2025. május 10. szombat

máj. 10
8:45
Világbajnok szendvicsek, amikkel új szintre emelheted a piknikezést (Drive)
Egyszerűek, finomak, táplálóak és gyorsan összekészíthetőek: a szendvicsek nem a véletlennek köszönhetik világszintű sikerüket, ahogy az sem meglepetés, hogy Földünk szinte minden országának megvan a maga ikonikus szendvicse. Mutatunk is 5 különlegességet azoknak, akik legszívesebben már le is terítenék a pokrócot egy természetközeli helyen.
máj. 10
8:48
Telex: Valakit már meg is büntettek negyvenmillió forintra annak a bennfentes kereskedésnek a kapcsán, amiben Magyar Péter érintettségét is vizsgálják (444.hu)
Egy pécsi ügyvéd szerezhetett információkat az Opus egyik vezetőjétől.
máj. 10
8:48
Sok ezren érkeztek hazánkba Ukrajnából pénteken (Demokrata)
A rendőrség 30 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
máj. 10
8:48
Mexikó pert indított a Google ellen (Demokrata)
Egyelőre nem világos, hogy a keresetet Mexikóban vagy az Egyesült Államokban nyújtották-e be, és ha igen, mikor.
máj. 10
8:48
Példátlan és nemzetbiztonsági kockázatot jelent – itt tart most Magyar Péterék ukrán kémügye (Magyar Nemzet)
Széles körű lejárató hadjárat indult Magyarország ellen, amelyet ukrán titkosszolgálatok vezényelnek le, a Tisza Párt pedig szorosan együttműködik velük.
máj. 10
8:50
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul (Magyar Nemzet)
A Lipcse magyar válogatott kapusa depresszióról vallott, egyik napról a másikra jelentéktelennek érezte magát.
máj. 10
8:51
A II. világháborúval és a holokauszttal riogatott Lázár János a jövő évi választás kapcsán egy lakossági fórumon (SzMo)
A keszthelyi fórumon Lázár János szerint a háború szele már Magyarországot is elérheti. A miniszter kemény szavakkal figyelmeztette a családokat a 2026-os választások tétjére.
máj. 10
8:52
Mexikó térképek miatt perli a Google-t (Magyar Nemzet)
Az elnök szerint a digitális határmódosítás szuverenitást sért.
máj. 10
8:54
Gál Tibor lett a borászok borásza (Infostart)
Az egri borász vehette át az idén a Borászok Borásza díjat péntek este Budapesten.
máj. 10
8:54
Szikora Róbert megdöbbentő vallomása: "Kihoztam 7 éves koromban a tanárnőmet egy égő szobából!" (Metropol)
Első szerelméről mesélt.
máj. 10
8:54
Majdnem összeesett az új pápa bátyja (Magyar Nemzet)
Megtörte a csendet Louis Prevost.
máj. 10
8:54
Magyarország hét törvénye – újratöltve (Mandiner)
A szuverenitás 21. századi magyar fogalma.
máj. 10
8:57
Az univerzum üzent, a Merkúrnak is köze van hozzá (Ripost)
A mágus szerint van, aki komoly küldetést kapott.
máj. 10
8:57
Kikerekedett a hallgatók szeme - élő adásban mondta ezt Sebestyén Balázs XIV. Leó pápáról (BorsOnline)
A rádiós műsorvezetőt is elkapta a pápaválasztási láz! Sebestyén Balázs egyedi véleményt fogalmazott meg a Balázsék péntek reggeli műsorában Xiv. Leó pápa megválasztásával kapcsolatban.
máj. 10
8:57
Gyors fogyás? Íme a legjobb hájgyilkos reggeli: észre sem veszed és már le is fogytál (Life)
A nap első étkezése a legfontosabb: serkenti az emésztést, felgyorsítja az anyagcserét. A gyors fogyás érdekében ezért elengedhetetlen az egészséges reggeli. Ehhez hoztunk egy ízletes receptet.
máj. 10
8:57
Közös felelősségünk a madarak és a fák megóvása (Magyar Hírlap)
A hazai természetvédelem egyik legsikeresebb területe a madárfajok megőrzése.
máj. 10
8:57
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról? (Roadster)
A pizzát elvileg mindenki szereti...de mennyit tudsz róla?
máj. 10
8:57
Autista a lányom – ezt gondolom az oltásokról (Bien)
Van egy csodálatos lányom. Asperger-szindrómás, vagyis autizmus spektrumzavara van. És ahányszor valaki megkérdezi – suttogva, mintha valami szörnyű titokról lenne szó –, hogy "nem gondolod, hogy ez az oltások miatt lehet?", a szívem legmélyéről valami olyan érzelem kúszik fel a torkomba, amit nagyon nehezen tudok csak elmagyarázni. Harag, szomorús
máj. 10
9:00
Gerincsztrók bénította le A Dal 2025 győztesét (Blikk)
A bajnak sokszor nincs semmi előjele. Az ember az egyik pillanatban még éli a megszokott életét, a másik pillanatban pedig azt veszi észre, hogy minden, amit addig természetesnek vett, elérhetetlen távolságba került. Kecskeméti Sándor, a Gypo Circus zenekarnak basszusgitárosa pontosan ezt élte meg, amikor 2023 áprilisában gerincvelői sztrókot kapot
máj. 10
9:00
Visszalépett Lázár János – ezt ismerte be Keszthelyen a miniszter (ATV)
Úgy néz ki, sikerült megbuktatnunk Lázár János első perctől kezdve hibás tervét - írja Vitézy Dávid a Facebook oldalán a Közlekedési Múzeumról.
