Kolontár egy apró falu Veszprém megyében, ahol a mindennapok csendjét csak a vonat és az autók zaja töri meg. 2010. október 4-én azonban a közeli zagytározó gátja átszakadt, és több mint egymillió köbméter vörösiszap zúdult a településre. A katasztrófa hirtelen szakította ketté a falut, életet és otthonokat sem kímélve. A helyiek, a mentők és a pol
Sóti Julianna egy igazán különleges előadással készült az X-Faktor Válogatójára. A versenyző a családján belüli bántalmazásról énekelt, és ezzel fontos üzenetet szeretett volna átadni a közönségnek. Felkavaró produkciója mindenkit megérintett, különösen Tóth Andit, aki nem bírta visszatartani könnyeit.
Az erőszak a gyengék utolsó menedéke – és ma a magyar politikai térben pontosan ez történik. A KlikkTV műsorában Trencséni Dávid, Szanyi Tibor, Eörsi Mátyás és Lánczi Richárd elemezik a Fidesz körüli pedofil-botrányokat, a Szőlő utcai ügyet, Kocsis Máté fenyegető mondatait és a testbeszéd-elemzések körül kialakult abszurd helyzetet. Mi áll a kormán
Amikor a CFL tagjai besétáltak az X-Faktor Válogatójára, nem maradtak sokáig egyedül, ugyanis az ÉBERKÓMA tagjai is elkísérték őket, ráadásul kiderült, hogy a rapperek között fontos kötelék húzódik. A srácok színpadra lépése után a tavalyi versenyzők mentora, Majka azonnal felkapta a fejét.
Budapesten elszálltak a lakásárak – nincs már 50 millió Ft alatt értelmezhető ingatlan, a kedvezményes hitel pedig csak tovább torzította a piacot. Ez a videó bemutatja, hogyan emelkedtek 20%-kal az árak, miért bukták el sokan a foglalót, és miért vált a lakásvásárlás egyre inkább kiváltsággá. Szó lesz arról is, hogyan használják ki a helyzetet a n
Az ÉBERKÓMA tagjaival ismét beleshettek a 2025-ös X-Faktor kulisszái mögé, ahol többek között Gedeon Beával, a tehetségkutató PR-menedzserével is megismerkedhettek, aki a mentorok, a műsorvezetők és a versenyzők kommunikációjáért felel, és kézben tartja az összes médiamegjelenést. A srácok a Vadangyalokat és Sóti Juliannát is mikrofonvégre kapták a
Várkonyi Andreát a napokban "Bodrogkeresztúr Díszpolgára" címmel tüntették ki. Az elismeréssel kapcsolatban arról nyilatkozott, mennyire nehéz nőként helyt állni az üzleti életben. Bevallotta, hogy egyszerre tud kemény, de érzékeny is lenni. Kifejtette, hogy ki hordja a nadrágot a Mészáros Lőrinccel való házasságukban.
Széles Izabella nagy reményekkel lépett fel az X-Faktor színpadára. A gyönyörű, 39 éves énekesnőt már régóta ismeri a hazai közönség, hiszen a Megasztér 3. évadában már egy ország ismerte és szerette meg,
Kovács Zsolt számára valódi mérföldkő volt az X-Faktoros meghallgatás. Zsolt nem csak a mentoroknak akart bizonyítani, hanem saját magának is. Önbecsülése volt az előadásának tétje.
Ismerős a következő helyzet? Éppen az egyik ismerősöddel üldögéltek egymással szemben, látod, hogy mosolyra áll a szája, és akkor mondasz valami vicceset (na jó, azért nem olyan durván vicceset) és valahogy túl könnyedén neveti el magát a srác. Ha igen, akkor már találkoztál a szexuális kémiával.
A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1
Van-e jogunk posztolni gyerekeinkről a közösségi médiában? Mikor érdemes elkezdeni a szexuális felvilágosítást, és a szülők vagy az iskola/óvoda feladata lenne-e ez? Válás után külön, mégis együtt – hogyan egyensúlyoznak a régi és az új család között a mozaikcsaládok? Ilyen és hasonló kérdésekkel foglalkozik a Magyar Telekom új videósorozata, a Szü
Egy-egy románc és szakítás hírértéke sokszor olyan gyorsan váltja egymást, hogy a sok újdonság mellett el is felejtjük azt, hogy ezekből a szerelmekből gyermekek is születtek.
Tanács Zoltán közgazdász 25 évig dolgozott egy nemzetközi tanácsadó cégnél, amelynek később résztulajdonosa is lett. Az RTL Híradónak azt mondta: 2018-ig a Fideszre szavazott. Amikor idén januárban megkereste Magyar Péter, gondolkodási időt kért, majd szeptember elején csatlakozott a Tiszához. Ő felel a párt szakmai programjáért és a kormányzóképes
Annak érdekében, hogy a mozik látványosabbak és izgalmasabbak legyek, az alkotók gyakran nagyon eltávolodnak a valóságtól. Így állandósulhatnak olyan jelenetek, amelyeket bár a filmekben igen, a való életben szinte sosem látunk!
Kevés ikonikusabb karakter létezik a modern kultúrában, mint Conan, a barbár. Számtalan regény, képregény, videojáték és film dolgozta már fel a történetét, ezek közül a leghíresebb valószínűleg az 1982-ben mozikba került Conan, a barbár. Mostantól pedig az HBO Maxon is megnézheted. Conan az ősi világ barbár harcosa, akinek népe őrizte az acél titk
A kosztümös sorozatok világa egyszerre csillogás és árnyék: a fényűző kastélyok, báltermek és a megtestesült pompa mellett árulások, titkok és szerelmek alakítják szereplőink történetét. Cikkünkben összegyűjtöttünk hat olyan fordulattal teli szériát, amelyek amellett, hogy visszarepítenek a múltba, tökéletes kísérői is lehetnek őszi estéinknek.
A fekete szín nem ritka az állatvilágban, de legtöbbször a szín a szőrre, szemszínre, esetleg a bőrre terjed ki. Van azonban néhány faj, amelynél a hús, a belső szervek és a csontok is sötétek.
A női sportok világában nem feltétlenül minden az aranyérmekről és a világrekordokról szól. Legyen szó csapat- vagy egyéni sportágról, akad, aki nemcsak az elért eredményeivel hívja fel magára a figyelmet, hanem elbűvölő szépségével, tökéletes alakjával, olykor akaratlanul is reflektorfényben találva magát. Még akkor is, ha ők a legtöbbször inkább