Krasznahorkai Lászlót hosszasan méltatták, mielőtt átvette volna az irodalmi Nobel-díjat Svédország királyától. Mi történt? Szerdán, 16 órától tartották Stockholmban a Nobel-díjak átadóünnepségét, ahol Krasznahorkai László is átvehette irodalmi Nobel-díját – írja a 24.hu. Az irodalmi díj mellett a fizikai, kémiai, orvosi-élettani és közgazdasági el
Videó! "Húzzanak el a fenébe! […] Utolsó senkiházi embertelen senkik maguk" – vagdalkozott a nullaszázalékos Párbeszéd képviselője, akit Latorcai János fegyelmezett meg.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a BorsodChem hosszú távú innovációs és képzési együttműködést indít, amelyben kutatók és ipari szakemberek közösen dolgoznak a gyártást hatékonyabbá tevő technológiai fejlesztéseken, miközben a hallgatók gyakorlatorientált képzési lehetőségekhez jutnak.
A nemzet biztonságát szeretnék ezzel is garantálni. Ha a javaslatot elfogadják, a magyaroknak is meg kell mutatniuk, miket is posztoltak az évek során.
A kvízek régóta részei a mindennapjainknak és sokkal mélyebb gyökerekkel rendelkeznek, mint elsőre gondolnánk. Bár ma már főleg online formában találkozunk velük, a történetük jóval korábban kezdődött.
Videó! A Tisza Párt végrehajtási tervet adna le arról, hol szállásolná el az illegális migránsokat, milyen szociális juttatásokat, lakhatást adna nekik – mondta Rétvári Bence.
A színész szerint a folytatásból hiányzik a lényeg, a morális tartás. Elárulta, már az első filmnél is harcolnia kellett a felesleges szexjelenetek ellen.
A Pfizer a svájci leányvállalatánál több száz munkahelyet számol fel: a jelenlegi mintegy 300 fős állományt az év végéig körülbelül 70 főre csökkenti egy többéves, globális költségcsökkentési program részeként.
A falusi vásáron a kápsáló gyerekek gyűjtöttek, köztük egy furfánt lacibetyár, aki buzgón bojtorkodott, miközben a kupcihér éppen a munka dandárját kerülte. Ezek a régi magyar szavak egykor elevenen éltek a nyelvben – most pedig újra felidézzük őket.
Bár ez Montenegróban történt, valószínűleg Magyarországon sem lehet ismeretlen az a jelenet, amelyben két férfi találkozott a montenegrói főváros, Podgorica egyik utcájában és az egyik egy kriptotárcából átmozgatott egy másik tárcába 70 USDT-t és kapott érte 60 eurót készpénzben. Aktuálisan ugyanis így megy leginkább a kriptovaluták váltása valódi
Guillaume Faury, az Airbus vezérigazgatója szerint a vállalat idén várhatóan alulmarad a Boeinggel szemben a megrendelési versenyben, noha továbbra is piacvezető a leszállított gépek és a rendelésállomány nagysága alapján.
New Yorkban tartották a Magyar menyegző egyesült államokbeli premierjét kedden. A Mozgókép Múzeumának mozitermében tartott vetítésen Káel Csaba rendező és Lajos Tamás producer, operatőr képviselte a film alkotóit - adta hírül az MTI. A filmet Magyarországon januárban mutatják majd be.
Donald Trump elnök tovább szigorítja a külföldi látogatókra vonatkozó utazási szabályokat, az Egyesült Államok a tervek szerint közösségimédia-ellenőrzést vezet be egyes turisták esetében - tudósított a Cnbc.
A listakészítés nehéz, igazságtalan és szubjektív műfaj, mi mégis immár tizenharmadik éve rangsoroljuk az év olvasmányait. Idén is összegyűjtöttük az 50 kedvenc könyvünket, amit szerintünk nem érdemes kihagyni az idei felhozatalból – ez a harmadik rész. Így olvastunk mi, a Könyves Magazin szerkesztősége 2025-ben. A korábbi részeket olvasd el Itt (5
A Nobel-díjas íróra kíváncsiak az örmények, a mongolok és az arab világ. Mi a Krasznahorkai-titok? Milyen angolra vagy lengyelre fordítani a műveit, és milyen élmény olvasni Az ellenállás melankóliájának mondatait, amelyek átlagosan 46,87 szóból állnak?
Eddig már közel 500 ügynökségi és megbízói nevezés érkezett a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) idei Marketing Diamond Awards felhívására, így továbbra is a legtöbb nevezést vonzó hazai szakmai díjnak számít. A szövetség idén is azokat a megoldásokat keresi, amelyek bizonyítják, hogy nem pusztán a büdzsé mérete számít, hanem a szakmaiság, a kreatí
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) szakértői figyelemmel kísérnek. Ezúttal a Lengyelországból indult, és a fiatalok körében gyorsan elterjedt "Szon Patrol" TikTok-trendet tanulmányozták - közölte a hatóság
Donald Trump elnök tovább szigorítja a külföldi látogatókra vonatkozó utazási szabályokat, az Egyesült Államok a tervek szerint közösségimédia-ellenőrzést vezet be egyes turisták esetében - tudósított a Cnbc.
A világ legnagyobb vízisport-vására, a boot Düsseldorf 2026-ban is vonzó úti cél lesz a hajózás különféle területei iránt érdeklődők számára. A vitorlázás mindig is központi eleme volt a vásárnak, és ennek megfelelően képviselteti magát, a témához kapcsolódóan számos érdekes modellt és újdonságot tekinthetnek meg a látogatók – sokat közülük akkor e
Aki járt már Budapesten, valószínűleg már metrózott, villamosozott vagy buszozott valahová a városon belül. A közösségi közlekedésért a fővárosban ma a BKK felel, a köznyelvben pedig még mindig a "békávézás" a tömegközlekedés szinonimája. Te is gyakran jársz busszal, villamossal, metróval? Ismered a legforgalmasabb vonalakat? Fejből tudod, melyik j
Ma az autók technológiailag fejlettebbek, kényelmesebbek és terjedelmesebbek, mint akár csak egy évtizeddel ezelőtt. A garázsok, parkolóhelyek és boxok mérete viszont változatlan maradt. Ez a modernitás rövidzárlata. Ezen ellentmondás feloldására egy intelligens mobilitási termék került kifejlesztésre. Egy 100%-ban Olaszországban gyártott rendszer,
Az ünnepi időszak minden évben ugyanakkor kezdődik, mégis egészen más ritmusban talál ránk. Van, amikor már novemberben teljes karácsonyi lázban égünk, máskor pedig december közepén is távolinak tűnik a karácsonyi hangulat, amely gyerekkorunkban olyan könnyen jött. A rohanás, a feladatok sokasága és az év végi lezárások gyakran felülírják azt a ráh
Közeleg a céges ünnepi buli, te pedig megint ott állsz a szekrény előtt azzal az ismerős kérdéssel: "Ez túl irodai? Ez meg túl sok?" Jó hírünk van: nem kell kompromisszumot kötnöd a kényelem és az ünnepi stílus között. Ebben a válogatásban olyan szetteket mutatunk, amelyek egyszerre elegánsak, hordhatóak és pont annyira különlegesek, amennyire egy
A gyenge 2023-as év után 2024-ben elindult élénkülés 2025-ben határozott növekedéssé erősödött a hazai lakáspiacon. A Duna House i szakértői szerint ezzel együtt is óvatos optimizmus lengi be a 2026-os ingatlanpiaci kilátásokat: a támogatott hitelek továbbra is élénk keresletet biztosítanak, miközben a 2025-ben megugró árak visszafoghatják a tranza