Hogyan lehet feldolgozni, ha családon belüli erőszakot élünk át? Hogyan mutathat kiutat az írás a társadalmi egyenlőtlenségek és a szégyen gödréből? Annie Ernaux A szégyen című könyve ezekre a kérdésekre ad választ.
A World Tourism Network (WTN) új „Quiet List” összeállításából kiderül, hogy hol találhatók azok a városok és hotelek, ahol a jó alvás garantált – tudta meg a Spabook.net. Mi tesz…
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Tusk politikai indíttatású bosszúhadjáratáról, valamint Zbigniew Ziobro volt igazságügyi-miniszter ügyéről és a lengyelországi helyzetről Jacek Karnowskit, a Sieci lengyel jobboldali hetilap főszerkesztőjét kérdeztük.
A Magyar Kupa címvédője 4–1-es győzelmet aratott Martfűn és továbbjutott a következő körbe. A Paks vezetőedzője és csapatkapitánya a találkozó után értékelte a látottakat az M4 Sportnak.
Felesége, akivel 56 éve él együtt nagy harmóniában, előbb kikosarazta, majd tíz év múlva jöttek össze. Baranyi László a megkeresésünkre elmesélte, mivel foglalkozik a lánya, az unokája, és beszélt arról is, hogyan győzte le a halált egy lázálmokkal teli éjszaka egy kórházi ágyon.
A kormány döntött arról, hogy a szeptember elsejei emelés után január elsejétől újabb 15 százalékkal emeli a kormányhivatali dolgozók bérét – közölte Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter szerdán a Facebook-oldalán, tette közzé az MTI.
A mesterséges intelligenciába ömlő dollár-százmilliárdok ellenére a megtérülés egyelőre minimális, erős párhuzamok mutatkoznak a 2000-es dotkomlufival.
A részvénykereskedés világa átalakulóban van. A Bitget Stock Futures révén a részvényekkel való kereskedés mostantól egyszerűbb, rugalmasabb és mindenki számára elérhetőbb, mint valaha. A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja innovatív megbízásokat vezetett be, amelyek lehetővé teszik, hogy a legnagyobb technológiai vállala
Egy új kutatás szerint a mindennapi telefonhasználati szokások többet árulhatnak el anyagi helyzetünkről, mint gondolnánk. Kiderült, hogy bizonyos apró szokások alapján meg lehet jósolni, ki számít gazdagnak.
A mosogatógép ma már a legtöbb konyha nélkülözhetetlen segítője, de csak akkor működik igazán hatékonyan, ha helyesen használjuk. Mutatjuk, mely három hibát érdemes elkerülni, ha szeretnél tökéletesen tiszta edényeket, kevesebb energiafogyasztást és kisebb költségeket.

Gondolkodtál már azon, miközben néztél egy romantikus filmet, hogy milyen szívesen cserélnél helyet a főhősnővel és lennél a törékeny, naív nő, akit meg kell menteni? Nos, eláruljuk, hogy nem csak neked voltak már ehhez hasonló érzéseid, ugyanis a legtöbb nő mindig a hőst keresi, aki csak azért él, hogy álmai nőjét megmentse és kényeztesse. De miér
A mosogatógép ma már a legtöbb konyha nélkülözhetetlen segítője, de csak akkor működik igazán hatékonyan, ha helyesen használjuk. Mutatjuk, mely három hibát érdemes elkerülni, ha szeretnél tökéletesen tiszta edényeket, kevesebb energiafogyasztást és kisebb költségeket.
A mosogatógép ma már a legtöbb konyha nélkülözhetetlen segítője, de csak akkor működik igazán hatékonyan, ha helyesen használjuk. Mutatjuk, mely három hibát érdemes elkerülni, ha szeretnél tökéletesen tiszta edényeket, kevesebb energiafogyasztást és kisebb költségeket.
A mosogatógép ma már a legtöbb konyha nélkülözhetetlen segítője, de csak akkor működik igazán hatékonyan, ha helyesen használjuk. Mutatjuk, mely három hibát érdemes elkerülni, ha szeretnél tökéletesen tiszta edényeket, kevesebb energiafogyasztást és kisebb költségeket.
A mosogatógép ma már a legtöbb konyha nélkülözhetetlen segítője, de csak akkor működik igazán hatékonyan, ha helyesen használjuk. Mutatjuk, mely három hibát érdemes elkerülni, ha szeretnél tökéletesen tiszta edényeket, kevesebb energiafogyasztást és kisebb költségeket.
A mosogatógép ma már a legtöbb konyha nélkülözhetetlen segítője, de csak akkor működik igazán hatékonyan, ha helyesen használjuk. Mutatjuk, mely három hibát érdemes elkerülni, ha szeretnél tökéletesen tiszta edényeket, kevesebb energiafogyasztást és kisebb költségeket.
A nyaralók ára egy év alatt kevésbé emelkedett, mint a lakóingatlanoké, de most ősszel mégis többet kell fizetni értük, mint a nyári főszezonban - derül ki a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adataiból. Kiderült azt is, hogy jelenleg mekkora kínálatból és mennyiért válogathatnak azok, akik hétvégi ház vásárlásában gondolkodnak.

A Daikin Europe hivatalosan is megnyitotta új Kutatási és Fejlesztési Központját (EDC) Gentben, Belgiumban, ahol bemutatta a világ első karbonsemleges, természetes hűtőközeggel működő hőszivattyúját. A 140 millió eurós beruházással létrehozott, 30 600 m² alapterületű K+F komplexum a Daikin globális kutatási központjaként működik a hőszivattyús fűté
Guinness-világrekordot döntött a Kia márciusban bemutatott kishaszongépjárműve, a PV5 Cargo. A hivatalos megnevezés szerint a típus "a legnagyobb megtett távolság
A pártvezető szerint amelyik ellenzéki politikus nem ítéli el azt, amit a Fidesz csinál a TISZA Párttal, "az nem valódi ellenzéki párt vagy politikus, hanem Orbán Viktor és bűntársai hatalomban tartásán dolgozik".
Nem tudom, hányszor lehet ellőni azt a mondatot, hogy ilyet még nem látott a világ! De talán ez most nem túlzás. A Walk My World új szintre emeli az immerzív színházat.