2025. május 24. szombat

máj. 24
7:03
Ez fájhatott – Hatalmasat esett Matolcsy (naphire.hu)
Megjelent a "A 100 leggazdagabb 2025" című kiadvány, amely számba veszi Magyarország leggazdagabb embereit. A sokak által ismert "gazdaglista" mellett politikai elemzők szavazatai alapján egy befolyáslistát is összeállítottak. Két ismert politikus és Matolcsy György különösen nagyot esett ezen az új rangsoron.
máj. 24
7:03
Erős kormány kell a gazdasági eredmények megvédéséhez (vasárnap.hu)
Bár sokan most azt érzik, hogy nem jó az anyagi helyzetük, van kiút. Kár lenne elvitatni, hogy nehéz éveken vannak túl a magyar családok. A 2013 és 2019 között tapasztalható gazdasági fellendülést először a koronavírus járvány törte meg. Aztán amikor az ennek hatásait ellensúlyozó intézkedések már épp beértek volna, kitört az orosz-ukrán háború, új
máj. 24
7:03
Szerelmet ápolni gyerekzsivajban? Így lehet működő párkapcsolatod gyerekek mellett is. (Life&Body)
Ha érezted már azt szülőként, hogy a párodra alig van időd, akkor hidd el, nem vagy egyedül ezzel. Sok pár küzd azzal a gyerekük születése után, hogy elhidegülnek egymástól azért, mert nem tudják, hogyan tovább egy vagy több gyerekkel, hogyan tartsák fenn egyáltalán a kapcsolatukat. Tévedés azt gondolni, hogy majd egyszer visszatér az intimitás és
máj. 24
7:03
Elmagyarázta az állatorvos, miért kell levágni a fertőzött szarvasmarhákat, hogy az ágazat megmeneküljön (Magro)
A ragadós száj- és körömfájás a megfelelő intézkedések nélkül szélsebesen terjedő fertőző betegség, fontos ellene a szigorú védekezés betartása.
máj. 24
7:09
Top 5 – Xabi Alonso újabb alapembert vinne Liverpoolból Madridba (Sport365)
A korábbi Manchester United és Blackburn játékosmegfigyelő, Mick Brown, aki továbbra is jó kapcsolatokat ápol a futball világában, a Football Insidernek elmondta,
máj. 24
7:09
Fedélzeti kamerás felvételen ámulhatsz a hatkerekű Formula–1-es autón (Player)
Nem igazán láttunk ennél menőbb fedélzeti kamerás felvételt mostanában. A videó megmutatja, mennyire nem volt könnyű dolga egy hatkerekű Tyrrell pilótájának a hetvenes években.
máj. 24
7:09
Nagyágyú búcsúzik az NB I-től, de vajon melyik? (Magyar Nemzet)
Két korábbi bajnok egymás ellen dönt a kiesésről, mindketten megfordultak az NB II-ben nem olyan régen.
máj. 24
7:09
Ez a vérérték évekkel korábban előre jelezheti a rákot és a cukorbetegséget (EgészségKalauz)
Akiknél magasabb volt ennek a fehérjének a szintje, azoknál jóval nagyobb volt a cukorbetegség és a rák okozta halál esélye.
máj. 24
7:11
Kelemen Barnabás: A Springfest a lelkünket is mutatja (Magyar Nemzet)
Jövő hétvégén rendezik meg a Fab tavaszi fesztiválját.
máj. 24
7:13
Tusk sem tud éket verni közénk (Magyar Nemzet)
A hagyományos lengyel–magyar barátság gyengítésében a balliberális Donald Tusknak személyes felelőssége van.
máj. 24
7:15
Hol egészségesebb úszni? (Magyar Hírlap)
A tenger vagy a folyó a jobb választás?.
máj. 24
7:15
Igor Nicsenko szerint a Puskás Akadémia megérdemelné a bajnoki címet, de... (Magyar Nemzet)
A volt futballista az Ftc és a Győr színeiben is szerepelt.
máj. 24
7:15
Diplomáciai meglepetés: váratlan üzenet ment Trumpéktól Moszkvába (Mandiner)
A szokatlan kérés a közelgő vatikáni béketárgyalásra vonatkozik.
máj. 24
7:15
Durva különbségek a nyugdíjakban: Sokkal jobban jár, aki idén vonul vissza! (Hóvége)
A valorizációs szorzó minden évben változik – és ez nagyon is számít, ha nyugdíjról van szó. 2025-ben különösen jó év ez a visszavonulásra.
máj. 24
7:17
A Győr már többször is kibabrált a Ferencvárossal a bajnoki hajrában (Magyar Nemzet)
Többször is a két csapat futott versenyt az aranyéremért, és többnyire a Fradi húzta a rövidebbet.
máj. 24
7:21
A BYD bejelentette: le fogja uralni a magyar piacot, vége a Tesla-korszaknak – mindent visz az új modell, a Dolpin Surf (vg.hu)
Percei maradtak hátra a Tesla elsőségének.
