2025. május 11. vasárnap

máj. 11
7:33
A Vatikán alatt rejtőzik egy ősi gonosz sírja, egyszer ki is nyitották (Promotions)
Megijedtek tőle, aztán kiderült a döbbenetes név mögötti titok.
máj. 11
7:33
Új turisztikai központ épül Magyarországon (MMonline)
Jelentős turisztikai fejlesztés zajlik a Karancs-Medves térségében: megújul a Salgó Hotel, amely modern szolgáltatásokkal és bővített szobakapacitással várja majd a látogatókat. Az Eresztvényben található, 1973 óta működő szállodát az Eresztvény Tour Kft. újítja fel. Sajti Mária igazgató szerint a cél egy korszerű turisztikai központ kialakítása. A
máj. 11
7:33
Jannik Sinner sötét döntéséről vallott, hallani kell a közönség reakcióját (Magyar Nemzet)
Az olasz világelső teniszező három hónapig nem játszhatott korábbi pozitív doppingtesztje miatt.
máj. 11
7:33
Titkos akció a fővárosban: kiderült, kit kaptak el a TEK-esek a Ferenciek terén – az ukrán-magyar kémbotrány állhat a háttérben (naphire.hu)
Nagyszabású TEK-akció zajlott a Ferenciek tere közelében pénteken. Egyes információk szerint az akció összefügg az ukrajnai magyar kémek leleplezésével.
máj. 11
7:33
Varga Kamill ferences szerzetes gólöröme (vasárnap.hu)
Huszonöt éve végzi papi szolgálatat Varga Kamill ferences szerzetes, ennek apropóján jelent meg egy vele készült interjú a ferencesek honlapján, amelyben többen között mesélt arról, hogyan lett szerzetes, hogy miben volt bizonytalan, s miben teljesen bizonyos, amikor belépett a testvérek közé, s arról is, számára mi jelent gólörömöt. "1987 húsvéthé
máj. 11
7:36
Putyin rendkívüli bejelentést tett az orosz televízióban, közvetlen tárgyalásokat kezdeményezett Ukrajnával (Blikk)
Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön azt javasolta Ukrajnának, hogy közvetlen tárgyalásokon vegyen részt. Az orosz elnök nyilatkozata néhány órával azután történt, hogy az európai vezetők és az Egyesült Államok arra próbálták rávenni Moszkvát, hogy egyezzen bele egy 30 napos tűzszünetbe a három éve tartó konfliktus lezárása érdekében.
máj. 11
7:36
Hiába Messi gólja, újabb kínon Inter Miami zakó (Sport365)
Annak ellenére, hogy a szezon elején még minden idillinek tűnt az Inter Miami háza táján, jelen pillanatban kijelenthető, hogy elég mély hullámvölgyben
máj. 11
7:39
"Nem találok szavakat... Nyugodj békében!" – Gyászol Hosszú Katinka (Ripost)
Fontos embert veszített el a magyar úszófenomén.
máj. 11
7:39
Több mint egy tonna kokaint foglaltak le egy razzia során (vg.hu)
Több mint egy tonna, több mint 400 millió dollár értékű kokaint foglalt le az ausztrál rendőrség.
máj. 11
7:39
A Kincsvadászok sztárjainak nem kellett a koporsó – méltó helyre került a műsor legbizarrabb tárgya (BorsOnline)
Teljesen elszörnyedtek a Tv2 műsorának sztárjai, amikor meglátták a műtárgyat...
máj. 11
7:39
Vége lehet a légi katasztrófák korának (Magyar Hírlap)
A repülést az egyik legbiztonságosabb közlekedési formának tartják, de amikor baj van, akkor több száz utas halhat meg.
máj. 11
7:39
Trump így reagált az orosz elnök javaslatára (Magyar Nemzet)
A több mint három éve tartó konfliktus lezárása most Kijev reakcióján múlhat.
máj. 11
7:42
A magyar vásárlókat lekörözték a román és lengyel vevők – A hét ábrája (Menedzsment Fórum)
Évtizedes távlatban az látszik, hogy a 2010-es évek második felében még felfelé menetelt a magyar kiskereskedelem, ám az elmúlt évekre ez nem igaz.
