December 1-jétől teljes dohányzási tilalmat vezetnek be a Gyógy téren és a Kiserdő területén, a szabálysértőket akár 30 ezer forintos bírsággal is sújthatják. Az önkormányzat a környezet védelmét és a tiszta levegő megőrzését jelölte meg a szigorítás fő indokaként - írta meg a Telex.
Donald Trump elnök arra utasította az amerikai hadügyminisztériumot, hogy kezdje meg az Egyesült Államok atomfegyvertesztjeit. A döntést azzal indokolta, hogy más országok is folytatják hasonló programjaikat.
Az olasz állami számvevőszék nem hagyta jóvá, hogy híd épülhessen az olasz csizma és Szicília között - írja a Today. A bírák egyelőre többek között a pénzügyi fedezetet, a forgalmi előrejelzések megbízhatóságát, a projekt környezetvédelmi és szeizmikus előírásoknak való megfelelését, valamint az uniós szabályok alkalmazását vizsgálják, míg az erede
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (Oksz) értetlenül áll azelőtt, hogy a kormány minden egyeztetés nélkül meghosszabbította az árrésstopot, sőt kiterjesztette azt új termékekre is - így reagált a szövetség Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek csütörtökön a Kormányinfón elhangzott bejelentésére, amely szerint 2026 február 28-ig meg
Kirsten Thorup első magyarul megjelent regényében vérfagyasztó látleletet ad Hitler Németországáról. Az Őszi Margó alkalmából Budapestre látogató dán szerzővel az 1940-es évek borzalmairól, ellenállásról és írásról beszélgettünk. Interjú.
Ismét egy fényes csillagunk hunyta le örökre szemét, de emléke és életműve örökre velünk marad. Kassai Ilona 97 éves korában távozott, óriási űrt hagyva maga után. Elvesztése sokkolta a művésztársadalmat, köztük Szabó Győzőt is, aki most megemlékezett a művésznőről.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Zámbó Krisztián ma már nem hírnévre, hanem gyermekre vágyik. Azt mondja, készen áll az apaságra; dalokat írna a saját fiának vagy lányának, de nem siettet semmit. A Fókusz ott volt, amikor édesapja egyik örökzöld slágerét, a Mit akarsz a boldogságtól? című dalt dolgozta fel. Szerinte Jimmy slágereit sokféleképpen lehet értelmezni. Számára viszont a
Határérték feletti nehézfém-kioldódás miatt gyermekeknek szánt konyhai eszközöket kellett kivonni a forgalomból - írja a weboldalán közzétett felhívásban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Az énekes és Hailey Bieber kapcsolatában voltak hatalmas mélységek és magasságok is, ám az igazi vízválasztó a gyermekük születése volt. Justin Bieber szerint a gyermeke születésekor megbocsájthatatlanul viselkedett.
Ősszel teljesen természetes, ha a szabadidőnkben egyszerűen jól esik csak otthon maradnunk, bekuckóznunk és megnéznünk néhány jó filmet. Sokan alig várjuk, hogy ismét Harry Potter maratont tartsunk, vagy A Gyűrűk Ura részeit nézzük újra, de rengeteg más nagyszerű film is van, amelyet egyszerűen nem lehet megunni ebben az évszakban. Ha most még te s
Napi műveltségi kvíz! Én sokszor próbálkoztam már az univerzum megértésével, vagyis inkább az ezzel foglalkozó tudósok megértésével. Einstein ezen felfedezése
Az egyszer használatos bankkártya használata növeli az online vásárlások biztonságát, amit a hazai bankok közül a CIB után a Gránit Bank is bevezetett. Lényeges előnye, hogy a kártya adatai egyetlen tranzakció lebonyolítását követően automatikusan megszűnnek, így a kártyaadatok hiába is kerülnének illetéktelen kezekbe, nem tudják ellopni a számlán
A szakszervezetek szerint 27 ezer munkavállaló megélhetése van veszélyben. Mi történt? Szerdán bejelentette Karácsony Gergely főpolgármester, hogy újabb 6 milliárd forintot vont el a kormány Budapesttől. A kritikus helyzet miatt a fővárosi cégek és intézmények munkavállalói levelet írtak Karácsonynak – írja a HVG. Mi van a levélben? Nyugtalanságot
Kovácsovics Fruzsina kedves dalát gondolta újra a népszerű űrhajóssal. Kapu Tibor zenei múlttal is rendelkezik, ebből készült most különleges koprodukció.
