2025. május 24. szombat

máj. 24
20:27
Sípolhattak és nem ihattak alkoholt, de nem ezért tűntek el a kalauzok (Autószektor)
Sok más műszaki csodához hasonlóan a csuklós autóbuszt is a kényszer szülte, méghozzá a súlyos munkaerőhiány, amivel már 65 évvel ezelőtt is szembesült több közlekedési vállalat. Jegyvizsgáló hölgy a 620-as Ikarus lépcsőjén   Forrás: Fortepan Napjainkban leginkább buszvezetőkből és szerelőből van hiány, az 1960-as években kalauzból volt kevés. A b
máj. 24
20:27
Élő eredménykövető a Ferencváros és a Puskás Akadémia mérkőzéseihez (Sportal)
A listavezető Ferencváros Győrbe utazott, míg a zöld-fehéreket üldöző Puskás Akadémia a Diósgyőrt fogadta a labdarúgó NB I mindent eldöntő utolsó fordulójában.
máj. 24
20:27
Hankó Balázs: A kormány igent mond a magyar családokra, és nemet Ukrajna gyorsított uniós csatlakozására (vasárnap.hu)
A magyar kormány igent mond a magyar családokra, és nemet Ukrajna gyorsított uniós csatlakozására, hogy a jövőben is legyen forrás a családok támogatására – mondta a kulturális és innovációs miniszter szombaton a Pest vármegyei Mogyoródon. Hankó Balázs a 226 millió forint kormányzati támogatással felépült Napraforgó Bölcsődében elmondta, az elmúlt
máj. 24
20:27
Nyári szemsmink körkép: ezek a színes tusvonalak hódítanak idén (Bien)
Amint az időjárás melegebbre fordul, a sminktrendek is frissebbé és színesebbé válnak, tükrözve a természet élénk színeit és a nyár vibráló hangulatát. Az idei év különlegességét a színes tusvonalak jelentik, melyek nem csupán merészséget sugároznak, hanem kreatív önkifejezést is lehetővé tesznek.
máj. 24
20:30
Provokáció – Hatalmas áramszünet szakította félbe a cannes-i filmfesztivált (TőzsdeFórum)
Áramszünet miatt ideiglenesen megszakadtak a vetítések a cannes-i filmfesztivál utolsó napján Délkelet-Franciaországban. Cannes városában és a környező településeken mintegy 160 ezer otthonban szünetelt az áram szombaton – közölte a francia áramszolgáltató, az RTE. A rendőrség a baleset fő okát, egy esetleges gyújtogatást vizsgál. A nemzetközi film
máj. 24
20:33
Titokban forgatott iráni thrilleré az Arany Pálma Cannes-ban (Infostart)
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
máj. 24
20:33
Per Johansson: Ez az egyik legfontosabb trófea, amit valaha nyertem (m4sport.hu)
A Győri Audi ETO KC a Budaörs 39–23 legyőzésével biztosította be története 18. magyar bajnoki címét, az M4 Sport+-on közvetített mérkőzés után a győriek vezetőedzője, Per Johansson azt mondta, hatalmas büszkeséget érez, hogy az előző szezon hazai sikertelensége után ezúttal felértek a csúcsra a bajnokságban is.
máj. 24
20:33
"Te kis balf*sz magyar!" - Pogány Induló a szegedi borfesztiválon üvöltözött és padokat rugdalt (SzMo)
Egy fesztiválozó videót is készített a rapper kirohanásáról. Többen megerősítették, hogy a felvételen ő hallható.
máj. 24
20:33
Hankó Balázs: Szükség van az MCC-hez hasonló kiválósági központokra (Demokrata)
A kulturális és innovációs miniszter a Mathias Corvinus Collegium diplomaosztó ünnepségén beszélt.
máj. 24
20:33
Tragédia: Gázolt a vonat Dombóvárnál (Nyugati Fény)
Pótlóbuszokra és késésre számíthatsz.
máj. 24
20:33
A Mátrai erdők mélyén (Magyar Mezőgazdaság)
Eger és Gyöngyös között félúton, a Mátra keleti oldalán árnyas bükkösökben és napsütötte tölgyesekben gazdálkodnak az Egererdő Zrt. Parádfürdői Erdészetének szakemberei.
