2025. október 4. szombat

okt. 4
7:42
Tíz tipp, így vezess biztonságosan nedves úton (Haszon.hu)
Amikor elered az eső, az utak hirtelen sokkal veszélyesebbé válnak. A fékút megnő, a látási viszonyok romlanak, és az aquaplaning jelenség– vagyis, amikor az autó gumiabroncsai elvesztik a kapcsolatot az úttal – is bármikor bekövetkezhet. A statisztikák szerint ilyenkor kétszer akkora az esélye a balesetnek, mint száraz aszfalton.
okt. 4
7:42
Mint egy görög sziget, csak tömeg nélkül: ez az ország októberben is nyári napsütéssel vár (Drive)
Ha az őszi hónapokban még szeretnénk a nyári napsugarakat a bőrünkön érezni, akkor nem kell messzire utaznunk: Málta októberben is kellemes napsütéssel vár minkett, ráadásul a turisták tömege nélkül. A kis szigetország egyszerre kínál tengerparti pihenést, történelmi városokat és gasztronómiai élményeket – mindezt pár óra leforgása alatt.
okt. 4
7:48
Erdogan értékeli Trump béketörekvéseit, de szerinte Izraelnek le kell állnia a támadásokkal (Blikk)
Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonon egyeztetett Donald Trumppal amerikai elnökkel, s üdvözölte a másik fél békekezdeményezéseit, de hangsúlyozta: Izraelnek le kell állítania a támadásait a siker érdekében. A felek a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről is tárgyaltak, különösen a védelmi ipar területén.
okt. 4
7:48
Izrael megállította a Sumud-flottillát, miután többszörös felszólítás után sem változtatott útvonalat (HírTV)
Világszerte erőszakos palesztinpárti tüntetések törtek ki azután, hogy az izraeli haditengerészet feltartóztatta a Gázai övezet felé tartó nemzetközi flottilla legtöbb hajóját.
okt. 4
7:48
Kilenc kilométeres hamfelhő lövellt ki a vulkánból, kiadták a vörös kódot (Portfolio)
Több mint kilenc kilométeres hamu- és füstfelhőt lövellt ki a Kamcsatka-félszigeten található Kronockij vulkán szombaton, helyi hatóságok a légi közlekedésben vörös kódra változtatták a riasztásiszintet.
okt. 4
7:48
Kész szabadon engedni a túszokat a Hamász, de még tárgyalna Trump béketervének részleteiről (hirado.hu)
A terrorszervezet hivatalosan is továbbította válaszát a közvetítőknek.
okt. 4
7:48
A Nyugat most szembesült vele: nem tudja kivédeni Putyin csúcsfegyverét – lesújtó nyilatkozatot tett az ukrán titkosszolgálati főnök (vg.hu)
Nincs, ami képes meggátolni az Oresnyik rakétát.
okt. 4
7:48
A Népszava főszerkesztő-helyettese pedofilokat menteget (Magyar Nemzet)
Az Alapjogokért Központ főigazgatója osztotta meg a felvételt.
okt. 4
7:48
Donald Trump felszólította Izraelt, hogy hagyja abba a Gázai övezet támadását (Telex)
A világ vezetői lelkesen üdvözölték azt, hogy esély nyílt a békére.
okt. 4
7:48
Megérkezett a tél, szakad a hó: ebben a térségben már 20 centi esett (ÉrdekesMagazin)
A Tátrában igazi téli csoda bontakozik ki: hétfő óta vastag hótakaró borítja a hegyeket, és a tegnapi napon is szakadatlanul hullott a hó. A szibériai eredetű hideg levegő nem csak markáns lehűlést hozott, hanem bőséges havazást is, amely mesebeli hangulatba öltöztette a tájat. A fehérbe burkolózott csúcsok látványa már most a tél szerelmeseit csáb
okt. 4
7:54
"Rám vannak gerjedve" – lábfétises férfiak üldözik Tóth Gabit, döbbenetes vallomás a Megasztár stúdiójában (Ripost)
Tóth Gabit 10 éve szemelték ki maguknak a fetisiszta pasik.
okt. 4
7:54
12 hiba, amit konyhai takarítás közben vétesz, és a mikrobiológusok szerint sürgősen le kell velük állnod (Glamour)
A konyha takarítása az egyik legnagyobb odafigyelést igénylő házimunka, nem véletlenül. Sokkal összetettebb feladat, mint elsőre gondolnánk: egyszerre kell többféle gépet, felületet és eszközt tisztán tartani, ráadásul gyakran nem is tudjuk pontosan, hogyan csináljuk jól.