máj. 11
7:42
Kitört a fűháború Óbudán (Infostart)
Politikai csatározások és lakossági panaszok a fűnyírás körül a III. kerületben. A Fidesz-KDNP frakció nyílt levelet írt, míg az önkormányzat azt bizonygatja, hogy ütemterv szerint haladnak, és a többnapos eső is közbeszólt.
máj. 11
7:42
Itt a fordulat: Putyin ajánlatot tett Ukrajnának és a Nyugatnak (HírTV)
Az orosz elnök kijelentette, hogy Moszkva kész "bármilyen előfeltétel nélkül" tárgyalóasztalhoz ülni. Vlagyimir Putyin bejelentése új fejezetet nyithat a több mint három éve tartó konfliktusban. Konkrét helyszínt és időpontot is ajánlott a moszkvai vezető.
máj. 11
7:45
A Red Bull szerint Verstappen ártott a saját futamának Miamiban (Player)
Túl keményen védekezett volna a négyszeres világbajnok a két McLaren ellen?
máj. 11
7:45
6 mosószer, ami alacsony hőfokon és rövid programmal is tökéletes tisztítást végez (Femcafe)
A legtöbben már rég túlléptünk azon az időszakon, amikor órákig ment a mosógép, 60 fokon zubogott a víz, és a textíliák gyakran fáradtnak tűntek a végén. Ma már a tudatos háztartásvezetés és a környezetkímélő szokások azt is megkövetelik, hogy ne pazaroljuk az áramot, vizet – és a ruháink élettartamát sem. De vajon elég hatékony lehet egy mosás ala
máj. 11
7:45
Donald Trump szinte azonnal ragált Putyin felvetésére - jöhet a háború vége? (vg.hu)
Donald Trump amerikai elnök igen gyorsan reagált Vlagyimir Putyin orosz elnök felvetérésre, miszerint kész már a jövő héten közvetlen béketárgyalásokat folytatni az ukránokkal.
máj. 11
7:45
Ha ló nincs, szamár is jó – így vernék át a britek és az ukránok az oroszokat (Mandiner)
Indulhat a makettháború?
máj. 11
7:45
Az Intelnél zajló vérengzés mutatja, hogy mi várhat a tech iparág mamutjaira (Forbes)
Dőlnek a csontvázak és a hullanak a fejek, miközben az egykor vezető csipgyártó próbál kimászni a gödörből. Biztos, hogy a folyamat nagyon fájdalmas lesz, de a felépülés nem garantált. A ráeszmélés és összeomlás éve volt 2024 a világ valaha volt egyik legnagyobb technológiai cége számára. Az Intel lufi kipukkant, a részvényárfolyam bezuhant, miután
máj. 11
7:45
"Kinek képzeled magad, a pápának?" – testvére szerint kisgyerekként így cukkolták XIV. Leót (Telex)
Testvérei arról is beszéltek az amerikai lapoknak, hogy Robnak becézett öccsük nagyon hamar tudta, mit akar az életben, kisgyerekkora óta pap akart lenni.
máj. 11
7:45
Kínai tojásleves (Street Kitchen)
Mindannyian ismeritek a magyar tojáslevest, de képzeljétek el, hogy Kínában is megvan a saját verziónk. Ha szereted a magyar változatot, mindenképp próbáld ki a kínait is!
máj. 11
7:45
Új trend hódít a turizmusban: itt a coolcation (Haszon.hu)
A klímaváltozás hozta olykor extrém forróság miatt egyre több nyaraló keresi a hűvösebb úti célokat – Skandinávia népszerűsége így ugrásszerűen nő, míg a mediterrán térségek háttérbe szorulnak. Az extrém nyári hőhullámok és a klímaváltozás következményeként az utazók jelentős része elfordul a hagyományos, forró mediterrán úti céloktól, és i
máj. 11
7:45
Hidegfront érkezik (vehir.hu)
.
