2025. október 5. vasárnap

okt. 5
7:06
Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H; Szép kártyáival (KKV Magazin)
Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H Szép kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is
okt. 5
7:06
Amy után érkezik Barbara – eseménydús időjárásra számíthatunk vasárnaptól (Mandiner)
Szerdán már 17–20 fokos maximumhőmérsékleteket is mérhetünk.
okt. 5
7:12
Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad (Piac és Profit)
Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babis korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) nyerte a képviselőházi választásokat Csehországban – jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal. Az előzetes eredmények szerint az ANO a voksok 36 százalékát szerezte meg. Az eddig kormányzó, Petr Fiala leköszönő kormányfő vezette Együtt (Spolu) koalíc
okt. 5
7:12
Rongyrázás a köbön: Meghan Markle betekintést engedett 14 millió dolláros nappalijába (Life)
Ritka pillanatnak lehetünk szemtanúi: Meghan Markle betekintést engedett fényűző kaliforniai otthonába, ami láttán a rajongók azonnal számolgatásba kezdtek.
okt. 5
7:12
Ha ezt az összetevőt találja egy édességben vagy italban, inkább ne vegye meg (Magyar Nemzet)
Nem tudni, hogyan reagál rá hosszú távon a máj, a hormonrendszer vagy akár az idegrendszer.
okt. 5
7:12
Nem a saját életedet éled – a családi minták láthatatlanul irányítanak (Life&Body)
Gyakran ugyanazokat a mondatokat mondjuk, ugyanazokra a félelmekre reagálunk, és ugyanazokat a viselkedési mintákat követjük, mint a szüleink. Mintha egy láthatatlan forgatókönyv íródott volna belénk, amely generációról generációra adódik tovább. De vajon hogyan ismerhetjük fel ezeket a rejtett örökségeket, és mit tehetünk azért, hogy a saját életü
okt. 5
7:12
Miért reagálnak másként az ADHD-s gyerekek a büntetésre és a jutalmazásra? (Babanet)
Miért nem működnek a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél?
okt. 5
7:12
Régen táncoltak az emberek örömükben, amikor rátaláltak erre a finomságra (Vince)
Az agroinform.hu nemrég hosszabb cikket szentelt a különböző ehető gombafajtáknak. A Magyarországon elterjedtebb fajták mellett bemutattak igazi ritkaságokat is. Az egyik ilyen az itthon még kevésbé ismert maitake gomba. A
okt. 5
7:14
Slot még sosem került ilyen mély gödörbe, Szoboszlaiék súlyos kritikát kaptak (Magyar Nemzet)
Ha tényleg ezen múlt a meccs, az nagyon kellemetlen liverpooli szempontból.
okt. 5
7:18
A 2010 előtti világ térne vissza a Tiszával (Mandiner)
Akinek eddig kétségei voltak ezzel kapcsolatban, az hallgassa meg Tarr Zoltán alelnök legutóbb nyilvánosságra került szavait.
okt. 5
7:18
Jön az év meccse, Bognár György és csapata megint borsot törne a Fradi orra alá (Magyar Nemzet)
A Paks háromszor nyert már az Ftc otthonában, de meglesz-e a negyedik siker.
okt. 5
7:18
Szórakozás, nyaralás, ilyesmi? Már nem csak a hó végén nem fér bele (Hóvége)
Az uniós tagállamok közül az egyik legmagasabb Magyarországon azoknak az aránya, akik képtelenek megengedni maguknak egy egyhetes nyaralást.
okt. 5
7:18
Patrióta fordulat – Hatalmas győzelmet aratott a cseh jobboldal (Pesti Srácok)
Nem jött be a háborúpárti politika Petr Fiala pártjának. A cseh választásokon ugyanis visszatért Andrej Babiš és a Patrióta pártcsaládhoz tartozó ANO toronymagas győzelmet aratott, simán megszerezve az önálló kormányzáshoz szükséges többséget.
okt. 5
7:20
Tanulságos mese a libákról (Magyar Nemzet)
Egymást segítik a távolságok leküzdése érdekében, hogy mindegyikük célba jusson
okt. 5
7:24
Késik a járata? Így menti meg a mesterséges intelligencia az utazását! (Blikk)
Az utazás a legtöbb ember számára élmény, kaland és szabadság egyszerre – ám sokszor sajnos stresszes is. Ki ne izgult volna már azon, vajon tényleg a legjobb áron vette-e meg a repülőjegyet? Vagy azon, hogy minden szükséges dokumentum a kezében van-e? És mi történik, ha a járat késik vagy épp törlik?
okt. 5
7:24
"Négy métert repültem és a földön remegtem!": Csak egy e-mailt küldött el Tivadar, de majdnem belehalt (Metropol)
Az orvosok szerint is csoda, hogy túlélte a balesetet.
