2024-ben a Time magazin Donald Trumpt választotta az év emberének, a befektetők idén jóval meglepőbb győztesre számítanak. Mi történt? A Polymarket előrejelzési piac állása szerint a befektetők azt tartják a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy 2025-ben a Time Magazin a mesterséges intelligenciát választja az év emberévé. Az MI győzelmére már több
Az ünnepek előtti időszakban érdemes a mennyiség helyett a minőségre törekedni, különösen az ajándékok esetében. A hazai tervezők különleges, kézzel készített termékei személyesebbé tehetik az ajándékozást.
Egy, az agrárgazdaságban működő, fiktív vállalatcsoport folyamatait mutatta be példamodell segítségével Csige Lilla, a Cad+Inform folyamat-szimuláció üzletfejlesztés vezetője az Agrárszektor 2025 Konferencián. A szakember előadásában többek között arról is beszélt, hogy a szimulációnak több tanulsága is volt, ilyen például az, hogy digitális fekete
Tavaly év végéig mintegy 1300 milliárd forintnyi közpénz landolt titkos magántőkealapokban – ez is elhangzott a Transparency International Magyarország (TIM) minapi konferenciáján, amelyet a szervezet a korrupcióellenes világnap alkalmából rendezett meg.
A magyar választás kimenetelére is lehet fogadni az oldalon, valaki pedig annyival shortolta a Tisza vezetőjét, hogy kilengett a piac. De csak egy időre.
A nyomozó ügyészség tegnap kezdődött akciója nyomán már hét terheltje van a Szőlő utcai botránynak. Ma újabb négy embert vett őrizetbe a rendőrség. Mutatjuk a döbbenetes részleteket. A Központi Nyomozó Főügyészség kedden a Szőlő utcai javítóintézetben történt házkutatás után adott hírt az újabb őrizetbe vételekről, ahogy azt megírtuk a Mosthir.hu-n
A Nemzetgyűlésben elfogadták a 2026-os évre vonatkozó társadalombiztosítási és költségvetési tervezetet, ami Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő szerint egy biztató jel a kormány számára. A Milton Friedman Egyetem adjunktusa az InfoRádióban elmondta: a Szenátus várhatóan hozzá sem nyúl a tervezethez, hanem jóváhagyja a nemzetgyűlési válto
A kormány a rendőröket is beküldi az intézetekbe, hogy rendet tegyenek. A jogvédők szerint ezzel csak a börtönökben tapasztalt elhallgatási mechanizmusokat ültetik át a gyerekek közé.
Rendhagyó év volt 2025 a hazai lakáspiacon, mivel egy naptári éven belül két markáns keresleti hullám is érte a szektort: az év elején az állampapírokból felszabaduló tőke, majd nyár végétől az Otthon Start Program (OSP) bejelentése generált rekordközeli aktivitást.
A következő években teljesen átalakulhat Európa energiarendszere: az Európai Bizottság bemutatta a "European Grids Package" nevű átfogó javaslatcsomagját, amely egyszerre kezelné a kontinens villamosenergia-hálózatának krónikus fejlesztési igényét, a megújuló kapacitások integrációjának akadályait, a lassú engedélyezést, a külföldi energiafüggést é
Szerda 11 órától kezdődően a rendvédelmi szervek látják el a javítóintézetek irányításával és fenntartásával kapcsolatos feladatokat, miután megjelent a Magyar Közlöny legfrissebb rendelete, így reagálva a Szőlő utcai intézményben történt esetekre.
Lena Headey és Gillian Anderson egymásnak feszülnek, miközben egy csendes kisváros minden sarka újabb halálos konfliktust rejt. Nem túl mély, de annál szórakoztatóbb, és pontosan ettől olyan könnyű rákattanni. Kritika.
A közép-európai adatközponti piac évről – évre dinamikus növekedést mutat. Az évtized végére akár meg is haladhatja a 7 milliárd dollárt a forgalom ezen a területen. A növekedés egyik legfontosabb csomópontja Prága, amely Németország, Ausztria, Lengyelország, Szlovákia és hazánk irányába is kulcsszerepet tölt be. A régiós adatközpontok a magyar vál
A WhyWeDream brand alkotója, Trunk Tamás (Dablty) bejárta Európa minden szegletét, hogy felkutassa azokat a gyártókat, akik a Louis Vuitton, Maison Mihara, Lanvin vagy Jacquemus márkákkal dolgoznak.
