Elon Musk ígérete valóra vált: elindult a milliárdos saját, mesterséges intelligencia által működtetett enciklopédiája, a Grokipédia. A célja az volt, hogy alternatívát kínáljon a Musk szerint „túl woke” szemléletű Wikipédiával szemben. A valóságban azonban az indulás inkább botrányosra sikerült, a portál több tartalma szó szerint lemásolta a Wikip
Az elemzői várakozásokat meghaladó harmadik negyedéves eredményről adott számot a Deutsce Bank. Christian Sewing vezérigazgató szerint jó úton haladnak, hogy teljesítsék éves pénzügyi célkitűzéseiket. Az első 9 havi 7,7 milliárd eurós azódás előtti eredmény új rekordot jelent a legnagyobb német banknál.
A kormány újabb 6,2 milliárd forintot emelt le Budapest számlájáról kedd este – közölte Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint "az újabb kormányzati sarc nem az utolsó csepp a pohárban, ez már a halálos döfés". A nemzetgazdasági miniszter reagálásában azt közölte: nem érti Karácsony Gergely felháborodását.
A természet elképesztő túlélőket nevel. Vannak növények, amelyek évszázadokon, sőt évezredeken át képesek fennmaradni olyan környezetben, ahol más élőlények már régen elpusztulnának.
Orbán Viktor új videóval üzent a nyugdíjasoknak: a miniszterelnök szerint a kormány nemcsak megvédi, hanem folyamatosan emeli a nyugdíjakat, miközben szerinte az ellenzék a juttatások csökkentésére készül.
Kiemelkedően eredményes szezont zártak az Uni Győr WMS versenyzői. Németh Eszter, a 2024-es év legjobb női gyorsasági autóversenyzője második helyen végzett a Swift Cup Europe nemzetközi értékelésében. Az országos gokartbajnokság csapatbajnoka pedig szintén az intézmény csapata lett.
Egy korszak véget ért. A gazdaság súlypontja a tőkéből áttevődött az adatra, a tulajdonból a hozzáférésre. Az Airbnb nem csupán a turizmusszektort alakította át, hanem a kapitalizmus szerkezetét is. A vállalat, amely semmit sem birtokol, mégis globális értéket teremt, ma mintát ad az energiaszektor új forradalmának. A jövő gazdaságát nem az építők,
A főpolgármester szerint az elvett összeg miatt a budapestieknek biztosított közszolgáltatások, köztük a közösségi közlekedés a megszokott és okkal elvárt szinten nem működtethető. Szerdán összeül a Fővárosi Közgyűlés,.
Az Egy szerencsejátékos vallomása Makaó kaszinóiban játszódik, ahol Colin Farrell egy szerencsejáték-függő férfit alakít, akinek nem igazán akar kedvezni Fortuna.
Thaiföld nem manipulálja a devizaárfolyamokat – közölte a pénzügyminiszter, aki szerint a jegybank beavatkozás nélkül is képes kezelni a helyi pénznem, a baht árfolyamát, és a kormány legkésőbb decemberig szigorítja az illegális pénzmozgások ellenőrzését.
XIV. Leó pápa egy hónap múlva indul első apostoli útjára, amelynek részletes programját hétfőn tette közzé a Szentszék. Törökország és Libanon a két célállomás, Iznikben (az ókori Nicea) részt vesz a zsinat 1700. évfordulóján való ökumenikus megemlékezésen. A Szentatya találkozik a helyi intézmények és egyházak képviselőivel, közös nyilatkozatot ír
Legkevesebb 64 ember halt meg kedden Rio de Janeiro történetének legvéresebb rendőri akciójában. A szervezett bűnözés elleni nagyszabású razzia egy nagyobb bandát célzott meg napokkal azelőtt, hogy a város a COP30 néven ismert, az ENSZ-klímacsúcshoz kapcsolódó globális eseményeknek adna otthont. A halottak között négy brazil rendőr is van – közölté
Karácsony Gergely budapesti főpolgármester közlése szerint kritikus helyzetbe került Budapest az újabb, 6,2 milliárd forintos kormányzati elvonás után: állítása szerint eddig összesen 46 milliárd forintot vontak el a fővárostól, miközben a kötelező feladatokra nyújtott állami támogatás mindössze 22 milliárd forint.
