2025. december 14. vasárnap

dec. 14
18:48
Végzetes "párnacsata": két rab ellen nyomozás indult (rtl.hu)
Veszprémben a börtön előtt családtagok és barátok emlékeztek arra a devecseri férfira, aki egy hete a zárkájában szerzett sérülésekbe halt bele. A büntetés-végrehajtás szerint a sérüléseket "párnacsata" okozta, de a család ezt nem fogadja el. Két rab ellen indult nyomozás. A börtön korábban azt közölte, hogy az őrök nem hibáztak.
dec. 14
18:48
"43 évesen a pasi az anyjánál lakott" – Amikor a férfiak negyven felett még mindig nem készek felnőni (Bien)
A negyvenes éveikben járó férfiakkal való randizás sokszor kiábrándító élmény lehet, hiszen sokan közülük még mindig nem léptek a felnőttkorba. Tapasztalataink szerint sokan közülük még mindig az anyjuknál laknak, felelőtlenségük pedig megdöbbentő.
dec. 14
18:50
Tragikus hétvége az utakon: három ember vesztette életét egyetlen nap alatt (rtl.hu)
Szombat este több halálos közlekedési baleset történt Magyarországon. Pécs közelében, a 6-os úton egy férfit gázolt halálra egy autó, miközben a buszmegállóba tartott. Miskolc mellett két autó ütközött: öten megsérültek, egyikük a kórházban meghalt. Az egyik sofőr ittas lehetett, ő vasárnap belehalt sérüléseibe.
dec. 14
18:50
Szimpátiaséta Gödön, praxisa feladását fontolgatja a gyerekorvos (rtl.hu)
Göd lakói szimpátiasétával álltak ki gyerekorvosuk mellett, aki a kötelező védőoltásokat elutasító szülők miatt fontolgatja praxisának feladását. A perek pluszmunkát és sokszor életveszélyes fenyegetéseket jelentenek az orvosoknak. A kormány szerint hamarosan életbe lépő törvénymódosítás enyhítheti a gyermekorvosok leterheltségét.
dec. 14
18:54
Gyertyákat gyújtottak a Szőlő utcai javítóintézet előtt (Infostart)
Néma demonstrációt tartottak a budapesti Szőlő utcai javítóintézet előtt Puzsér Róbert publicista kezdeményezésére a Polgári Ellenállási mozgalom nevében vasárnap délután.
dec. 14
18:54
Három meglepő ok, amiért folyton porosodik a lakás (Magyar Hírlap)
Így tüntesse el örökre.
dec. 14
18:54
Zelenszkij: Ukrajna elengedi a NATO-csatlakozási törekvéseit a nyugati biztonsági garanciákért cserébe (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 14
18:54
Putyin tanácsadója cáfolta a koreai típusú alkuról szóló híreket (Demokrata)
Nem tárgyalt Moszkva és Washington a koreai modell alkalmazásának lehetőségéről.
dec. 14
19:00
Kiderült, miért omlott össze az egyik legősibb civilizáció (Portfolio)
A Communications Earth & Environment tudományos folyóiratban megjelent tanulmány feltárta az okait az Indus-völgyi civilizáció összeomlásának – közölte a Science Daily.
dec. 14
19:00
Nem razziázott a rendőrség a gyermekvédelmi intézményekben, hanem a helyi viszonyokat mérte fel (SzMo)
Több intézményben is megjelentek az egyenruhások, ahol a dolgozók múltjáról és a gyerekekről is kérdezősködtek. A Szőlő utcai botrány után a kormány kemény kézzel lép fel.
dec. 14
19:00
Hanuka fénye gyászba borult (Demokrata)
A Mazsihisz szerint különösen fájdalmas és megrázó, hogy éppen egy békés vallási megemlékezés vált a gyűlölet és az erőszak célpontjává.
dec. 14
19:00
Rendőri vizsgálat gyermekotthonokban: megnyugtatás vagy kontroll? (rtl.hu)
Országszerte rendőrök jártak gyermekvédelmi intézményekben. Egy fővárosi otthon vezetője szerint a rendőrök kihallgatták őt, munkatársait és a gyerekeket. Orbán Viktor a Mandinernek azt mondta, a cél a közvélemény megnyugtatása. A rendőrség szerint nem razziáról van szó, hanem átfogó vizsgálatról és beszélgetésekről, ahol a jövőben fokozott rendőri
dec. 14
19:00
Váratlant húzott a Disney: keblére ölelte az MI-t, ami ellen évekig tűzzel-vassal harcolt (Telex)
A Disney és az OpenAI üzletén keresztül a rajongók szabadon használhatják majd a Disney karaktereit és olyan MI alapú videókat készíthetnek a Sorában, amikben R2-D2 előtt fénykardoznak.
