ma már gyakorlatilag mindenütt jelen vannak. Különösen fontos az egyszer használatos műanyagtermékek forgalmának és használatának minimalizálása, újrahasznosítása –
A szurkolók joggal érezhetik úgy, hogy becsapták őket. A döntés most a klub tulajdonosánál van - üzent Cser-Palkovics András fideszes polgármester Garancsi Istvánnak, miután a Fehérvár FC 25 év után kiesett az élvonalból, 0-3-as vereséggel.
Rohamléptekkel közelednek a 2026-os országgyűlési választások, Magyarország kampányüzemmódba kapcsolt, és közben alkalmanként meglepő információk szivárognak ki a főszereplőkről.
Kazincbarcikán egy tapasztalt drogkereskedőt fogtak el, aki a házára telepített kamerarendszer és a kéményben kialakított rejtekhely ellenére sem tudta elkerülni a rendőrök kezeit. A férfi – aki korábban már börtönt is kapott – továbbra is speedet és más kábítószereket árult, miközben reintegrációs őrizetben volt.
Összpontosított csapást mért az orosz hadsereg tengeri, légi és szárazföldi indítású precíziós fegyverekkel, valamint drónokkal az ukrán hadiipari komplexum rakétarendszer-alkatrészeket, rádióelektronikai eszközöket, robbanó- és rakétaüzemanyagot és drónokat gyártó üzemeire, valamint rádiótechnikai felderítési és műholdas kommunikációs központokra
Puskás Ferenctől Lőw Zsoltig számos magyar játékos és edző jutott el az európai klubfutball legfontosabb mérkőzéséig. A magyar labdarúgás ezen szereplőit, az általuk megvívott döntőket vesszük sorra. A 2025-ös, müncheni PSG-Inter finálé (Ne feledd, ezt kizárólag az RTL-en és az RTL+ Premiumon láthatod, utóbbin az előfizetés fejében már 19:45-kor el
Az 1980-as és 1990-es évek alacsony zsírtartalmú trendjei szerencsére mára már eltűntek, de néhányan ma is úgy gondolják, hogy a zsír hízlal, ezért keveset fogyasztanak belőle. Pedig a 2020–2025-ös amerikai étrendi irányelvek szerint az egészséges felnőttek napi kalóriabevitelének 20–35%-a zsírból kellene származzon, főleg olyan egészséges források
Gyereksztárnak lenni Hollywoodban nem mindig kifizetődő: sokan áldozatául estek már az alkohol és a drogok csapdájának, amiért nem tudták feldolgozni a hirtelen jött népszerűséget. Vannak azonban szerencsére pozitív példák is, ezeket a néhai gyereksztárokat szedtük most össze.
Caramel a szegedi koncertjén az összetartozást hangsúlyozta, elítélve a gyűlöletkeltést és politikai megosztást. „Senki nem választhat szét minket” – mondta.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság vasárnapi zárófordulójában a Liverpool a friss FA-kupa-győztes Crystal Palace-t fogadja. A 17 órakor kezdődő találkozót a Spíler1 közvetíti.
Súlyos ökológiai válság alakult ki a Velencei-tónál, ahol a hivatalos közleményeknél jóval drámaibb mértékű halpusztulásról számolnak be a helyszínen tartózkodó civilek. A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) által közölt adatokkal szemben a helyi megfigyelések szerint nem csupán inváziós fajok, hanem a tó teljes élővilága veszélyben van - ír
A magnézium nagyon fontos az emberi szervezet megfelelő működése szempontjából: az idegrendszer és izomzat működéséhez elengedhetetlen. De mikor kell pótolni és hogyan kell pontosan szedni? Ennek jártunk most utána.