A miskolci győzelemmel záruló DVTK-Szeged nyitotta meg a mérkőzések sorát a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, szerdán tizenegy, csütörtökön pedig három találkozót rendeznek a MOL Magyar Kupa legjobb 32 csapata között: a címvédő Paks és a legtöbb arannyal büszkélkedő Ferencváros mellett öt élvonalbeli, tizenhárom másodosztályú, hat NB III-as, két vár
Az eddigi szolgáltatóval kötött szerződés december 23-án lejár, a közbeszerzési eljárás pedig csúszásban van. Az új flotta indulásának időpontja és az ütemezés a szerződés aláírásának időpontjától függ.
Nemcsak a legnagyobb német, hanem a legnagyobb svájci bank is szerdán reggel tette közzé gyorsjelentését. Az elemzői várakozások csaknem duplájára rúgó nyereséggel örvendeztette meg részvényeseit a harmadik negyedévben a UBS, köszönhetően a volatilis piaci környezetnek, amely igencsak aktivizálta az ügyfeleket. Egy nagy céltartalék-feloldás megjele
Az ingatlan.com piaci információi szerint a következő 2-3 hónapban több mint 25 ezer új lakás építését kezdhetik el a fejlesztők, ezek többsége pedig az Otthon Start Program feltételeinek is megfelel majd. A tervek szerint jövőre már a tervezőasztalról is lehet 3 százalékos hitellel lakást venni.
A csernobili atomkatasztrófa rémisztő emléke máig elevenen él az emberekben - az Hbo 6 évvel ezelőtti minisorozatának köszönhetően azok a generációk is ismerik a megrázó esemény körülményeit, akik a nyolcvanas években még nem is éltek.
A nő mindig is vágyott arra, hogy kiderüljön, miért dobták el maguktól a vérszerinti szülei. Amikor megtudta az igazságot, teljesen megsemmisült. A szülei testvérek voltak.
A fizikai munkavállalók toborzása és megtartása egyre összetettebb feladattá válik a magyar munkaerőpiacon - derül ki a Jobtain HR Szolgáltató kutatásából. A 116 vállalati HR-vezető válaszait tartalmazó online kérdőíves kutatás alapján készült benchmark riport rávilágít: a fluktuáció, a motivációvesztés és a megbízhatóság hiánya nemcsak HR-probléma
Az elmúlt pár évben több mint 120 ezer embert érintettek azok a szigorítások, amelyeket Giorgia Meloni kormánya eszközölt. Mit történt? 2022 és 2024 közt 26 százalékkal csökkent a korai nyugdíjba vonulók száma a Meloni-kormány szigorának következtében az olasz társadalombiztosítási intézet felügyeleti tanácsa, a Civ Inps 2024-es jelentése szerint –
Karácsonytól hónapokig Bubi nélkül maradhat Budapest, mert az eddigi szolgáltatóval kötött szerződés december 23-án lejár, és a hírek szerint megcsúsztak a közbeszerzési eljárással, amellyel az új partnert választanák ki.
Az ukrajnai háború kitörése óta növekszik a hadianyagok kivitele Lengyelországból, tavaly rekordösszegű, 3,2 milliárd euró értékű felszerelést adtak el - írja a Dziennik Gazeta Prawna (DGP) lengyel gazdasági napilap.
Az Apple belépett a 4 ezermilliárd dollárt érő vállalatok exkluzív klubjába, amelybe eddig mindössze két technológiai óriás, az Nvidia és a Microsoft fért be. A részvényárfolyamok szárnyalása mögött elsősorban az iPhone 17 erős eladásai állnak, írja a Telex a CNN alapján.