máj. 10
9:00
Be lehet-e menni lóval a kocsmába? (Agroinform)
Kecskemét belvárosában egy férfi lóval tért be egy kocsmába, a rendőrség szerint nem történt jogsértés.
máj. 10
9:00
Nyugati vezetők indultak Kijevbe, hogy találkozzanak az ukrán elnökkel (Demokrata)
A várakozások szerint a nyugatiak megerősítik Ukrajna támogatását.
máj. 10
9:03
Rudolf Péter vehette át a 12. Savaria Filmszemle életműdíját (Márkamonitor)
A 12. Savaria Filmszemle három napon át kínált színes programokat a filmkedvelőknek, a szakmának és az érdeklődő közönségnek.   2025-ben a szemle életműdíjait Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező, operatőr, a Nemzet Művésze, valamint Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Prima Primissima Díjas, Kiváló Művész, színész, rendező, s
máj. 10
9:03
"Szégyen, áruló" - Kellemetlen helyzetbe került Szoboszlai barátja (BorsOnline)
A távozó Alexander-Arnold a szurkolók céltáblája lehet.
máj. 10
9:03
Nem válogatós, hanem ARFID-os: egy evészavar, amiről közel sem tudunk eleget (WMN)
Alma, palacsinta, nuggets, fehér csoki, tejszelet, kifli, egy fajta szeletelt kenyér, a nagymama húslevese, sült krumpli. Nagyjából ez azon ételek listája, amiből Viki nyolcéves kisfia, Arnold válogat. A gyerek életében a táplálkozás ugyanis egészen más jelentőséggel bír, mint az átlagos fejlődésű társainál. Ami másokat kíváncsisággal tölt el, az s
máj. 10
9:03
Marco Rossi nem számíthat rá, de újabb magyar mutatkozik be Szoboszlaiék után a Premier League-ben (Promotions)
A hétvégén olyanban lesz része a magyaroknak, amire még nem volt példa az angol bajnokságban.
máj. 10
9:03
Nyugati vezetők az ukrán elnökkel találkoznak szombaton (Magyar Hírlap)
Kijevbe utazik Friedrich Merz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Tusk lengyel kormányfő.
máj. 10
9:03
Kiakadtak az irániak azon, hogy Trump átnevezné a Perzsa-öblöt (Telex)
Trump az Arab-öböl kifejezést használná inkább.
máj. 10
9:03
Mérgeznek minket? Riasztó mennyiségű női sampon, testápoló és tusfürdő tartalmazza ezt a rákkeltő vegyi anyagot (naphire.hu)
Egy új tanulmány szerint riasztóan sok testápolási termék tartalmaz egy ismert rákkeltő anyagot.
máj. 10
9:03
A Magyar Telekom ismét a legvonzóbb munkahely a telekommunikációs szektorban (Helló Sajtó!)
A világ egyik legnagyobb független munkáltatói márka-felmérése, a Randstad Employer Brand Research alapján évente díjazzák a legvonzóbb hazai munkáltatókat. A Magyar Telekom ismét, immár hetedik alkalommal nyerte el a telekommunikációs szektor legvonzóbb munkahelye elismerést.
máj. 10
9:06
Brutális tömegkarambol az M1-esen: négy kamion rohant egymásba (BorsOnline)
Hatalmas káosz alakult ki pillanatok alatt az autópályán.
máj. 10
9:06
Nincs megállás – a Fifa ismét bővítette a világbajnokság mezőnyét (Sport365)
Ugyanis a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy a 32-ről 48 csapatosra növeli 2031-től a női világbajnokság mezőnyét. Ami illeszkedik a Fifa
máj. 10
9:09
Kínában már beütött a vámháború hatása, végzetes spirálba keveredhet az ázsiai óriás (vg.hu)
Harmadik egymást követő hónapban csökkennek a fogyasztói árak Kínában, deflációs spirál fenyeget. Kína és az USA a hétvégén tárgyalóasztalhoz ül Svájcban, ami reményt ad a vámháború enyhülésére - gyors megállapodás azonban nem várható.
máj. 10
9:09
Megírattuk a 2025-ös történelemérettségit az Ai-jal – Az eredmény meglepőbb, mint gondolnád! (Life)
Az Ai megpróbálta – de sikerült is neki? Kiderül, hogy átment-e a 2025-ös töriérettségin.
