Nem mindennapi látvány fogadta a rendőröket egy jánoshalmi házban: miközben hivatalos iratot kézbesítettek, kristályos drogot porciózó társaságra bukkantak – magyar kártyával. A "tök alsó" ezúttal nem szerencsét, hanem bilincset hozott.
A görögdinnye itthon is a nyár egyik legkedveltebb finomsága, ugyanakkor a hazai üzletek kínálatát sokszor nem is Európából származó termékek töltik meg.
D. Tóth Kriszta, Friderikusz Sándor és Azahriah a legismertebb influenszerek az NMHH friss kutatása szerint, amely azt vizsgálta, hogyan tájékozódnak a 16 év feletti magyar internetezők. A felmérés hat jól elkülöníthető hírfogyasztói csoportot azonosított, és bár az influenszerek szerepe összességében mérsékelt, a fiatalok körében kiemelkedő jelent
Míg bizonyos országokban előírás a téli abroncsok használata a hideg időszakban, a szabályozás arra nem vonatkozik, hogy nyárra ne lehessen fent hagyni, elkerülve ezzel az évi két cserét. Vannak azonban hátulütői annak, ha a kifejezetten hűvösebb időszakra tervezett garnitúrával közlekedünk a nyári forróságban.
Ha van otthon egy-két szomorkodó cukkini, meg pár zöldség, amit már régóta kerülgetsz, na akkor most jött el az ő idejük! Ez a felfújt laza, laktató, és még jól is néz ki – ráadásul kb. annyi meló van vele, mint egy szendvics elkészítésével (csak kicsit tovább sül, de addig pihenhetsz).
A rendezvény fő célja az volt, hogy megismertesse a fiatalokkal a hazai űrkutatás eredményeit és jövőbeli terveit, különös tekintettel a Hunor programra. Az egész napos esemény lehetőséget biztosított a résztvevőknek, hogy közelebb kerüljenek a világűrhöz és tájékozódjanak a hazai űripari fejlesztésekről is.
Megérkezett a sokak által várt 40d xDrive változat a BMW hazai kínálatába: a 3 literes, 6 hengeres dízelmotorral szerelt gép nemcsak erős, de üzemanyag-takarékos is. A tavaly bemutatott negyedik generációs BMW X3 eddig csak a 2 literes, 197 lóerős dízelmotorral volt kapható Magyarországon, most azonban megérkezett a sokak által várt 40d xDr
Pakisztán bejelentette, hogy magyar idő szerint szombat hajnalban több rakétát lőttek ki indiai célpontokra, miután India három pakisztáni légi támaszpont ellen intézett légicsapást. A két atomhatalom közötti konfliktus szerdán eszkalálódott, eddig közel 50 halálos áldozat lehet. India egyes területein arra utasították a lakosságot, hogy maradjanak
Kína mély aggodalmát fejezte ki az India és Pakisztán között eszkalálódó helyzet miatt, és felajánlotta konstruktív szerepvállalását a konfliktus rendezésében.
Nem elérhetetlen, hogy az év végén erőteljes legyen a magyar gazdaság növekedése, ehhez azonban szükség lesz a vámbékére és arra, hogy a német gazdaság is végre magára találjon.
Halottunk már olyat, hogy a Google Utcakép leplezett le egy megcsalást, de sokan azt hihetik, ez csak városi legenda. Nos, egy magyar feleséggel megtörtént.
Amikor a hosszú, egészséges élet titkáról van szó, sokan az olasz étrendre, a japán filozófiára vagy éppen a skandináv életstílusra esküdnek. Ám most egy újabb, meglepő szereplő került a figyelem középpontjába: az ausztrál nők. A statisztikák szerint ők a világ egyik leghosszabb életű női csoportja, és úgy tűnik, tudnak valamit, amit érdemes ellesn
Hogy a fokhagyma egészséges, már régóta tudjuk, nem véletlenül használjuk húsokhoz, mártásokhoz és még ezerféleképpen a konyhában. De fogadjunk, hogy amikor a lehullott virágokkal és elszáradt levelekkel búslakodó orchidea megmentésén töröd a fejed, nem a fokhagyma az első, ami eszedbe jut!
Bár sokan biztonságosnak gondolják a repülést, egy volt légiutas-kísérő szerint nem árt az óvatosság. Barbara Bacilleri, argentin utazási influenszer arra figyelmeztet, hogy egyre gyakoribbak a fedélzeti lopások.Mintha a repülés az utóbbi időben nem lenne már így is elég ijesztő."Amíg alszol vagy el vagy foglalva, valaki simán átkutathatja a fej fö
A wellness hétvégék pihentető, stresszoldó és feltöltő hatásáért nem kell feltétlenül elutaznod. Otthon is újra teremtheted a megfelelő hangulatot a prémium minőséget nyújtó wellness eszközökkel. Ha érdekel a téma, akkor a május 9-én elkezdődött SpaTrend Expo csak rád vár, egészen május 24-ig. Bízd magad a szakértőkre, hogy megmutassák mit és hogya
Még egy döntetlen is jelentős előnyt adna Hansi Flick csapatának az utolsó három fordulóra. A szezon korábbi eredményei alapján a katalánok bizakodhatnak,
Békeharcos James Gunn egyik kedvenc karaktere a Dc panoptikumából, így várható volt, hogy a sikeres első évad után elkészül a folytatás is, aminek Gunn már a Dc Studios kreatívigazgatójaként adhatott zöld lámpát.
Nyelvtanulás – Ez a siker titka a szakértő szerint. Egy nem rég készült felmérés szerint a nyelvtanulás nem nyelvérzék kérdése. Ez egy óriási tévhit. A témában végzett legújjabb kutatásból az derült ki, hogy a memóriafejlesztés a kulcsa a nyelvtanulásnak. A felmérés azt bizonyítja, hogy néhány trükk és módszer alkalmazásával a nyelvtanulás hamar ho