Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter bírálta Orbán Viktor mohácsi beszédét az EU által befagyasztott orosz vagyonról, Szijjártó Péter pedig reagált a kijelentésekre.
A Netflix új, négyrészes dokumentumsorozata, a Sean Combs: A számvetés ideje sokkoló képet fest a rapper és producer életéről. A műsor exkluzív interjúkkal, eddig sosem látott felvételekkel és kulisszatitkokkal tárja fel Combs karrierjének sötét oldalát, a gyermekkorától kezdve a jogi botrányokig.
A karácsony a telt, vibráló, életteli, szeretetteljes vörös szín időszaka. Elhoztam most nektek ezt a csodaszép árnyalatot az ajkaitokra! Mindössze három lépésben Te is elkészítheted a garantáltan "pusziálló", emblematikus vörös ajkaidat!
Eddig 11 ártatlan áldozata van a terrortámadásnak, amely Sydney híres tengerpartján, a Bondi Beachen történt. az egyik merénylőt is lelőtték. A támadók kifejezetten a zsidó közösséget célozták, egy Hanuka-gyertyagyújtás résztvevőire támadtak.
Megrázó felvételek kerültek elő a Szőlő utcai javítóintézetből, amelyek részletesen megmutatják, hogyan bántalmazták a gyerekeket. A videók évek óta a hatóságoknál voltak, mégsem történt érdemi lépés, amíg Juhász Péter nyilvánosságra nem hozta őket. Azóta több áldozat is megszólalt, és politikai felelősség kérdése is felmerült.
Az első Szörényi Szabolcs-emlékdíjat a Street Sixteen zenekar kapta. A fiatalok az Arénában, az Illés 60 koncerten nyújtott teljesítményükkel érdemelték ki az elismerést.
A miniszterelnök nem finomkodott: szerinte az EU-ban megszűnt a jogállamiság, a bürokraták szabálytalanul nyúltak az orosz vagyonhoz, a Nato főtitkára pedig nyíltan a béke ellen dolgozik. Orbán Viktor szerint a veszély most már Nyugatról is fenyeget.
Somogyaszalón él az az újságkihordó, aki nem volt hajlandó bedobálni a postaládákba egy félelemkeltő, atomrobbanást ábrázoló különszámot. A lap tartalma a faluban is aggodalmat keltett, Márta pedig úgy érezte, nem akar részt venni a propagandában. A történet gyorsan országos üggyé vált, és rávilágít arra, hogyan hat a háborús kampány a hétköznapi e
A magyar politika online tere új dimenzióba lépett: Orbán Viktor és Magyar Péter napi többszöri posztolással próbálják megszólítani a választókat. A Meta politikai hirdetési tilalma miatt a politikusok kénytelenek saját tartalommal, videókkal és élő közvetítésekkel versenyezni. A szakértők szerint a gyakori megjelenés és az emberi pillanatok növeli
Meggyújtották az első gyertyát a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, a hanuka első napján, vasárnap a budapesti Nyugati téren felállított kilencágú gyertyatartón.
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 109 607,58 ponton zárt, 0,63 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Danny Bain hat éven keresztül dolgozott azon, hogy a jelenleg 22 hangszerből álló szerkezete elkészülhessen. A folyamatosan alakuló találmánnyal most a Csillag Születik színpadára is hozott egy dalt, aminek szövege hallatán mindenkit nagyokat nevetett a stúdióban. A kérdés már csak az volt: vajon egyedül tényleg képes volt rá, hogy több mint húsz e
Somogyi Zoltán szociológus segítségével tekintünk vissza a 2025-ös politikai év legfontosabb történéseire. Elemzésünk fókuszában a Fidesz és a Tisza támogatottságának változása, valamint a választói várakozások állnak. Megvizsgáljuk, melyek voltak a két nagy párt legjobb húzásai, és hogyan sikerült bővíteniük, illetve stabilizálniuk a szavazótáboru
Sok embert elemi vonzalom köt a Volkswagen kategóriateremtő modelljéhez a Golfhoz. És valóban, a nyolcadik generációját taposó alsó-középkategóriás VW-ből a gyártás 51(!) éve alatt 37.000.000 példány kelt el, ennyi ember nem tévedhet. Mint ahogyan amióta az eszemet tudom, apám Golfra vágyott. Akkor is, amikor Ladában ült, akkor is, amikor Opel Vect
Valószínűleg némi alaki hasonlóság okán lehetséges annak a hiedelemnek az elterjedése, hogy a németjuhászkutya a farkas közvetlen leszármazottja. Valójában, rendelkezésre álló források alapján, feltehetően az ónémet pásztorkutya lehet a fajta őse.
