Magyarország elkötelezett a Közel-Kelet békéje és stabilitása mellett, az ENSZ libanoni missziójában aktívan hozzájárul a térség békéjének és biztonságának előmozdításához – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, aki hivatalos libanoni útja során felkereste az ENSZ Libanoni Békefenntartó Misszióját (UNIFIL) és találkozott a
Néhány munkavállaló joggal retteghet attól, hogy idővel a mesterséges intelligencia miatt elveszíti az állását. Ezúttal az is kiderült, hogy a nők vagy a férfiak vannak-e nagyobb bajban.
A mempool (memory pool) a Bitcoin hálózat „váróterme”: ide kerülnek a még nem blokkláncra írt tranzakciók. A bányászok innen válogatnak, és jellemzően azokat emelik be először, amelyek magasabb díjat fizetnek. Fontos, hogy nem egyetlen központi mempool létezik: minden teljes csomópont a sajátját kezeli, ezért a függő tranzakciók készlete gépenként
November 11. és 19. között, 22. alkalommal tér vissza a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. Az idei fesztivál mottója az Együtt létezünk, ennek a jegyében állt össze a 11 szekció, benne a világ minden tájáról érkező filmekkel, köztük négy magyar alkotással is. A Filmhu podcast legújabb adásában a Nemzetközi és Magyar versenyprog
Ha furcsa foltokat látsz a kenyér tetején, ne vágd le és ne próbáld megmenteni! Nem penészről van szó, hanem sokkal veszélyesebb szennyeződésről, ami akár komoly betegséget is okozhat
Eszter a kezébe temette az arcát. – Muszáj most erről beszélnünk? Szerinted ha egy színdarabban lennénk, akkor ez dramaturgiailag hiteles lenne? – kérdezte, majd váratlanul mégis megjegyezte: – A fogorvosunk második generációs holokauszt-túlélő. Szuper humora van, de egyszer ezt írta: – Tömeggyilkos nemzet. Büntetésből sohasem lesz boldog. – Molnár
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosa kész átadni harmadik félnek a vállalat feletti irányítást, és a működési engedély meghosszabbítását kérte az amerikai pénzügyminisztérium alá tartozó Külföldi Vagyonellenőrzési Hivataltól (Ofac) - közölte a szerb energiaügyi miniszter kedden.
A One Veszprém HC a Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában a norvég Kolstad Handball vendége lesz: a két csapat még soha nem találkozott egymással, a derbit szerda este 18.45-től rendezik a trondheimi Kolstad Arénában.
A lengyel függetlenség napja alkalmából százezres nagyságrendű tömeg vett részt kedden Varsóban a konzervatív körök által hagyományosan megrendezett meneten, a résztvevők között ott volt Karol Nawrocki államfő és több ellenzéki politikus.
A kivi nem csupán egy egzotikus gyümölcs, hanem igazi szuperélelmiszer, amely számos egészségügyi előnnyel kecsegtet. Az immunrendszer támogatásától kezdve az alvásminőség javításáig, ez a gyümölcs minden szempontból megérdemli a figyelmet. Ami pedig a valódi szuperereje, hogy úgy alszol majd tőle, mint a bunda!
Hol húzódik a határ a valóságshow és a terápia között? Etikus-e, amit a Házasság első látásra című műsorban láthatunk? Rezek Bori írása arra keresi a választ, meddig etikus a nézők szeme láttára feltárni valakinek a gyerekkori fájdalmait – és kié a felelősség, ha a "kísérlet" utáni valóság is sebeket hagy.
Herszonnak többletvédelmet kell biztosítani, mert a város havonta ezerszeresen ki van téve az orosz drónok támadásainak, a fenyegetés gyakorlatilag állandó – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki kedden biztonsági értekezletet tartott a dél-ukrajnai városban. Az államfő abból az alkalomból látogatott a frontvonal közelében fekvő Hers
A járványügyi hatóság azonnal megkezdte a vizsgálatot és a kontaktszemélyek felkutatását. Egyelőre nem tudni, hány emberrel érintkezett a férfi az eset óta.
Kína azzal vádolja az amerikai kormányt, hogy a birtokában lévő 127 000 BTC eredetileg egy kínai bányászpoolból való, amit egy kibertámadás során tulajdonítottak el. A China’s National Computer Virus Emergency Response Center (CVERC) nevű kínai kiberbiztonsági szervezet egy technikai jelentést tett közzé, amelyben azt állítja, hogy az amerikai korm
A menstruáció előtti időszak az, amikor felrúgunk minden szabályt, keresztbe húzzuk a diétát és pillanatokra még a bikini body-ért folytatott küzdelemnek is véget vetünk annak érdekében, hogy csillapítsuk kielégíthetetlen étvágyunkat. Bizonyára számodra is ismerős a jelenség, mikor a premenstruációs fázisban úgy érzed, hogy szinte bármit meg tudnál
A januári Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott 5-2-re nyert kedden felkészülési mérkőzésen a kontinenstorna egyik házigazdája, Litvánia ellen.
Vajon a kapcsolódás már az anyaméhen belül elkezdődik? Lehetséges tudatosan felkészülni az anyaságra? Mit érez egy kisbaba, amikor megszületik? Mi az aranyóra? Milyen gyakori a szülés utáni depresszió? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a Lélekutakon következő része.
Az évek során rengeteg név kapcsán merült fel, hogy ő lehet Satoshi Nakamoto, a Bitcoin titokzatos megalkotója. A legismertebb gyanúsítottak között van-volt Hal Finney, Nick Szabo, Adam Back, David Kleiman, Len Sassaman, Craig Wright és még Elon Musk neve is felmerült Jack Dorsey mellett. A kiterjedt spekulációk és nyomozások ellenére egyik állítás
Fotó: AKA "Az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. és az A-WAY Zrt., az M5-ös autópálya üzemeltető társasága, gondos előkészületekkel biztosítja a téli közlekedés biztonságát és zavartalanságát. 2025. november 10-től karbantartó flottájuk teljes készenlétben áll a téli időjárási körülmények kezelésére, melyet a rendszeres útellenőrzésekkel és felk