máj. 11
7:47
Putyin közvetlen tárgyalásra hívta Ukrajnát az "erős és tartós béke" előmozdítása érdekében (Telex)
Az európai vezetők kijevi látogatásán megüzent 30 napos tűzszünetre vonatkozó ultimátumot viszont elutasította a bejelentéssel.
máj. 11
7:51
Putyin szerint Oroszországnak és Ukrajnának találkoznia kellene, hogy "tartós békéről" tárgyaljanak (444.hu)
Kijev egyelőre nem reagált a meghívásra.
máj. 11
7:51
"Harry rá fog jönni, hogy túl messzire ment" – kitálalt a szakértő, ez vár a hercegre a botrányinterjú után (BorsOnline)
A sussexi herceg csalódottsága és dühe nem lehet ok a tetteire.
máj. 11
7:57
"Soha a büdös életben nem köptek le annyiszor" - Csularémek garázdálkodnak Gazdagréten, nem hiszed el, mit műveltek (Ripost)
A banda köpködéssel rettent el mindenkit, aki rájuk szól.
máj. 11
7:57
Új lehetőségek nyílnak a magyar IT-cégek előtt (vg.hu)
Kibervédelem, csipgyártás, űrprogramok, szoftver mindenhová kell.
máj. 11
7:57
5 dolog, amitől sokkal gyorsabban öregszik a szíved: pedig akár évtizedeket is fiatalíthatnál rajta (Glamour)
A szívünk minden pillanatban értünk dolgozik. Fáradhatatlanul pumpálja a vért, életben tart minket, alkalmazkodik a stresszhez, az örömhöz, a mozgáshoz, sőt még ahhoz is, ha épp szerelmesek vagyunk. Mégis hajlamosak vagyunk természetesnek venni a működését – egészen addig, amíg valami baj nem történik.
máj. 11
7:57
Pest vármegye rejtett ékköve a dánszentmiklósi Botanica (Magyar Nemzet)
Sokfogásos szezonális, magas szintű kreativitásról és technológiai tudásról tanúskodó, nemzetközi kitekintésű, francia alapokon álló degusztációs vacsoramenüt kínálnak a külső vendégeknek.
máj. 11
7:57
Kvíz: meg tudod mondani egy kép alapján, hol járunk? (Roadster)
Ez London vagy nem? Melyik is ez a sziget? Hol is van ez a nagy kapu, pedig tudom... Nézzük, mennyire ismered a nagyvilágot! Annyit mondunk, hogy nem lesz könnyű!
máj. 11
7:57
Ha még egy férfi azt mondja, hogy "nem vagy olyan, mint a többi nő", lehet, hogy agresszióhoz folyamodok (Bien)
Nem tudom, miért hiszik egyes férfiak, hogy ha elárulják, milyen mély megvetést éreznek úgy általában a nők iránt, akkor attól majd szimpatikusabbak lesznek a szememben, de nagyon rossz nyomon járnak.
máj. 11
8:00
Most jött a szörnyű hír: vonat elé vetette magát egy férfi, nem tudták megmenteni (Metropol)
A helyszínen halottnak nyilvánították.
máj. 11
8:03
Az egyik legnagyobb esélyes visszalépése is kellett ahhoz, hogy Robert Prevost pápa legyen (Life)
Ami a konklávén történik, annak a Sixtus-kápolna falain belül kell maradnia. Ettől függetlenül mégis van, amit tudni lehet a szavazásról, így arról is, hogy Robert Prevost Pietro Parolin visszalépése után lett pápa.
máj. 11
8:03
Mátyás király aljasságát hirdeti egy óriási német felirat Bécs elővárosában (Promotions)
Nem mindenhol írnak olyan elragadtatással Mátyásról, mint itthon.
máj. 11
8:03
A gyomorrák okai, tünetei és kezelése (Magyar Hírlap)
A gyomorrák évek óta az egyik leggyakoribb rosszindulatú megbetegedés.
máj. 11
8:03
A rezsicsökkentés működik (Demokrata)
Miközben Nyugat-Európában a sokszorosát fizetik közműdíjra, itthon a rezsicsökkentés a társadalmi igazságosság záloga.