okt. 5
7:24
Az otthonstartos trükközésekre a NAV is felfigyelt (Azenpenzem)
Az új szuperhitel négyzetméterárakra vonatkozó korlátozása miatt felbukkantak olyan trükközések, hogy például a konyhabútort külön fizettetik meg. Az adóhatóság (NAV) figyelmeztetést adott ki arról, hogy ilyen esetekben az eladónak ezek után 15 százalékos szja-t kell fizetnie. Az igazolható költségek viszont levonhatók.
okt. 5
7:24
Napi horoszkóp: A Szűz ma túl kritikus lehet, a Skorpióra kaland várhat - október 5. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
okt. 5
7:24
"Túl vagyok rajta" – A kórházi ágyról üzent a daganatos tűzoltó: így van a műtét után (BorsOnline)
A férfit egy ritka kór támadta meg.
okt. 5
7:24
A mesterséges intelligencia fejlődése egy teljes generációtól veszi el a munkát: te köztük vagy? (Life)
Napjainkban egyre égetőbb kérdéssé válik: az Ai térnyerése átok vagy áldás?
okt. 5
7:24
Hadrendbe állították az MI-t a szuperbaktériumok ellen (Magyar Hírlap)
A Stanford kutatói mesterséges intelligenciával terveztek bakteriofágokat.
okt. 5
7:24
Példátlan kizárás az F1-ben, így változott a Szingapúri Nagydíj rajtsorrendje (Magyar Nemzet)
Az F1-es csapat mindkét versenyzőjét kizárták az időmérő edzés után.
okt. 5
7:24
Semmit nem érnek a drágán árult mikrobiomtesztek, mert még azt se tudjuk, milyen az egészséges mikrobiom (Telex)
Még mindig gyerekcipőben jár a mikrobiom-kutatás, ennek ellenére az olyan egészségguruk, mint Schwab Richárd, már kész tervekkel állnak elő a diagnózisra és regenerálásra. Az biztosnak látszik, hogy a bélflóránknak nagy szerepe van az egészségben, de ennél sokkal többet ma még nem lehet megalapozottan állítani.
okt. 5
7:24
Hány másodperc alatt lesz Csehországból autoriter hibrid rezsim? (Pesti Srácok)
Amelyik ráadásul oroszpárti, Putyin előretolt bástyája, az európai népek szoros és elszánt szövetségének fellazítója, a jogállam és a demokrácia nagybetűs ellentéte?
okt. 5
7:30
Megdöbbentő kijelentés: Zsolti bácsival csak lyukra fut az ellenzék? (ATV)
A kormánypárti politikusok által emlegetett megtorlás és súlyos jogi következmények a Szőlő utcai ügyben nem azt jelentik, hogy visszamenőlegesen hoznak majd törvényeket a megbüntetésükre - erről a híradó kérdésére beszélt Orbán Viktor. Közben Karácsony Gergely a Népszavának azt mondta: az ellenzék a Zsolti bácsizással lyukra futott. Ebben azonban
okt. 5
7:30
Előkerült Kövér László érettségi tablóképe, nem fogsz hinni a szemednek (Promotions)
A házelnök fiatalkori képén sokan meglepődtek.
okt. 5
7:30
Új 400 kW-os teherautó-töltőket adtak át Szlovákiában (Villanyautósok)
A Scania és a GreenWay közös projektje jelentős előrelépés az ország elektromos áruszállításában.
okt. 5
7:30
Nem létezik tökéletes afrodiziákum, és talán jobb is ez így (Telex)
Több ezer évnyi keresés után még mindig nem találtuk meg azt a szert, amit csak bekapunk és egyszerre csodálatossá válik a szexuális életünk.
okt. 5
7:30
Elbukta a világ legmagasabb hídja címét Kína (naphire.hu)
Kínában átadták a világ legmagasabb hídját: a Huajiang Grand Canyon fölött átívelő, közel 3 kilométer hosszú szerkezet 625 méteres magasságban húzódik, és nemcsak közlekedést szolgál, hanem üvegjárdával, bungee jumpinggal és siklóernyőzéssel is várja a látogatókat.
okt. 5
7:30
Ez a sport 9 évvel csökkentheti a biológiai életkort (EgészségKalauz)
A fiatalság megőrzésének kulcsa nem a kozmetikumok polcain, hanem a sejtei szintjén található.
okt. 5
7:30
Ez a legnagyobb harcod még idén, zodiákusod szerint (Bien)
Az idei év végére a legnagyobb kihívásod a türelmed megőrzése lesz. Október, november és december folyamán valószínűleg többször is szembesülsz azzal a helyzettel, hogy amiért lelkesedésed teljes kapacitásával küzdesz, mások számára nem olyan magától értetődő. A türelmed próbára tétetik, amikor a saját elképzeléseid és terveid megvalósítása során f
okt. 5
7:30
Harrison Fordnak van egy küldetése – a teljesítésében még Indiana Jonesnál is elszántabb (Prove)
Harrison Ford leginkább a filmszerepeiről híres világszerte, ám természetvédőként is meglehetősen aktív. „Az én Istenem a természet” – fogalmazott a közelmúltban egy interjúban. Az, hogy már több fajt is neveztek el róla, és felszólalhatott az ENSZ klímaügyi konferenciáján is, mutatja, hogy nem csupán rövid fellángolás az életében a természet szere
okt. 5
7:36
"Távozik és érkezik..." - Szendvicsben az időjárás (Infostart)
Két esőzóna közé szorul az ország vasárnap.