dec. 14
19:00
Egy váratlan megoldás a klímaváltozás ellen: mesterséges hódgátak a folyókért (PlanetZ)
A klímaváltozás egyre nagyobb terhelést ró a folyókra, de egy meglepően egyszerű megoldás segíthet: a mesterséges hódgátak lassítják a víz lefolyását, mérséklik az aszályok és áradások hatását, miközben növelik a folyók ökológiai ellenálló képességét.
dec. 14
19:06
Mit tett Kleopátra a világ legnagyobb gyöngyével? (Magyar Hírlap)
A híres fogadás, amelyben a királynő a világ legnagyobb gyöngyét fogyasztotta el – legenda vagy valóság?.
dec. 14
19:06
Tíz megyei jogú város polgármestere elhatárolódott Szita Károly javaslatától (rtl.hu)
Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere azt javasolta, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége ítélje el a Tisza Párt állítólagos megszorítócsomagját. Tíz megyei jogú város vezetője elhatárolódott a javaslattól. Érd polgármestere, Csőzik László szerint nem lehet tiltakozni nem létező dolog ellen. Magyar Péter szerint szánalmas Szita Károly akci
dec. 14
19:08
Csak 884 forint a különbség a gyakornok és a tapasztalt tanár között (rtl.hu)
A pedagógus-bértábla szerint egy gyakornok és egy akár 10 éve pályán lévő tanár bérének alsó határa között mindössze 884 forint a különbség. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint így jobban megéri gyakornoknak maradni, mint elvégezni a minősítést, ami után csak az óraszám nő, a fizetés alig változik. A kormány ígérete szerint jövőre átl
dec. 14
19:12
A svéd kormány a migránsok visszafogadásához kötné a Szíriának szánt fejlesztési pénzeket (Infostart)
Az Aszad-rezsim megdöntése óta először látogatott el hivatalos svéd delegáció Szíriába. A svéd kormány első körben a szír bűnelkövetőket küldené haza, második körben pedig mindazokat a szír állampolgárokat, akik nem jogosultak a Svédországban való tartózkodásra. Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője az InfoRádióban elmondta: ahogy
dec. 14
19:12
Hideg időben gyakoribb a szívinfarktus, ezekre a jelekre figyeljen (WebBeteg)
Az alacsony hőmérséklet a szívproblémákkal küzdő páciensek számára különösen veszélyes, ugyanis a beteg szív számára a hideghez való alkalmazkodás nagyfokú megterhelést jelent. Sajnos ebben az időszakban megnövekszik a hirtelen szívhalál esélye, illetve megnő a szívinfarktusok száma is.
dec. 14
19:12
Rendőrség: Nem razziázunk, hanem beszélgetünk, riportot készítünk (444.hu)
Az ORFK szerint szeretnék megismerni a helyi viszonyokat, speciális igényeket, valamint "az esetlegesen lappangó jogellenes helyzeteket, magatartásokat is, amelyek a gondoskodásban résztvevő gyermekeknek vagy a nevelő munkát végzőknek sérelmesek lehetnek".
dec. 14
19:12
Rövid videó arról, hogyan ne szállíts autóval karácsonyfát (Player)
Az általános jótanács – gondolkozz! – itt is hasznos.
dec. 14
19:12
Netanjahu szerint az ausztrál kormány is felelős a hanukai terrortámadásért (Demokrata)
Az izraeli külügyminisztérium közölte, hogy egy izraeli állampolgár is az áldozatok között van.
dec. 14
19:12
Vörös bársony pöfeteg (Street Kitchen)
Ha imádod a red velvetet, de kipróbálnád kicsit más formában, ezek a pöfetegek pont neked valók lesznek! Látványos, gyors és nagyon ünnepi.