máj. 10
9:12
Nagyon jó hírek érkeztek Nyugat-Európából (Privátbankár)
Emelkedéssel zártak a vezető tőzsdék. Az arany és az olaj is drágult, a gáz viszont olcsóbbá vált.
máj. 10
9:12
Megdermedt a Balaton (Infostart)
A májusi eső aranyat ér, de egyelőre nem a Balatonnak.
máj. 10
9:12
Elterjedt a hír, hogy Pakisztán összehívta a nukleáris fegyvereit irányító testületet (Blikk)
Szombaton reggel felröppent a hír, miszerint Pakisztán szombatra összehívta a nukleáris arzenálját felügyelő legfelsőbb testület ülését, miután kora reggel katonai műveletet indított India ellen, amely több támaszpontot, köztük egy észak-indiai rakétatárolót vett célba. Nem sokkal később azonban az ország védelmi minisztere, Khawaja Muhammad Asif c
máj. 10
9:12
Van terve az EU-nak Ukrajna csatlakozására akkor is, ha Magyarország megvétózná (444.hu)
Erről Ukrajnában beszélt az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
máj. 10
9:15
Ukrajnai háború - nyugati vezetők bejelentették, hogy szombaton Kijevben találkoznak az ukrán elnökkel (vg.hu)
Kijevbe utazik szombaton Friedrich Merz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök és Donald Tusk lengyel kormányfő - jelentették be az érintett kormányok közös nyilatkozatban péntek éjszaka.
máj. 10
9:18
Dagad a botrány: Előzetes letartóztatásba helyezték a magyar kémeket Ukrajnában (Nyugati Fény)
Orbán Viktor kormánya veszélybe sodorta Magyarországot.
máj. 10
9:18
Szijjártó Péter lehűti az Ukrajna-illúziókat (Magyar Nemzet)
A külügyminiszter szerint nem kérdés, mit hozna a csatlakozás.
máj. 10
9:18
Lekeverte volna XIV. Leó pápát a 444, de végül mégis megkegyelmezett neki a lap (Mandiner)
Lerántotta a leplet a "független média" pápaválasztásáról Németh Balázs.
máj. 10
9:21
GVH: rangos nemzetközi elismerést kapott a versenyhivatal (vg.hu)
Ismét az irányító testület tagjává választották Rigó Csaba Balázst, aki felhívta a figyelmet az inflációval szembeni fellépés jelentőségére is.
máj. 10
9:21
Vastag Csaba és felesége kétségbeesetten kérnek segítséget (BorsOnline)
Az énekes felesége egyre gyakrabban szenved komoly migrénes rohamoktól, amelyeket semmilyen gyógyszer sem tud enyhíteni. Vastag Csaba és Evelin most már a követőikhez fordultak, hátha valakinek van egy jó ötlete, praktikája arra, hogy ritkábban jöjjön az elviselhetetlen fejfájás... Vagy inkább tűnjön el örökre az életükből.
máj. 10
9:24
Lezártak egy fontos dunai hidat a hétvégére (Infostart)
A Dunaújváros és Dunavecse között húzódó M8-as úton jelentős forgalmi változásokra kell számítani. A Pentele híd nagyjavítása miatt több ütemben korlátozások lépnek életbe, az első teljes pályazárra május 9–11. között kerül sor.
máj. 10
9:24
"Bírni fogja a tempót a Fradi ellen" - Böde Daniról beszélt a korábbi magyar szövetségi kapitány (Metropol)
E bajnokságban pontot sem szerzett az FTC a Paks ellen.
máj. 10
9:24
A székletfogó (hasfogó) gyógyszerek működése (WebBeteg)
A székletfogók (hétköznapi néven hasfogók) a bélmozgás csökkentésén és a végbélzáró-izomzat befolyásolásán keresztül hatnak. Hasmenést csökkentő hatásuk már egy órán belül megfigyelhető, ugyanakkor a leggyakoribb, fertőzéses eredetű hasmenések esetén általános alkalmazásuk nem javasolt.
máj. 10
9:24
Szerencsés napra ébredt több mint 19 ezer magyar: több mint 103 millió forintot osztanak szét közöttük (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2025/19. heti, pénteki nyerőszámait. Magyarországon telitalálat nem született, viszont egy külföldi játékos elvitte a 120 millió eurós (~48,5 milliárd forintos) főnyereményt. A magyarok közül az a játékos volt a legszerencsésebb, aki 2 139 250 forintot nyert a IV. nyerőosztályban. Összesen 19 377 nyertes szelvény
máj. 10
9:24
Izrael egymaga eltemeti a neoliberális-globalista világrendet – és ez nem biztos, hogy baj (Mandiner)
Izrael leszámol azzal a rendszerrel, hogy az ENSZ és az Amnesty mondja meg, hogyan védheti meg magát: elfoglalja Gázát és ott is marad. Veszprémy László Bernát írása.
máj. 10
9:27
Kis híján az életével fizetett a bárányetetésért a 8 éves lány: "Be kellett pelenkázni" (Ripost)
Az édesanya nagyon aggódik.

Keresés