okt. 4
7:54
Megdöbbentő tragédia: Meghalt a fiatal TikTok-sztár, anyja szívszorító videót tett közzé (BorsOnline)
Az édesanya megnyílt a rajongók előtt.
okt. 4
7:54
A Momentum kivetítette a Keleti pályaudvarra, hogy "Ki az a Zsolti bácsi?" (SzMo)
A frakcióvezető szerint senki nem foglalkozik azokkal a gyerekekkel, akik bekerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe, pedig ez egy valós probléma és ez az a kérdés, ami lázban tartja az országot.
okt. 4
7:54
Így él ma a lány, akinek a fodrász lyukat égetett a fejbőrébe (Life)
Egy tinédzser lány fontos esemény előtt állt, izgatottan készült a szalagavatójára, és abban a hitben indult el a fodrászához, hogy minden rendben lesz, és egy új stílussal lenyűgözi majd az iskolatársait. Ehelyett fájdalom, rémület, és egy konkrét rémálom lett a végkifejlet.
okt. 4
7:54
Csúcsot dönt az idei verseny (Magyar Hírlap)
A nevezők közel fele külföldi.
okt. 4
7:54
"Holnap a kerekasztalon borítom a bilit" – árulás készülődik Az Árulók 5. részében? (rtl.hu)
Hajdú Péter és Korom Gábor kettős játéka minden eddigi Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban évadon túlmutat. A gyanútlan Schoblocher Barbi előtt mesterien alakítják a hűséges Ártatlanokat, miközben  háttérben mindketten saját tervüket szövögetik. Az 5. részben már csak az a kérdés: vajon melyikük nevet majd a végén?
okt. 4
8:00
Összeomlott egy többemeletes iskola: eddig 14 halottja van a tragédiának, 50 diákot még továbbra is keresnek (BorsOnline)
Legalább 14 ember vesztette életét, miután a hét elején összeomlott egy iskolai épület Indonéziában.
okt. 4
8:00
Rettenetes betegség az álomkór, az igazi Csipkerózsikák néha hónapokig alszanak - és nem a királyfi próbálja felébreszteni őket (Blikk)
A közismert mesében Csipkerózsika, a gyönyörű hercegnő, száz évre mély álomba szenderül, és csak a mesebeli királyfi csókja ébresztheti fel. A mesefigura a valóságban is létezik, élete azonban kicsit sem mesebeli és romantikus, hanem valóságos rémálom, ugyanis az igazi Csipkerózsika, akit Nicole Deliennek hívnak, a legváratlanabb időpontokban akár
okt. 4
8:00
Gyanús drónok miatt másodjára kellett lezárni a müncheni repteret 24 órán belül (444.hu)
Az első lezárás még 3000, a második már 6500 utast érintett.
okt. 4
8:00
Budai vár felújítása: mindjárt kész az egyik legszebb része – kiderült, mikortól lehet használni (vg.hu)
Hamarosan befejeződik az épületegyüttes egyik legimpozánsabb történelmi lépcsőjének felújítása.
okt. 4
8:00
Vörös kódot adtak ki az oroszok: kilenc kilométeres füstfelhő jelent meg az égen (Mandiner)
Mindent beterített a hamu 85 kilométeres körzetben.
okt. 4
8:00
Rejtélyes csapatmozgás Kupjanszknál – miért vonják vissza az ukrán különleges erőket? (Magyar Nemzet)
Szokatlan csapatmozgásokat észleltek a térségben.
okt. 4
8:00
Egy birodalom bukása: Végleg lehúzza a rolót a Paxful (BitcoinBázis)
A peer-to-peer (P2P) bitcoin kereskedelem egyik legismertebb platformja, a Paxful, hivatalosan is bejelentette, hogy 2025. november 1-jéig végleg leállítja működését. A döntés egy hosszabb, évek óta húzódó válságfolyamat lezárása. A platformot a belső hatalmi harcok, a kulcsemberek távozása, a szigorodó szabályozási környezet és a piaci átrendeződé
okt. 4
8:00
Az Árulók játékszabályzat: minden, amit az Árulók törvényeiről tudnod kell (rtl.hu)
A kastély falai között nem minden az, aminek látszik. A játékosok közül titkos Árulók bújnak meg, akik cselhez és manipulációhoz folyamodnak a győzelemért. A játékszabályok minden lépést meghatároznak – ismerd meg Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban játékszabályait!