dec. 14
19:12
Így őrizd meg a motivációd, amikor az ünnepi készülődés is teljes embert kíván (Karrier Trend)
A karácsonyi időszak sokak számára ünnepi energiát hoz, másokat viszont lemerít. Csakhogy a munkahelyi feladatok és az otthoni teendők egyszerre tetőzhetnek. Hogyan lehet ilyenkor is megőrizni a motivációt és az egyensúlyt? A december sokak számára a fények, a meghittség és a várakozás hónapja. Ugyanakkor a munkahelyek többségében éppen ekkor van a
dec. 14
19:18
A karácsony, ami fáj – Amikor az ünnep nem (csak) a fényekről szól (Éva Magazin)
Gyerekkorunktól kezdve a karácsony a szeretet, az intimitás, a biztonság és az összetartozás szimbolikus tere, és amikor ebből valaki hiányzik, akár válás, szakítás vagy halálozás miatt, az általa hátrahagyott űr felnagyítva jelenik meg. A közelgő ünnep félelmetes és nyomasztó lehet azok számára, akik gyászolnak, főként ha ez lesz az első karácsony
dec. 14
19:18
Furmányos húzással válaszolt a távol-keleti autógyártó az amerikai elnök panaszaira: fordított a helyzeten (Portfolio)
A Nikkei Asia szerint a japán Honda arra készül, hogy az Egyesült Államokban gyártott típusokat importáljanak a szigetországba.
dec. 14
19:18
Hihetetlen, de igaz: tényleg ennyit keresnek a kukások Magyarországon 2025-ben (Pénzcentrum)
Erősen társadalmi fókuszú hét áll mögöttünk: a legolvasottabb cikkekből egyértelműen kirajzolódik, mennyire érzékenyen érinti az embereket a megélhetés, a biztonság és a kiszámíthatóság kérdése. Olvasóinkat egyszerre foglalkoztatta, mennyit ér ma egy kemény fizikai munka, hogyan lehet elkerülni a hétköznapi, mégis súlyos veszélyeket, és miként véde
dec. 14
19:18
Filákovity Radojka: Szivárványbabát várni a legszebb és a legnehezebb dolog (WMN)
"Ahogy a perinatális gyászról, arról is fájóan keveset beszélünk, mennyire komplex érzelmi helyzet szivárványbabát várni. Hogy mennyi érzés foglal még helyet az asztalnál a leírhatatlan öröm mellett" – írta Radojka pszichológiai hírlevelünk, a Lelki társad júniusi számában. Kollégánk jelenleg a kisbabájával tölti az idejét otthon (innen is ölelünk,
dec. 14
19:18
Harc a klimaxkori hasi zsír ellen? (Magyar Hírlap)
Nem lehetettlen!.
dec. 14
19:18
Kezdd a Hétfőd közélettel – Jön a Vekker Gyürky Enikővel és Szabó András Csutival (Mandiner)
Egy laza csevegés, egy kis könnyed vita! Hétfőn is jön a Vekker a Mandiner reggeli élő műsora! Mondd el te is a véleményedet, és oszd meg a két műsorvezetőnkkel!
dec. 14
19:18
A hét karikatúrája: Kötelesség (Autószektor)
.
dec. 14
19:18
Az algoritmus arat – mesterséges intelligencia az agráriumban (Magyar Mezőgazdaság)
A mesterséges intelligencia a mezőgazdaságban precíz adatgyűjtéssel, elemzéssel és döntéstámogatással segíti a gazdálkodókat. Növeli a hatékonyságot, csökkenti a költségeket és kulcsszerepet játszik a fenntartható termelésben.
dec. 14
19:18
Esküvői fotósok, mik a jelei, hogy a házasság nem lesz tartós? (Bien)
Fotósként sok mindent lát az ember, főleg az esküvőre specializált szakemberek tudnak érdekes dolgokat megfigyelni, ahogy az alábbi tíz esetben is történt. 1. Anyagiak Anyám egyik barátnőjének fotóztam az esküvőjét. Rengeteg vendég volt, drága helyszínen, sok-sok virággal, négyemeletes tortával. Az örömapa kicsit becsiccsentett és keserűen megemlít
dec. 14
19:18
Így fizethetsz mesekönyvvel a kávézóban – december 22-ig várják az adományokat (Hóvége)
Kellemest a hasznossal: a leadott könyvek jó kezekbe kerülnek, cserébe pedig vendégül látnak egy meleg italra.
dec. 14
19:20
Dobrev Klára bejelentkezett a legkeményebb feladatra: Magyar Péter válaszát várja (Mandiner)
Megindult a mocorgás a pozíciókért.
dec. 14
19:24
Kikaptunk a lengyelektől is a budapesti válogatott hokitornán (Infostart)
Az utolsó, negyedik helyezett magyar férfi jégkorong-válogatott 5-2-re kikapott a lengyel csapattól a budapesti Sárközy Tamás Emléktorna vasárnapi zárómérkőzésén.