Hétvégenként sorban állnak és parkolóhelyekért küzdenek az emberek a Basket Plus előtt, van, aki az ország másik feléből jött megnézni az új orosz diszkontot. Akcióvadászatról, egekbe szökött árakról beszélgettünk a vásárlókkal, akiknek többségét nem zavarja, hogy egy szürke raktárban kell válogatnia. Az már sokkal inkább, hogy azt érzi, évről évre
Az adatbázis tartalmazza 3155 település háborús adatait, kiderül belőle, milyen harcok voltak egy adott településen és az is megtalálható, hogy a városok, falvak lakosságából hányan haltak meg.
Egy 4 fős családnál a fogyasztás könnyen elérheti a 3500-4000 kWh-t, ami a lakossági piaci ár miatt éves szinten akár 250-300 ezer forintos kiadást is jelenthet. Néhány apró, de fontos változtatással akár 50 000 forintot is faraghatunk ezen.
Az Air China légitársaság a jelenlegi heti négy helyett tavasztól naponta indít járatot Budapest és Peking között, ezzel a magyar főváros lesz a negyedik az Európai Unióban, amely napi közvetlen légi összeköttetéssel fog állni a kínaival - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.
Elon Musk utólag már nem vállalná el a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium vezetését, noha szerinte a Trump-adminisztráció alatt végzett, kormánycsökkentést célzó munkájuk "valamelyest sikeres" volt.
Lantos Réka olyan látványos produkcióval készült a Csillag Születikben, amit a zsűri az eddigi artista előadások között még sosem láthatott. Karjai és lábai helyett Réka fogaival tartotta meg egész testét, miközben hihetetlen mozdulatokat csinált a levegőben.
A Volkswagen kedden leállítja a járműgyártást drezdai üzemében. Ez az első alkalom a cég 88 éves történetében, hogy Németországban bezár egy gyártósort - jelentette a Financial Times.
Milák Kristófot nagyon hiányolja, mert "akkora úszó, mint amekkorát a Föld nem látott", de van, ami a sikereknél is meghatározóbb, ez pedig az Úszó nemzet program és az Edzői mentorprogram, ami iránt szerte a nagyvilágban érdeklődnek, nem is akárkik. Az úszóprogram pedig vagy tíz sportágat el tud látni versenyzőkkel, akár hosszú távon is, hisz ki t
Tóth József építkezéseken már bebizonyította, hogy ha gipszkartont kell bontani, akkor elég őt hívni és bármilyen eszköz nélkül megoldja a feladatot. Hasonló attrakcióra készült a Csillag Születik színpadán is, ahol Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti segítettek neki a falrombolásban. Produkciója után Geszti Péter és ByeAlex elmerültek a szóviccek
Ködös, nyirkos időben kevesen gondolnak rá, hogy a növényeknek ilyenkor is szükségük lehet öntözésre. Egymást követő száraz évjáratok után a talaj mélyen kiszáradt, és eddig nem esett annyi eső, ami pótolta volna a hiányt.
Kína legnagyobb édesvízi tava, a Csianghszi tartományban található Pojang-tó vízszintje 90 százalékkal csökkent éven belüli legmagasabb szintjéhez képest.
Sokan azt gondolják, hogy a kutya akkor boldog, ha folyamatosan a gazdája közelében lehet. Valójában azonban – akárcsak az embereknek – a kutyáknak is szükségük van időnként nyugalomra és térre.
A Vx One Nemzetközi Osztályszövetség december 5-én jelentette be, hogy a World Sailing hivatalosan is nemzetközi osztállyá nyilvánította a Vx One-t. Jeff Eiber, a Vx One Osztályszövetség elnöke. „Ez megnyitja az utat mindenki – szabadidős vitorlázótól olimpiai bajnokig – előtt, hogy hivatalosan elismert világbajnokságokon versenyezhessenek az egyik