A rapper szerint abban, ahogy édesanyja rá nézett, minden benne volt: szeretet, büszkeség, nyugalom. Köszönetet mondott mindenkinek, aki szeretettel emlékezett a kedden elhunyt színésznőre.
Robbanással indul, és csavarosan folytatódik: az Apple TV+ új brit krimije, a Down Cemetery Road nem hagy nyugodni. Emma Thompson és Ruth Wilson olyan párost alkotnak, akikért érdemes végig nézni minden feszült, ködös percet.
Helyi romák estek neki a polgármester egyik támogatójának miután a település első embere kiállt rasszista viccet posztoló képviselőtársa mellett. Íme a videó:
Szakmai képzésekkel bővül a Hipa Nemzeti Befektetési Ügynökség új beszállítófejlesztési programja, amely azt szolgálja, hogy minél több kis- és középvállalkozás kapcsolódjon be a Magyarországon működő nemzetközi cégek értékteremtési láncolataiba.
Napokon át hajtották a szökevényeket, most véget ért a vadászat: lezárult a Most Wanted – A hajsza forgatása. Hamarosan minden kiderül – november 10-től jön a premiert az RTL-en, minden hétköznap este!
Mindenszentek ünnepe, vagyis november 1-je idén szombatra esik, ezért - mint minden munkaszüneti napon - változik az üzletek nyitvatartása, azaz boltzár lesz. Mutatjuk, mire számíthatunk a hétvégén a boltokban és a temetőkben. Ahogy közeledik mindenszentek és halottak napja, sokan készülnek arra, hogy felkeressék elhunyt szeretteik sírját, virágot
A Binance alapítója, Changpeng “CZ” Zhao jogi lépéseket készül tenni az amerikai demokrata szenátor, Elizabeth Warren ellen, miután az politikai támadást intézett ellene Donald Trump elnöki kegyelme után. A Baker & Hostetler ügyvédi iroda jogásza, Teresa Goody Guillén megerősítette, hogy Warren hivatalos bocsánatkérését és visszavonást követelnek e
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a Sziget jövője mellett számos döntés várt a képviselőkre, amelyek a lakhatási válságtól a háziorvosok hiányán át egészen a villamoshálózat fejlesztéséig számos területet lefedtek.
Éppen a 9M729-es rakéta kifejlesztése volt a hivatkozási alap arra, hogy az Egyesült Államok 2019-ben felmondta a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris erőkre vonatkozó INF-szerződést.
Hamarosan jubilál a legendás naptár, amely immár negyedszázada díszíti magyar otthonok, irodák de még orvosi rendelő falát is. Kiszel Tünde elárulta, milyen szokatlan helyeken találkozott már a saját fotóival, és kik vásárolják leggyakrabban a naptárát.
Az Örkény színésze ezúttal a dán-pakisztáni származású Hassan Preisler és az argentin-spanyol Andrés Neuman kötetéből olvas fel. Mutatjuk a két új "hangos beleolvasót" a Margó Könyvek sorozatból.
2026 áprilisától közvetlen járattal köthetjük össze Budapestet és Szöult: az Asiana Airlines, Dél-Korea egyik vezető légitársasága elindítja az első közvetlen légi összeköttetést a két főváros között. A járat elindítása nemcsak…
Az HBO IT: Welcome to Derry című új sorozata három nap alatt 5,7 millió nézőt vonzott különböző platformokon, ezzel a csatorna harmadik legerősebben nyitó sorozatává vált, írja a The Wrap. Csak a Trónok harca - Sárkányok háza (közel 10 millió néző egy nap alatt) és The Last of Us (4,7 millió néző a premier napján, és még bőven több az első három na
Nem csak Magyarországon, az egész EU-ban növekedni tudott a szállított utasok száma. Mi történt? Az Európai Unióban vasúton utazók száma Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben, 60 százalékkal tavaly – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Mi állhat az elsőség mögött? Ahogyan arra a Portfolio felhívja a figyelmet, Magyarors
Október 29-én teltházas eseményen mutatták be Várkonyi Judit Romhányi Józsefről írt életrajzi kötetét a Fészek Művészklubban. Az esemény igazi időutazás volt, részben a téma és az eseményt kísérő zenei betétek, részben az 1970-es éveket idéző berendezés miatt. A szerzőt és a szerkesztőt, Darvasi Ferencet Bősze Ádám kérdezte.