dec. 14
19:24
Beatriz Serrano: Elégedetlenség (Telex)
A spanyol Beatriz Serrano műve a toxikus munkahelyi kultúra, az egzisztenciális szorongás és a kiégés regénye. Olvasson bele!
dec. 14
19:30
Végletekig túlterheltek a csomagküldők karácsony előtt, az egyik cég raktárában akár másfél órát is várakozni kell (SzMo)
Van, ahol az ügyfélszolgálat elérhetetlen, a csomagkövető nem pontos, sokaknak már csak a személyes roham maradt. A cég szerint a helyzet nem drámai, de a vásárlók mást tapasztalnak.
dec. 14
19:30
Tíz éve a célkeresztben (Demokrata)
Magyarország 2016-ban vált veszélyessé Brüsszel számára.
dec. 14
19:30
Puzsér a Szőlő utcához ment tüntetni, ám ehhez a fogvatartottaknak is volt egy-két szava: "Haljatok meg, liberális kutyák!" (Mandiner)
Puzsér Róbert a közösségi oldalán arra buzdította a követőit, hogy a Polgári Ellenállás vasárnapi demonstrációján együtt vonuljanak a Szőlő utcai javítóintézethez.
dec. 14
19:30
Rémisztő dolog derült ki a pilótákról: sokan elrejtik a mentális egészségi problémáikat, hogy tovább dolgozhassanak (naphire.hu)
A pilóták több okot is említettek arra, hogy miért nem mernek előállni a mentális kihívásaikkal, köztük a légitársasági szabályokat, a hatósági előírásokat és a társadalmi megbélyegzést.
dec. 14
19:36
A norvégok a női kézi-vb-t is megnyerték, a mieinket kiejtő Hollandia a negyedik (Infostart)
Csodaszépen búcsúzott Katrine Lunde: az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
dec. 14
19:36
Az ellenség kegyetlen, a harctér véres (Demokrata)
Nincs más választásunk, mint fölvenni a kesztyűt és megtartva a magunk méltóságát elfoglalni a hálót, avagy a netet.
dec. 14
19:36
Ők uralják a világot – a németek sem tudták megállítani őket (Mandiner)
Nincs rájuk ellenszer!
dec. 14
19:36
Történetek adventre a Literától 2025. – 2. rész (Litera)
Advent idején kortárs írók és költők olvassák fel történeteiket a Litera Facebook és Instagram oldalán, mindennap egy új szerző. A második héten Szabó Borbála, Gerlóczy Márton, Ráday Zsófia, Szenderák Bence, Tóth Marcsi, Peer Krisztián és Csordás Kata olvasott fel nekünk, ezeket most egyben mutatjuk be.
dec. 14
19:42
Illemszabályok, amiket mindenkinek ismernie kell! (Magyar Hírlap)
Avagy mit tegyünk és mit ne, ha vendégségbe hívnak.
dec. 14
19:44
A magyar zsidó közösség is döbbenten áll a brutális támadás előtt (Magyar Hírlap)
"Egy békés vallási megemlékezés vált a gyűlölet és az erőszak célpontjává".
dec. 14
19:48
A bedeszkázott kirakatok mögötti valóság – Az önkormányzati helyiséggazdálkodás rendszerszintű problémái (Portfolio)
A nem lakáscélú önkormányzati helyiségekkel kapcsolatos gazdálkodás problémáiról és az abban rejlő lehetőségekről szóló hétrészes cikksorozatunk első részében bemutattuk az önkormányzati helyiséggazdálkodás fontosságát a városfejlesztésben. Feltártuk az ingatlanportfólió nagyságát és helyzetét (különös tekintettel a fővárosra), valamint azt, hogy e
dec. 14
19:48
"Mi nem a Jézuskát vártuk, hanem azt, hogy apám végre kijózanodjon" (WMN)
A függők és a hozzátartozóik is jó eséllyel olyan családokból jönnek, ahol a karácsony fájdalmas élményekkel volt tele. Ezek a minták gyakran tovább öröklődnek, és az ünnepi időszak akkor is rendkívül megterhelő lehet, ha valaki évek óta felépülésben van. Mi segíthet az érintetteknek, és mi a családtagoknak?
dec. 14
19:48
A Tisza a középosztály megsarcolásával készül az igazságos Magyarországra (Demokrata)
Ha a Tisza kormányra kerülne, a vagyon "tartásáért" is fizetni kellene.

Keresés