Milliós nagyságrendben beszélnek a ChatGPT chatbottal öngyilkosságról a felhasználók. A kutatók szerint a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a mesterséges intelligenciával működő botok hajlamosak a felhasználók téveszméit, önpusztító gondolatait megerősíteni.
A mezőörsiek úgy érzik, mindent megtettek a Vasas ellen, és bár az angyalföldiek simán jutottak tovább, a vendégek elégedettek lehettek a teljesítményükkel.
Jó hír a a közszolgálati dolgozók számára: a Kormány bevezeti az Otthontámogatást, amely alanyi jogon, kérelemre igényelhető juttatásként akár évi 1 millió forint támogatást biztosít minden jogosult munkavállalónak. A money.hu elemzése alapján két közszolgálati dolgozó együtt – például egy pedagógus és egy egészségügyi dolgozó – így akár évi 2 mill
Indítsd velünk a napodat! Holnap ismét érkezik a Vekker a Mandiner reggeli élő műsora! Minden hétfőn és csütörtökön 8:00-tól Gyürky Enikő és Szabó András Csuti ébreszt fel, hogy megvitassák veled közösen a legfrissebb közéleti témákat.
A Samsung bemutatja legújabb microSD Express sorozatát. A P9 Express kártyákat a kiemelkedő, újgenerációs játékélményekhez tervezték és olyan különleges platformokra optimalizálták, mint az új Nintendo Switch™
Október elsején megszületett Lola első gyermeke, egy gyönyörű kislány, aki máris bearanyozza az énekesnő mindennapjait. Most pedig végre kiderült a baba neve is, ami igencsak különleges.
Kihúzták ezen a héten is a Skandináv lottó nyerőszámait, immár a 44. játékhéten. Lássuk, kinek volt a legnagyobb szerencséje, elvitte-e valaki a 70 milliós főnyereményt?
A Házasság első látásra című műsorban szereplő hírességnek az sem tetszik, hogy Attila a padlóra dobja az alsónadrágját. Azt is mondta, ha tudta volna, mivel jár a házasság, soha nem is ment volna férjhez.
Az alvásparalízis - más néven alvási bénulás - egy igen ijesztő állapot, amikor is elalvás előtt vagy ébredéskor a tudat már ébren van, ám a test izmai, a szem kivételével- nem reagálnak az agy utasításaira. Mutatjuk mit kell tudni az alvásparalízisről.
Három év után újra barna hajra váltott Ariana Grande. A pletykák szerint ez egy újabb jele lehet annak, amely azt bizonyítja, az énekesnőnek véget érhetett a kapcsolata párjával, Ethan Slaterrel.
A magyar mezőgazdaságban 2025 nyár végéig több mint 100 milliárdos kár keletkezett az aszály miatt. Szeptember elején a Homokhátságon még mindig rendkívüli és erős aszályt jelez a vízügy aszálymonitoring-hálózata.
Az egyházi óvodafejlesztési program keretében a katolikus, a református és az evangélikus egyházak 203 óvodát építettek, illetve újítottak fel az országban, ezekben az intézményekben több mint húszezer gyermeknek biztosítanak jobb életkörülményeket – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Tisz
Az istenek újabb áldozatot követelnek a Pandorában. Ne hagyd ki a fordulatokban gazdag új epizódot holnap este a Fókusz után az RTL-en és az RTL+ Prémiumon!

A Tisza szerint a főpolgármester miatt került veszélybe a Sziget jövője, Karácsony szerint a Tisza és a Fidesz okoz konkrét kárt Budapestnek. Baranyi Krisztina szerint pedig a Tisza kinyírta a Szigetet.