Nem először tartott előadást a Világjáró Gyulaiak sorozat részeként Csomos Imre a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Júliusban Üzbegisztánt hozta közelebb a gyulai közönséghez. Közép-Ázsia legnépesebb országában kilenc napot tartózkodott. Csomos Imre közel 70 országban járt már élete során. Elsősorban az adott ország történelme, kultúrája, vala
Az EU-ban szállított utasok száma Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben tavaly - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
Az uránbányászattal és nukleáris fűtőelemek gyártásával foglalkozó vezető kanadai-amerikai vállalat, a Cameco és a Brookfield Asset Management október 28-án partnerségi megállapodást kötött az Egyesült Államok kormányával, amelynek célja új atomerőművek építése az Egyesült Államokban. A megállapodás értelmében az amerikai kormány finanszírozást biz
Véget ér október 31-én a szőlő aranyszínű sárgaság elleni országos védekezés és felderítés, azonban továbbra is kiemelten fontos, hogy a szőlősgazdák betartsák a növény-egészségügyi előírásokat. A kormány a további védekezés érdekében szigorította a megműveletlen szőlőültetvényekre vonatkozó szabályozást, valamint a hegyközségek bizonyos növényvéde
Ha halloween, akkor horrorfilmek, de mit nézzünk a borzongásra vágyó csemetékkel, akiknek nem biztos, hogy most kellene megismerkednie az ismert horrorklasszikusokkal?
A Audi Concept C szeptember elején debütált Milánóban, majd nem sokkal később egy egyedi standon jelent meg a müncheni Nemzetközi Autókiállításon. A teljesen elektromos roadster a tisztaság, a technológia, az intelligencia és az érzelem egyedülálló kombinációjával nyűgözte le a közönséget – ezek az Audi négy új formatervezési alapelve. Fotó: Audi
Kim Kardashian újabb vihart kavart: a The Kardashians legfrissebb epizódjában kijelentette, hogy szerinte az 1969-es holdraszállás "nem történt meg". A NASA gyorsan reagált – a hivatal megbízott igazgatója határozottan visszautasította a sztár állítását, és emlékeztetett: "Igen, jártunk a Holdon…!"
A magyar tudomány, a kultúra, a hagyományőrzés és ezek közösségi megünneplése köré szerveződött az erdélyi Torockón a Duna-Ház őszi-téli programsorozata.
Novemberben új állomásához érkezik a Filmrendezők klubja a Művész moziban. Ezúttal Sándor Pál 1983-as alkotását, a Szerencsés Dániel-t vetítik, a film után pedig a rendezővel beszélget Till Attila.
A magyar vállalkozások az uniós átlaghoz képest kiugróan magas villamosenergia-árakat fizetnek, miközben az energiaellátás tudatos menedzselése ma már a versenyképesség egyik kulcsa – derül ki az EnergyTalks podcast legújabb adásából. A műsorban Nagy Zsuzsa, az E.ON Energiamegoldások Kft. ügyvezető igazgatója és Kecskeméti Balázs, a Meksz árampiaci
Pénteken hivatalosan is véget ér a 2025-ös tavi viharjelzési szezon, amely április 1-je óta vigyázott a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó vízén közlekedőkre. A HungaroMet, a katasztrófavédelem és a vízirendészet közös értékelése szerint a nyár szeles, de a sokéves átlagnak megfelelően alakult, miközben a tó környékén több helyen extrém aszály is