okt. 5
7:36
Növekedést hozott a szeptember a mezőgazdasági pótkocsik piacán (Agrofórum)
Szeptemberben 89 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 30,9 százalékos növekedés 2024 azonos időszakához képest – derült ki a Datahouse adataiból.
okt. 5
7:36
Új minisztériumokról, a hazáért dolgozó szakértőkről, és a legfontosabb első lépésekről beszélt a Tisza Párt programjáért felelős Tanács Zoltán (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 5
7:36
Forr a levegő Európa felett: támadást indított Oroszország, elindultak a lengyel vadászgépek (Mandiner)
A feszültség az észak-atlanti szövetség keleti tagállamaiban is érzékelhető.
okt. 5
7:36
Hol bukkanhatnak fel a Nav revizorai a 41. héten? (Üzletem)
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az október 6-án kezdődő héten.
okt. 5
7:36
David után Victoria Beckham is megkapta a maga dokusorozatát (Telex)
Szokásos heti streamingajánlónkban visszatér az HBO flúgós animációs sorozata, a Netflix újabb sorozatgyilkos történetét dolgozza fel, és hamarosan érkezik az egykori Spice Girls-énekes élettörténete is.
okt. 5
7:36
A Bika életébe új hódoló érkezik, a Skorpió a hét kegyeltje lesz – heti horoszkóp 10.06-10.12-ig (Mirage)
Hűvös az idő, az év legmozgalmasabb részébe értünk és ez bizony sokunkban feszültségeket kelt. De a heti horoszkóp szerint azért csüggedni nem kell.
okt. 5
7:42
Kora reggel elesett az M0-ás, hatalmas a torlódás (BorsOnline)
Baleset miatt lezárták az M0-ást Törökbálintnál.
okt. 5
7:42
Így segíti meg Donald Trump a barátait - elsöpri-e az ígéretet a kormányzati leállás? (vg.hu)
Csak nem akarnak megnyugodni a pénzpiacok Argentínában.
okt. 5
7:42
Csillagjegyed titkos angyalszáma: tudd meg, melyikre kell figyelned (Life)
Mélyen legbelül mindannyian érezzük, hogy bizonyos számok láthatatlan erővel vonzanak minket. De vajon melyik az a különleges angyalszámszám, ami rejtett útmutatást hordoz számodra?
okt. 5
7:42
Közel hatezren érkeztek Ukrajnából szombaton (Demokrata)
A rendőrség 22 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
okt. 5
7:42
Orbán Viktor: Bravó, Andrej Babis! (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök egy új bejegyzéssel jelentkezett.
okt. 5
7:42
Arte: Nemcsak Magyarország, hanem a lengyelek is beszálltak az űrkutatásba (Telex)
Kapu Tibor lengyel kollégáját, Sławosz Uznański-Wiśniewskit is hősként ünnepelték a visszatérése után.
okt. 5
7:42
Aranyló húsleves gazdagon (Street Kitchen)
Betegségre és lélekmelengetésre egyaránt tökéletes megoldás. Ha épp nincs kéznél egy ügyes kezű nagymama, akkor itt van segítségnek ez a recept.
okt. 5
7:42
500 ezer forinttal többe kerül, ha ebbe a faluba költöznél (Haszon.hu)
Csavaros szabállyal védi önazonosságát a 340 fős nógrádi Terény. Aki új lakcímet akar létesíteni, köteles egyszeri, 500 ezer forintos betelepülési hozzájárulást fizetni. Amit aztán fél év múlva visszakaphat, ha betartja a helyi közösségi együttélés szabályait.
okt. 5
7:44
Baleset miatt bénult meg az M0-ás forgalma (Magyar Nemzet)
Négy jármű ütközött Törökbálintnál
okt. 5
7:48
Ötvenéves lett a színésznő, aki elengedte DiCaprio kezét (hirado.hu)
Ma ötvenéves Kate Winslet Oscar-díjas brit színésznő, a Titanic és az Egy makulátlan elme örök ragyogása című filmek sztárja.
okt. 5
7:48
Ezzel a trükkel az összes beragadt befőttesüveg azonnal kinyílik (Femcafe)
Biztosan veled is előfordult már, hogy hiába erőlködtél, a befőttes üveg makacsul nem akart engedni. Van azonban egy régi, bevált módszer, amelyet a nagymamák generációk óta alkalmaznak – és működik!

Keresés