Az Újpest a kiesőzónából várja a bajnokság hétvégi folytatását, és most már nem csak a játékkal, hanem egymással is foglalkozik edző és játékos. Erre azonban lehet, hogy már bőven nincs idő.
Karácsony Gergely levelet kapott a Szigettől és Gerendai Károlytól és úgy véli, csak jogi formalitás a Sziget jövőjének biztosítása - írja a Facebookon.
A Poseidon Putyin válaszreakciója az Oroszország elleni szankciókra, és egyben figyelmeztetés, hogy Moszkva továbbra is a legnagyobb atomhatalmak egyike.
Az Egészségügyi Világszervezet sokkoló jelentése szerint a Szudánban kiújult polgárháborúban 460 kórházi beteget és dolgozót mészároltak le a lázadók. Kedden már arról érkeztek hírek, hogy műholdról is láthatók azok a vérfoltok, amik a fegyveresek hétvégi vérengzése után maradtak.
Salgótarjánban továbbra is visszafogott az ingatlanpiaci aktivitás. Bár országos szinten sokakat megmozgatott az Otthon Start program, a városban eddig csak mérsékelt hatása érzékelhető. A kereslet alacsony, a kínálat szűk, új építésű lakások szinte egyáltalán nincsenek, a befektetők pedig teljesen eltűntek a piacról.
2024 végén 4,6 millió lakás volt Magyarországon, ezek közel egyharmada Budapesten és Pest vármegyében helyezkedett el – derül ki a KSH nemrég közzétett interaktív összesítéséből. A statisztikai hivatal egy sor érdekességet összegyűjtött a magyar lakásállományról, így például kiderült, hogy tavaly átlagosan 6,6 évnyi keresetből lehetett egy lakást m
Hosszabb nyitva tartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában; a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtöktől vasárnapig a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében járatsűrítésekkel készül, illetve rendkívüli járatokat indít; rendőrök és polgárőrök is jelen lesznek a temető
A Wizz Air minden eddiginél nagyobb kapacitást biztosít a téli menetrendi időszakban Budapestről induló járatain: az egy évvel ezelőttihez képest 8 százalékkal több, 3,2 millió ülőhelyet kínál az utasoknak, és 59 célállomásra indít járatokat - közölte a légitársaság az MTI-vel csütörtökön.
„Törvényt hozni az ellenzék ellen – ez lenne a jogállam?” Magyar György ügyvéd nem kertel: ma Magyarországon a jog nem a polgárokat védi, hanem a hatalmat szolgálja. Az új fegyvertartási szigorítás csak ürügy – a cél, hogy bárkit, aki kritizál, politikailag ellehetetlenítsenek. A Fidesz törvényhozása személyre szabott, a kétharmad gombnyomásra műkö
A 2025-ös Japán Mobilitási Show-n a Toyota-csoport bemutatta új struktúráját, amelyben a Century márka fog a csúcson állni, mint a Bentley és a Rolls-Royce riválisa. Korábban a Lexus volt a hierarchia csúcsán, de a mostani váltással az 1989-ben alapított prémiummárka nagyobb szabadságot élvezhet és egy új, agresszívebb irányvonalat követhet a term
Ambrus Attila egykor "Viszkis" rablóként volt híres, de ma már kiegyensúlyozott családapa és kerámiaművész. A kihívásokat és az adrenalint viszont továbbra is imádja. A Sztárbox után most születésnapjára egy 4000 méteres ejtőernyős ugrással fokozta az élményt.