Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az egész országra vasárnapra zivatar veszélye miatt. A tájékoztatás szerint az érintt területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
A madarakat azért is tekintik az angyali manifesztálódás földi szimbólumának, mert szárnyaiknak köszönhetően repülni képesek, így az ég és föld közötti kapcsolatot jelképezik "angyali" tulajdonságaik által.
"Nem húz le minket a fájdalom és a szerencsétlenség, hanem éppen ellenkezőleg" – mondta egy nő a szombati szabadkai 12 órás tüntetésen, ahol meglepően jókedvűek voltak az emberek, de azért megjelentek az újvidéki tragédiára emlékeztető transzparensek is.
Az Európai Bizottság a rezsicsökkentés eltörlésére szólította fel Magyarországot – közölte a Századvég Energia- és Klímapolitikai üzletágvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Hortay Olivér kifejtette, az elvárás ésszerűtlen, és látható mögötte a politikai szándék. Elmondta, két napja jelent meg az Európai Bizottság (EB) gazdasági
Az Opec publikált havi rendszeres olajpiaci jelentésében nem változtatott a 2025-re és 2026-ra vonatkozó globális olajkereslet-növekedési becslésén és csak kevéssé módosította globális gazdaságnövekedési előrejelzését.
A munkaügyi és adatvédelmi szabályok betartása nem csupán ajánlott: kötelező. A hatóságok egyre szigorúbb ellenőrzéseket végeznek, és a legkisebb mulasztás vagy egyetlen adminisztrációs hiba is milliós bírságokat és munkaügyi pereket zúdíthat a munkáltatóra. Mit kell tudni a munkaügyi ellenőrzésről, a legnagyobb kockázatokról a munkavédelmi bírságr
A legnagyobb kínai akkumulátorgyártó szerint 2028-ra a teherautó-eladások fele elektromos jármű lehet. A CATL további több milliárd jüant fordít gyártókapacitása növelésére.
Lezajlott a 69. Eurovíziós Dalfesztivál, és aki figyelemmel követte a több mint négy órás élő közvetítést, az valószínűleg éveket öregedett az eredményhirdetés előtti pillanatokban. A zsűri tabellája alapján felállt egy borítékolható végeredmény, az élen olyan országokkal, mint Ausztria, Svájc, Franciaország, Olaszország és Hollandia, ám a nézői sz
Idén Svájcban tartották az Eurovíziót, ahol meglepő dolgok történtek. A zsűri Izraelnek nem adott kiemelkedő értékelést, a közönség mégis a dobogóig tudta tornázni a pontszámokat.
A videójáték-adaptációk szinte már kötelező elemei a mozis megjelenési listáknak. Most egy újabb népszerű játék kerül megfilmesítésre. Ezúttal a Gears of War rajongói örülhetnek.
Minden eddiginél személyesebb hangvételű epizóddal jelentkezett a Hotel Lentulai. A vendég ezúttal Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője volt, aki a közélet kulisszái mögé is bepillantást engedett.
Sébastien Ogier három vasárnapi szakasz után is biztosan vezeti a Portugál Rallyt, miközben Ott Tanak közelített a második helyen álló Kalle Rovanperához. Vasárnap már a 2019-es világbajnok vezet.
A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját: 2024-ben sikerült elültetniük 100 000 fát szerte az országban a Nemzeti Faültetés Napja alkalmából. „Emeljük a tétet, ugyanis jövőre legalább ennyi csemetét szeretnénk kiosztani március elsején a hozzánk csatlakozóknak. Viszont ahhoz, hogy ezek a fácskák valóban szárba szökkenhessenek má
Új rekord, hogy a január-április közötti időszakban 9380 tisztán elektromos autó kapott zöld rendszámot Magyarországon - írta Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.
A Fehér Lótusz mostanra már három évadon keresztül bizonyította, hogy egy igazán különleges sorozat, és nemcsak azért, mert csodálatos helyszínekkel, szemet gyönyörködtető tájakkal és művészileg megkomponált jelenetekkel büszkélkedhet. Ott van például az a tény is, hogy mélyebb társadalmi és kulturális kérdéseket boncolgat, méghozzá egy egyedi és s
A szertartás a Szent Péter-bazilikában kezdődött, ahol az új egyházfő a keleti egyházak pátriárkáival levonult a bazilika altemplomába Szent Péter sírjához, és ott közösen imádkoztak. Ott két diakónus magához vette a pápaság két szimbólumát, a halászgyűrűt és a palliumot. Ezt követően a pápa és kísérete együtt vonult a bazilika előtti szabadtéri ol
Hangos diadallal tért vissza a TV2-re a korábbi sikerműsor, a Napló. A nézői visszajelzések alapján ugyanolyan népszerűségnek örvend a műsor, mint annak idején. Szalai Vivien, a csatorna hírigazgatója szerint egyértelműen szükség van az ilyen típusú műsorokra.
Megkezdődött az új katolikus egyházfő, XIV. Leó pápa péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmise vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Péter-bazilikában.
Pontosan 10 nappal azután, hogy felszállt a fehér füst a konklávé második napján, május 18-án vasárnap hivatalosan is elfoglalja XIV. Leó pápa Szent Péter trónját. A nagy eseményre természetesen fontos vezetők is ellátogatnak, köztük a magyar delegáció is. A pápa péteri szolgálatának megkezdésére, vagy köznyelven a beiktatásra óriási tömegek gyűlte
Megkezdődött az új katolikus egyházfő, XIV. Leó pápa péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmise vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Péter-bazilikában.
Amaia Arrieta gyermekruha-tervező és egy közeli ismerőse mesélt Vilmos és Katalin lányának jelleméről és mindennapjairól. A tízéves Sarolta hercegnőt mindenki imádja, kedves, de határozott.
Keressük a 15 éves NER legikonikusabb mondatát. A mai meccsen a háttérből irányító Feri és a fizetésből megélő magyarok csapnak össze. Itt már a legjobb nyolc közé jutás a tét!
Bár még csak 6 óra múlva kezdődik a kormányfő által beharangozott "Harcosok Klubja", amely egyfajta motivációs-csapatépítő tréning lesz a Fidesz-hívők számára, nagy készülődésben van a Fidesz vezérkar, a kormány PR stábja.