máj. 11
8:03
Két évtizede a tatami lelke (Demokrata)
"A szívem-lelkem odaadtam a versenyzőimnek." Toncs Péter cselgáncs-mesteredzővel beszélgettünk a felégetett energiáról.
máj. 11
8:03
Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát (Mandiner)
Vádjai mind-mind Magyar Péterre és követőire igazak.
máj. 11
8:03
Még ne tegye el a pulóvert, szüksége lesz rá (Magyar Nemzet)
A borúsan induló reggel után néhol esőre is számítani kell.
máj. 11
8:03
Döbbenetes fordulat: India és Pakisztán tűzszünetet kötött, de pár órán belül borult minden (naphire.hu)
Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán Muhammad Isak Dár pakisztáni külügyminiszter szombaton jelentette be, hogy a két ország azonnali és teljes körű tűzszünetben állapodott meg. Elmondta azt is, hogy több mint 30 ország vett részt a tűzszüneti megállapodást célző közvetítésben. A pakisztáni külügyminisztérium szerint a tűzszünet
máj. 11
8:03
A világ legromantikusabb városai, ahol mindannyian örülnénk a lánykérésnek (in.hu)
Nem is olyan könnyű kiválasztani a megfelelő helyszínt a nagy kérdés feltételéhez, ahol majd minden varázslatosan összeáll. A gyönyörű kilátás csak az egyik tényező, van még pár dolog, amit érdemes mérlegelni, ha romantikus kiruccanást tervezünk.Az Angelic Diamonds ékszermárka épp ezért készített egy különleges indexet, amely összehasonlítja a vilá
máj. 11
8:06
"Mindegyikőjük megérdemelné a győzelmet" - titkos favoritjaikról vallottak A Nagy Duett kiesett párosai (Blikk)
Hamarosan véget ér a TV2 nagyszabású showműsora, ami az utóbbi hetekben egyre másra ontotta az izgalmakat a tévénézőkre. A Nagy Duett legutolsó adását ma láthatják a műsor rajongói, most eldől, hogy a három döntős közül melyik páros nyeri el az idei évad legjobb duójának járó címet. Most megszólaltak az évad korábbi énekespárosai, elárulták, kiknek
máj. 11
8:06
Hiába Messi gólja, újabb kínos Inter Miami zakó (Sport365)
Annak ellenére, hogy a szezon elején még minden idillinek tűnt az Inter Miami háza táján, jelen pillanatban kijelenthető, hogy elég mély hullámvölgyben
máj. 11
8:08
Szupervasárnap: El Clásico, Pool-Arsenal, valamint NBA-rangadó is a műsoron (Sport365)
május 11., vasárnap: M4 Sport 13.00: Labdarúgás, Otp Bank Liga, ZTE-Újpest 15.30: Labdarúgás, Otp Bank Liga, Nyíregyháza-Dvtk 18.00: Kézilabda, férfi Eb-selejtező, Magyarország-Finnország
máj. 11
8:09
Putyin egy meglepő, késő esti televíziós beszédben üzent: Elutasítja az európai vezetők által követelt tűzszünetet, de közvetlen tárgyalásokat kezdeményez… (SzMo)
Az orosz elnök szerint már csütörtökön elkezdődhetnek a tárgyalások Ukrajnával. Putyin úgy fogalmazott: Oroszország célja, hogy "megszüntessük a konfliktus gyökereit", és "tartós, hosszú távú békét hozzunk létre".
máj. 11
8:09
"Rólam egy csomó szexvideó kering, mégis megválasztottak" (Demokrata)
Az alábbi hangfelvételt tartalmazó pendrive-ot a Jobbszél postaládájában találtam, a tartalmáért nem vállalok felelősséget.
máj. 11
8:12
Orbán Viktor egyértelműsített a román elnökválasztásról (Infostart)
Ma délután telefonon egyeztettem Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével - írta a szombat este közösségi oldalán a magyar kormányfő.
máj. 11
8:15
India és Pakisztán egymást vádolja a tűzszünet megsértésével (444.hu)
A tűzszünet szombati bejelentése után nem sokkal a robbanásokat lehetett hallani a vitatott Kasmír térségében.

Keresés