Donald Trump ügyvédje azt követeli a BBC-től, vonja vissza a „hamis, rágalmazó és gyújtó hangvételű” állításait, különben 1 millárd dolláros pert indítanak ellenük.
Idén négy kategóriában hirdetnek győztest: országos intézetek és klinikai központok, vármegyei irányító kórházak, városi vagy szakkórházak és szakrendelők. Bese Nóra, a Kórházi Egészségfejlesztési Program kommunikációs vezetője az InfoRádióban elmondta: egyre több olyan kezdeményezéssel találkoznak, amelyek nem elsősorban a pénzen múlnak, hanem az
A javuló szeptemberi és első három negyedévi megrendelési és forgalmi adatok tükrében kilábalni látszik a válságból a német elektromos és digitális ágazat a Zvei ágazati képviseleti szervezet legfrissebb jelentése szerint.
Az Uniswap a 2021-es bikapiac egyik sztárjaként van jelen a piacon, miután a vezető decentralizált kereskedési platform akkoriban óriási kereskedési volumennek adott helyet. Bár az elmúlt években több alkalommal is megpróbált kitörni a piac felemelkedésekor, az UNI messze elmarad történelmi csúcsától és jelenleg sem sokkal kereskedik lokális mélypo
A magyar szabadság ügye elveszett már. Görgey Artúr tábornok letette a fegyvert Világosnál, az utolsó előtti erődítmény, Pétervárad is kapitulált. Egyedül Komárom várát őrzi még a mindenre elszánt, hősi harcra, akár halálra is kész honvédsereg. Klapka György a fővezérük, az a fiatal, de már bölcs tábornok, aki mindaddig helytáll, amíg csak a hazasz
A Solana mára az egyik legolcsóbb és leggyorsabb Layer-1 lett, ahol hétköznapi felhasználók és tokenindítások egyaránt otthonosan mozognak. Ahhoz viszont, hogy más láncokról pénzt hozz be vagy vigyél ki, hídra van szükség. Összefoglaltuk, hogyan működnek a hidak, mire figyelj biztonságban és költségben, és mit tud az öt legjobb megoldás: Wormhole,
Megdöbbentő interjút adott az A-listás világsztár. George Clooney nemrég arról beszélt, hogy élete egyik legszürreálisabb élménye az volt, amikor hazánkban forgatta a Grizzly című film második részét.
Orbán Viktor az ATV Mérleg című műsorában számos témáról, így az amerikai tárgyalásokról, a nyugdíjakról és a fővárosról is szót ejtett Rónai Egon műsorvezetővel.
A tél divatja mindig a rétegezésről, textúrákról és a gondosan megválasztott kiegészítőkről szól. Egy jól megválasztott sál képes egy pillanat alatt elegánsabbá, játékosabbá vagy épp modernné tenni a megjelenést.
A múlt évben indult rekordhosszúságúra nyúlt madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány az idén a libahúsból és a hízott libamájból. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) és a Baromfi Termék Tanács (Btt) közös körképe szerint a belső fogyasztást és az exportpiacokat is ki tudják szolgálni az ágazat szereplői kiváló minőségű magyar libahússal.
Király Gábor és Juhász Roland is bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott eredményesen zárja le a héten a csoportszakaszt a világbajnoki selejtezőben, és szeretné, ha a pótselejtezőt is sikerrel venné.
A hatóság ismeretlen tettes ellen, információs rendszer vagy adat megsértése bűntett gyanúja miatt indította meg az eljárást a Tisza Világ botrány kapcsán - közölte ma a Rendőrség.
Túlesett a térdműtéten Tóth Balázs, a magyar labdarúgó-válogatott és az angol másodosztályban szereplő Blackburn kapusa, akinek a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, így már december közepén újra pályán lenne.
Jelentős értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettének és vétségének megalapozott gyanúját közölte a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójával és társával a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ismét felajánlotta az Egyesült Államoknak, hogy folytassák a Vlagyimir Putyin és Donald Trump között tervezett budapesti csúcstalálkozó előkészületeit, amely október végén valósult volna meg – írja a Moscow Times.
Szentkirályi Alexandra egy kamu iMessage-beszélgetést posztolt a miniszterelnökkel. A Trump-találkozót dicsérő üzenetben olyan szlenget használtak, amitől felrobbant a TIkTok.
Sok szempontból volt különleges az idei Superbody, a legnagyobb magyar testépítőverseny, melyen mintegy 94 versenyző állt színpadra és versenyzett a 15 millió forintos összdíjazásért. Ez a Superbody most többről szólt, mint a sportág hazai tehetségeinek versenye: a Scitec Nutrition idén örök emléket állított a tragikus hirtelenséggel elhunyt legend
A mintegy 11,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházáshoz a kormányzat 1,1 milliárd forint támogatást nyújtott, így segítve új munkahelyek létrehozását.
A Bodor Tibor Kulturális Egyesület elnöke, Puskás Kata Szidónia karitatív tevékenységéért és az emberek életének jobbá tételéért Kulturális és Értékteremtő Életműdíjat vehetett át a Gróf Széchenyi Család Alapítványtól, a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi termében 2025. november 7-én tartott ünnepélyes díjátadón.
Egyre több elhagyatott kastély bukkan fel a neten, de az egyik legutóbbi fotósorozat még az urbex-rajongókat is megállásra késztette. A képeken többek között egy omladozó bálterem látható, közepén egy régi zongorával - mintha csak pár perce hagyták volna ott az utolsó hangverseny után.