máj. 24
20:33
A szerencsétlen lottózók miatt már 2,5 milliárd lesz jövő héten a főnyeremény (Telex)
Hosszú hetek óta csak hagyják gyűlni a pénzt az ötös lottón.
máj. 24
20:33
"A férjem a szemem láttára változott meg" - így élte meg szerelme demenciáját egy indiai asszony (EgészségKalauz)
A nő öszintén megosztotta tapasztalatait arról, hogy mivel járt szeretett féje betegsége.
máj. 24
20:33
Ezért nem nyerő a részmunkaidő Magyarországon (Haszon.hu)
A  részmunkaidős foglalkoztatás aránya európai összehasonlításban Magyarországon nagyon alacsony. 2023-as adatok szerint a magyar foglalkoztatottak 4,8 százaléka dolgozik ebben a formában – ez derül ki a KSH adataiból. Miért? A munkavállalók részéről az alacsonyabb fizetés, a munkaadóknál a kockázatkerülés játszik szerepet.
máj. 24
20:33
Női kézilabda Nb I: bajnok a Győr, bronzérmes az Esztergom (vehir.hu)
A Győri Audi ETO nyerte meg az aranyérmet a női kézilabda NB I-ben, másodikként a Ferencváros, harmadikként az újonc MOL Esztergom végzett.
máj. 24
20:35
ÉLŐ: Győr–Ferencváros 0–0 | Puskás Akadémia–Diósgyőr 0–0 (m4sport.hu)
.
máj. 24
20:39
Győzött a DVSC, a Fehérvár FC kiesett az első osztályból (Demokrata)
A Debrecen fölényesen győzött az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában.
máj. 24
20:45
Most Siófokon tüntetett Hadházy Ákos, ezért vonult utcára (ATV)
Zuhogó esőben, 150-200-an tiltakoztak Siófokon a gyülekezési jog korlátozása ellen, emellett az átláthatósági törvénytervezet visszavonását is követelték.
máj. 24
20:45
Két magyar érem született szombaton a Mare Nostrum második állomásán (m4sport.hu)
Senánszky Petra és Ábrahám Minna révén egy-egy ezüst- és bronzérmet szereztek a magyar úszók szombaton a Mare Nostrum versenysorozat harmadik állomásán a franciaországi Canet-en-Roussillonban.
máj. 24
20:45
Rekordszámú amerikai kért brit állampolgárságot egy év alatt (Telex)
2025 első negyedévében volt a legmagasabb a kérelmek száma, egyesek szerint a Trump-kormány politikája is hatással lehet a folyamatra.
máj. 24
20:51
Megvan Novak Dokovic 100. rendes tornagyőzelme (Infostart)
Jimmy Connors (109) és Roger Federer (103) után a harmadik férfijátékos a sportág történetében, aki eljutott 100-ig.
máj. 24
20:51
KIszabadult a fegyvermester, aki Alec Baldwin kezébe töltött fegyvert adott (hirado.hu)
A Rust című film, amely körül az egész tragédia zajlott, három évvel az eset után, 2025. május 2-án mégis bemutatásra került az amerikai mozikban.
máj. 24
20:51
"Anya, Moszkvában vagyok" – megható pillanat egy orosz katona hazatéréséről a fogolycsere második napján (hirado.hu)
A jelenet a fogolycsere második napján készült, amikor újabb 307 ukrán és 307 orosz fogoly térhetett haza.
máj. 24
20:51
Torokfájással ment orvoshoz a népszerű énekes, de kiderült, hogy valójában rákos (Ripost)
Lesújtó diagnózist kapott.