okt. 4
8:00
Pornó, kertészkedés, zöld haj. Mi az a meglepő dolog, amit öregkorodban kezdtél el? (Bien)
Az életkor olyan dolgokat hozhat ki belőlünk, amelyek még saját magunk előtt is rejtettek voltak. Fedezd fel a meglepő hobbikat és szenvedélyeket, amelyeket az emberek idősebb korukban kezdtek el.
okt. 4
8:00
Gondold meg kétszer: Fizetned kell, ha lemondod ezt a szolgáltatást (Most Hír)
A Bolt taxiszolgáltató bejelentette, hogy mostantól lemondási díjat számít fel, 1500 forint értékben. Itt vannak a részletek.
okt. 4
8:06
Bombaként robbant a hír, két új évaddal tér vissza a Netflixre a világhírű sorozat, megőrültek a rajongók (Promotions)
A rajongók öröme határtalan: a BBC és a Netflix bejelentette, hogy visszatér a legendás sorozat, rögtön két új évaddal.
okt. 4
8:06
Vörösiszap 15 – Feltámadás a vörös halálból (Demokrata)
A vörösiszappal tizenöt éve elöntött Devecseren és Kolontáron jártunk.
okt. 4
8:06
Egyenesen Horthy Miklós miniszterelnökéhez hasonlította Orbán szövetségesét a csehországi magyar történész (Mandiner)
Teljesen váratlan fordulat jöhet, a jelenlegi liberális kormánypártot is szétverheti Andrej Babiš pártja, az ANO győzelme. Csehországi magyar egyetemi kancellár jóslatai a cseh választásról a Mandinernek!
okt. 4
8:06
A prediabétesz kockázatát is növelheti ez a káros szokás (in.hu)
Egy friss tanulmány szerint az e-cigaretta használata növelheti a prediabétesz kialakulásának kockázatát. Az úgynevezett "duális használók" – akik a hagyományos cigarettát és az elektronikus változatot egyszerre használják –, pedig még nagyobb veszélynek lehetnek kitéve.
okt. 4
8:12
A fényes napsütést estére záporok váltják fel (hirado.hu)
Sok napsütésre számíthatunk, majd délutántól nyugat felől gyors ütemben beborul az ég.
okt. 4
8:12
Bombaüzlet, de ki nem találná senki: kimenekült a BYD-ból, most ide fekteti be a pénzét a világ leghíresebb tőzsdeguruja (vg.hu)
Megint zavarba ejtette a piacot Warren Buffett.
okt. 4
8:12
Orbán Viktor: A brüsszeliek azt hiszik a választások miatt csináljuk. Hogy ez a magyaroknak csak egy kampány. Hát nem az. Ez a magyar családok érdeke (SzMo)
A magyar miniszterelnök szerint a brüsszeliek vérszemet kaptak, kész a háborús stratégiájuk: Ukrajnát be akarják nyomni az unióba, hogy teletömjék pénzzel és fegyverrel.
okt. 4
8:12
Forgatási tragédiák, amelyeket Hollywood megpróbált kitörölni az emberek emlékezetéből (Life)
Nem is sejtenéd, hogy A hobbit, a Harry Potter, a Deadpool és további világhírű filmek forgatásán milyen tragikus balesetek történtek. Összeállításunkból kiderül, mi mindent titkoltak el előlünk.
okt. 4
8:12
Napsütéssel kezdődik a nap, de ne tegye el az esernyőt (Magyar Nemzet)
Nem lesz kirándulós időjárás a hétvégén.
okt. 4
8:18
Várható időjárás a hétvégén: Jó hír, hogy élvezhetjük a napsütést, de délután minden megváltozik, a frontérzékenyek készüljenek! (Blikk)
Ma délutánig szép napos időre számíthatunk, majd délutántól megnövekszik a felhőzet és esőre, záporra számíthatunk sok helyen. Eközben a frontérzékenyek is érzik majd a változást: míg keleten fokozatosan szűnik a meleg, addig északnyugatról közeleg egy markáns hidegfront! Sok egészségi problémát okozva.
