Nemzedékek sportimádói gyászolják Kopeczky Lajost. A legendás sportújságírót és televízióst 90 éves korában érte a halál, pedig aki ismerte – családja, tisztelői, élni akarását és optimizmusát csodálta. Júliusi születésnapján még lapunknak mesélt az elmúlt évét megnehezítő súlyos betegségről, amely során háromszor tért vissza a klinikai halálból, v
Nemes Jeles László történelmi családkereső-trilógiájának záródarabja az apaság kérdését, az apai szerep ellentmondásosságát állítja a középpontba. Az Árva amellett, hogy témájában és alaphelyzetében kapcsolódik a rendező előző két filmjéhez, érzelmesebb és esztétizálóbb azoknál, ez azonban az előnyére válik.
A brit királyi család ezen a héten teljes pompájában jelent meg a nyilvánosság előtt – de a figyelmes szemű rajongóknak nem a szokásos parádé tűnt fel, hanem valami sokkal árnyaltabb dolog.
Az elmúlt hetekben Magyar Péter országjárása során váratlan dolog került fel a színpadra, Orbán Viktor papírmásának formájában. A Tisza Párt vezetője ezzel ismét szerzett néhány derűs és figyelemfelkeltő pillanatot, ám Dull Szabolcs joggal tette fel a kérdést: mi volt a célja Magyarnak a papír-Orbánnal?
Az elmúlt hetekben Magyar Péter országjárása során váratlan dolog került fel a színpadra, Orbán Viktor papírmásának formájában. A Tisza Párt vezetője ezzel ismét szerzett néhány derűs és figyelemfelkeltő pillanatot, ám Dull Szabolcs joggal tette fel a kérdést: mi volt a célja Magyarnak a papír-Orbánnal?
Az elmúlt hetekben Magyar Péter országjárása során váratlan dolog került fel a színpadra, Orbán Viktor papírmásának formájában. A Tisza Párt vezetője ezzel ismét szerzett néhány derűs és figyelemfelkeltő pillanatot, ám Dull Szabolcs joggal tette fel a kérdést: mi volt a célja Magyarnak a papír-Orbánnal?
Bár már októbert írunk, a Liverpool labdarúgócsapata most jelentette be, hogy Szoboszlai Dominikot választották a szurkolók augusztus hónap legjobbjának. A magyar válogatott csapatkapitánya korábban a hónap legszebb góljáért járó elismerést is bezsebelte.
Donald Trump amerikai elnök pénteken ultimátumot adott a Hamásznak, hogy ha vasárnap (keleti idő szerint) este 6 óráig fogadják el a gázai béketervet, "olyan pokol szabadul el, amilyet még soha senki nem látott". A tervet hétfőn mutatták be Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel közösen, és azóta várják a Hamász válaszát.
Ritka pillanat a magyar-szerb kapcsolatokban: Aleksandar Vucic szerb elnök is felszállt az első vonatra, amely 200 km/h sebességgel robogott át a most átadott, 108 kilométeres Újvidék-Szabadka szakaszon. A Belgrádot 70 percre hozó gigaberuházás a gazdasági növekedés és a beruházások mágneseként indul, de mit üzent pontosan Vucic a történelmi sebess
Az ókori világ hét csodája közül hat már az enyészeté lett, csak leírások alapján tudjuk elképzelni, milyen helyek, építmények lehettek. Azonban a modern világunk is bővelkedik csodákban: ősi birodalmak romvárosai, csodálatos középkori templomok, vagy akár 21. századi felhőkarcolók tarkítják a világot és vonzzák a turisták tömegeit. Te is nagy utaz
A Harry Potter-univerzum rajongói tudják, hogy a varázsvilág tele van apró részletekkel és titkokkal, amelyek csak a legnagyobb fanok memóriájában maradnak meg. De vajon emlékszel-e arra, mikor ünnepli születésnapját Hermione Granger, Draco Malfoy vagy maga Harry Potter? Teszteld a tudásod ezzel a kvízzel, és derítsd ki, mennyire vagy otthon a vará
Az Autovelox SafeDrive egy közlekedésbiztonsági technológia, amely elsősoran a vezetés közbeni mobilozásra és a biztonsági övek használatára fókuszál. Ezekkel a telekamerákkal kapcsolatban számos dilemma merült fel az utóbbi időben Olaszországban. A konkrét kérdés, hogy vajon ez az "elektronikus szem" helyettesítheti-e a rendőrt és hogy szabálytala
Angela Merkel szerdán Magyarországra érkezett az önéletrajza, a Szabadság megjelenése apropóján. A magyar sajtóból Németország volt szövetségi kancellárja kizárólag a Partizánnak adott interjút. Gulyás Márton számos más téma mellett az Orbán Viktorról alkotott véleményéről és a magyar miniszterelnökkel való vitáiról is kérdezte Merkelt.