máj. 24
7:21
Ungár Anikó kamerák előtt sírta el magát: így viseli néhai férje halálát (BorsOnline)
Ungár Anikónál eltört a mécses, őszintén vallott fiáról.
máj. 24
7:21
Muri Enikő nagyon keményen beleszállt Magyar Péterbe (Magyar Nemzet)
A Tisza Párt elnöke szégyellheti magát.
máj. 24
7:21
Meglepték Katalin hercegnőt – pezsgőre számított, whiskyt kapott (AC News)
Skóciába látogatott Vilmos walesi herceg és felesége, Katalin hercegnő. Bár utóbbi pezsgőre számított, egy üveg whiskyt bíztak rá.
máj. 24
7:24
Agárdi Szilvi durva sértések áldozata lett: "Csorbítja a hangomat a szemem látványa!" (Metropol)
A látássérült énekesnőt rengeteg követője bántotta meg.
máj. 24
7:24
Volt jegybankelnök: A 382 ezres nettó sokkal reálisabb képet ad a keresetekről (ProfitLine)
Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke a KSH legfrissebb kereseti adatairól írt elemzést az Mfor-ra.
máj. 24
7:27
Most szinte hihetetlen, de letaglózó hőség közelít – figyelmeztet a szakértő (Infostart)
Ürge-Vorsatz Diána megdöbbentő térképet posztolt a közösségi oldalán.
máj. 24
7:27
Ezért tűnhet el a csokoládé az európai országok polcairól (Agroinform)
Az EU csokoládéválsága egyre súlyosabb a klímaváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése miatt – figyelmeztet egy új jelentés.
máj. 24
7:27
Aranykapcsolók, kristálycsillár: Nagy Ő Nati új otthona maga lesz a luxus (Ripost)
A szőkeség nem fogja vissza magát, ha fényűzésről van szó.
máj. 24
7:27
Napi horoszkóp: - A Rákra érzéki kaland vár, a Szűz helyezze szilárd alapokra a karrierjét - május 24. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
máj. 24
7:27
Az első és a második szabadedzésen is Leclerc volt a leggyorsabb (Igényesférfi.hu)
Akárcsak az első, a második pénteki szabadedzésen is Charles Leclerc, a Ferrari hazai versenyzője autózta a leggyorsabb kört a Forma-1-es Monacói Nagydíjon.
máj. 24
7:27
Ez az 5 csillagjegy ellenállhatatlan karizmával bír – Bármilyen társaságot beragyognak (Life)
Léteznek emberek, akiknek megfoghatatlan belső ragyogása másokat is megbabonáz. Három csillagjegy erős kisugárzásával minden társaságban azonnal magára vonja a figyelmet.
máj. 24
7:27
Itt a legpuccosabb Bmw kombi (Magyar Nemzet)
Mindössze 70 példányt építenek a Bmw Speedtop nevű 3 ajtós kombiból.
máj. 24
7:27
Hogy lehet minden eper lajosmizsei? (Telex)
A helyi termelők szerint a tradíciók és az ízvilág miatt vált olyan fogalommá a lajosmizsei eper neve, hogy már úton-útfélen mindenki így árulja a portékáját. Sokszor valójában import gyümölcs átcímkézéséről van szó – ha március közepén vásárolunk lajosmizsei epret, biztosan átvertek minket.
máj. 24
7:27
Szívinfarktus férfiaknál: már a hálószobában lehetnek előjelei - erre figyeljen! (EgészségKalauz)
Nem ritka problémáról van szó.
máj. 24
7:27
Ezért is lehetnek pénzügyi elakadásaid, csillagjegyed alapján (Bien)
A pénzkezelés sokszor úgy tűnik, mintha egy megfoghatatlan képesség lenne, ami egyeseknek veleszületett tehetségként, míg mások számára kemény tanulás eredményeképpen jön. De vajon miért van az, hogy hiába a legjobb szándék, sokan mégis hónapról hónapra küzdenek azért, hogy valami kis összeget is félretegyenek? Ennek okát talán a csillagokban is ke
máj. 24
7:27
Elnyomják a nőket a férfi zenészek – Váratlan dolog történt Rúzsa Magdival méghozzá Pataky Attila miatt – Itt az új zenehallgatási toplista (Médiapiac)
Zenei időutazás a magyar rádiókban. Több mint „száz évnyi” adást elemezve állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, hogy a hazai rádiók 2024-ben továbbra sem a friss slágereket pörgették, hanem leggyakrabban évtizedekkel ezelőtti dalokat játszottak. A legtöbbet sugárzott előadó pedig az Edda Művek, amelynek dalai átlagosan 28 évesek.
máj. 24
7:30
Zátonyra futott egy uszály Dunaföldvárnál (hirado.hu)
Hétfőn, eddig ismeretlen okból, közvetlenül a dunaföldvári híd felett, a Duna partja mellett megfeneklett és keresztbe fordult egy önjáró hajó. A jármű orra a homokos partra futott fel, és a helyszínen megfigyelhető állapotok alapján nem látszott rajta sérülés. Az eset kapcsán szabálysértési eljárás indult.