okt. 4
8:18
Orbán Viktor megnevezte a brüsszeli terv ellenszerét: "Kétszer már megégettük magunkat. Harmadszor nem fogjuk" (Mandiner)
"A brüsszeliek azt hiszik, a választások miatt csináljuk. Hogy ez a magyaroknak csak egy kampány. Hát nem az" – fogalmazott a miniszterelnök.
okt. 4
8:18
Figyelmeztet az adóhatóság, erre is figyeljünk a lakáseladásnál (Magyar Nemzet)
Az adóhivatal összehasonlító helyszíni szemlét is tarthat, külső szakértőt is bevonhat.
okt. 4
8:18
Időjárás: Este érkeznek a felhők (vehir.hu)
.
okt. 4
8:24
Már lóháton támadnak az orosz rohamosztagosok, és jönnek a szamarak is (Infostart)
A Telegram csatorna egyik szerzője számolt be arról, hogy az orosz hadsereg újabban lovas egységeket szervez a frontvonal mögött.
okt. 4
8:24
Kollektív elbocsátásokat jelentettek be két székelyföldi ruhaipari vállalatnál (ProfitLine)
Kollektív elbocsátásokat hajt végre két székelyföldi ruhaipari vállalat - írja az economedia.ro a Kovászna megyei munkaerő-elhelyezési ügynökség (Ajofm) közleménye alapján.
okt. 4
8:24
Így verik át a nyugdíjasokat, ez a módszer: már több százmillió forintot csaltak ki Magyarország közvetlen szomszédjában – de ki lehet védeni (vg.hu)
Egyre gyakoribbak a csalási kísérletek.
okt. 4
8:24
Eckert Lídia: Nagyszerű lehetőség az Otthon Start program (BorsOnline)
A személyi edző-influenszer is nagyszerű lehetőségnek gondolja a húszas éveiben járó fiataloknak a három százalékos hitelt. Eckert Lídia Instagram-oldalán vallotta be, hogy minden lehetőséggel élni kell és az Otthon Start program egy egyedi opció a magyaroknak.
okt. 4
8:24
Gáspár Evelin: Majd hogyha az emberek véleményén egyszer kenyeret fogok venni, akkor jóllakatom vele a családomat (SzMo)
A Sztárbox versenyzője szerint az emberek különböző tudatszinten vannak, ezért másképp látják őt is. A saját útját járja, és a kritikákat figyelmen kívül hagyja.
okt. 4
8:24
Dakota Johnson – A Szürke 50 árnyalatából a saját fényébe lép (Life)
Hollywoodban kevés olyan színésznő van, aki egyszerre képes törékenységet és lázadást, sebezhetőséget és elsöprő szenvedélyt sugározni. Dakota Johnson pontosan ilyen.
okt. 4
8:24
Kihajózott a francia hatóságok által feltartóztatott orosz tanker (Magyar Hírlap)
A hajó egy héttel ezelőtt Dánia közelében járt, ahol drónok zavarták meg repülőterek forgalmát.
okt. 4
8:24
Pusztakezes Viadal harmadik gála: mutatjuk, hol nézheted! (rtl.hu)
Október 4-én megrendezik a Pusztakezes Viadal harmadik gáláját, ahol a nézők kilenc izgalmas összecsapást követhetnek figyelemmel. Néhány óra múlva ismét izgalomtól feszülve drukkolhatunk a harcosoknak: nézd meg, mit érdemes tudnod a ma esti gáláról!
okt. 4
8:24
Soltész Miklós: már lebuktak, hogy hazudtak, de továbbra is csúsztatásokkal próbálnak hergelni (vasárnap.hu)
Már lebuktak, hogy hazudtak, a baloldal mégis – kommunista szellemi örökségéhez hűen – továbbra is hazugságokkal és csúsztatásokkal próbál hergelni – írta közösségi oldalán pénteken Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Rámutatott: Dobrev Klára ma újra bizonyította ezt, sajtótájékoztatójában
okt. 4
8:24
Akiről mindenkinek Pelikán elvtárs jut eszébe – száz éve született Kállai Ferenc (kultura.hu)
Száz éve, 1925. október 4-én született Kállai Ferenc Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze, akit egyebek mellett A tanú, a Megint tanú, a Katonazene, A hamis Izabella, a Szeressük egymást gyerekek és A három testőr Afrikában című filmekben láthattunk.

Keresés