2025 novemberében folytatódott a hazai használtautó-piac szerkezetének átalakulása: több olyan trend is egyértelműen kirajzolódott, amely hosszabb távon is meghatározhatja a piac működését. A Használtautó.hu adatai szerint a dízelek iránti érdeklődés meredeken visszaesett, miközben az elektromos és hibrid modellek iránti kereslet tovább erősödött.
A washingtoni Pénzügyminisztérium szankciós hivatala, az OFAC új engedélyt adott ki, amely 2026. január 17-ig lehetővé teszi az Oroszországhoz köthető Lukoil külföldi érdekeltségeiről szóló tárgyalásokat és bizonyos karbantartási munkálatokat.
Az építésgazdaságot érintően jelenleg 10 kartell eljárás van folyamatban a nemzeti versenyhatóságnál, melyekben összesen 70 cég érintett. A GVH szakértői több mint 500 tendert vizsgálnak, az ügyek között több közbeszerzési kartell gyanú is van.
Isztambul és Antalya után egy harmadik közvetlen járatot is indít a Wizz Air a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről Törökországba. A török főváros, Ankara először szerepel a diszkont légitársaság kínálatában. –…
Keanu Reeves korábban több hónapon keresztül forgatott Budapesten, 2026-ban pedig visszatér Magyarországra, ahol koncertet ad zenekarával. A rajongók akár közös fotót is készíthetnek vele – bár ez korántsem lesz ingyen!
A Tisza Párt képviselőjelöltjeinek megtanították, hogy nem mindig az újságíró kérdésére kell válaszolni, és a terepen kell megnyerni a választást. Magyar szerint a Szőlő utcai ügyben a felelősség a kormányé, ezért Orbán Viktor lemondását követelik szombaton Budapesten.
Az Országgyűlés 151 igen szavazattal, 24 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül fogadta el fogyasztóvédelmi tárgyú törvényeknek a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatását és jogharmonizációt célzó módosítását.
A tervek szerint az EU 210 milliárd eurónyi orosz állami vagyonból hitelezne Ukrajnának, Orbán többször jelezte: vétóra készül. Mi történt? Gyorsított eljárásban, még az európai vezetők jövő heti csúcstalálkozója előtt hoznának döntést a befagyasztott orosz vagyon sorsáról az EU-tagállamok, annak érdekében, hogy megkerüljék Orbán Viktor és Magyaror
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői figyelemmel kísérnek. Ezúttal a Lengyelországból indult, és a fiatalok körében gyorsan elterjedt "Szon Patrol" TikTok-trendet tanulmányozták. Ennek lényege, hogy
A veszélyt a cég hollandiai gyárából jelezték, miután a mintákban súlyos mikrobiológiai hibát találtak. A méreganyag hányást és hasmenést okozhat a csecsemőknél.
Idén 0,4 százalékos bővülést, jövőre fokozatos, összességében 2,8 százalékos növekedést eredményező élénkülést várnak a gazdaságban az MBH Bank elemzői. Véleményük szerint az árrésstop meghosszabbítása és kiterjesztése jelen pillanatban segít féken tartani az árak emelkedését, így az infláció akár 2026 közepéig a jegybank toleranciasávjában maradha
Az 55 éves first lady a minap egy fekete-fehér outfitben tűnt fel a virginiai Quanticóban, ahol rászoruló gyerekeket látogatott meg. A jótékonysági esemény után fehér kabátja egyből a szezon slágerdarabja lett.
Erős hetet zárt a nemzetközi fintech-szektor: a múlt hét három legnagyobb tőkebevonása együtt közel 1,2 milliárd dollárra rúgott. A rangsort a predikciós piacok sztárja, a Kalshi vezeti, mögötte az AI-vezérelt egészségbiztosítást építő Angle Health és a középvállalatokra fókuszáló Flex végzett. 1 milliárd dolláros tőkebevonást zárt a Kalshi, a pén
A Duna szombat esti zenés showműsora, a Csináljuk a fesztivált! töretlenül sikeres: a december 6-i első előválogató nemcsak az idei, hanem az eddigi évadpremierek közül is a legerősebb eredményeket hozta. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az epizód átlagos nézettsége megközelítette a 400 ezer főt, miközben közönségaránya az első adások történe
A javítóintézet munkatársait reggelre gyűlésre hívták, de nem árulták el nekik, miért. A HVG-nek nyilatkozó gyógypedagógus később elmondta, megtiltották neki, hogy beszéljen a sajtónak.