Alaposan kiverte a biztosítékot a Haladás labdarúgócsapatának szurkolóinál a klub legendájának, Király Gábornak az M4 Sportnak adott legutóbbi interjúja, melyben többek között azt mondta: számára a klub 2024-ben megszűnt. Ezt követően a szombathelyi drukkerek erőteljes hangvételű Facebook-közleményt jelentettek meg, amelynek lényege, hogy elhatárol
Eddig több mint 900 ezren ajánlották fel elektronikusan adójuk 1+1 százalékát, a nyilatkozatokat a május 20-i bevallási határidőig lehet megtenni - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-t.
A pápa a Szent Péter téren szólt a hívekhez, és köntörfalazás nélkül mondta el véleményét a világban zajló háborús helyzetekről. Fáj neki, ami Gázában történik, Ukrajnának pedig tartós békét kívánt.
James Foley rendező, aki filmes, televíziós és zenei videoklipes munkáival is letette a névjegyét a szakmában, 71 éves korában, agydaganattal folytatott küzdelmet követően elhunyt, írja a Deadline.
Fotó: Építési és Közlekedési Minisztérium Facebook-oldala Pántya József elmondta, februárban kezdték el a munkálatokat, amelyek gőzerővel haladnak előre. Elbontják az érintett töltésszakaszt, annak helyén 774 darab 60 centiméter átmérőnyi 20-22 méter hosszú vasbetoncölöpöt helyeznek el a földben - tette hozzá. Az államtitkár kiemelte, április végéi
A gyermekvállalás gondolatával játszva hajlamosak vagyunk elsősorban az anyai szempontokat mérlegelni, ám itt az ideje, hogy a férfiakat is bevonjuk ebbe a fontos diskurzusba. Az apák életkorának terhességre és a születendő gyermek egészségére gyakorolt hatása egyre inkább a figyelem középpontjába kerül. Ahogy a nők esetében, a férfiak életkora is
Időjárás: Vasárnap a nap további részében az átmeneti felhősödést követően észak felől gyorsan csökken a felhőzet Magyarországon. Legtovább délkeleten marad felhős az idő. Mutatjuk, hol lehet eső hétfőn.
Hosszú évek kihagyása után sokunkban ismét felcsendülnek azok a bizonyos sorok, amik örökre belénk ivódtak egy átmulatott éjszaka közben. Most újra átélhetjük ezt az élményt, hiszen összeállt a kétezres évek legendás duója, a Fiesta, Csordás Tibivel az élen!
Dobrev Klára először állt a nyilvánosság elé azután, hogy bejelentette Gyurcsány Ferenc teljes visszavonulását. Azt mondja, megjárta a poklok poklát, de most készen áll: küzdene a kiszolgáltatottakért, elszámoltatná a tolvajokat, és elvinné a baloldaliakat a szavazófülkékig.
A fűszerek ott lapulnak a konyhádban, de vajon tudod is, honnan származnak, és milyen érdekességek kapcsolódnak hozzájuk? Lehet, hogy minden nap használod őket, mégsem ismered a történetüket vagy rejtett titkaikat. Ez a kvíz most próbára teszi a tudásodat – készen állsz? Görgess lejjebb, és derítsd ki, mennyire vagy valódi fűszermester! Nagyon sok
A Tisza Párt rendelkezik olyan ukrán kapcsolatokkal, amelyek sérthetik az ország szuverenitását - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A kémügy csak rátett egy lapáttal a meglévő problémákra, amelyek egyik fundamentuma az Ukrajna EU-csatlakozása körüli európai vita, a kevés információ miatt azonban óvatosan kell bánni a különböző kijelentésekkel – véli a külügyi szakértő.
Sarah Jessica Parker a Szex és New York rajongóinak nagyon szórakoztató nyarat fog biztosítani. A színésznő az Entertainment Tonightnak adott interjújában nemrég "nagynak és szaftosnak" nevezte a következő És egyszer csak... évadot.A Cultured Magazine Cult 100 rendezvényén Sarah Jessica Parker örömteli eseményként jellemezte az És egyszer csak... k
Egy szakítás minden esetben nehéz, ám bizonyos embereknek nehézségekbe ütközik egy véget ért párkapcsolat elengedése. Azonban minden levakarhatatlan ex kezelhető a megfelelő trükkökkel.
A modern életvitel és annak velejárói gyakran vezetnek ahhoz, hogy a cipőink gyorsan koszolódnak, de szerencsére ma már számos hatékony módszer áll rendelkezésünkre, hogy tisztán tartsuk őket. Az egyik ilyen megoldás, amit sokan választanak, a cipők mosógépben történő tisztítása. Bár elsőre merész ötletnek tűnhet, a megfelelő előkészületekkel és od