máj. 24
20:51
A Debrecen három góllal legyőzte a Fehérvárt, amely kiesett az első osztályból (Márkamonitor)
A vendég Debrecen 3-0-ra győzött a Fehérvár otthonában a labdarúgó Otp Bank Liga utolsó, 33. fordulójában, ezzel bennmaradt az első osztályban, amelytől a székesfehérvári csapat 11. helyezettként búcsúzott.   Otp Bank Liga, 33. forduló: Fehérvár Fc-Debreceni Vsc 0-3 (0-1) Sóstói Stadion, 9167 néző, v.: Bogár gólszerzők: Szuhodovszki (21.), Hofmann
máj. 24
20:51
Tímár Krisztián: A Vidi nem NB II-es klub!; Nestor El Maestro: Mentálisan nagyon erősek voltunk! (Sportal)
Egy csalódott és egy boldog szakember nyilatkozott a Debrecen 3–0-s győzelmét, egyben bennmaradását hozó székesfehérvári mérkőzés után.
máj. 24
20:54
Újra együtt a Házasság első látásra két nagy kedvence – rengetegen vártak erre a pillanatra (Metropol)
Sajátos bejelentés történt, Fecső Judit és Dávid Petra is reagált.
máj. 24
20:57
A könyveinket, fotóinkat és ruháinkat is veszélyeztetheti egy apró éjjeli rovar (Agroinform)
Ráadásul akár egy évig is kibírja táplálék nélkül. Ismerd meg az ezüstös pikkelykét!
máj. 24
20:57
Horváth Gréta bikiniben mutatta meg csodás alakját (Ripost)
A Farm VIP sztárja Egyiptomban vakációzik.
máj. 24
20:57
7 dolog, amit Katalin hercegné már évek óta nem viselhet (Joy)
Régen még ő is másképp öltözködött, de amióta Vilmos herceg felesége, Katalin hercegnének le kellett mondania pár ruháról.
máj. 24
20:57
"Nyolc percig halott voltam – amit láttam, meggyőzött arról, hogy a halál illúzió" (BorsOnline)
A nő hangokat hallott és lényeket látott a másvilágon.
máj. 24
20:57
Fotóval lebuktattuk Orbánt: A Felcsút meccsén izgul, mint egy iskolás (Nyugati Fény)
Mészáros Lőrinc társaságában tűnt fel.
máj. 24
20:57
Az Arsenal legyőzte a Barcelonát a Bajnokok Ligája-döntőben (Sportal)
Az Arsenal Stina Blackstenius találatával legyőzte a címvédő Barcelonát a női Bajnokok Ligája lisszaboni fináléjában.
máj. 24
20:57
Miért nyalogatnak minket is a macskák? (in.hu)
A kanapén kucorgunk egy meleg takaró alatt, kedvenc műsorunk halkan duruzsol a háttérben, amikor a macskánk felugrik az ölünkbe és elhelyezkedik. Aztán jön a meglepetés, megérezzük azt az ismerős, érdes nyelvű nyalogatást a kezünkön. Nem ritka jelenség, de elgondolkodtat, vajon miért nyalogatnak a macskák?A macskabarátok rendszeresen tisztogatják e
máj. 24
21:03
Nem lett gyorsabb, csak okosabb – Norris időmérős áttöréshez ért? (m4sport.hu)
Nem lett gyorsabb, mint volt, csak okosabb – ez Lando Norris Melbourne óta első időmérős sikerének titka. Áttörésről viszont még nem beszélne.
máj. 24
21:03
Sikeresen nemzetet építeni csak a nemzet minden tagjának bevonásával lehet (Demokrata)
Nacsa Lőrinc államtitkár Prágában köszöntötte a csehországi magyarokat.
máj. 24
21:09
Köszönetet mondott a magyar szavazatokért a megválasztott román államfő (Infostart)
Nicusor Dan az erdélyi magyaroknak is köszönetet mondott a megismételt romániai elnökválasztás vasárnap tartott döntő fordulójában rá leadott szavazataikért. "Együtt sikerülni fog!" - üzente magyarul a megválasztott román elnök szombati bejegyzésében a Facebookon.
máj. 24
21:09
Orbán Ráhel közel 3 milliós karkötőben vacsorázott, az öve pedig krokodilbőrből lehetett (SzMo)
Hadházy Ákos posztolt a miniszterelnök lányának vacsoraszettjéről. A független országgyűlési képviselő szerint a bőröv akár 800 ezer forintot is érhet.