máj. 24
7:33
Sulyok Tamás: az Oszakai Világkiállítás nemcsak inspirál, hanem utakat is mutat (HírTV)
Az Oszakai Világkiállítás nemcsak inspirál, hanem utakat is mutat, cselekvésre is ösztönöz - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök szombaton a világkiállításon, megnyitva a magyar nemzeti napot.
máj. 24
7:33
Megszólalt az elemző: az Orbán-kormány sosem volt még ilyen nehéz helyzetben (ATV)
Hét százalékkal, 43-36 arányban a Tisza vezet a Fidesz előtt a Publicus Intézet friss felmérése szerint. Közben a Policy Solutions arról készített kutatást, hogy hogyan értékelik az emberek az Orbán-kormányok elmúlt 15 évét.
máj. 24
7:33
A Mount Everesttől a Moszadig (Márkamonitor)
Májusban mitikus titkosszolgálat és lebilincselően izgalmas határvédelem elevenedik meg a képernyőkön. A krimikbe illő valóságon túl a történelem és kultúra iránt érdeklődők is találhatnak kedvükre való sorozatot a Spektrumon.   Izrael külföldi hírszerző ügynökségének működésről számtalan mítosz és történet kering. A Moszad története három epizódjá
máj. 24
7:33
Miért nem szabad túl sok almát enni? (Magyar Hírlap)
Megfelelő mennyiségben fogyasztva az alma nemcsak finom, hanem egészséges is.
máj. 24
7:33
Újabb óriási támadás érte Kijevet (Magyar Nemzet)
Legalább nyolcan megsérültek.
máj. 24
7:33
Most érkezett: Putyin új frontot nyitott (naphire.hu)
Vlagyimir Putyin orosz elnök újabb kulturális háborút indított – ezúttal a népszerű nyugati filmek és sorozatok ellen. Szeptember 1-jétől életbe lép Oroszországban egy új törvény, amely megtiltja a "childfree", azaz a tudatos gyermektelenség eszméjének pozitív színben való feltüntetését. A szabályozás célkeresztjébe olyan világszerte ismert alkotás
máj. 24
7:35
Zelenszkijt a realitások felismerésére szólították fel (Magyar Hírlap)
Volodin: Oroszország a teljes frontvonal minden szakaszán előrenyomul.
máj. 24
7:39
Brutális nyugdíjkorhatár-emelés a közelben – elkerülhetetlen a szigorítás? (Infostart)
Dánia 2040-re 70 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, ami Európában a legmagasabb szint lesz. A dán parlament által elfogadott törvény fokozatosan növeli a jelenleg 67 éves korhatárt.
máj. 24
7:39
Ettől a 3 apró szokástól nyugodtabb leszel, mint az emberek többsége (Femcafe)
A nyugalom nem véletlen, hanem választás - állítja cikkében a Twn.hu.
máj. 24
7:45
Elvitték a Eurojackpot főnyereményét! 15 milliárd forint ütötte a szerencsés játékos markát (hirado.hu)
Péntek este megszületett az Eurojackpot legújabb telitalálata: egy szerencsés játékos 37 344 472,10 eurót nyert, ami közel 15 milliárd forintnak felel meg.
máj. 24
7:45
Ki ünnepel a végén: a Fradi harminchatodszor vagy Puskás Akadémia először? (Magyar Hírlap)
A Debrecen tizedszer, a Fehérvár harmadszor eshet ki az élvonalból.
máj. 24
7:45
Ma sincs jó hírünk az időjárásról (Magyar Nemzet)
Nem várható változás az időjárásban.
máj. 24
7:45
Fájó pontra tapintott Orbán – Verhofstadt valósággal könyörög Von der Leyenéknek, avatkozzanak be Magyarországgal szemben (Mandiner)
Megdöbbentő számok hangzottak el egy brüsszeli EP-ülésen, Guy Verhofstadt már az EU vezetőit kergeti.
máj. 24
7:45
Ennyit kereshetsz diákmunkásként idén nyáron (Haszon.hu)
Hamarosan jön a nyári szünet, az egyetemen vége a szorgalmi időszaknak. Júniustól itt van a diákmunkák szezonja. Két felmérés is érkezett, mennyi pénzt lehet ezzel keresni.
máj. 24
7:51
Rózsaszín lett egy somogyi patak vize – elképesztő, mi okozta (Infostart)
Már vizsgálja a nagyatádi önkormányzat, hogy mi okozhatta az esetet.
máj. 24
7:51
Kollaborációért, hazaárulásért, oroszpárti posztokért elítélt civileket is átadtak az ukránok a fogolycserében (444.hu)
A háború kitörése óta a legnagyobb fogolycsere zajlik Oroszország és Ukrajna között.
máj. 24
7:51
Szörnyű: egy mindössze 7 éves, egészséges kisfiú összeesett és meghalt, miután részt vett egy barátja születésnapi partiján (Ripost)
A gyerekek játszottak, amikor a kisfiú hirtelen összeesett és meghalt.

Keresés