Szereted a magyar klasszikusokat? Az alábbiakban összegyűjtöttünk olyan legendás mondatokat a leghíresebb művekből, amelyeket csak a legolvasottabbak ismernek fel. Vajon te hányat ismersz fel közülük?
Vannak ruhadarabok, amelyek egyszerre időtlenek és újítóak, és amelyek egyetlen apró változtatással teljesen átformálhatják a megszokott szettjeidet. Van egy olyan ruhadarab, ami egykor a nagymamáink kedvence volt, ma pedig a divat legizgalmasabb kombinációiban tűnik fel, új életet lehelve a klasszikus stílusba.
"Mi lesz a lakásom értékével? Megéri most euróra váltani a megtakarításokat? El merjek indítani egy lakásfelújítást, vagy zuhanás jön a piacon?" A gazdasági bizonytalanság korában ezek a kérdések az utca emberétől a befektetőkig mindenkit foglalkoztatnak. Az egekben lévő infláció után most a stagnálás és a gyenge forint teszi próbára a pénztárcánka
Minden eddiginél több autót adott el a Tesla 2025 harmadik negyedévében: a cég 447 ezer járművet gyártott és 497 ezret értékesített, ami új történelmi csúcs. Az év elején még mélyponton voltak az eladások, most viszont sikerült a fordulat – igaz, könnyen lehet, hogy csak átmeneti fellendülésről van szó.
Nepálban sikerült helikopterrel kórházba szállítani Nagy Márton hegymászót, aki Klein Dávid társaságában a világ hetedik legmagasabb hegyét, a Dhaulagirit akarta megmászni, de komoly gyomorfájdalmak törtek rá. Hazai kapcsolattartójuk az InfoRádióban azt mondta, kicsi a valószínűsége annak, hogy csak múló rosszullét jelentkezett Nagy Mártonnál, így
Marozsán Fábián óriási csatában kapott ki 2:6, 7:6 (7-4), 7:6 (7-1)-re a világranglistán negyedik amerikai Taylor Fritztől pénteken a 9,1 millió dollár (hárommilliárd forint) összdíjazású sanghaji kemény pályás férfi tenisztorna második fordulójában. A magyar játékos úgy búcsúzott 2 óra 21 perc alatt, hogy 50 nyerő ütése volt és egyszer sem vesztet
Az Észt Rally szervezői sajtótájékoztatón árulták el, hogy jövőre egy új észt versenyző mutathatja meg tehetségét a Rally1-es kategóriában a WRC Promóter támogatásával.
A bifteki a görög konyha igazi klasszikusa, aromás fűszereivel és olvadt fetával a belsejében ínycsiklandó finomság. Gyorsan, egyszerűen elkészíthető, akár airfryerrel is. Épp úgy, ahogyan sokak kedvence, a fahéjas csiga is. Próbálja ki!
A Tisza Párt egészségügyi konferenciáján Magyar Péter bejelentette, hogy a leendő Tisza-kormány Egészségügyi Minisztériumát egy orvos vezeti majd. A rendezvényen számos kiemelkedő szakembert mutattak be, köztük egy olyan vezetőt is, aki a korábbi Orbán-kormányok idején magas pozíciókat töltött be az egészségügyben. A felszólalók között voltak házio