A Budapesten vendégeskedő Mihail Gyegtyarjovot 2014-ben a duma képviselői közül elsőként szankcionálták, miután megnyitotta a szakadár "Donyecki Népköztársaság" moszkvai képviseletét.
A szolidaritási akcióhoz a brit Guardian és az osztrák ORF vezetője is csatlakozott. Azt kérik a kormányaiktól és az EU-tól, hogy tegyenek meg mindent a törvény megakadályozására.
A Partizán főszerkesztője szerint ez a törvény nem a gumicsont, hanem a pisztoly esete, azonban a kormány valószínűleg nem azonnali kivéreztetésre, hanem kifárasztásra játszik. Gulyás Márton a Telexnek adott interjúban arról is beszélt, hogy a Fidesz-szavazók is jobban járnak és jobb országban élnek, ha ezek a médiumok nem hallgatnak el.
A béke feltételeit mindenképpen az ukránoknak és az oroszoknak kell kidolgozni - erről beszélt a Fehér Házban Donald Trump. Volodimir Zelenszkij már jelezte, hogy Kijev nyitott egy vezetői szintű találkozóra.
Chuck Palahniuk szerint másik két könyvének címe is jól jöhetne a magyar politikában. A Fidesz digitális hadsereget építene a Harcosok klubjára hivatkozva.
Tarpataki Tamás szerint Donald Trump nem büntetni akar, a vámháború sem egy ostor, egyszerűen megpróbál az amerikai gazdaság stabilitását szolgáló intézkedéseket hozni.
Kiemelten fontos az utánkövetés, mert a gyermekkori daganatból felépült egykori betegeknél a kezelések hosszú távú hatásai sokszor évekkel később jelentkeznek.
2025. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 714 400, a nettó átlagkereset 490 400 forint volt, írja jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 8,5%-kal magasabb az egy évvel korábbinál.A nettó átlagkereset 8,4%-kal magasabb volt, mint 2024.
A Demján Sándor Program részeként 155,6 milliárd forintos keretösszeggel elindult a Nemzeti Bajnokok egyműveletes kombinált hitelprogram, amelynek célja a kkv-k termelékenységének és az exportképesség növelése a zöld és digitális átállás elősegítésével – közölte Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejle
Az EU különadót tervez kivetni a főként Kínából érkező olcsó termékekre, ami érzékenyen érintheti a Temu és Shein online kiskereskedőket – tudósított a Financial Times.
A lapok saját nyelvükön is lehozzák a kiállást, hogy jelezzék: együtt éreznek a magyar újságírókkal. Szerintük a törvény a szabad sajtót és a demokráciát is veszélyezteti.
Egy kávé kevés lesz, ha ezt olvasod. A legújabb kutatás szerint egy teljesen hétköznapi munkarend alattomosan támadja az agyunkat, idővel agykárosodást okozhat.
Felhőszakadásokkal, villámárvizekkel és erős széllel kísért zivatarok teszik mozgalmassá a következő napokat – helyenként akár 30 milliméternél is több csapadék hullhat rövid idő alatt. A délutáni és esti órákban egyre nagyobb területen kell számítani hevesebb jelenségekre, pénteken pedig egy hidegfront hozhat tartós esőt.
A dohányzás szinte azonnal rabságába ejti az embert, és sokkal nehezebb megszabadulni tőle, mint azt először gondolnánk. Ebben a folyamatban sokan érzik úgy, hogy annak ellenére, hogy számukra a cigaretta több egy egyszerű szokásnál, valójában rengeteget nyerhetnének annak elhagyásával. Az elhatározás megszületése után azonban számos akadály merülh
A Demján Sándor Program részeként 155,6 milliárd forintos keretösszeggel elindult a Nemzeti Bajnokok egyműveletes kombinált hitelprogram, amelynek célja a kkv-k termelékenységének és az exportképesség növelése a zöld és digitális átállás elősegítésével – mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejles
A Budapesti Közlekedési Központ 2026-ban új közbringarendszer indítását tervezi, amely a mostaninál jelentősen nagyobb, rugalmasan bővíthető flottával és elektromos rásegítésű kerékpárokkal valósul majd meg.
Idén többen terveznek nyaralást, mint tavaly: a lakosság 49 százaléka akar nyaralni menni ebben az évben, míg tavaly csak 43 százalékos volt ez az arány – derült ki az Impetus Research 18-69 éves magyar lakosságra reprezentatív, online kérdőíves felméréséből, amely 2025 áprilisában készült. A "biztosan" utazók aránya is emelkedett: 2025-ben a magya
Története során először bennmaradt az élvonalban a magyar jégkorong-válogatott, miután a svájciak 4-1-re legyőzték a kazahokat a dán-svéd közös rendezésű világbajnokság csoportkörének zárónapján.
A magyar biztosítási piac egyik meghatározó szereplője, az UNIQA Biztosító is stratégiai megállapodást kötött a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségével (MBTSZ), tovább erősítve a szakma jövőjét formáló, példátlan összefogást.
Neked is ismerős az érzés, amikor a munkahelyeden a jól megérdemelt ebéd után egy láthatatlan erő a szemhéjadba kapaszkodva alvásra kényszerít? Nem vagy egyedül! A dolgozó emberek hetven százaléka küzd ezzel a problémával, és szó szerint használhatatlannak érzik magukat órákon keresztül ebédjük után. Létezik azonban egy megoldás, amivel elkerülhető