Az ATV Híradó által megkérdezett szakértő szerint a gyermekvédelem területén a legfontosabb a szakemberhiány orvoslása, a nevelőszülők számának, illetve a lakásotthoni és gyermekotthoni férőhely növelése lenne, ahogy az ágazatban dolgozók béremelése is égető kérdés.
Új modellcsalád robbant be a Certina kollekciójába ahogy az őszi szellők elérték a svájci völgyeket. A DS-X a felfedezőket, kalandorokat, túrázókat szólítja meg elsősorban. És mindenki mást is természetesen, akiket
Káosz és pánik tört ki az alabamai Montgomeryben, amikor egy vásári tömeg közepén lövések dördültek el. Két ember életét vesztette, tizenkettő megsérült – hárman közülük életveszélyesen. A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövetők után.
Ismét történelmi csúcsra futott a bitcoin (BTC): a kriptovaluta árfolyama a vasárnapi ázsiai kereskedési órákban elérte a 125 689 dollárt. A hét egészét tekintve a BTC 11 százalékkal drágult. A kripto szárnyalását több tényező is táplálja. Az amerikai kormányzati leállással összefüggő bizonytalanság újabb lendületet adott a kriptopiacoknak: a tőzsd
ma várható, hogy az időjárás Magyarországon változó lesz. A reggeli órákban a keleti országrészben még előfordulhat gyenge eső vagy zápor, míg más tájékon az ég felhős, de csapadék nem várható.
Kifogytak az oktatóanyagokból a nagy MI-modellek, mint az OpenAI ChatGPT-je, vagy a a Google Gemini – állítja a Goldman Sachs vezető adatmérnöke. Számos szakember azt állítja, elértük az "adatcsúcsot" és a gyors fejlődésnek ezzel tulajdonképpen vége.
Szeptember után, októberben is a menet közbeni telefonálást és a biztonsági öv használatát is ellenőrzik a rendőrök jövő hét hétfőtől a ROADPOL közlekedésbiztonság keretei között.
Az XPeng és a Nio kínai elektromos járműgyártók rekordszámú autót értékesítettek szeptemberben, miközben a Li Auto eladásai már a negyedik egymást követő hónapban csökkentek.
Egy felmérés szerint a távmunkát előtérbe helyező vállalatok sikere nem a beléptető kártyák használatán, hanem a tehetségekhez való hozzáférésen, a bizalmon és a kapcsolaton múlik.
Reggelente hiába mosott fogat este, mégis kellemetlen, keserű vagy fémes szájízzel ébred? Egy szakértő elárulta, mi állhat a hátterében – és hogyan tehetünk ellene.
A gyilkos galóca az egyetlen életveszélyes mérgező gomba idehaza, a felismerése életet menthet. Éppen ezért már interaktív térkép is segíti a gombászokat.
Az elmúlt hetekben több helyszínen is a szakképzés és tehetséggondozás került a figyelem középpontjába. A bemutató üzemek fejlesztésétől a duális képzés bővülésén át egészen az űrkutatási versenyekig: Magyarország szakképzési rendszere egyre korszerűbb, jövőorientáltabb és sikeresebb. Gyöngyös: technológiai és szemléleti megújulás az erdészeti okta
Testsúlycsökkentő műtétje után sokféle diétával próbálkozott Chuck Carroll podcaster, hogy a fogyás tartós maradjon, de csak a növényi alapú étrend vált be neki. A férfi több mint száz kilótól szabadult meg, miután 27 évesen felismerte, muszáj változtatnia, vagy talán a harmincadik születésnapját sem éri meg. Egykor 190 kilogramm volt Chuck Carroll
Orbán Viktor az ukrajnai háború kitörését követően két alapelvet fogalmazott meg. Az egyik, hogy az ukránok nem nyerhetnek, a másik, megoldást csak egy amerikai-orosz egyezség hozhat. A két alapelv megbukott, az ukránok három és fél év után is harcképesek, amerikai-orosz egyezség meg nincs.
Az Otthon Start Program (OSP) rövid idő alatt új fejezetet nyitott a lakáshitelezésben, a kölcsön összege, a futamidő, de a támogatott konstrukciók arányának előretörése révén is – derült ki az Azénpénzemnek adott banki válaszokból. Úgy tűnik, a hitelintézetek szinte mindent bevetnek az ügyfelek magukhoz csábításáért.
Nagyobb és vastagabb falevélrétegre hajtva a járművek fékútja és féktávolsága megnövekedhet, ami akár stabilitásvesztéssel is járhat. A falevelek ráadásul eltakarhatják az úthibákat vagy a mély kátyúkat, ami komoly baleseteket is okozhat.
Október 10-én ismét terítékre kerül Magyarország államadósságának besorolása a világ egyik legnagyobb hitelminősítőjénél, az S&P Global Ratingsnél. A tét óriási: az ország jelenleg még a befektetésre ajánlott kategóriában van, de csak hajszál választja el attól, hogy lecsússzon a bóvli sávba. A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők szerint azonba
Az autózás lassan másfél évszázada alatt számtalan autómárka létezett hosszabb-rövidebb ideig. Volt, amelyik sikeres évtizedek után tűnt el, volt, amelyik néhány évig is épphogy létezett. Mennyit tudsz róluk?
2025 júniusában először lett a napenergia az EU fő áramforrása: az energiamix 22%-át adta, miközben a megújulók aránya elérte az 54%-ot. Dánia, Lettország és Ausztria állnak az élen, míg Szlovákia és Málta sereghajtók.
Bár korábban is volt rá példa, a home office gyakorlata mégis a COVID hatására került igazán előtérbe világszerte. Az elmúlt öt év tanulságait most kezdi levonni a munkaerőpiac, de az már látszik: a nagyobb szabadság könnyen elszigeteltségbe fulladhat, és a szociális kompetenciák is veszélybe kerülhetnek. Mi lesz erre a megoldás?
A termékek minőségét tanúsító jelzések akkor jók, ha konkrétak és könnyen értelmezhetőek. A hatékonyságuk ugyanis nemcsak a mögöttük álló szabályozáson múlik, hanem azon is, hogy a fogyasztók számára mennyire egyértelmű, mit jelentenek – állapítja meg egy friss nemzetközi kutatás a Budapesti Corvinus Egyetem bevonásával.
Október 14–15-én ismét megrendezik a nagymúltú Műegyetemi Állásbörzét, amely nem csupán a munkaadókat és a hallgatókat hozza össze, hanem pontos képet is ad arról, milyen elvárásokkal lép a munkaerőpiacra a jövő műszaki értelmisége.Bár az idei évben csökkent a kiállítók és a nyitott pozíciók száma, a szervezők továbbra is hisznek a személyes találk
Mijazaki Hajao japán rajzfilmkészítőnek köszönhetően egy fél világ vált az anime kedvelőjévé – elég csupán a Chihiro Szellemországbanra, a Totoróra vagy A vándorló palotára gondolnunk. Az egészestés játékfilmeken túl azonban akad rengeteg lenyűgöző atmoszréfával és magával ragadó történettel bíró animesorozat is: ezek közül válogattunk össze néhány