máj. 24
21:09
Leclerc a hazai időmérő után: Kellemetlen, hogy lecsúsztam az első helyről (Sportal)
Charles Leclerc csalódottan értékelt a Monacói Nagydíj időmérő edzése után, hiszen a szabadedzésen nyújtott remek teljesítménye után „csak” a második leggyorsabb időt autózta.
máj. 24
21:11
Megvan a harmadik kieső is a spanyol bajnokságban! (Sportal)
Szombat este kiderült, hogy a Las Palmas és a Valladolid után melyik csapat esik ki a spanyol labdarúgó-bajnokság első osztályából. Már csak két klubot fenyegetett a kiesés, az egyaránt tavaly feljutó Espanyolt valamint a madridi Leganést.
máj. 24
21:15
Videón a botrány, levetették a mezt a fehérváriakkal az őrjöngő szurkolók (BorsOnline)
Kiesett a Fehérvár Fc a labdarúgó Nb I-ből, miután az utolsó fordulóban odahaza 3-0-ra kikapott a Debrecentől. A csalódott szurkolók nem tudták megemészteni a kudarcot.
máj. 24
21:15
Úton a múlhatatlan felé – kettős tárlat nyílt (Demokrata)
Verebes György Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője életművéből nyílt kettős tárlat.
máj. 24
21:21
Irgalmatlan tempóban terjed a digitális aláírás (Infostart)
Idén már elérte a száma a tavalyi évi teljes "adagot".
máj. 24
21:21
Tímár Krisztián: A Fehérvárnál ez egy hosszabb folyamat végterméke, ami sajnos ide vezetett (m4sport.hu)
A Fehérvárt irányító Tímár Krisztián elmondta, egy hosszabb folyamat végterméke volt, hogy a Vidi kiesett az OTP Bank Ligából.
máj. 24
21:21
Streaming: Ennyi volt, a 3. évad után elkaszálták a népszerű fantasysorozatot (Mafab)
Az Amazon Prime Video három évad után elkaszálta Az Idő Kereke című fantasy-sorozatot.
máj. 24
21:21
Ez a séta olyan, amire még az unokáim is emlékezni fognak (Telex)
Magyar Péter 11 napja jelentette be, hogy elsétál Budapestről Nagyváradra, a közel 300 kilométeres út utolsó szakaszán mi is vele sétáltunk. Útközben találkoztunk Orbántól a tihanyi beszéd miatt elforduló határon túlival, Magyar Péterrel szimpatizáló románnal és néhány ellentüntetővel is. Nagyváradi beszéde alapján úgy tűnik, Magyar ráérzett a lény
máj. 24
21:21
A Fehérvár FC 25 év után kiesett az NB I.-ből, miután kikaptak a Debrecentől (Telex)
3–0-ra győzött a DVSC az OTP Bank Liga záró fordulójában.
máj. 24
21:21
Nemes Jeles László: Minden művészeti alkotás egy kudarc, de megpróbáljuk beleadni a maximumot (Telex)
A rendező szerint sose lehet elérni azt, amit elképzeltek, de meg kell próbálni magasra lőni, ezzel mutatnak tiszteletet a nézők felé. Videóinterjú a Saul fia rendezőjével, három készülő filmjéről.
máj. 24
21:24
Simicskó István törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy legyen hagyományos pénztár is a boltokban (ProfitLine)
A Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) frakcióvezetője törvénymódosítási javaslatban kezdeményezi, hogy a négyszáz négyzetméter feletti alapterülettel rendelkező kereskedelmi egységeknek legalább egy, ember által működtetett pénztárat kelljen biztosítani a vásárlók részére.
máj. 24
21:24
7 ok, amiért fontos, hogy stabilan tartsd a vércukorszinted: segíti a fogyást, lassítja az öregedést és megelőzi az Alzheimer-kórt (Joy)
A vércukorszint nem csak az energiaszintünket befolyásolja – hosszú távon meghatározza az egészségi állapotunkat, az öregedésünk ütemét, sőt még a mentális fittségünket is. Kutatások sora bizonyítja, hogy a glükózszint ingadozása már a teljesen egészséges szervezetben is alattomos rombolást végezhet, és számos krónikus betegség előszobája lehet. Jó

Keresés