Extrém hőhullám sújtja Kína több tartományát, ahol a hőmérséklet meghaladta a 40 Celsius-fokot. A hatóságok riasztást adtak ki és különböző intézkedésekkel próbálják védeni az élelmiszertermelést a rendkívüli időjárási körülmények között - közölte a MTI.
Visszaesés látható a dolgozó fiataloknál: a munkahelyüket csak 51 százalékuk tartotta kellően stabilnak 2025. első negyedévében, ami csökkenést jelent az előző év utolsó negyedéhez képest, és elmarad a K&H ifjúsági index hosszú távú átlagától. Emellett a megbecsültség terén is bőven van tér a fejlődésre, ahogy a karrierkilátások szempontjából is ja
Őszentsége III. Mar Awa katolikosz, az iraki központú Asszír Keleti Egyház pátriárkája tart előadást az asszír keleti keresztények helyzetéről május 21-én szerdán este 18 órától a Pázmány Péter Katolikus Egyetem II. Szent János Pál pápáról elnevezett dísztermében. Az esemény elején köszöntőt mond Azbej Tristan, az üldözött keresztényeket segítő pro
A magyar férfi kézilabda-válogatott mindhárom mérkőzése 20.30-kor kezdődik majd a januári Európa-bajnokság csoportkörében, a svédországi Kristianstadban.
Siófokon hivatalosan is engedélyezték a vadkilövést belterületen, miután elszaporodtak a köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztető vadállatok. A hatóságok szerint a vaddisznók, őzek, szarvasok és ragadozók jelenléte közegészségügyi kockázatot is jelent.
Donald Trump szerint "nagyon jó" telefonbeszélgetése volt Vlagyimir Putyinnal. Az amerikai elnök szerint Moszkva azonnal lépéseket tesz az ukrajnai tűzszünetért. Más értékelések szerint viszont az orosz elnök megmutatta, "mennyire nincs rá szüksége".
Két jelentős hazai fesztivál, a Víz, Zene, Virág fesztivál (VZV) és a MentesFeszt stratégiai együttműködést kötött, melynek eredményeként 2025-ben bemutatkozik a MentesFeszt falu – egy különleges, egészségtudatos fesztiválsziget Tata szívében, a gyönyörű Öreg-tó partján. Az új kezdeményezés a fenntarthatóság, az élményalapú tudatosság és a természe
2022-ben készültek ezek a felvételek, ekkor tizenhét társaság részvételével első alkalommal rendezték meg a Wesselényi-tó partján a batyus pikniket. Ezen a programon mindenki azt főzhetett, amit akart, a tűzifát, a tűzrakó helyet, a vizet a szervezők biztosították. A kezdetekhez képest az elmúlt években jelentősen megnőtt az érdeklődés a program ir
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) közzétette a 2024-2025-ös szezon férfi bajnoki döntőjének időpontjait. Az alapszakaszgyőztes One Veszprém HC hazai környezetben kezdi az OTP Bank-PICK Szeged elleni párharcot.
Idén még nehezebb helyzetbe kerültek a katások a várható nyugdíj szempontjából. A jelenlegi feltételekből kiindulva 40 év katás munkaviszony után mindössze 26 573 forintos nyugdíjra számíthatnak. De ami még aggasztóbb, hogy lassan a résznyugdíjra való jogosultságot is elveszítik.
Érkeznek a májusi PMÁP-kifizetések, május 21-én szerdán 98 milliárd forintnyi – a névérték arányában 19%-os – kamatot zsebelhetnek be a lakossági befektetők. Ezenkívül az egyik PMÁP-sorozat tőkelejáratának köszönhetően további 163 milliárd forint is üti a befektetők markát. A napokban magyarok tömegei kapnak sms-értesítést a Prémium Magyar Állampap
Jelentős fordulat állt be a korábbi évekhez képest a mögöttünk hagyott 2024/2025-ös fűtési szezonban. A megelőző két év enyhe teleit követően ezúttal lényegesen hidegebb időjárás növelte a háztartások fűtési költségeit, miután január és február hónapban drasztikusan nőtt az áram- és gázfelhasználás. Eközben érdekes trendek figyelhetők meg a fogyasz
Te is leöntöd a hús első vizét, amikor húslevest főzöl? Egy profi séf most elárulja, mi az igazság, mikor érdemes tényleg eltávolítani az első főzővizet, és mikor lesz tőle jobb a húsleves.
Az elmúlt kilenc hónapban folyamatosan jelentéseket kért az önkormányzati dolgozóktól, az intézményvezetőktől és más munkatársaitól az előzetes letartóztatásban lévő óbudai polgármester, aki így korlátozottan tudta végezni a munkáját. A DK-s politikus az InfoRádióban elmondta: az ellene indított eljárás nem jogállami, és nem mond le, mert ezzel ter
Zajlik a Katari Gazdasági Fórum, amelyen Elon Musk is felszólalt, és többek között arról beszélt, hogy ott lesz-e még a Tesla élén 5 év múlva - tudósított a Bloomberg.
Kocsis tények nélkül arról hisztizett, hogy a bírók annyira gyűlölik a jobboldalt, hogy esélyük sincsen a sajtóperekben, a Fővárosi Törvényszék erre adatokkal szembesítette.
Ugyanúgy, ahogyan valamennyi intézményben, a munkahelyeken is természetes módon alakulnak ki csoportok a közös érdeklődési körök, a szerepek vagy akár az ebédelési szokások alapján. Ha azonban ezek az informális kötelékek exkluzív klikkekké alakulnak, a következményei károsak is lehetnek: megosztottságot eredményezhetnek, gátolhatják az együttműköd
A születési képlet vagy más néven asztrológiai diagram számtalan érdekességet tartogat mindannyiunk számára. Egy tapasztalt asztrológus képes kiolvasni belőle a jellemzőinket, potenciálunkat, sőt az életünk különböző területei közötti kapcsolódásokat is. De vajon mit mondhat el a szülőkkel való kapcsolatunkról? A születési diagram értelmezése külön
Idén ismét megrendezték a talaj-növényegészség összefüggést hangsúlyozó „Ix. Pest és Nógrád vármegyei Szakmai nap a Tápanyag-gazdálkodásról” című szemináriumot Pásztón. A rendezvényen a talaj, talajegészség, tápanyag-utánpótlás, vízmegtartás és növényegészség kerültek górcső alá.
Munkaviszonyt nem csak cselekvőképes munkavállaló létesíthet. A törvény nem zárja el a munkaviszonytól a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen munkavállalókat sem. Mit kell tudni, ha cselekvőképtelen a munkavállaló? – teszi fel és válaszolja meg a kérdést dr. Szabó Gergely ügyvéd.
Óriási vagyonvesztés, egy jól behatárolható kör gazdagodása, súlyos állítások a jegybankról és Matolcsy Györgyékről, feljelentések bűncselekmény gyanújával – az elmúlt hetekben százával jelentek meg cikkek a független sajtóban az úgynevezett MNB-botrányról. Itt az első előzetes az elmúlt másfél évtized legsúlyosabb gazdasági visszaélését bemutató f
Egy különleges toszkán egytálétel, amiről sosem hallottál. Ha így nézzük, leves, ha úgy, akkor inkább főzelék. Ami viszont biztos, hogy egészséges, finom, igazi maradékmentő, és egy fazékban el tudod készíteni.