A monacói pilóta mögött a világbajnoki címvédő Max Verstappen lett a második, Lando Norris pedig a harmadik. Leclerc csapattársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton az edzés végén összetörte az autóját, amit lehet, hogy nem is tudnak majd megjavítani a szerelők a 16 órakok kezdődő időmérő edzésre. Eredmény: 3. szabadedzés, az élcsoport (a for
Van, amikor a szavak kevésnek bizonyulnak. Ilyenkor jön a zene, az ecset vagy például a tánc - és vele együtt a megkönnyebbülés. A mai világban egyre többen fedezik fel, milyen erő rejlik az alkotásban, amikor a lelkünk gyógyulásra vágyik. A kreatív tevékenységek nemcsak kikapcsolnak, hanem segítenek megérteni önmagunkat, enyhíteni a szorongást, ső
Egy friss tanulmány szerint az esti összebújás a partnerünkkel valódi hatással lehet arra, mennyire érezzük magunkat biztonságban a kapcsolatunkban. A kutatók arra jutottak, hogy az intim alvópózok – például a kanálpóz, egymáshoz simulva vagy egymással szemben alvás – alacsonyabb stressz-szinttel járnak, ami aztán növeli az érzelmi kötődést és a bi
Nagyváradon ért véget Magyar Péter országjárása, beszédében azt mondta, a magyar nép olyan hazára vágyik, ami nem bélyegez meg és nem taszít kirekesztettségbe.
"Ha ez bekövetkezne, akkor az eddigi 7 ezer forintos villanyszámla 14 ezer forintra, az eddigi 16 ezer forintos gázszámla pedig 54 ezer forintra is nőhetne" – mutatott rá a miniszterelnök.
Oroszország újabb súlyos légitámadást hajtott végre ballisztikus rakétákkal és drónokkal szombatra virradóan az ukrán főváros ellen, a kijevi rendőrség adatai szerint 15-en megsebesültek, és három kerületben megrongálódtak lakóházak.
Helyes alvás, oxitocin nélküli szülés, a tökéletes anya mítosza, Bill Gates és gyászfeldolgozás. Csak pár érdekes téma, amit a listánkba gyűjtött könyvek érintenek. Ha a non-fiction könyvek érdekelnek, ezek közül érdemes választanod!
Többi helyi férfi is trágár kifejezéssel illető a tiszás képviselőkkel vonuló tömeg tagjait. Szerencsére fizikai összecsapás nem történt a két oldal között.
Hetvenöt évvel ezelőtt a mélyen hívő katolikus Robert Schuman terve megadta a lehetőséget Európának a békére. A békén túl pedig a megbékélésre. A kérdések ugyanakkor, amelyekre ő választ keresett, máig aktuálisak. Sőt, miután a jólét kiiktatta Istent, mára Európa maradékát éljük fel. Európát gazdaság önsúlya még rángatja előre, de végeredményben el
A szerelem csodás dolog, de csak addig, amíg nem lépjük át azt a láthatatlan határt, amit a másik már nem tolerál. Minden kapcsolatban vannak viták és nézeteltérések, és bár a kapcsolatok elején sokkal elnézőbbek vagyunk, ez hosszú távon a kapcsolat rovására is mehet.
Derkovits Gyula híres alkotása, a Vasút mentén áll a borítóján annak az azonos című, nagyszabású albumnak, amely négyszáz oldalon kínál izgalmas válogatást a vasút ábrázolásáról a magyar művészetben. Nem csak vonat- és művészetrajongóknak.
A migrén világszerte emberek millióinak életét nehezíti meg – köztük hírességekét is, akik reflektorfényben, intenzív tempóban élik mindennapjaikat. Bevallották, nekik mi vált be.
Az elmúlt években nem kevesen fogalmazták meg, hogy a modern randizás színtere valami egészen más irányt vett, mint ahogyan azt korábban tapasztaltuk. Egyre gyakrabban hallunk arról, hogy a férfiak nem mutatják azt a fajta magabiztosságot, amit korábban megszoktunk tőlük. Ennek eredményeképpen sok nő úgy érzi, hogy az ismerkedés világában mintha tö
Megkezdődött a 28. Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban (Mnm) és a Múzeumkertben: a múzeum épülete és kiállításai ingyenesen látogathatók, a kültéri sátrakban pedig az ország különböző pontjairól érkező, csaknem 100 múzeummal és kiállítóval ismerkedhetnek meg az érdeklődők szombaton és vasárnap.
A Bdn Automotive Kft. "Hidrogén-Diesel Dual Fuel hajtásláncfejlesztés" pályázatának ítélték oda a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség hidrogéntechnológiai innovációs fődíját.
A miniszterelnök számot adott arról, miről szólt a délelőtti egyeztetés a Karmelitában, arra kérte az embereket, hogy amennyiben még nem tették volna, küldjék vissza a Voks 2025-szavazólapot.
2025. május 1-től minden jelentős magyarországi kereskedelmi bank elfogadja hitelcélként a legrosszabb, „I” energetikai besorolású lakóingatlanokat a használt lakások vásárlására felvett jelzáloghitelek esetén.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője törvénymódosítási javaslatban kezdeményezi, hogy a négyszáz négyzetméter feletti alapterülettel rendelkező kereskedelmi egységeknek legalább egy, ember által működtetett pénztárat kelljen biztosítani a vásárlók részére.